adozona.hu
BH+ 2012.7.303
BH+ 2012.7.303
A vitatott hitelezői igény elbírálása során a felszámoló az adós nevében jogosult a hitelező követelésével szemben beszámítási és egyéb kifogással védekezni. Az adós gazdasági ellehetetlenülése nem jelenti az adós-hitelező viszonyában a teljesítés lehetetlenné válását [Ptk. 312. §, 1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 46. § (6) bek.].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A jogerős végzésben megállapított és a felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából jelentős tényállás a következő:
Az adós felszámolását a megyei bíróság a 2008. július 9-én érkezett kérelem alapján 2008. október 29-én indította meg, felszámolóként a Cs. Kft.-t jelölte ki.
A G. Zrt. 362 280 000 forint összegű követelését is érvényesítő M. Zrt. (a továbbiakban: Bank vagy hitelező) a felszámolóhoz 2008. november 25-én érkezett kérelmében 2 122 938 069 forint tőke, 57 855 218 forint lejár...
Az adós felszámolását a megyei bíróság a 2008. július 9-én érkezett kérelem alapján 2008. október 29-én indította meg, felszámolóként a Cs. Kft.-t jelölte ki.
A G. Zrt. 362 280 000 forint összegű követelését is érvényesítő M. Zrt. (a továbbiakban: Bank vagy hitelező) a felszámolóhoz 2008. november 25-én érkezett kérelmében 2 122 938 069 forint tőke, 57 855 218 forint lejárt ügyleti kamat, 27 337 921 forint késedelmi kamat, 15 941 forint számlavezetési díj és 100 000 forint nyilvántartásba vételi díj követelésének a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 57. § (1) bekezdés b) pontja szerinti nyilvántartásba vételét kérte, utalva a Cstv. 49/D. §-ában foglaltakra. Követelése a közte és az adós között létrejött, közjegyzői okiratokba foglalt hitelszerződésekből keletkezett, mely követelést az adós vagyonára alapított ingó- és vagyont terhelő keretbiztosítéki jelzálogjoggal, valamint az adós tulajdonosai másik cégeinek vagyonára alapított jelzálogjogokkal, illetve a magánszemélyek vagyonára alapított zálogjogokkal és kezességvállalási szerződésekkel biztosították. A szerződéseket a Bank 2008. október 1-jén közjegyzői okiratba foglaltan felmondta, így azok egy összegben esedékessé váltak.
A felszámoló 2009. március 27-én kelt levelében értesítette a hitelezőt, hogy bejelentett igényét nem fogadja el, ezért azt nem veszi nyilvántartásba. Arra hivatkozva utasította el a hitelezői igényt, hogy a követelés felmerülése kizárólag a Bank saját felróható magatartásának a következménye.
A felszámoló 2009. július 20-án a Cstv. 46. § (6) bekezdésére hivatkozva a vitatott hitelezői igény elbírálását kérte a bíróságtól. Előadta, hogy az adós a Bankkal 2007-től kezdődően együttműködést alakított ki, melynek célja az adós tevékenységének finanszírozása révén a társaság fizetőképességének helyreállítása volt. A hitelfolyósítás feltételeként a Bank bankbiztost delegált a társasághoz a gazdálkodás fokozott ellenőrzése érdekében.
A hitelező és bankbiztosa az adós társaság ügyvezetőinek teljes jogkörét elvonta, jogellenesen átvette az adós ügyvezetését, gazdasági irányítását, amellyel az adósnak veszteséget okozott, a napi termelési folyamatokban azonban a bankbiztos nem vett részt, aminek következtében késedelmes, és a cég gazdasági érdekével ellentétes döntések születtek. Előadta továbbá, hogy a termelési folyamat elindításához szükséges pénzeszközt a Bank késedelmesen bocsátotta a társaság rendelkezésére, ami szintén jelentős veszteségeket idézett elő. Álláspontja szerint, amennyiben a Bank és az általa kirendelt bankbiztos megfelelő körültekintéssel járt volna el, a hitelezői igények a felszámolási eljárás megindítása nélkül kielégítést nyerhettek volna. Hivatkozott arra, hogy a hitelező a megbízottjának - a bankbiztosnak - a magatartásáért felel a Ptk. 315. §-a és 350. § (1) bekezdése alapján.
