adozona.hu
BH 2012.8.208
BH 2012.8.208
Egy jogügylet lebonyolítása során a felek rejtett háttér-megállapodása nem bír jelentőséggel. Amennyiben a jogilag üzletrész adásvételnek minősülő ügyletből árfolyamnyereség keletkezik, utána az adót meg kell fizetni [1995. évi CXVII. tv. 67. §, 1959. évi IV. tv. 207. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperesi jogelőd elsőfokú hatósága az I. r. felperesnél 2002-2005. éveket illetően személyi jövedelemadó adónemben bevallások utólagos ellenőrzését végezte - különböző jogcímeken - és határozatával 8 257 500 Ft adóhiányt, 4 128 750 Ft adóbírságot és 3 420 075 Ft késedelmi pótlékot állapított meg. A II. r. felperesnél 2003-2005. éveket érintően a saját korábbi határozatát elévülés miatt módosítva határozatával 2004 évre 1 543 529 Ft adóhiányt, 771 764 Ft adóbírságot és 590 278 Ft késedelmi ...
BH 2012.8.208 Egy jogügylet lebonyolítása során a felek rejtett háttér-megállapodása nem bír jelentőséggel. Amennyiben a jogilag üzletrész adásvételnek minősülő ügyletből árfolyamnyereség keletkezik, utána az adót meg kell fizetni [1995. évi CXVII. tv. 67. §, 1959. évi IV. tv. 207. §].
Az alperesi jogelőd elsőfokú hatósága az I. r. felperesnél 2002-2005. éveket illetően személyi jövedelemadó adónemben bevallások utólagos ellenőrzését végezte - különböző jogcímeken - és határozatával 8 257 500 Ft adóhiányt, 4 128 750 Ft adóbírságot és 3 420 075 Ft késedelmi pótlékot állapított meg. A II. r. felperesnél 2003-2005. éveket érintően a saját korábbi határozatát elévülés miatt módosítva határozatával 2004 évre 1 543 529 Ft adóhiányt, 771 764 Ft adóbírságot és 590 278 Ft késedelmi pótlékot állapított meg.A felperesek házastársak, akik a St. D. P. Kft. (továbbiakban: Kft.) tagjai voltak, és a Kft. további - a határozatban név szerint rögzített - tulajdonosaitól 2003. július 21-én kelt üzletrész-átruházási szerződéssel névértéken üzletrészeket vásároltak. Ugyanezen szerződést 2003 novemberében ismét megkötötték, és ezt adták be a cégbírósághoz. A cégbíróság a változást átvezette, melyet követően az I. r. felperes tulajdoni hányada 39%-ra, a II. r. felperesé 12%-ra változott. Az ily módon megszerzett, kettőjüknek összesen 51%-os üzletrészét ugyanezen év december 18-án szerződéssel értékesítették a V. Rt. részére 153 millió Ft vételárért. A vételárfizetés részletekben történt, az első 10 millió Ft a szerződés megkötésekor, a további összegek 2004. január első felétől négy részletben kerültek utalásra. A cégbíróság a változást átvezette. Az adóhatóság azt állapította meg, hogy a felperesek a névértéken szerzett üzletrészeket névérték felett értékesítették, amely különbözet után származó jövedelmet nem vallották be, a 20% adót nem fizették meg. Az árfolyamnyereség után adóhiány keletkezett a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) 4. § (1), (2) bekezdése, 67. §-a alapján.
Kifejezetten az árfolyamnyereséget érintő részben mindkét adózó fellebbezett. A másodfokú hatóság határozataival helybenhagyta az elsőfokú határozatokat.
A felperesek keresetükben a határozatok jogszabálysértő voltát arra alapították, hogy az adóhatóság elmulasztotta a tényállás teljes körű feltárását. Kétséget kizáró bizonyítékokat hagyott figyelmen kívül, ezért tévesen állítja, hogy a felpereseknél árfolyamnyereségből származó jövedelem keletkezett. Az történt, hogy a Kft. tulajdonosai (azaz a felperesek és korábbi üzlettársaik között) született egy olyan megállapodás, hogy a cég 51%-os tulajdonrészét úgymond "egy tömbben" értékesítik, mert így magasabb vételárat lehet elérni (tehát a névértéken a felperesek javára történő átruházásnak az üzletrészek koncentrálása volt a célja), de valójában az értékesítésből utóbb befolyt tényleges vételárat a felperesek - a korábbi tulajdoni hányadok arányában - átutalták a volt üzlettársaknak.
