adozona.hu
BH 2012.6.156
BH 2012.6.156
A megváltozott munkaképességű munkavállalót a munkáltató az egészségi állapotának megfelelő munkakörben köteles tovább foglalkoztatni. Ez a munkavállaló számára nem jelent alanyi jogot a korábbi munkabérére [Mt. 85. § (3) bekezdés].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a keresetében az alperes 2009. április 26-án kelt és április 28-án kézbesített rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítását, és az Mt. 101. § (1) bekezdésében foglalt jogkövetkezmények alkalmazását kérte.
Az alperes ugyancsak keresetet terjesztett elő, amelyben 2009. április 28-áig járó elmaradt munkabére és kamatai, továbbá az Mt. 96. § (7) bekezdése alapján 90 nap felmondási időre járó átlagkereset és öt havi végkielégítés, valamint késedelmi kamat megfizetésére kérte ...
Az alperes ugyancsak keresetet terjesztett elő, amelyben 2009. április 28-áig járó elmaradt munkabére és kamatai, továbbá az Mt. 96. § (7) bekezdése alapján 90 nap felmondási időre járó átlagkereset és öt havi végkielégítés, valamint késedelmi kamat megfizetésére kérte kötelezni a felperest. Az elsőfokú bíróság az ügyek egyesítését rendelte el, és az alperes keresetét viszontkeresetként bírálta el.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresete tárgyában indult pert - elállásra tekintettel megszüntette, az alperes keresetét pedig elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes 1988. június 20-án létesített munkaviszonyt a felperes jogelődjénél. Utolsó munkaköre pénzbeszedő, óraolvasó-cserélő volt, amelynek alapján személyi alapbérét 397 forint órabérben állapította meg a munkáltató. Az alperes átlagkeresete 215 430 forint/hó volt.
Az alperes 2008. április 30-ától táppénzes betegállományba került, majd az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet I. fokú Bizottsága 2008. november 5-én 60%-os össz-szervezeti egészségkárosodását állapította meg. Ezt követően az alperes rokkantsági nyugdíj igényt jelentett be, amelyet a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság azért utasított el, mert az alperes az igény beadásakor még táppénzes betegállományban volt.
2009. március 4-én az alperes tájékoztatta a munkáltató ügyvezető igazgatóját arról, hogy egészségi állapota miatt korábbi feladatát nem tudja ellátni és szabadságának lejárta után könnyebb munkakör biztosítását kérte.
A felperes ügyvezetője 2009. március 25-én azt közölte az alperessel, hogy udvaros munkakörben tudja őt foglalkoztatni, munkaszerződése 2009. április 15-étől közös megegyezéssel módosításra kerül. Szabadsága letelte után, 2009. április 16-án reggel 7 órakor kezdheti el a munkavégzést.
Az alperes jogi képviselője 2009. március 30-án a felperestől munkaköri leírás megküldését kérte, egyben csatolta az Országos Rehabilitációs és Szakértői Intézet minősítését, amelyben felsorolásra került, hogy az alperes által betölthető munkaköröknél milyen szempontokat kell figyelembe venni.
2009. április 14-én a munkáltató levelet írt az alperesnek, amelyben közölte, hogy továbbra is felajánlja részére az udvaros munkakört, és javasolta számára a rokkantsági nyugdíj igénybevételét, valamint a munkaviszonya megszüntetésével a felajánlott munkakör ellátását. Tájékoztatta arról is, hogy a munkaviszonya megszüntetésekor a teljes felmondási időre mentesítik a munkavégzés alól, amennyiben rokkantsági nyugdíját igénybe veszi. Nem zárkózott el a munkáltató attól sem, hogy a felajánlott őr-udvaros munkakört nappali műszakban lássa el. Tájékoztatta továbbá, hogy a munkaszerződés-módosítást és a munkaköri leírást a munka felvételekor rendelkezésére bocsátja.