A hitelező jogsértő magatartásai révén az adós oldaláról a hitelező felé fennállott kötelezettség teljesítése lehetetlenült, ezért lehetetlenült a Ptk. 523. § (1) bekezdés szerinti visszafizetési kötelezettség is, figyelemmel a Ptk. 312. § (3) bekezdésére. Ennek alapján az adós a tartozás megfizetésétől szabadult, ezzel a hitelező követelése megszűnt.
Az adóst képviselő felszámoló álláspontja szerint a hitelezőnek felróható okból beállott eredmény nem hagyható figyelmen kívül a hitelezői igény nyilvántartásba vétele tekintetében. A többi hitelező érdeke sérülne súlyosan, ha a felszámoló olyan követelést ismerne el, amelynek hitelezője maga idézte elő az adós gazdasági lehetetlenülését.
Bejelentette, hogy a Bank jogsértő magatartására tekintettel kártérítés iránti keresetet nyújtott be a bírósághoz az M. Zrt, a C. Kft. és az R. Zrt. ellen.
A Bank a hitelezői igény nyilvántartásba vételét kérte. Kiemelte, az adós korábbi gazdálkodása folytán került abba a helyzetbe, hogy hitel felvételére kényszerült, a hitelszerződéseket pedig a társaság vezetői befolyástól mentes akaratukból írták alá. Közölte, hogy álláspontja szerint a kártérítési per nincs összefüggésben a jelen eljárással.
Az elsőfokú bírósági eljárásban - a vitatott hitelezői igény elbírálásával kapcsolatos bizonyítási eljárást megelőzően - a 2009. november 17-én tartott meghallgatáson a felek érdemi nyilatkozatot nem tettek, bizonyítási indítványt egyik fél sem terjesztett elő. A felszámoló előadta, hogy a vitatott hitelezői igény valamennyi iratát a bírósághoz megküldte, ezért a hitelezői igénybejelentés megalapozottsága a rendelkezésre álló iratok alapján érdemben elbírálható.
A hitelezőnek a meghallgatáson az eljárás elhúzódása miatt benyújtott kifogása (Pp. 114/A. §) alapján eljárt ítélőtábla végzésében kötelezte az elsőfokú bíróságot az ügy továbbviteléhez szükséges intézkedés megtételére, azaz arra, hogy - miután a feleket a Pp. 3. § (3) bekezdésének megfelelő tájékoztatással ellátta - a vitatott hitelezői igény tárgyában döntését haladéktalanul hozza meg.
Az elsőfokú bíróság a másodfokú bíróság végzésének kézbesítését követően további meghallgatást nem tartott, kötelezte a felszámolót a hitelező teljes bejelentett igényének a nyilvántartásba vételére. Határozatának indokolásában kifejtette, hogy a felszámoló a követelés összegét, és a hitelező által igényelt besorolását nem, csak annak jogalapját vitatta. Álláspontja szerint az adós gazdasági lehetetlenülése, mely miatt nem állt rendelkezésre olyan pénzeszköz, amellyel a hitelező felé fennálló visszafizetési kötelezettségének eleget tehetett volna, nem eredményezi a hitelszerződések lehetetlenülését. Az adós gazdasági ellehetetlenülését a Cstv. szabályozza olyan módon, hogy a hitelezők az adóssal szembeni követelésüket a felszámolási eljárásban érvényesíthetik igényüknek a felszámoló részére történő bejelentésével.
Az adós nevében a felszámoló által előterjesztett fellebbezés alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzésének fellebbezéssel támadott rendelkezését helybenhagyta. A felszámoló eljárási kifogására tekintettel először azt vizsgálta meg, hogy az elsőfokú bíróság eljárása megfelelt-e az eljárási szabályoknak.
