adozona.hu
BH+ 2012.8.348
BH+ 2012.8.348
Kártérítési kötelezettség terheli a felszámolót, ha kötelezettségének teljesítése során nem a legalacsonyabb szolgáltatási díjat ajánló, még megfelelő szolgáltatást nyújtó vállalkozást választja ki a felszámolás során végzendő feladatok ellátására [Ptk. 339. § (1) bek., 1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 54. §].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A jogerős ítéletben megállapított és a felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából jelentős tényállás a következő:
Az É. Rt. adós ellen a megyei bíróságon 2004. december 7-én megindult felszámolási eljárásban 2004. december 23-án tette közzé a bíróság az adós felszámolását elrendelő végzését, felszámolóként az alperes T. Zrt.-t jelölve ki.
A felperes bejelentette hitelezői igényét a felszámolási eljárásban, melyből a felszámoló 2 510 544 Ft-ot a csődeljárásról, a felszámolási eljárásró...
Az É. Rt. adós ellen a megyei bíróságon 2004. december 7-én megindult felszámolási eljárásban 2004. december 23-án tette közzé a bíróság az adós felszámolását elrendelő végzését, felszámolóként az alperes T. Zrt.-t jelölve ki.
A felperes bejelentette hitelezői igényét a felszámolási eljárásban, melyből a felszámoló 2 510 544 Ft-ot a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 57. § (1) bekezdés e) pontjába, 21 000 Ft-ot a g) pontba sorolt.
A felszámoló az eljárás során az adós nevében az adós iratainak őrzésére saját magával kötött szerződést, melyben az iratok őrzésének vállalási díját 20 000 Ft/év/ifm+áfa összegben (4/b pont), a munkaügyi iratok őrzésének idejét 50 évben, az egyéb iratanyag őrzési idejét 10 évben állapították meg. A fentiek alapján az eljárásban irattározandó egy iratfolyóméter munkaügyi irat tárolási díját 1 200 000 Ft-ban, míg a 4 iratfolyóméter egyéb irat tárolási díját 960 000 Ft-ban határozták meg. A 2004. december 14-én kelt megállapodás napján a felszámoló az adóssal szemben ki is állította a számlát bruttó 900 000 Ft-ról, majd egy újabb számlát 2006. április 24-én bruttó 863 556 Ft-ról. Egyéb vagyon hiányában a teljes irattározási díj nem volt kifizethető, az alperes összesen nettó 1 439 630 Ft+áfa összeget (bruttó 1 763 556 Ft) tudott érvényesíteni ilyen címen az adós vagyonával szemben, s ezzel ezen a jogcímen fennálló követelése 82%-os arányban megtérült, a felperes hitelezői igényéből nem térült meg semmi.
A felperes az alperes, mint felszámoló által az adós felszámolási eljárásának befejezése iránt előterjesztett zárójelentés és zárómérleg ellen kifogást nyújtott be a felszámolási eljárást lefolytató bírósághoz, melyben kifogásolta, hogy a felszámoló által elszámolt irattározási díj túlzott mértékű, elfogadhatatlan, hasonló irattározást végző cégek a piacon mérsékeltebb áron végzik e feladatok ellátását.
A felszámolási eljárást lefolytató bíróság végzésével a kifogást elutasította, s kifejtette, hogy amennyiben a megkötött irattározási szerződés alapján az irattározási díjat a kifogást tevő továbbra is túlzottnak véli, ennek bizonyítása esetén a Cstv. 54. §-ában foglaltak alkalmazásával, bizonyított károkozás esetén külön perben érvényesítheti igényét a felszámolóval szemben. A kifogás elutasításával egyidejűleg a felszámolási eljárás befejezéséről is határozott 31. számú végzésében 2008. január 15-én.
A felperes 2008. február 22-én nyújtotta be a keresetlevelet a bíróságra. Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresetet elutasította, a másodfokú bíróság végzésével az ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
A megismételt eljárásban a felperes keresetében kérte, hogy a bíróság kártérítés jogcímén kötelezze az alperest 1 421 551 Ft tőke és annak 2008. február 22-től járó törvényes kamata, valamint a perköltség megfizetésére. Álláspontja szerint az alperes nem kellő körültekintéssel járt el a szerződés megkötésekor, nem végzett piacfeltárást, nem a piacon használatos árakat vette figyelembe, s ez az irattározási díj túlzott voltát eredményezte, amivel nem az általában elvárható magatartást tanúsította. A beszerzett összehasonlító adatok figyelembevételével a 20 000 Ft+áfa/év iratfolyóméter ár helyett 3800 Ft+áfa/év/iratfolyóméter összeg lett volna reális, amelyet a tárolt iratok mennyiségét figyelembe véve 342 000 Ft-ért kellett volna teljesíteni. Így ha a többletet, az 1 421 551 Ft-ot nem fizette volna ki a felszámoló (alperes), úgy azt a felperes részére, mint a kielégítési sorrendben következő hitelező részére kellett volna kifizetni. Kára emiatt következett be a felperesnek.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Hivatkozott egyrészt a kifogás alapján hozott végzésre, mely a jogvitát elbírálta (res iudicata), s ez alapján az alperes magatartásának jogellenessége és felróhatósága kizárt, másrészt pedig érdemben arra, hogy a Ptk. 339. §-ában meghatározott tényállási elemek hiányoznak az alperes kártérítési felelőssége megállapításához. Az alperes nem járt el jogellenesen és felróhatóan, magatartása és a felperes kára között nincs összefüggés és kár a felszámolási eljárás során nem keletkezett.
Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 1 169 556 Ft-ot és ennek késedelmi kamatait, továbbá a perköltséget, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
A Cstv. 54. §-a alapján a Ptk. 339. §-ban foglaltak szerint vizsgálta az alperes felelősségét és megállapította, hogy a Cstv. nem tiltja, hogy a felszámoló maga lássa el az irattározási, iratmegőrzési tevékenységet, s ennek költsége felszámolási költség. A kirendelt igazságügyi szakértő véleményére alapítva megállapította a reális és minden feladatot felölelő irattározási tevékenység elvégzése ellenértékeként - az összehasonlító adatok alapján - az 5500 Ft+áfa/év/ifm összeget, mely még nem eltúlzott. Ehhez képest az alperes által alkalmazott díj mértéke feltűnően aránytalanul magas volt, és ezzel a hitelezőt - a magas felszámolási költségként kifizetett irattárolási díj miatt - kár érte, mert a saját hitelezői igénye nem térült meg. Vizsgálta, hogy felróható volt-e az alperes magatartása. Megállapította, hogy az alperes megszegte a felszámolási eljárás során az adott helyzetben általában elvárható gondosságot azzal, hogy nem derítette fel - a hitelező érdekeit is figyelembe véve - a legkedvezőbb irattározási díjat.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta és kötelezte az alperest a perköltség megfizetésére. Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást a jogvita elbírálásához szükséges mértékben feltárta, és az abból levont jogi következtetései is helytállóak. Hangsúlyozta, hogy az alperes felszámolójának a saját cégével megkötött irattározási szerződést megelőzően be kellett volna szereznie összehasonlító árajánlatokat. Csak ezt követően kerülhetett volna abba a helyzetbe, hogy megnyugtatóan döntsön az irattározásról a felszámolás alatt álló cég és a hitelezők érdekének szem előtt tartásával. Miután az alperes ezt elmulasztotta, és az adós vagyona emiatt nem volt elég a kielégítési rangsorban következő felperes hitelezői igényének akár részbeni kielégítésére, ezzel a mulasztással okozott kárt jogellenesen az alperes a felperesnek. Utalt arra, hogy az alperesnek az irattározás körében szükségtelen olyan további teendők, tevékenységek finanszírozása, amelyeket a Cstv. 53. §-a nem tesz a felszámoló feladatává, és ezen további plusz tevékenységek sem indokolhatják a magasabb összegű irattározási díjat.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását. Állította, hogy a jogerős ítélet sérti a Cstv. 54. §-át, a Ptk.339. § (1) bekezdését, és felülvizsgálati kérelme - tartalmában - a Pp.206. § (1) bekezdésében foglaltak megsértését is állította. A "res iudicata"-ra hivatkozását már nem tartotta fenn, álláspontja szerint a felszámoló jogszerű magatartását a felszámolási eljárásban hozott, a kifogást elutasító végzés alátámasztotta, s azt is kimondta, hogy az irattározási díj - miután az jellegénél fogva felszámolási költség - a felszámolói díj terhére nem számolható el. Az alperes tehát nem járt el jogellenesen.
A hivatkozott végzés az alperes magatartásának a felróhatóságát is kizárta, s ezzel azt állapította meg, hogy a felszámoló úgy járt el, ahogyan az az adott helyzetben általában elvárható.
Az árkialakítással kapcsolatos azt a megállapítást, mely szerint az alperes az ár megállapítása előtt nem végzett piackutatást (helyesen piacfeltárást), kifejtette, hogy az adós felszámolásának időpontjában az irattári piac még nem volt ennyire lefedett, a növekvő számú felszámolási eljárásokból adódó keresleti igény kihatott az irattári díjak mértékének változására.