2009. április 16-án a foglalkozás egészségügyi szolgálat az alperest a nappali őr-udvaros munkakör ellátásra alkalmasnak minősítette. Tájékoztatták az alkalmassági vizsgálat eredményéről, valamint arról, hogy amennyiben a felajánlott munkakört nem fogadja el, másikat nem tudnak részére biztosítani, a munkaviszonyát azonban megszüntetni nem kívánják, ezért "passzív állományba" helyezik, amely azzal jár, hogy a jövőben semmilyen juttatásra nem jogosult. Javasolták számára azt is, hogy mivel keresőképes állományban nem áll, nyújtson be igényt a rokkantsági nyugdíjának megállapítására. Felhívták, hogy 2009. április 20-án munka felvétel céljából jelentkezzen a felperesnél.
2009. április 20-án a felperes elkészítette a munkaszerződés-módosítást, amely alapján az alperest egyműszakos munkarendben, heti 30 óra alapulvételével nappali őr-udvaros munkakörben kívánja alkalmazni, személyi alapbérét 411 Ft/órában állapította meg. Az alperes ezen a napon megjelent munkavégzésre, azonban a felajánlott munkabért nem fogadta el, a munkaszerződés módosítását nem írta alá, ezért a felperes nem állította őt munkába. 2009. április 21-én a munkáltató közölte, hogy "passzív állományba" helyezi. Megerősítette, hogy nem kívánják felmondani munkaviszonyát, és amennyiben lehetőség lesz rá, újabb munkakört fognak számára felajánlani. Alperes képviselője a felperest e-mailben arról értesítette, hogy az alperes a részére felajánlott munkakört fizetésének változatlanul hagyása mellett elfogadja, a "passzív állományra" vonatkozó tájékoztatást azonban értelmezhetetlennek tartja.
Az alperes 2009. április 26-án kelt és a felperes részére április 28-án kézbesített nyilatkozatával a munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette. Arra hivatkozott, hogy az Mt. 85. § (3) bekezdése értelmében a munkáltató köteles a megváltozott munkaképességű munkavállalója részére olyan munkakört felajánlani, amelyet a munkavállaló el tud látni. Az új munkakör betöltéséhez szükséges a munkaszerződés módosítása is, de álláspontja szerint a munkavállaló munkabére nem csökkenhet. A felperes által felajánlott munkakört elfogadta, azonban a rövidebb munkaidőt is figyelembe véve, a munkabére egyharmadára csökkent volna, amely számára olyan hátrányt jelentett, amely miatt a munkaszerződés-módosítást nem tudta aláírni. 2009. április 20-án az új munkakör betöltésére megjelent, azonban a munkaszerződés aláírásának hiányában nem állították munkába, hanem "passzív állományba" helyezték.
Az alperes jogi képviselője kérte, hogy a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos iratokat a felperes három napon belül adja ki, fizesse ki a munkaviszony utolsó napjáig járó munkabérét, 90 napi felmondási időre járó munkabérét, valamint öt havi átlagkeresetnek megfelelő végkielégítést.
A felperes azt közölte, hogy az alperes rendkívüli felmondását jogellenesnek tartja, ezért azt a munkaügyi bíróság előtt megtámadja.
Az alperes rokkantsági nyugdíjra való jogosultságát 2009. április 29-étől állapították meg.
A munkaügyi bíróság ítéletének indokolásában utalt arra, hogy a felperes a 646 290 forint kártérítési igényétől elállt, ezért a pert a felperes keresete vonatkozásában a Pp. 157. § e) pontja alapján megszüntette.