Határozatának indokolásában kifejtette, a Cstv. a felszámoló feladatává teszi, hogy a hitelezői igényeket besorolja és ennek során nyilatkozhat a bejelentett hitelezői igényről akként, hogy annak nyilvántartásba vételét vagy kielégítését egy polgári jogi rendelkezés kizárja. Ennek alapján a hitelezői igényt érdemben vizsgálva állapította meg, hogy a felszámoló nyilvántartásba vételt megtagadó intézkedése jogszerűtlen. A jelen ügyben vizsgált szolgáltatás tárgyát (pénz) tekintve nem vált lehetetlenné a szerződés teljesítése. A Ptk.-ban szabályozott szerződéskötési szabadságból következően a felek között létrejöhetnek olyan jogviszonyok, amelyek esetén beállhat a pénztartozás teljesítésének lehetetlenülése. A felek azonban a jelen ügy tárgyát képező hitelszerződésekben nem határozták meg, hogy lejáratkor miből kell visszafizetni a kölcsönt. Nem vitás, hogy az adós és a hitelező közötti megállapodások megkötésére az adós hosszú távú reorganizációját célzó üzleti tervek figyelembe vételével került sor. Ugyanakkor a hitelező semmilyen formában nem vállalt garanciát arra, az adóst olyan helyzetbe hozza, hogy a kölcsönt maradéktalanul vissza tudja fizetni, illetve, hogy az üzleti terv sikerének esetleges elmaradása esetére átvállalja az adóstól a visszafizetési kötelezettség kockázatát. Emiatt az adós a kölcsön visszafizetésének lehetetlenülésére alappal nem hivatkozhat.
A felszámoló fellebbezésében sérelmezte a Ptk. 4. § (4) bekezdésének második fordulatában foglaltak megsértését is, mely szerint saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki nem hivatkozhat, állítva, a hitelező felróható, szakszerűtlen és rosszhiszemű, az adós gazdálkodását ellehetetlenítő magatartása vezetett oda, hogy az adós a hitelszerződéseket nem tudta teljesíteni. Ebből következően, amikor a hitelező az igényének a nyilvántartásba vételét kéri, ezzel előnyök szerzése érdekében - az adós többi hitelezőjének érdekét is súlyosan sértő módon - a saját felróható magatartására hivatkozik.
A másodfokú bíróság e fellebbezési érveléssel szemben kifejtette, hogy a Ptk. 4. § (4) bekezdésének utolsó fordulata még önhiba esetén is lehetővé teszi a jogos igények érvényesítését a másik féllel szemben. A felszámoló álláspontja akkor lett volna helytálló, ha az általa előadott tényekből - azok bizonyítottsága esetén - megalapozott következtetést lehetne levonni arra nézve, hogy az adós gazdasági ellehetetlenülését, és ezen keresztül fizetésképtelen helyzetét kizárólag a hitelező felróható, tevőleges, illetve mulasztásban megnyilvánuló, szakszerűtlen, szerződésszegő magatartása okozta. A másodfokú bíróság megállapítása szerint azonban a felszámoló által előadott tényekből nem vonható le következtetés arra vonatkozóan, hogy a hitelezői követelések felmerülése a hitelező Ptk. 4. § (4) bekezdésének második fordulatába ütköző felróható magatartásának a következménye. Ezért a hitelező ezen a jogi alapon nem zárható el attól, hogy az adóssal kötött hitelszerződésekből eredő igényét a felszámolási eljárás keretében érvényesítse.
A felszámoló fellebbezésében kifogásolta azt is, hogy az elsőfokú bíróság nem tájékoztatta a Pp. 3. § (3) bekezdése alapján a jogvita eldöntése érdekében bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, a bizonyítás sikertelenségének következményeiről, illetve nem folytatta le a bizonyítási eljárást.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy alappal sérelmezte a felszámoló, miszerint a meghallgatási jegyzőkönyv nem tartalmazta a Pp. 3. § (3) bekezdése szerinti tájékoztatást és a bíróság arra irányuló felhívását, hogy az általuk állított tényekre vonatkozó bizonyítékaikat terjesszék elő. Miután azonban a felszámoló által a kérelmében megjelölt és relevánsnak tartott tények alapján, és az azokat alátámasztó bizonyítékok figyelembe vételével a jogvita elbírálható volt, a jogszabálysértés ellenére sem találta megállapíthatónak, hogy az adóst képviselő felszámoló eljárási jogai olyan mértékben csorbultak volna, amely indokolttá tenné a végzés hatályon kívül helyezését. Ezért volt szükségtelen a felszámoló által a másodfokú eljárásban indítványozott tanúk meghallgatása is.