Vitatta a szakértők megállapítását, mert az irattári feladatok díját nem komplexen vizsgálták, ezáltal az egyes irattári tevékenységek díjvonzatának vizsgálata kimaradt az ármeghatározásból, ezért a szakértői véleményre alapított jogerős határozat jogsértő. Hivatkozott arra, hogy az alperes 1700 nm-en végez irattározási tevékenységet, melyet a bíróság által megállapított díj mellett nem lehet elvégezni. Tájékoztatta a Legfelsőbb Bíróságot, hogy az alperest a felszámolói névjegyzékből időközben törölték.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában való fenntartását. Ismételten kifejtette, hogy az alperes megszegte a felszámolási eljárás során az adott helyzetben elvárható gondosságot, mivel nem végezte el a szükséges piackutatást, és igen magas áron, saját cégével kötötte meg az irattározási szerződést. Álláspontja szerint az alperes magatartása felróható.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján és megállapította, hogy az nem jogszabálysértő.
A Legfelsőbb Bíróságnak először abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a felszámolási eljárásban hozott kifogást elutasító végzés, mely nem vitásan jogerőre emelkedett, jogerősen elbírálta-e a felszámoló magatartásának jogellenességét, illetve felróhatóságát. Megállapította, a kifogás elbírálásakor a felszámolási eljárást lefolytató bíróság nem azt vizsgálta meg, hogy kért-e be a felszámoló (alperes) más ajánlatot az irattározási feladatok elvégzésére, hanem azt, hogy a kifogást előterjesztő felperes által becsatolt ajánlatok és a felszámoló által kiszámlázott díj milyen arányban állnak egymással, bár ezzel kapcsolatosan a bíróság nem fogalmazta meg végső álláspontját. Azt a kérelmet találta megalapozatlannak a kifogás alapján indult eljárásban, hogy a kifizetett és elszámolható díj közötti különbözet megfizetésére kötelezze a felszámolót részben azért, mert a szerződés alapján a kifizetés megtörtént, részben pedig azért, mert felszámolási költség jellege miatt kizárt, hogy az a felszámolási költség terhére legyen elszámolható. Sem a jogellenesség, sem a felróhatóság tekintetében nem hozott tehát határozatot a felszámolási eljárást lefolytató bíróság.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint helytállóan fejtette ki a másodfokú bíróság, hogy azért állapítható meg a Cstv. 54. §-a és a Ptk. 339. §-a alapján az alperes kártérítési felelőssége, mert nem kért be egyéb árajánlatokat az iratőrzésre vonatkozóan, s nem ezek figyelembevételével alakította ki az árajánlatát. Az nem volt kizárt a felszámolási eljárás lefolytatására hatályos Cstv. alapján, hogy a felszámoló az irattározási feladatokat saját maga lássa el, és természetesen ennek a költségeit érvényesíthette is az adós vagyonával szemben felszámolási költségként. Ez azonban azt is jelentette, hogy az alperes rendelkezett az adós vagyonával, és ő határozhatta meg azt az összeget, amelyet a maga által végzett szolgáltatásért az adós vagyonából kívánt kiegyenlíteni. Ebben a sajátos helyzetben akkor járt volna el helyesen, ha megkeresi a piacon a legalacsonyabb díjat ajánló, szakszerűségében még megfelelő vállalkozást, és azzal köti meg az adós részére nyújtandó szolgáltatásra a szerződést (mely adott esetben lehetett volna a saját cége is). Ezt a követelményt annak ellenére be kellett volna tartania, hogy maga is végzett irattározási tevékenységet és az irattározást saját vállalkozásában is el tudta látni.
A felszámoló nem az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható gondossággal járt el (Cstv. 54. §) és a hitelezőnek annak következtében, hogy a bejelentett hitelezői igénye nem került kielégítésre az adós vagyonából, kára keletkezett. Ezt támasztja alá az a körülmény is, hogy az alperes az iratőrzési szerződést akkor kötötte meg - és fizette ki az első számla összegét (2004. december 14.) -, amikor a Cstv. 31. § (1) bekezdés a) pontja alapján az iratokat még nem kapta meg. Az akkor hatályos szabályok szerint ugyanis a felszámolás kezdő időpontjától - 2004. december 7. - számított 45 napon belül kellett átadnia az adós vezetőjének az iratokat a felszámoló részére. A károkozás tiltott, jogellenes magatartás, amelynek következményeiért - az okozott kárért - az alperesnek helyt kell állnia.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az alperes nem tudta kétségessé tenni a szakértői véleményben foglaltakat a kár összegének megállapítása körében. Nem fogadható el az az alperesi hivatkozás, hogy a szerződéskötés időpontjában még nem volt annyira lefedett a piac, és ez jelentkezhetett az irattári díjakban is. Elképzelhető ugyan, hogy a 2004-től eltelt időszakban újabb irattározó társaságokat alapítottak ilyen célra és ezért a vállalási díj is csökkent, mindez azonban alátámasztja a felperesnek azt az állítását, hogy az alperes által érvényesített díj olyan magas nyereséget tartalmazott, amely gazdaságilag nem volt indokolt.
A Legfelsőbb Bíróság a fent kifejtettek alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján. (Legf.Bír. Gfv.X.30.171/2011.)