adozona.hu
AVI 2012.7.79
AVI 2012.7.79
A nyilatkozat csak akkor számít hitelt érdemlő bizonyítéknak, ha a benne foglalt adatok a valóságban ellenőrizhető adatokkal és körülményekkel alátámaszthatóak (2003. évi XCII. tv. 109. §)
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesnél 2002-2004. évekre személyi jövedelemadó és %-os egészségügyi hozzájárulás adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett.
Az ellenőrzés arra irányult, hogy a felperes életvitelére fordított kiadásainak összege arányban van-e a vizsgált időszakban általa bevallott, valamint a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összegével. A felperes ugyanis 2004. évben összesen 7 000 000 Ft tagi kölcsönt nyújtott az ér...
Az ellenőrzés arra irányult, hogy a felperes életvitelére fordított kiadásainak összege arányban van-e a vizsgált időszakban általa bevallott, valamint a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összegével. A felperes ugyanis 2004. évben összesen 7 000 000 Ft tagi kölcsönt nyújtott az érdekeltségi körébe tartozó M. Épületfenntartó Szolgáltató és Kereskedelmi Bt. részére, ahol kültag volt.
A kölcsönből 2004. december 30-án 4 923 000 Ft került visszafizetésre.
A felperes a vizsgált időszakban nyugdíjas volt, és nyugdíjon kívüli jövedelme 2002-ben volt, amely ingatlan értékesítésből származott.
Az elsőfokú adóhatóság határozatával a felperes terhére 2002. évre vonatkozóan 1 194 600 Ft személyi jövedelemadó és 398 818 Ft %-os egészségügyi hozzájárulás különbözetet, 2004. évre vonatkozóan pedig 58 864 Ft személyi jövedelemadó és 87 035 Ft %-os egészségügyi hozzájárulás különbözet előírását rendelte el, egyidejűleg kötelezte 869 658 Ft adóbírság és 899 469 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
A fellebbezés folytán eljáró alperes az elsőfokú határozatot másodfokú határozatával helybenhagyta.
Az alperes határozatában megállapította, a felperes nem tudta hitelt érdemlően igazolni, hogy más forrásból is származott olyan jövedelme, amely fedezetet nyújtott volna a megélhetésen túl a nagy összegű kölcsön nyújtására.
A felperes fellebbezéséhez olyan okiratokat csatolt, amely az elsőfokú adóhatóság rendelkezésére állt, és amelyet az már megfelelő módon értékelt.
A felperes keresetében e határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Azt sérelmezte, hogy az adóhatóság csak a bankszámlán tartott pénzt vette figyelembe a kiadásai fedezetére.
A bírósági eljárás tartalma alatt az alperes 2008. április 7-én kelt határozatával a felülvizsgálni kért másodfokú határozatot módosította és az elsőfokú határozatot akként változtatta meg, mely szerint a 2002. évre megállapított és adóhiánynak minősülő személyi jövedelemadó különbözetet nulla forintra, a 398 818 Ft %-os egészségügyi hozzájárulás különbözetet 13 818 Ft-ra változtatta, a 2004. évre megállapított és egyben adóhiánynak is minősülő jövedelemadó különbözetet viszont 1 303 109 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetre, 472 035 Ft %-os egészségügyi hozzájárulás különbözetre változtatta, az adóbírságot 894 481 Ft-ra, a késedelmi pótlékot pedig 587 302 Ft-ra változtatta.
A határozat változtatásának indoka az volt, hogy új kronológiás vagyonmérleget állítottak fel a felperesnél, és ennek alapján a be nem vallott jövedelemként 2002-ben 125 622 Ft-ot, 2004-ben 491 223 Ft-ot fogadtak el, továbbá az ingatlaneladásból származó vételárat. Így arra a következtetésre jutottak, hogy 2002-ben nem volt adóhiány.
A készpénz-mozgás 2002. január 1-jétől göngyölítve tartalmazza a felperes bevételeit és kiadásait, és a 2004. évre állapította meg ezért a legmagasabb forráshiányos jövedelmet, amely 4 291 223 Ft volt, ezt vették figyelembe a 2004. évi adókülönbözet meghatározásánál.
A felperes e megváltoztatott határozat megismerése után is fenntartotta kereseti kérelmét. Sérelmezte továbbra is, hogy csak a bankszámlán nyilvántartott pénzt vették figyelembe a mérleg összeállításakor, valamint továbbra sem indokolták, hogy a 2003. év végén T. Vilmosnak kölcsön adott 1 500 000 Ft, valamint a leányának nyújtott 2 900 000 Ft-os kölcsön visszafizetése folytán rendelkezett olyan összegekkel, amely alapját képezhette a tagi kölcsön nyújtásának.