A jogerős végzés ellen az adós nevében a felszámoló nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte elsődlegesen a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és a hitelezői igény elutasítását, illetve a jogerős végzés hatályon kívül helyezését az elsőfokú bíróság végzésére is kiterjedően és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítását. Másodlagosan kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való kötelezését. Kérte a hitelező eljárási költségben történő marasztalását is. Állította a Ptk. 4. § (4) bekezdésének 312. § (3) bekezdésének, Pp. 3. § (3) bekezdésének, 114/B. § (4) bekezdésének, 221. § (1) bekezdésének megsértését.
Kifejtette, hogy a Ptk. 312. § (3) bekezdésének másodfokú bíróság szerinti értelmezése alapján a lehetetlenülés "gazdasági" jellege, altípusa elveszítené értelmét. A gazdasági lehetetlenülés minden olyan esetben megállapítható, amely esetben az adott körülmények mellett az adós nem képes teljesíteni a pénzszolgáltatást. Megismételte azt az állítását, mely szerint a hitelezőt terheli a felelősség amiatt, hogy az adós teljesítése gazdaságilag lehetetlenült. Az adós a tevékenységét folytatva kívánta a tartozásokat kiegyenlíteni, a Ptk. 207. § (1) bekezdése szerint elvégzett értelmezés alapján a felek által kötött szerződések tartalma, a felek erre irányuló magatartása, mind ezt támasztják alá.
Kifejtette, a hitelező felelőssége a lehetetlenülésért abban áll, hogy a hitelező maga és a bankbiztos, mint megbízottja jogszabálysértően és felróhatóan teljes egészében átvette az adós ügyvezetését, teljes gazdasági irányítását, ennek során az általa rendelkezésre bocsátott kölcsönök felhasználásáról és az adós egyéb vagyoni eszközeiről is saját maga rendelkezett. Mivel ez a rendelkezés súlyosan, az adóst ellehetetlenítő módon károkozó volt, ennek a következményeit kell vállalnia a hitelezőnek a Ptk. 312. § (3) bekezdése szerinti kötelemszüntető jogkövetkezmény tűrésével.
A Ptk. 4. § (4) bekezdésében foglaltakra hivatkozva kifejtette: a hitelező - a nála 2008 őszén bekövetkezett vezetőváltásig - abban a hitben tartotta az adóst és más személyeket, hogy a termeléshez, a hitelek teljesítéséhez szükséges forrásokat biztosítani fogja. Tévesen értelmezte a másodfokú bíróság az adós előadását, mert az adós valamennyi szerződését abban a hiszemben írta alá, hogy a forrást a hitelező biztosítani fogja, és ha ezt nem teljesíti, akkor lehetetlenül a kölcsönök visszafizetése. Tévesen értelmezte a másodfokú bíróság az adós kölcsönfelvételeit is, mert a hitelező vagy az adós felé fennálló kölcsöneit refinanszírozta belőlük, vagy többségében más vállalkozók felé fennálló követeléseit elégítette ki. Az adós részére folyósított hitelekből 1 754 000 000 Ft a hitelező részére került kifizetésre és legalább 50%-ban más, az adóstól független gazdálkodó szervezeteknek a hitelező felé fennálló tartozása csökkentésére szolgált. Mindezekből következően a Ptk. 4. § (4) bekezdésében található elvárható magatartás helyes értelmezését és alkalmazását sérti a másodfokú bíróság végzése és egyben iratellenes.
A másodfokú bíróság az adós kérelme ellenére érdemben egyáltalán nem vizsgálta azt, állt-e fenn olyan felróható magatartás a hitelező részéről, amely alapján megállapítható lenne a Ptk. 312. § (3) bekezdés szerinti jogosulti felelősség; a hitelező magatartása okozhatta-e a visszafizetés meghiúsulásának elmaradását. Az adósnak ez a kérelme egyáltalán nem került elbírálásra, s ez önmagában olyan mértékű jogszabálysértés [Pp. 163. § (1) bekezdés], amely megalapozza a jogerős végzés hatályon kívül helyezését.
