adozona.hu
AVI 2012.7.75
AVI 2012.7.75
Gazdasági esemény hiányában a különbözeti adózás alkalmazhatóságát a bíróság nem vizsgálja [1992. évi LXXIV. tv. 63. § (4) bek., 64/B. § (1) és (2) bek.]
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság 2000. és 2003. évek vonatkozásában - a 2003. július, augusztus, november és december havi általános forgalmi adó kivételével - bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott le a felperesnél, melynek eredményeként határozatával általános forgalmi adónemben 168 284 000 Ft, személyi jövedelemadó adónemben 593 000 Ft és egészségügyi hozzájárulás adónemben 148 000 Ft adókülönbözetet állapított meg. Az adóhiány után 48 553 000 Ft adóbírságot és 56 604 000 F...
Az indokolás 2. pontja szerint a felperes 2003. február 17-én kötött megállapodás alapján a felperes által nyújtott előleget kölcsönnek minősítette, így a felperes jogtalanul helyezte levonásba a forgalmi adót.
Az indokolás 4. pontja szerint a felperes külföldi vevő részére értékesített egy vashulladék-feldolgozó berendezést, amely ügylet kapcsán a külföldi cég meghatalmazta a külföldön nyilvántartásba vett adóalany számára adható általános forgalmi adó visszatérítés lebonyolítására. Ennek során a külföldi félnek kiutalási, illetve a felperes részéről történt átutalási kamat- és árfolyam-különbözet igénye keletkezett a felperessel szemben. Az adóhatóság a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (továbbiakban: Tao. tv.) 8. § (1) bekezdés d) pontja alapján megállapította, hogy ezek nem minősülnek a felperesnél a vállalkozás érdekében felmerült költségnek, így a felperes társasági adóalapját megnövelte.
Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Megállapította, hogy az elsőfokú adóhatóság az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 97. § (5) bekezdése alapján jogszerűen járt el, amikor a 2004 évben lefolytatott 2003. november és december hónapokat érintő kiutalás előtti áfa-ellenőrzések során felderített, jelen vizsgálati időszakra is releváns tényállási elemeket és bizonyítékokat felhasználta. A felperes alaptalanul hivatkozott az Áfa. tv. 44. § (5) bekezdése szerinti kellő körültekintésre. Az Art. 1. § (7) bekezdése alapján az elsőfokú adóhatóság helytállóan minősítette a felperes által eladójának előleget kölcsönnek a megállapodásban és a jelzálogjogot biztosító szerződésben foglaltak, valamint a kapcsolódó bizonylatok, számlák összevetése után. A külföldi cégnek az áfa-visz-szaigénylésre való adóhatóság előtti képviselete nem tartozik a vállalkozás bevételszerző tevékenységéhez.
A felperes keresetében mindhárom ismertetett indokolási pont vonatkozásában kérte az alperes határozatának felülvizsgálatát és annak hatályon kívül helyezését vagy megváltoztatását. Az adóhatóság a tényállást nem tárta fel teljes körűen, a korábbi ellenőrzés adatait nem használhatta volna fel. Téves jogkövetkeztetéseket vont le mind az Áfa. tv., mind a Tao. tv. körében. Az alperes nem volt jogosult az adásvételhez kapcsolódó előleget kölcsönné átminősíteni. A lízingszerződéshez kapcsolódó tevékenysége a vállalkozás érdekében felmerülő ráfordításnak minősül.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az elsőfokú adóhatóság indokolásának 1. pontjával kapcsolatban, az általános forgalmi adó levonása körében hivatkozott az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés a) pontjára, 35. § (1) bekezdés a) pontjára, az Sztv. 165. § (2) bekezdésére és 166. § (2) bekezdésére. Az adólevonási jog gyakorlásának elsődleges feltétele az olyan termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás, melyre alakilag és tartalmilag hiteles, megbízható és helytálló adatokat tartalmazó számlát állítanak ki.
Az Art. 97. § (5) bekezdésére hivatkozással megállapította, hogy ez nem zárja ki a korábbi ellenőrzés során beszerzett bizonyítékok felhasználását. A feltárt tényállás szerint a négy számlakibocsátó társaságnak adóhatósági nyilvántartásban bejegyzett telephelye nem volt. Nyilatkoztatásuk során a megjelölt telephelyekről a helyszíni vizsgálat megállapította, hogy azok alkalmatlanok a hulladékkereskedelmi tevékenység végzésére, fémhulladék- kereskedelmi tevékenység folytatásához jogszabályban előírt engedéllyel, a számlákban feltüntetett értékesítésekhez szükséges tárgyi és személyi feltételekkel nem rendelkeztek, beszerzéseik nem igazolhatók. Hivatkozott arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság is megállapította ítéleteiben, hogy a négy érintett számlakibocsátó és a felperes között nem jött létre gazdasági kapcsolat. Nem létező gazdasági kapcsolat miatt az Áfa. tv. 64/B. § (1) és (2) bekezdései, 63. § (2) bekezdésének vizsgálatai oka fogyottá váltak. A felperes alaptalanul hivatkozott az Áfa. tv. 44. § (5) bekezdésére is.