A felperesek csupán az értékesítést bonyolító meghatalmazottak voltak, a vételár továbbutalását bankszámla kivonatokkal tudták igazolni. Ennek jelentőséget kellett volna tulajdonítania az adóhatóságnak, és mint az adózó javára szolgáló tényt, figyelembe kellett volna vennie. Kifogás tárgyává tette továbbá a II. r. felperes, hogy volt egy 2004. január 16-ai 5 millió Ft-os utalás, melyet nem tekintett vételárrészlet átutalásnak az adóhivatal, hanem a felperesek gyermeke tartozásának (kölcsönének) törlesztéseként minősítette, amely az egyik üzlettárs felé állt fenn. A felperesek szerint nem volt ilyen kölcsön, és arra nem is volt szükség.
A felperesek szerint az értékesítésből befolyt vételárból, azaz nyereségből az értékpapír megszerzésére fordított összegen túl le kellett volna vonni a tulajdonostársak részére utóbb átutalt összegeket is, azaz úgy kellett volna tekinteni, mintha ez is az értékpapír eredendő megszerzésére fordított összeg lett volna. Hivatkoztak a Bírósági Határozatok 2004. évi 4. számában megjelent jogesetre, amely magánokirat alakiságainak pótlásával kapcsolatos, és arra tettek indítványt, hogy bizonyíthassák, valójában a felek nem üzletrész-átruházási szerződést kötöttek, csupán arra adtak meghatalmazást, hogy a felperesek azt ténylegesen bonyolítsák le, a vételárat vegyék át és továbbítsák.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
A megyei bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította. Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy az eljárt hatóságok a tényállást kellőképpen feltárták, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 50. § nem sérült, a szükséges mértékű bizonyítást lefolytatták. A felpereseknél végzett személyi jövedelemadó vizsgálatához az ún. vagyonmérleg felállítás módszerét nem kellett alkalmazni, a bevételek és kiadások forráshiányt nem mutattak. E körben eltitkolt jövedelmet a hatóság nem állapított meg. Elkülönülten és más adókulccsal adózó jövedelem (ingatlan és értékpapír értékesítés) be nem vallása miatt került sor a megállapításokra. Az ügyben nem volt kétséges a felek háttér megállapodása, azaz az elért magasabb vételárból a tulajdoni hányadok szerinti részesedés (ezt az érintettek alátámasztották nyilatkozatukkal). A felperesek fiával kapcsolatos 5 millió Ft-os tétellel kapcsolatban kifejtette a bíróság, hogy valóban nem bizonyítható egyértelműen a fizetés célja, de ennek az ügyben nincs perdöntő jelentősége. Az okirattal szembeni ellenbizonyítás körében kifejtette a bíróság, hogy egy tény, körülmény fennálltát akkor lehet hitelt érdemlően bizonyítottnak tekinteni, ha a bizonyítékok zárt logikai láncot alkotnak, azaz az okiratok, pénzügyi bizonylatok és tanúvallomások egybehangzóak. A bíróság szerint az alperesi bizonyíték-értékelés felelt meg ennek a követelménynek. Az üzletrész-átruházás a Kft. tagjai között a gazdasági társaságokra vonatkozó törvény előírásai szerint szabályosan megtörtént. A hiteles cégnyilvántartás az átruházást rögzítette, ennek ellenkezőjét a felpereseknek kellett volna bizonyítani, melyet egyik eljárásban sem tudtak megtenni. E körben hivatkozott a bíróság a Ptk. szabályaira is. Egy jogügyletet csak egyféle módon lehet lebonyolítani. Kétséget kizáróan két tulajdonjog átruházás történt, mely a felperesek oldalán vételár többletet eredményezett, ami árfolyamnyereséget jelent. A felek háttér megállapodása, titkos fenntartása rejtett indoka a Ptk. 207. § (5) bekezdése alapján a szerződés érvényességét nem érinti. Hivatkozott a bíróság az Szja. tv. 1. § (3), (6) bekezdésére, 2. § (4) bekezdésére, 3. § 34. pontjára, 4. § (1)-(2) bekezdésére, e körben arra, hogy mi minősül értékpapírnak, valamint a 67. § (1)-(10) bekezdéseire, amely az árfolyamnyereségből származó jövedelem számításának szabályait tartalmazza. Kifejtette, hogy a vételárrészletek átutalása napján árfolyamnyereség és adófizetési kötelezettség keletkezett a felperesek terhére, melynek összege a névérték levonása után kiszámítható. Az utóbb az üzlettársaknak utalt összegek az Szja. tv. 67. § (9) bekezdés cd) alpontjára tekintettel nem vehetők figyelembe, mint az értékpapír megszerzésére fordított kiadások. Rámutatott a bíróság arra is, hogy a járulékos költségek és a megszerzésre fordított érték elszámolására csak akkor lett volna mód, ha van olyan adóbevallás, amely árfolyamnyereséget tüntet fel. A felpereseknek a vizsgált adóévekben ilyen nem volt. E miatt semmilyen egyéb körülménynek, még a bankszámlákkal igazolt későbbi utalásoknak sincs jelentőségük. A volt üzlettársak sem vallottak be árfolyamnyereségből származó jövedelmet.