Ismételten kifejtette, a hitelező azért felelős a kölcsön visszafizetésének meghiúsulásáért, mert az általa folyósított kölcsön felett maga rendelkezett, és az annak megtérülését biztosítandó adósi gazdálkodást, termelést - részben bankbiztosa útján is - teljes egészében maga irányította. A hitelező és a bankbiztos a hitelek megtérülését az adós gazdasági működését ésszerűtlen döntéseik és pénzfelhasználásuk útján igen nehezen visszafordítható módon károsították (pl. a bérmunkát előbb leállították, aztán visszaállították; a raktárakat megszüntették, aztán újra elrendelték az igénybevételt).
A lehetetlenülés legfontosabb elemeként hivatkozott arra, hogy a hitelező, a bankbiztos és a hitelező tulajdonában álló Zrt. megállapodásaikkal lényegében átvették az adóstól a megtérülés alapját jelentő termelést és értékesítést, magasabb előállítási ár adós általi megfizetésének előírásával, úgy, hogy a Zrt. az adóssal kötött szállítási szerződésben kikötött mennyiség töredékét szállította le az adósnak.
Állította továbbá, hogy a Pp. 3. §. (3) bekezdésében foglalt tájékoztatási kötelezettség teljesítésére a másodfokú bíróság felhívta az elsőfokú bíróságot az eljárás elhúzódása miatti kifogás elbírálása során hozott határozatában [Pp. 114/B. § (4) bekezdés], ám e kötelezettségnek az elsőfokú bíróság nem tett eleget, és úgy hozta meg határozatát. A másodfokú bíróság azonban jogerős határozatában ennek nem tulajdonított jelentőséget az ügy érdemi kihatására, holott saját maga utalt arra, hogy a felszámoló jogi álláspontját akkor lehetett volna elfogadni, ha az általa előadott tényekből - azok bizonyítottsága esetén - megalapozott következtetést lehetne levonni arra nézve, hogy kizárólag a hitelezőnek felróható, tevőleges magatartás okozta az adós gazdasági ellehetetlenülését, illetve fizetésképtelen helyzetét. A másodfokú bíróság ezt nem érdemi szabálysértésnek minősítve megsértette a Pp. 1-2. §-ait. Utalt ebben a körben az 1/2009. (VI. 24.) PK vélemény 1-4 és 8. pontjaira.
Végül előadta, hogy nem vitásan a másodfokú bíróság által hivatkozott kártérítési per indítása a hitelezővel szemben egy adott lehetőség, ugyanakkor az semmilyen módon nem helyettesítheti, vagy enyhítheti a hitelezői igény befogadásával járó kárt, mert a kártérítési összeg a vitatott hitelezői igényen felüli összeg.
A hitelező felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Legfelsőbb Bíróság a tényállást - a jogerős végzésben hivatkozott másodfokú határozatra utalva - kiegészíti azzal, hogy a felszámoló által az adós nevében a hitelező, a C. Kft., valamint az R. Zrt. ellen kártérítés megfizetése iránt indított peres eljárásban a keresetlevelet a bíróság végzésével idézés kibocsátása nélkül elutasította - választottbírósági kikötésre tekintettel - hatáskör hiánya miatt, s ezt a végzését az ítélőtábla végzésével helybenhagyta.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős másodfokú végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Cstv. 6. § (3) bekezdése szerint alkalmazott Pp. 275. § (2) bekezdése alapján és megállapította, hogy az a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okból nem jogszabálysértő.
A "vitatott igény" elbírálására során a felszámolási eljárást lefolytató bíróság nemperes eljárásban ugyan, de köteles a felek jogviszonyát az anyagi jogi rendelkezéseknek megfelelően elbírálni: megállapítani, hogy fennáll-e és milyen összegben a hitelező igénye az adóssal szemben. A Cstv. 6. § (3) bekezdése a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) megfelelő alkalmazását írja elő azon eljárási kérdésekben, amelyeket a törvény külön nem szabályoz. Peres eljárásban a felperes keresetével szemben az alperes érdemi védekezésként ellenkérelmében (Pp. 139. §) egészben vagy részben vitathatja a követelés tény- vagy jogalapját, összegét és különböző kifogásokat érvényesíthet a bejelentett követeléssel szemben (elévülési-, beszámítási-, vagy a jogvita tekintetében releváns szerződés érvényességét érintő, illetve szavatossági kifogást), továbbá viszontkeresetet terjeszthet elő.