Az alperes viszontkeresetéről kifejtette, hogy az Mt. 102. § (1) bekezdése alapján a felperes az alperest eredeti munkakörében, vagyis pénzbeszedő, óraolvasó-cserélőként volt köteles alkalmazni, valamint az ezen munkakörre megállapított munkabért megfizetni. Miután az alperes egészségkárosodása miatt a munkaszerződés szerinti munkakörében nem tudott munkát végezni, ezért a felperes részére az Mt. 85. § (3) bekezdése szerinti egészségi állapotának megfelelő munkakört ajánlott fel. Ennek betöltéséhez azonban a felek között munkaszerződés módosítására volt szükség, amelynek nemcsak a munkakör elfogadása, hanem az ahhoz rendelt munkabér is a megegyezés tárgya volt. A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperesnek nem volt kötelezettsége az alperest más, gazdaságilag kevésbé hatékony munka ellátása esetén is az eredeti munkakörében elért munkabérrel foglalkoztatni. Kifejtette továbbá azt is, hogy a felperesnek mint munkáltatónak nincs jogszabályi kötelezettsége arra, hogy a rokkantsági nyugdíjra jogot szerzett munkavállalója munkaviszonyát megszüntesse. Ezért az a tény, hogy az alperes munkaviszonyát nem kívánta megszüntetni, és ennek jogkövetkezményeként az alperesnek nem kívánt végkielégítést fizetni, a rendkívüli felmondásra nem adott alapot.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét részben és akként változtatta meg, hogy az alperest mentesítette az elsőfokú illeték megfizetése alól. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A megyei bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és annak jogi indokolásával is egyetértett. A fellebbezésben foglaltak alapján kiemelte, hogy az alperes egészségi állapotának megfelelő és a felperes részéről felajánlott munkakörben való továbbfoglalkoztatáshoz szükség volt a felek közötti munkaszerződés módosítására is. Kifejtette, hogy az alperes álláspontjától eltérően a módosítás, illetőleg a felajánlott munkakörben történő foglalkoztatás nem jelenti azt, hogy az alperes korábbi munkabérére jogosult, mert ilyen rendelkezést a jogszabályi előírások nem tartalmaznak. Érvelése szerint az elsőfokú bíróság helyesen utalt arra, hogy az Mt. 102. § (1) bekezdése szerinti foglalkoztatási kötelezettsége a felperesnek az alperes pénzbeszedő, óraolvasó-cserélőként történő alkalmazására irányult. Miután ebben a munkakörben az alperes egészségügyi állapota miatt már nem tudott munkát végezni, a felperes eleget tett az Mt. 85. § (3) bekezdésében foglalt kötelezettségének, és az alperes egészségi állapotának megfelelő munkakört ajánlott fel. Ehhez azonban automatikusan nem kapcsolódik a korábbi nehezebb, és hosszabb munkaidővel járó munkakörhöz tartozó munkabér fizetési kötelezettség. Mindezek alapján a megyei bíróság megállapítása szerint a felperes nem követett el olyan jogellenes magatartást, amely az alperes részéről a rendkívüli felmondást megalapozná, ezért annak jogszerűségét nem állapította meg, a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, és elsődlegesen a viszontkeresetnek megfelelő határozat meghozatalát, másodlagosan az első- és másodfokú határozatok hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte.
Álláspontja szerint az Mt. 85. § (3) bekezdése a munkáltató számára továbbfoglalkoztatási kötelezettséget ír elő, amely magában foglalja a munkával való ellátást és a munkabér fizetési kötelezettséget is. Az Mt. 85. § (3) bekezdésében szereplő "külön jogszabályban meghatározottak szerint" rendelkezés nem jelenti a felperes részére a kötelezettség alóli mentesítést. A külön jogszabályként szóba jöhető 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendeletet hatályon kívül helyezték, a helyébe lépő 387/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet pedig nem tartalmaz erre vonatkozó rendelkezést. Ebből pedig az következik, hogy a Munka Törvénykönyve szabályai irányadóak, és e szerint kell a munkavállalót továbbfoglalkoztatni, ez pedig megköveteli az Mt. 102. §-ának alkalmazását is.