Az alperes kérte a kereset elutasítását és arra hivatkozott, hogy a 2004. évben történő kiadások fedezeteként T. Vilmos számára nyújtott kölcsön és annak visszafizetése nem volt elfogadható. A lányának és vejének nyújtott kölcsön és visszafizetése azért nem elfogadható, mert akkor azt a 2003. évi pénzforgalomba kellene beállítani, amikor szintén nem volt igazolt e kölcsön nyújtásának fedezete.
A megyei bíróság ítéletével az alperes megváltoztatott határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte.
Az elsőfokú bíróság alaposnak találta a felperes keresetét, és megállapította, hogy az utóbb megváltoztatott alperesi határozat lényegében a felperesnek 2004. évre vonatkozóan állapította meg a be nem vallott jövedelmét és ezért a becslési eljárás szabályait alkalmazta.
Az elsőfokú bíróság tévesnek találta az adóhatóság által lefolytatott becslés módját, mivel megállapította, hogy a határozat mellékletét képező úgynevezett Cash Flow számítás adatait vizsgálva az adóhatóság abból indult ki, hogy valamennyi készpénz-megtakarítás bankszámlán került elhelyezésre. A bankszámlán található a vizsgált időpontban elhelyezett 125 622 Ft készpénzen túl a felperes más megtakarítással nem rendelkezett.
Az elsőfokú bíróság szerint életszerűtlen volt az adóhatóság feltevése, hogy egy tisztes életpályát befutott prosperáló cégnél dolgozó, anyagilag is megbecsült kvalifikált munkaerőnek nyugdíjas éveire ne lenne olyan nagyságrendű megtakarítása, amiből a kiadásait fedezni tudja.
A felperes valószínűsítette, hogy az elévülési időn túl is rendelkezett bevétellel. Részben benyújtotta, hogy az ingatlan eladásából származó jövedelméből a lakásvásárlásra elköltött összegen túl hitelt is felvett, így megmaradt 2 600 000 Ft-ja, másrészt a 2004. évre vonatkozóan a bíróság álláspontja szerint a felperes valószínűsítette, hogy T. Vilmos 1 500 000 Ft-os kölcsönösszeget, K. Zsolt és feleségének nyújtott 2 950 000 Ft-os kölcsön átadása és visszafizetése is megtörtént.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtette, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 109. § (3) bekezdése szerint valóban hitelt érdemlő igazolásokat kell benyújtani és ezt a tájékoztatást kapják az ügyfelek az adóellenőrzés során. Az Art. 109. § (3) bekezdése azonban az elévülési időn túli jövedelmek megszerzése valószínűsítéséhez kapcsolja ezt a kötelezettséget és nem a megszerzett jövedelmek vizsgált adóévben történő megléte valószínűsítésére. Tekintettel arra, hogy az Art. kifejezett rendelkezést nem tartalmaz a jövedelmek megszerzése utáni jövedelem megtartásának, valószínűsítésének bizonyítási körülményeire, az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperes a korábban megszerzett jövedelmeinek 2004. évben történő létezését egyszerű okirattal és tanúbizonyítással is valószínűsíthette.
Ennek alapján döntött az elsőfokú bíróság a keresettel támadott határozatok hatályon kívül helyezéséről.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását.
Az alperes részben sérelmezte az elsőfokú bíróság azon jogi álláspontját, miszerint a felperesnek csak valószínűsítenie kell az elévülési időszakot megelőzően szerzett jövedelmét, részben állította, hogy a bíróság az eljárása során meghallgatott tanúvallomásokat kirívóan okszerűtlenül mérlegelve jutott arra a következtetésre, miszerint a felperes eleget tett azon kötelezettségének, hogy igazolja az 5 000 000 Ft megtakarítás létét a vizsgált időszak kezdetére.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította.
A felperesnél folytatott személyi jövedelemadó vizsgálat adatai alátámasztották azt a megállapítást, hogy a felperes által vallott jövedelem mértéke nem fedezte az adott időszakra felmerült kiadásait, különös figyelemmel a betéti társaságnak nyújtott kölcsönökre.
Az adóhatóság ezért az Art. 108. §-a alapján becslési eljárást folytatott lényegében a 2004. évi adóév vonatkozásában.
Az elsőfokú bíróság nem vitatta ítéletében, hogy a becslés jogalapja fennállott.
Ugyanakkor az elsőfokú bíróság ítéletében arra a következtetésre jutott, hogy a felperes az Art. 109. § (3) bekezdése alapján hitelt érdemlő adatokkal igazolta az alperes részéről megállapított adóalaptól való eltérést.