A felszámolási nemperes eljárásban a hitelező követelésével szemben a felszámoló az adós nevében ugyanúgy vitathatja a Pp. 139. §-ának megfelelő alkalmazásával a követelés tény-, és jogalapját, valamint összegét, kifogást terjeszthet elő a követeléssel szemben mint a peres eljárásban, viszontkeresetet azonban a felszámolási eljárás nemperes eljárás jellegéből következően az adós nevében nem terjeszthet elő. A vitatott hitelezői igény elbírálására irányuló eljárásban figyelemmel kell lenni a hitelező oldalán a beavatkozás Pp. 54-57. §-aiban foglaltakra is.
Az eljárás irataiból megállapíthatóan a felek egyetértettek abban, hogy a hitelező igénye milyen szerződéseken alapul, e szerződéses kötelezettségeit a hitelező teljesítette és ezekből milyen összegű igénye áll fenn.
Ezzel szemben a felszámoló által képviselt adós azzal védekezett, hogy a szerződések adós általi teljesítése a hitelezőnek felróható okból gazdaságilag lehetetlenült, emiatt az adós szabadult a tartozása alól. A felszámoló álláspontja szerint erre tekintettel nem kell a hitelező igényét a felszámolónak nyilvántartásba vennie, mert a Ptk. 312. § (3) bekezdése akként rendelkezik, hogy ha a teljesítés olyan okból vált lehetetlenné, amelyért a jogosult felelős, a kötelezett szabadul tartozása alól, és követelheti kárának megtérítését.
A felülvizsgálati eljárásban elsődlegesen - a teljesítés lehetetlenné válása körében - abban a jogkérdésben kellett állást foglalni, hogy helytálló-e a felszámolónak a felülvizsgálati kérelemben kifejtett az a jogi álláspontja, mely szerint a szerződés teljesítésének gazdasági lehetetlenülése minden olyan esetben megállapítható, amikor az adott körülmények mellett az adós nem képes teljesíteni pénzszolgáltatási kötelezettségét.
A Ptk. 312. §-ában szabályozott teljesítés lehetetlenné válása a szerződésszegés fogalomkörébe tartozó jogintézmény. A szerződésszegés bekövetkezhet a felek magatartásán kívül álló objektív okból, illetve azt a felek magatartása is előidézheti.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a felszámoló a teljesítés lehetetlenné válásának intézményét tévesen értelmezte. Meg kell ugyanis különböztetni azt az esetet, amikor az adós "nem képes" kiegyenlíteni a tartozását, attól az esettől, amikor a szolgáltatás teljesítése a szerződésben kikötöttek szerint "nem lehetséges" az adós részéről. A felszámolás megindítására akkor kerül sor, amikor az adós "nem képes" valamennyi kötelezettségét a szerződés szerint kiegyenlíteni. Ilyen esetben az adós és a hitelező jogviszonyában az adós a szerződésszegő fél, mert az ő magatartása okozza azt, hogy a szerződésnek megfelelően nem teljesíti kötelezettségét. Ez akkor is így minősül a szerződő felek közötti jogviszonyban, ha egyébként az adós gazdaságilag "ellehetetlenült", azaz nincs elég vagyona a tartozásai kiegyenlítésére.
A Cstv. szabályozza az adós vagyonával való rendelkezést, a hitelezői igények kielégítésének rendjét. Önmagában a felszámolás megindulása az adós-hitelezői jogviszonyban nem eredményezi a hitelezői igények adós általi teljesítésének lehetetlenné válását. Igaz, hogy a felszámolás kezdő időpontjától olyan szabályok válnak kötelezővé, amelyeknek a betartása mentén lehetséges csak az adós részéről a pénzszolgáltatás teljesítése, ez azonban nem minősül a teljesítés lehetetlenné válásának.
Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy ha az adós fizetésképtelen helyzetét a hitelező okozta volna, annak jogkövetkezményeként nem állapítható meg a kölcsönszerződés teljesítésének gazdasági lehetetlenülése, ilyen esetben az adóst képviselő felszámoló kártérítési igényt érvényesíthet a hitelezővel szemben.