Az elsőfokú határozat indokolásának 2. pontja körében hivatkozott az Art. 1. § (7) bekezdésére, mely alapján a szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint kell minősíteni. Az 1. § (7) bekezdés lehetővé teszi az adóhatóság számára a számlakibocsátóval kötött szerződések valódi tartalmának vizsgálatát és adójogi szempontból történő minősítését. A bizonyítékok alapján megállapítható, hogy a felek valós szerződési akarata, a szerződés célja nem a megállapodás szerinti - meg sem követelt - áruszállítás volt, hanem az eladó részére pénzeszköz átadása, azaz kölcsön nyújtása.
Az elsőfokú határozat indokolási részének 4. pontjával kapcsolatban hivatkozott a Tao. tv. 8. § (1) bekezdés d) pontjára. A külföldön nyilvántartásba vett adóalany számára adható általános forgalmi adó visszatérítésére az eljárás időtartama, a kiutalás időpontja a felperes tevékenységétől független, azokra ráhatással nem bírt és nem bírhatott. Megállapítható, hogy a külföldi cég egy magánszemélyt bízott meg az igényérvényesítés lebonyolításával. A felperes semmilyen szolgáltatást nem kapott külföldi partnerétől, így nem állapítható meg, hogy a bevételszerző tevékenységével milyen összefüggő okból fizetett kamatot, illetve teljesített árfolyam-különbözetet, mint kifizetést.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet kérve annak hatályon kívül helyezését. Jogi álláspontja szerint az elsőfokú bíróság mindhárom tényállási elem körében tévesen állapította meg a tényállást és a bizonyítékokat is okszerűtlenül mérlegelte. Az adásvételt tévesen minősítette kölcsönnek, az adólevonási jog megillette, a korábbi ellenőrzés eredményeit nem lehetett volna felhasználni. A lízingszerződés alapján kamatot kellett fizetnie, ez a vállalkozás érdekében felmerült ráfordításnak minősül.
Az alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A színesfémhulladék felvásárlással kapcsolatban (indokolás 1. pontja) a Legfelsőbb Bíróság utal arra, hogy a felperes és a jelen perben érintett számlakibocsátók gazdasági kapcsolatát a Legfelsőbb Bíróság már más perekben vizsgálta, megállapítva a gazdasági események hiányát. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 29. § (1) bekezdés b) pontja alapján jogegységi eljárásnak van helye, ha a Legfelsőbb Bíróság valamely tanácsa jogkérdésben el kíván térni a Legfelsőbb Bíróság másik ítélkező tanácsának határozatától. A (2) bekezdés értelmében ebben az esetben a Legfelsőbb Bíróság tanácsa kezdeményezi a jogegységi eljárást, és a jogegységi határozat meghozataláig az eljárást felfüggeszti. A Legfelsőbb Bíróság jelen tanács azonban teljes mértékben egyetért a korábbi ítéletekben kifejtettekkel, attól eltérni nem kíván.
Az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a 34. § szerinti adóalanyt megilleti az a jog, hogy az általa fizetendő adó összegéből [48. § (1) bekezdés] levonja azt az összeget, amelyet a részére teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás során egy másik adóalany - ideértve átalakulása esetén annak jogelődjét is - valamint az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény hatálya alá tartozó adóalany rá áthárított. Az Áfa. tv. 35. § (1) bekezdése alapján az adólevonási jog - ha az adózás rendjéről szóló törvény másként nem rendelkezik - kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható. Az Sztv. 15. § (3) bekezdése alapján a könyvvitelben rögzített és a beszámolóban szereplő tételeknek a valóságban is megtalálhatónak, bizonyítónak, kívülállók által is megállapíthatónak kell lenniük. A 166. § (2) bekezdés értelmében a számviteli bizonylat adatainak alakilag és tartalmilag hitelesnek, megbízhatónak és helytállónak kell lennie.
Ezen jogszabályi előírások figyelembevételével vizsgálta az elsőfokú bíróság az alperesi határozat jogszerűségét, vagyis, hogy a vitatott számlák esetén megállapíthatók-e a számlában foglalt gazdasági események megtörténte. Feltárta azokat az egyedi hiányosságokat, amelyek önmagukban nem vezettek volna a gazdasági esemény hiányának megállapítására, de egymást erősítve, ezen tényekre és bizonyítékokra vagy bizonyítatlanságokra figyelemmel jogszerűen jutott arra a következtetésre, hogy a perbeli számlák esetében az abban foglalt gazdasági események megtörténte nem bizonyított.