A jogerős ítélettel szemben a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet. Tartalma szerint vagylagosan kérték az ítélet megváltoztatását és új határozat hozatalát, vagy a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra kötelezését, valamint az alperes perköltségben marasztalását. Kifejtették felülvizsgálati kérelmükben a felperesek, hogy a bíróság ítélete az ügy érdemére is kihatóan azért jogsértő, mert nem vette figyelembe a felperesi keresetben megfogalmazott azon érveket, melyek az ügyben eljárt adóhatóságok döntései jogszabálysértő voltára vonatkoztak anyagi jogi és eljárásjogi okból egyaránt. A tényállás feltáratlan maradt, ami sérti a Ket. 50. §-át és az Art. 97. § (4), (6) bekezdését. E körben az a fontos körülmény említendő, hogy a hatóság nem vette figyelembe, valójában mely személyeknél jelentkezett ténylegesen jövedelem. Ezt úgy kellett volna vizsgálni, hogy a revíziónak a felperesek bankszámla mozgásait részletesen elemezni kellett volna, és a magánszemélyek részére történő nagy összegű átutalások forrását ki kellett volna derítenie. Részletezik felülvizsgálati kérelmükben a felperesek, hogy 2003-2004-ben mikor és kinek utalták bankszámlán keresztül a jelentős összegeket, de készpénzes fizetés is volt (a felperesek által megvásárolt üzletrészek értéke 18,8 millió Ft értékben). Ez okból a hatóság döntései és az azt helybenhagyó bíróság ítélete az Szja. tv. 4. § (1) bekezdésében foglalt jövedelem fogalmát hagyja figyelmen kívül, valamint a bevétel megszerzésére és az adókötelezettség keletkezésére, annak időpontjára vonatkozó 9. § (1) és (2) bekezdését. Az adóhatóság tehát nem vizsgálta, hogy az adóév végén mi volt az adózó tényleges bevétele, figyelemmel az adóalapot csökkentő, az adózó javára értékelendő körülményekre is. Ezt követően felhívták az Art. 109. § (3) bekezdését, amely a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérés bizonyításának lehetőségét tartalmazza, majd kifejtették, hogy nem tisztázta a hatóság, hogy a nagy összegű kifizetések milyen okból és forrásból történtek. Az erre irányuló felperesi nyilatkozatok figyelmen kívül maradtak. Vizsgálni kellett volna a jogcím meghatározásánál a felek között fennálló jogviszonyt és a szerződéskötés körülményeit is. Figyelmen kívül hagyta a bíróság, illetve rosszul értelmezte az Szja. tv. 4. § (1) bekezdés első mondatát, azaz, hogy bármely költség csak egy alkalommal, legfeljebb a bevétel erejéig vehető figyelembe. Másrészt fontos annak rögzítése is, hogy a felperesek a saját százalékos árfolyamnyereségből származó bevétel után az szja.-t befizették. A bíróság tehát a bizonyítékok mérlegelésénél nem a Pp. 206. § (1) bekezdés szerint járt el, szinte kontroll nélkül elfogadta az alperesi álláspontot.
Az alperes ellenkérelmében a felülvizsgálati kérelem elutasítását kérte. Részletesen összefoglalta az ügy előzmény történetét, külön is megjelölte a per szempontjából releváns, az árfolyamnyereséggel összefüggő tényeket, az ahhoz kapcsolódó összegeket. Kifejtette, hogy az üggyel kapcsolatban az adóhatóság nem folytatott le becslési eljárást az árfolyamnyereség kérdéskörében, így e körben az Art. 109. § (3) bekezdésére történő felperesi hivatkozás téves. Releváns körülmény a 2003. novemberi üzletrész adásvételi szerződés, mert ehhez fűződött joghatás. December 18-án a felperesek voltak 51%-ban résztulajdonosok, és az értékesítésből befolyt vételár náluk jelentkezett adóköteles bevételként. A felperesek, mint eladók a saját nevükben jártak el, a háttér megállapodás nem bír jogi jelentőséggel. A tényeket nem lehetett másképp értékelni, csak ahogyan az alperes tette, és ahogyan azt az elsőfokú bíróság is elfogadta. Az alperes pernyertesség esetén perköltséget igényelt.