A Legfelsőbb Bíróság utal arra, hogy a szerződés teljesítésének lehetetlenülése csak a jövőre vonatkozóan szünteti meg a szerződést, a már teljesített szolgáltatásokkal ebben az esetben is el kell számolni. Tehát a szerződés teljesítésének a lehetetlenülése még megállapíthatósága esetén sem szüntetné meg az adós elszámolási-pénzfizetési kötelezettségét.
Ebből következően az Ítélőtábla felülvizsgálati kérelemmel támadott jogerős végzésében helytállóan helyezkedett arra az álláspontra, hogy a felszámoló a teljesítés hitelezőnek felróható okból történt lehetetlenné válására való hivatkozással alaptalanul tagadta meg a hitelező igényének nyilvántartásba vételét.
A felszámoló alaptalanul sérelmezte a Ptk. 4. §.(4) bekezdésében meghatározott alapelv - mely szerint saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki sem hivatkozhat - megsértését is. Nem vitatott ugyanis a felszámoló által, hogy a felek között szerződés áll fenn, melynek alapján a hitelező teljesítette a kötelezettségét. Előny szerzéséről a hitelező oldaláról a hitelezői igény bejelentése kapcsán nincs szó, kizárólag azzal kapcsolatosan folyt jelen eljárás is, hogy a hitelező által teljesített szolgáltatás alapján az adóssal szemben fennálló követelést teljesítenie kell-e az adósnak, vagy sem, azaz tud-e olyan kifogást érvényesíteni az adós a hitelezővel szemben, amely miatt a saját kötelezettségét nem kell teljesítenie (nem kell a hitelezői igényt nyilvántartásba venni).
A felszámoló által állított tényállás - mely szerint a hitelező és teljesítési segédei gyakorlatilag "árnyékvezetőként" maguk vették kezükbe az adós tényleges vezetését és olyan módon irányították a vállalkozást, amely miatt az adós nem vált képessé a tartozások visszafizetésére, illetve a vagyont más célokra használták fel, nem pedig az adós reorganizációjára - megállapíthatósága esetén a fent kifejtettek szerint nem a teljesítés lehetetlenné válásának megállapítását alapozná meg, hanem kártérítési igényt alapozhatna meg.
Figyelemmel arra, hogy a lehetetlenülésre hivatkozás a fent kifejtettek miatt nem alapos, a bíróság álláspontja szerint nincs olyan, a felszámoló által jelen eljárásban előadott védekezés, amelynek körében a bíróságnak vizsgálnia kellett volna azt, hogy a hitelező magatartása felróható volt-e.
A felülvizsgálati kérelem utolsó mondata szerint a felszámoló az adós nevében, jelen eljárásban kifejezetten csak a kötelezettségtől való szabadulást kívánta elérni a Ptk. 312. § (3) bekezdése alkalmazásával, míg az ezen felül bekövetkezett kárát külön eljárásban kívánta érvényesíteni. Ebből következően a Legfelsőbb Bíróság - a felek kérelméhez kötöttség miatt - nem találta helytállónak a felszámoló felülvizsgálati kérelmében írt azt az állítását, hogy a bíróságok jogszabálysértően nem vizsgálták a hitelező és teljesítési segédei magatartását és ennek következményeit az adós vagyonára vonatkozóan, mert ennek a lehetetlenülés megállapíthatósága körében - a fent kifejtettek miatt - nincs jelentősége.
Az elsőfokú bíróság - megsértve ezzel az eljárás elhúzódása miatti kifogást elbíráló végzésben a másodfokú bíróság által előírt [Pp. 114/B. § (4) bekezdés] kötelezettségét is - valóban nem tett eleget a Pp. 3. §. (3) bekezdésében foglalt tájékoztatási kötelezettségének a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről illetve a bizonyítás sikertelenségének következményeiről, azonban a fent kifejtettek miatt ennek nincs az érdemi elbírálásra kiható jelentősége, tekintve, hogy a felszámoló hitelezői igénnyel szembeni védekezése jogilag - és nem ténybelileg - volt megalapozatlan.
A fent kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős végzést a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta, mert az nem jogszabálysértő. (Legf. Bír. Gfv.X.30.150/2011.)