Az Áfa. tv. 44. § (5) bekezdése alapján a számlában, az egyszerűsített számlában feltüntetett adatok valódiságáért a kibocsátó felelős. A bizonylatban vevőként feltüntetett adóalany adózással kapcsolatos jogai nem sérülhetnek, ha az adóköteles tényállás kapcsán a termékértékesítés, illetve szolgáltatásnyújtás körülményeit figyelembe véve kellő körültekintéssel járt el. A Legfelsőbb Bíróság az Áfa. tv. 44. § (5) bekezdésével kapcsolatban elvi éllel fejtette ki jogi álláspontját az EBH 2005/1258. számú határozatában. Ennek leglényegesebb eleme, hogy a kellő gondosság tanúsításának megállapítására csak akkor kerülhet sor, ha a számla hiteltelensége olyan okból következik be, amelyről a számlabefogadónak nem volt tudomása, arról tudomást sem szerezhetett volna, nem ismerhette fel és arra ráhatása sem volt vagy nem lehetett. A perbeli esetben azonban az elsőfokú bíróság jogerős ítélete és a Legfelsőbb Bíróság ítélete is azt állapította meg, hogy a felperes és a számlakibocsátók között gazdasági kapcsolat nem jött létre. Nem kizárólag a számlakibocsátók oldalán fennálló valamely hiányosság folytán vált hiteltelenné a számla, a számlák tartalmi hiteltelensége, a nem létező gazdasági kapcsolatokra alapított, ez a körülmény mindkét, a számlában szereplő félnek felróható. A felperes nem hivatkozhat kellő gondosságra olyan gazdasági eseménynél, amely létre sem jött, mert a gazdasági kapcsolat nem állt fenn a számlában szereplő gazdasági társaságok között. Ebből a szempontból lényegtelen, hogy a felperes vizsgálta-e a számlakibocsátók engedélyét, vagy rendelkeztek-e az értékesített hulladék feldolgozásához szükséges eszközökkel. Ezek a körülmények ugyanis irrelevánsak, mert a gazdasági kapcsolat nem jött létre, így a felperes kellő körültekintésre alappal nem hivatkozhat.
Az alperes határozatát arra alapította, hogy a számlákban szereplő felek között a gazdasági kapcsolat nem jött létre. Csak másodlagosan hivatkozott az Áfa. tv. 64/B. § (1)-(2) bekezdéseiben, 63. § (4) bekezdésében foglaltakra. A különbözeti adózás alkalmazhatóságát azonban az elsőfokú bíróság, a gazdasági esemény hiányában - helyesen - nem is vizsgálta.
Az indokolás 2. pontja tekintetében az elsőfokú bíróság a bizonyítékok okszerű mérlegelésével jutott arra a következtetésre, hogy a felek között ténylegesen kölcsön jött létre és ennek adójogi vonzatát vonta le az adóhatóság. Az adóhatóságnak erre az Art. 1. § (7) bekezdése alapján törvényi felhatalmazása volt. A kamatfizetés kikötése, a jelzálogjog bejegyzése, az elmaradt szállítások negligálása is mind az alperesi minősítést erősíti.
Az indokolás 4. pontja vonatkozásában az elsőfokú bíróság okszerű indokát adta annak, hogy a Tao. tv. 8. § (1) bekezdés d) pontja alapján miért nem volt összefüggésben a felperes bevételszerző tevékenységével a hivatkozott megállapodás. A kiutalás a felperes tevékenységétől független volt, a felperes semmiféle ellenszolgáltatást nem kapott.
A felülvizsgálati eljárásban - annak rendkívüli perorvoslati jellegéből is fakadóan - a tényállás módosítására, vagy a bizonyítékok újraértékelésére általában nincs lehetőség. Erre csak akkor van mód, ha az elsőfokú bíróság nem állapított meg tényállást, vagy iratellenes megállapításokat tett, illetve a bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül mérlegelte. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint azonban az elsőfokú bíróság a fenti hibáktól mentesen állapította meg a történeti tényállást, és a bizonyítékok mérlegelésénél sem volt tapasztalható kirívó okszerűtlenség, ítéletét a Pp. 221. § (1) bekezdésében írtak alapján megfelelő részletességgel indokolta. Ezért a Legfelsőbb Bíróság nem látott lehetőséget arra, hogy az elsőfokú bíróság bizonyíték mérlegelését felülmérlegelje.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét - annak kiegészítésével - a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.292/2008.)