Kifejtette, hogy az első- és másodfokú bíróság ítéletének indokolásában foglalt azon megállapítás, mely szerint a munkáltató foglalkoztatási kötelezettsége csak az eredeti munkakör vonatkozásában állt fenn, ellentétes az Mt. 85. § (3) bekezdésében foglalt szabállyal, amely szerint a munkáltatónak a megváltozott munkaképességű munkavállalóját állapotának megfelelő munkakörben kell foglalkoztatni, nem pedig eredeti munkakörében. Ebből következően pedig a munkáltató továbbfoglalkoztatási kötelezettsége a megváltozott munkaképességű munkavállaló tekintetében feltétlen, amennyiben pedig nem tudja őt munkával ellátni, köteles a munkaviszonyát rendes felmondással megszüntetni. Miután az Mt. 85. § (3) bekezdésében foglalt külön jogszabály megalkotására nem került sor, ezért a munkáltatót mindenképpen továbbfoglalkoztatási kötelezettség terhelte.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében "az elsőfokú bíróság és a másodfokú bíróság ítéletének helybenhagyását", és az alperes felülvizsgálati eljárási költségben történő marasztalását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az Mt. 85. § (3) bekezdése szerint a munkáltató a munkaviszony fennállása alatt megváltozott munkaképességűvé vált munkavállalót köteles - a külön jogszabályban meghatározottak szerint - az állapotának megfelelő munkakörben továbbfoglalkoztatni.
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint az alperes egészségi állapota a felperesnél fennálló munkaviszonya alatt jelentősen csökkent, az össz-szervezeti egészségkárosodásának mértékét 60%-ban állapították meg. Az alperes megváltozott munkaképessége folytán eredeti munkakörében, vagyis pénzbeszedő, óraolvasó-cserélő munkakörben, teljes munkaidőben nem volt foglalkoztatható. Mindezek alapján a felperes a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően az alperes részére egészségi állapotának megfelelő, heti 30 órás egyműszakos munkarendű, nappali őr-udvaros munkakört ajánlott fel, amelynek ellátására őt a foglalkozás-egészségügyi szolgálat is alkalmasnak minősítette.
Helytállóan állapították meg az eljáró bíróságok, hogy a felajánlott munkakör ellátásához a felek között munkaszerződés módosításra volt szükség, hiszen az alperes a korábban ellátott munkaköréhez képest rövidebb munkaidőben, más munkakörben és az ezzel arányos munkabérben részesült volna.
Megalapozatlan az alperes arra történő hivatkozása, mely szerint a felperesnek a munkaidőhöz képest a korábbi átlagkeresettel arányos munkabért kellett volna részére felajánlani. Az Mt. 85. § (1) és (2) bekezdése kizárólag a várandós és kisgyermekes anyák esetén írja elő, hogy az állapotuknak megfelelő munkafeltételek biztosítása, valamint áthelyezésük esetén korábbi átlagkeresetükre jogosultak, ilyen rendelkezést a jelen ügyben alkalmazott 85. § (3) bekezdése nem tartalmaz. A jogszabály helyes értelmezéséből az következik, hogy a felajánlott munkakörnek egyetlen feltételnek kell megfelelnie: a munkavállaló egészségi állapotának. A felajánlott udvaros munkakör ennek az előírásnak megfelelt, azonban a munkakör-felajánlási kötelezettségből nem következik, hogy az alperesnek a munkáltató a korábbi átlagkeresetét, illetőleg annak a munkaidővel arányos részét kell megfizetnie. Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperesnek nem kötelezettsége az alperest más, gazdaságilag kevésbé hatékony munka ellátása esetén is az eredeti munkakörében elért munkabérrel továbbfoglalkoztatni. Ilyen előírást a fenti jogszabályi rendelkezés ugyanis nem tartalmaz.
Helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a rokkantsági nyugdíjra jogot szerzett munkavállaló munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetését a jogszabály kötelezően nem írja elő, tehát az adott esetben a felperes nem követett el jogszabálysértést, amikor az alperes munkaviszonyát a munkakör visszautasítását követően nem szüntette meg.
A felperes nem követett el kötelezettségszegést, amikor az alperes részére felajánlott munkakör esetében nem a korábbi időarányos átlagkeresetét ajánlotta fel, vagyis az alperes erre hivatkozással történő rendkívüli felmondása jogellenes volt, ezért az annak jogkövetkezményeként előterjesztett és viszontkeresetként elbírált igényt el kellett utasítani.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.645/2010.)