Ez alatt az elsőfokú bíróság azt értette, miszerint a felperes valószínűsítette, hogy az elévülési időn túl megtakarítása volt, melyet az alperes is elismert, ugyanakkor a tanúkkal és részben okiratokkal valószínűsítette azt is, hogy a 2004. év kezdetén megtakarítással rendelkezett.
Az elsőfokú bíróság értékelte az eljárás során beszerzett tanúvallomásokat és azt a jogi álláspontját fejtette ki, hogy az Art. 109. § (3) bekezdése hitelt érdemlő igazolások, adatok bemutatását az elévülési időn túli jövedelmek megszerzéséhez nem igényli, ott elég a valószínűsítés, ugyanakkor arra sincs rendelkezés, hogy a jövedelem megtartására vonatkozóan milyen bizonyítékokra van szükség. Ebből az a következtetés vonható le az elsőfokú bíróság szerint, hogy a felperes a 2004. évben történő jövedelmei meglétét okirattal és tanúbizonyítással is valószínűsítette.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ezen megállapításaival nem ért egyet, azt jogszabálysértőnek tartja.
Az Art. 108. § (2) bekezdése alapján az adóhatóságnak kell bizonyítania, hogy a becslés alkalmazásának feltételei fennállnak, továbbá azt, hogy a becslés alapjául szolgáló adatok, tények, körülmények, valamint a becslés során alkalmazott módszerek az adó alapját valószínűsítik.
Az adóhatóság ezeknek a kötelezettségeknek a perbeli esetben eleget tett.
Ezzel szemben az Art. 109. § (3) bekezdése azt rögzíti, hogy a becslés esetén a megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja. Tehát az adózónak kell feltárnia, és hitelt érdemlően bizonyítani, hogy az egyéb jövedelem jogcímen belül honnan származhatott jövedelme. A 109. § (3) bekezdése értelmében a korábbi időszakra vonatkozóan előterjesztett adózói bizonyítékok figyelembevételének is feltétele a hitelt érdemlő adat megléte.
Tévesen állapította meg az elsőfokú bíróság ítéletében, hogy az elévülési időt megelőző időszakra vonatkozóan történő vizsgálatról elegendő lenne az, miszerint az adózó az általa előadott tények, adatok valóságtartalmát valószínűsíti. Erre vonatkozó külön törvényi kötelezettség nincsen, így a 109. § (3) bekezdése értelmében az ezen időszakra vonatkozóan is köteles az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolni állításait.
Mint ahogy a Legfelsőbb Bíróság már azt több esetben is elvi éllel leszögezte, (EBH 2007/1731. eset, KGD 2007/237 eset stb.) hitelt érdemlőnek olyan adat minősül, amely ellenőrizhető, egyértelműen azonosítható, valóságtartalma kellően alátámasztott, tartalmánál, jellegénél fogva, vagy más adatokkal egybevetve is alkalmas a vele igazolni kívánt konkrét tény alátámasztására. Önmagában az egyes nyilatkozatok csak abban az esetben számíthatnak hitelt érdemlő bizonyítéknak, amennyiben a benne foglalt adatok a valóságban ellenőrizhető adatokkal és körülményekkel alátámaszthatók. Ugyancsak nem elegendő az elsőfokú bírósági ítélet állításával ellentétben valószínűsíteni azt a körülményt, hogy a felperes korábban megszerzett jövedelmei a vizsgált időszakban is rendelkezésre állottak.
Tekintettel arra, hogy a személyi jövedelemadó vizsgálat éppen arra irányult, miszerint az adózó az adott adóévben eleget tett-e a személyi jövedelemadó bevallási kötelezettségének, így valamennyi megszerzett jövedelméről tett-e bevallást, majd ennek megfelelően teljesítette az adófizetési kötelezettségét, nyilvánvaló, hogy arra vonatkozóan is hitelt érdemlő igazolási kötelezettséggel rendelkezik az adózó az adóhatósági megállapításokkal szemben, hogy az adott ellenőrzött időszakban állt rendelkezésre olyan megszerzett jövedelme, amelyet az adott időszak kiadásainak fedezetül szolgálhattak.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a perbeli esetben a felperes nem tudta hitelt érdemlő adatokkal igazolni azt a tényt, hogy 2004. évben rendelkezésére állt volna olyan jövedelem, amely fedezte az adóhatóság által megállapított kifizetéseket. Ebből következően az adóhatóság által becsléssel megállapított adóalap a jogszabályoknak megfelelt.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.304/2008.)