adozona.hu
AVI 2012.7.77
AVI 2012.7.77
Nem elég becslési eljárás során azt bizonyítani az adózó részéről, hogy valamilyen pénzösszeget megszerzett, azt is bizonyítani kell, hogy ebből került sor a forráshiány fedezésére [2003. évi XCII. tv. 97. § (6) bek.]
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Regionális Igazgatósága (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) a felperesnél a 2001-2005. évekre személyi jövedelemadó adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett.
Az ellenőrzés eredményeként az elsőfokú hatóság a 2007. október 24. napján kelt határozatában a felperes terhére összesen 2 852 089 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet, jogkövetkezményként 1 426 044 Ft adóbírságot és 1 372 869 Ft késedelmi pótlékot állapított meg....
Az ellenőrzés eredményeként az elsőfokú hatóság a 2007. október 24. napján kelt határozatában a felperes terhére összesen 2 852 089 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet, jogkövetkezményként 1 426 044 Ft adóbírságot és 1 372 869 Ft késedelmi pótlékot állapított meg. Indokolása szerint a felperes bevételei, valamint a felmerült kiadásai jelentős eltérést mutattak, amelyek be nem vallott jövedelemre utaltak. Ezért az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 109. §-ának (1) bekezdés alapján becslési eljárást alkalmazott. A felperes az Art. 108. §-ának (8) bekezdés alapján hivatkozott arra, hogy a 2000. évben örökségben részesült, az édesapjától részletekben mintegy 10 000 000 Ft-ot kapott, de ezen állításait a szülei tanúként nem igazolták, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak az elsőfokú hatóság megkeresése eredményeként közölt adatai pedig nem támasztották alá. A felperes által hivatkozott nyaraltatásból származó jövedelem szintén nem nyert igazolást.
A fellebbezés folytán eljárt alperes a 2007. december 21. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében a másodfokú határozat hatályon kívül helyezését és az alperes új eljárásra kötelezését kérte. Vitatta a becslés jogalapját és eredményét is.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Indokolásában a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 339/A. §-a, az Art. becslést szabályozó 108. §-ának (1)-(2) bekezdései, 109. §-ának (1) és (3) bekezdései alapján megállapította, hogy téves az a felperesi állítás, miszerint az adóhatóság jogszabálysértő módon alkalmazta a becslési eljárást. Az Art. 109. §-ának (3) bekezdése szerint - figyelemmel az Art. 97. §-ának (4) bekezdésére is - a vizsgálat időszakra eső felperesi kiadások finanszírozásához felhasznált jövedelem rendelkezésre állását a felperesnek kellett bizonyítani. Az elsőfokú hatóság eljárását értékelve kiemelte, hogy az ügyben részletes, mindenre kiterjedő bizonyítást úgy folytatott, hogy a felperes minden bizonyítási indítványának helyt adott, a ténylegesen és az eljárás befejeztéig elétárt (vagy legalább hivatkozott) bizonyítékait számba vette, értékelte, megindokolta azt is, hogy az egyes felperesi bizonyítékokat miért nem tartotta hitelt érdemlőnek. Az elsőfokú határozatot jóváhagyó alperesi határozat ezért nem jogszabálysértő.
A felperes felülvizsgálati kérelmében az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra kötelezését kérte. Hivatkozott arra, hogy az általa előtárt bizonyítékok minden kétséget kizáróan igazolták a bevételeivel arányban álló kiadásait. A Pp.</a> helyett - feltehetőleg elírás következtében - a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 167-168. §-ait jelölte meg olyan jogszabályi rendelkezésként, amelyeket a jogerős ítélet sért. Sérelmezte 15 000 000 Ft kölcsönösszeg értékelésének elmaradását is.
Az alperes ellenkérelmében az ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság a hivatkozott jogszabályhelyek kérelembeli szövegkörnyezetét vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy felperes nem a Ptk., hanem a Pp. 167. § és 168. §-ait kívánta megjelölni, ezért a jogerős ítélet felülvizsgálata során ennek megfelelően járt el.
Az Art. 97. § (4) bekezdése alapján az ellenőrzés során a tényállást az adóhatóság köteles tisztázni és bizonyítani, kivéve, ha a törvény a bizonyítást az adózó kötelezettségévé teszi. Az Art. 109. §-ának (1) bekezdése értelmében, ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját is becsléssel állapítja meg. A (3) bekezdés alapján, a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést, az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja. E szabályozás alapján az adóhatóságnak kell bizonyítani a becslési eljárás alkalmazásának szükségességét, amelyet követően az adózónak kell igazolnia a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést.
Kiemeli a Legfelsőbb Bíróság, hogy a bizonyítottság szintje meghatározott, mivel az adózó "hitelt érdemlő adatokkal" igazolhatja az adóalaptól való eltérést. Amennyiben kétely merül a bizonyítottság tekintetében, azt nem lehet az adózó előnyére értékelni, a nem megfelelő szintű bizonyítottság vagy bizonyítatlanság az Art. 97. §-ának (6) bekezdése alapján az adózó felperes terhére esik. Nem elég továbbá azt bizonyítani az adózó részéről, hogy valamilyen pénzösszeget megszerzett, azt is bizonyítania kell, hogy ebből került sor a forráshiány fedezetére.
A Pp. 275. §-ának (1) bekezdése értelmében, a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének nincs helye. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésre álló iratok alapján dönt. A Legfelsőbb Bíróság egységes ítélkezési gyakorlata értelmében, a felülvizsgálati eljárásban - az eljárás rendkívüli perorvoslati jellegére figyelemmel - a tényállás módosítására, a bizonyítékok újraértékelésére vagy felülmérlegelésére általában nincs lehetőség. Erre csak akkor van mód, ha a jogerős határozatot hozó bíróság tényállást nem állapított meg, vagy a megállapított tényállás iratellenes megállapításokat tartalmaz, illetve a bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül mérlegelte.
A Legfelsőbb Bíróság ennek alapján vizsgálta a jogerős ítéletet és megállapította, hogy a felperes által felülvizsgálati kérelemmel támadott jogerős ítélet a fenti hibáktól mentesen, minden felperesi hivatkozás tekintetében megállapította a tényállást, a bizonyítékokat a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerint értékelte és a Pp. 221. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel azt megfelelő részletességgel indokolta azzal együtt, hogy a kölcsönszerződésre való felperesi hivatkozást, külön nem részletezte. A bizonyítékok mérlegelésénél a Legfelsőbb Bíróság nem tapasztalt olyan kirívóan okszerűtlen mérlegelést, amely lehetőséget biztosítana a bizonyítékok újraértékelésének vagy felülmérlegelésének.
Összességében a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a perben felmerült bizonyítékokat az elsőfokú bíróság okszerűen mérlegelte, és a felperes nem tudta hitelt érdemlően igazolni a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést.
Mindezek folytán a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.261/2008.)