A felperesek felülvizsgálati kérelme nem alapos.
Az Szja. tv. 1. § (3) és (6) bekezdése alapján a magánszemély minden jövedelme adóköteles. A törvény 2. § (4) bekezdés első mondata szerint: "a belföldi illetőségű magánszemély adókötelezettsége összes bevételére kiterjed (teljes körű adókötelezettség)." A 4. § (1)-(2) bekezdés alapján jövedelem a magánszemély által az adóévben bármilyen jogcímen és formában megszerzett egésze, vagy az e törvényben elismert költségekkel csökkentett része, vagy annak e törvényben meghatározott hányada. Bevétel a magánszemély által az adóévben - akkor is, ha az korábbi vagy későbbi évekre vonatkozik - megszerzett, a tevékenység ellenértékeként vagy más jogcímen megszerzett vagyoni érték az e törvényben meghatározott kivételekkel. E körbe tartozik különösen a készpénz, a jóváírás, a kifizető által magánszemély helyett fizetett kiadás, az elengedett vagy átvállalt tartozás, a társas vállalkozásba adózatlanul befektetett vagyoni érték annak kivonásakor, a természetben kapott vagyoni érték, ideértve az ingó vagyontárgyat, az ingatlant, a vagyoni értékű jogot, az értékpapírt, a szolgáltatást." Az Szja. tv. 3. § 34. pontja alapján: "értékpapírnak minősül a kft. üzletrész." A törvény 67. § (1) bekezdése szerint: "Árfolyamnyereségből származó jövedelem az értékpapír átruházására (ide nem értve a kölcsönbe adást) tekintettel megszerzett bevételnek az a része, amely meghaladja az értékpapír megszerzésére fordított érték és az értékpapírhoz kapcsolódó járulékos költségek együttes összegét. Nem minősül árfolyamnyereségből származó jövedelemnek az említett különbözetből az a rész, amelyet e törvény előírásai szerint más jövedelem megállapításánál kell figyelembe venni, valamint az e törvény szerint kamatnak minősülő bevétel alapján megállapított különbözet." A (2) bekezdés szerint: "az árfolyamnyereségből származó jövedelem után az adó mértéke 20%."
A felülvizsgálati bíróság megállapította, hogy a felülvizsgálati kérelemmel támadott elsőfokú jogerős ítélet nem jogsértő. Az elsőfokú bíróság alaposan feltárt tényállásból jogszerű következtetést vont le. A felülvizsgálati bíróság kifejezetten a felülvizsgálati kérelemben foglaltakra tekintettel kiemeli és rögzíti, hogy a felperesek esetében az árfolyamnyereségből származó bevétel kérdéskörében az adóhivatal nem folytatott le becslési eljárást, nem kellett felállítani vagyonmérleget. Ezért közömbös, hogy év végén hogyan alakult a felperesek vagyoni helyzete és a kifizetéseket miért nem számította be az adóhivatal a megállapításai körébe. Az eredeti eladók sem vallották be az adót (az ügy iratai tanúsága szerint most tennének önellenőrzést). Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy egy jogügylet csak egyféleképpen mehet végbe, a felperesek jogszerűen váltak tulajdonossá, ezért rájuk hárult az adójogi következmény. Mindennek az üzletfelekre való továbbhárítása nem lehet a közigazgatási pernek a tárgya. A felülvizsgálati kérelem kereteihez való kötöttségre tekintettel azon kérdés, hogy mit lehet ráfordításra fordított összegnek tekinteni, illetőleg K. D. kölcsönével kapcsolatos kérdéskör ugyancsak nem képezhette jelen felülvizsgálati ítélet tárgyát. A volt üzlettársak háttér megállapodása (rejtett szándéka) szintén közömbös jelen per megítélése szempontjából, nem befolyásolhatta az ügylet adójogi megítélését, bár joggal tehető fel a kérdés, hogyha az ügylet nem adásvétel lett volna, hanem megbízás, akkor ki lenne most az ingatlan tulajdonosa. Ezen kiegészítésekkel a felülvizsgálati bíróság a minden tekintetben jogszerű és megalapozott elsőfokú ítéletet hatályában fenntartotta.
(Kúria Kfv. I. 35.246/2011.)