adozona.hu
BH 2012.4.109
BH 2012.4.109
Az egyéni vállalkozó nem számolhat el vállalkozói költségként olyan dologi kiadást, amelyet a tárgyi eszköz nyilvántartásában nem szereplő - azaz vállalkozásába be nem vitt - eszközre fordít, az ilyen kiadás a bevételszerző tevékenységgel közvetlenül összefüggésben álló kiadásnak nem minősíthető [1995. évi CXVII. tv. 4. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes vállalkozói tevékenységét - növénytermesztés főtevékenységi körrel - 1994. április 20-án kezdte meg, alkalmazottat nem foglalkoztatott.
Az adóhatóság a felperesnél 2004-2008. évekre valamennyi adónemre kiterjedően bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban kötelezte a felperest 3 481 772 Ft személyi jövedelemadó (a továbbiakban: szja), 1 058 000 Ft általános forgalmi adó (a továbbiakban: áfa), 171 881 Ft magá...
BH 2012.4.109 Az egyéni vállalkozó nem számolhat el vállalkozói költségként olyan dologi kiadást, amelyet a tárgyi eszköz nyilvántartásában nem szereplő - azaz vállalkozásába be nem vitt - eszközre fordít, az ilyen kiadás a bevételszerző tevékenységgel közvetlenül összefüggésben álló kiadásnak nem minősíthető [1995. évi CXVII. tv. 4. §].
A felperes vállalkozói tevékenységét - növénytermesztés főtevékenységi körrel - 1994. április 20-án kezdte meg, alkalmazottat nem foglalkoztatott.Az adóhatóság a felperesnél 2004-2008. évekre valamennyi adónemre kiterjedően bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban kötelezte a felperest 3 481 772 Ft személyi jövedelemadó (a továbbiakban: szja), 1 058 000 Ft általános forgalmi adó (a továbbiakban: áfa), 171 881 Ft magánszemélyek külön adója, 18 290 Ft egészségbiztosítási alapot, 72 072 Ft nyugdíjbiztosítási alapot megillető járulék adónemekben felmerülő adókülönbözet, 456 818 Ft egészségügyi hozzájárulás és 25 444 Ft vállalkozói járulék megfizetésére, az adóhiánynak minősülő mindösszesen 5 284 277 Ft után 2 642 138 Ft adóbírságot szabott ki, és 2 160 223 Ft késedelmi pótlékot számított fel.
A felperes fellebbezése alapján eljárt alperes a 2010. október 29. napján kelt határozatában az elsőfokú határozatot helyben hagyta. Határozatában - egyebek mellett - a következőket állapította meg:
A felperes a vizsgált időszakban vállalkozása kiadásaként számolt el olyan költségeket is, amelyek nem kapcsolódtak közvetlenül bevételszerző tevékenységéhez, illetőleg - legalább is részben - a személyes vagy családi szükségletek kielégítésére szolgáltak. Ezek a személyi jövedelemadóról szóló többször módosított 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 4. § (3) bekezdése, illetőleg 3. számú mellékletének I. pontja alapján nem fogadhatók el bevételt csökkentő elismert költségként, ide tartoznak a felperes lótartással kapcsolatban elszámolt kiadásai is.
A felperes nem szerepeltette bevételei között a megyei bíróság jogerős ítélete szerint 2007. szeptember 28-án átvett 2 000 000 Ft áfát is tartalmazó közvetítői jutalékot. Mivel e körben bevallást sem nyújtott be nem tett eleget az Szja. tv. 49/A. § (1) bekezdésében, 49/C. § (1)-(7) bekezdéseiben, 49/B. § (18) bekezdésében foglaltaknak.
A felperes az adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységével össze nem egyeztethető kiadások után nem jogszerűen vonta le az áfát, az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: régi Áfa. tv.) és a 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: új Áfa. tv.) 48. § (2) bekezdése, 33. § (1) bekezdés b) pontja, 82. § (1)-(3) bekezdései 119-120. §-ai értelmében.
Az alperes az adóbírságot adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 170. § (1) bekezdésére, 171. § (2) bekezdésére alapította és utalt arra, hogy ennek mérséklésére nem volt törvényes lehetőség.
A felperes keresetében az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését, az első fokon eljárt adóhatóság új eljárásra kötelezését kérte, és a keresetében felsorolt tételek tekintetében vitatta a határozatok jogalapját. Kifejtette, hogy költségelszámolása jogszerűen volt. Előadása szerint az alperes nem tett eleget a tényállás tisztázási és bizonyítási kötelezettségének és jogsértően írta elő az 50%-os mértékű adóbírságot is.
A megyei bíróság azt állapította meg, hogy az alperes - az állattartás, lótartás költségeinek kivételével - eleget tett a tényállás tisztázási és bizonyítási kötelezettségének, és a kereset által vitatott tények, ténybeli és jogkövetkeztetések megalapozottak és jogszerűek.
Jogsértően hagyta azonban figyelmen kívül az alperes az állattartás költségeit, amiatt hogy az állatok nem szerepelnek a felperes tárgyi eszköz nyilvántartásában. Az alperesnek fel kellett volna tárnia, hogy a mezőgazdasági udvar, milyen feltételekkel, felszerelésekkel és állatokkal került létrehozásra, és vizsgálnia, értékelnie kellett volna a felperes által kapott 500 000 Ft-os támogatással kapcsolatos szerződés első oldalát is, mert csak ezek alapján hozhatott volna döntést abban a kérdésben, hogy a vitatott tételek összefüggnek-e vagy sem a felperes bevételszerző tevékenységével.
Rögzítette, hogy az Art. 171. § (2) bekezdésének és 170. § (1) bekezdésének helyes értelmezése szerint, amennyiben az adóhiány bevétel eltitkolásával függ össze, akkor az eltitkolt bevétel összegének figyelembevételével meghatározott adóhiány a bírság alapja. A felperes ezért helytállóan hivatkozott arra, hogy az alperes határozatának adóbírságot kiszabó része is jogszabálysértő.
A megyei bíróság - az előzőekben ismertetettekre figyelemmel - az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú hatóságot új eljárásra "utasította", az alperest kötelezte perköltség megfizetésére, egyebekben pedig úgy rendelkezett, hogy a feljegyzett illetéket az állam viseli.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte ennek hatályon kívül helyezését, a felperes keresetének teljes körű elutasítását. Azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet keresetnek helyt adó része nem felel meg az Szja. tv. 4. § (3) bekezdésében, 5. számú melléklet II/3. pontjában, 11. számú mellékletében, az Art. 97. § (4)-(6) bekezdéseiben, 170. § (1) bekezdésében, 171. § (2) bekezdésében, a Pp. 164. § (1) bekezdésében, 339. § (1) bekezdésében, 339/A., és</a> 339/B. §-aiban foglaltaknak.
A felperes írásban érdemi ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Mindenek előtt rámutat a Kúria arra, hogy a bíróságok a közigazgatási perekben is kereseti kérelemhez kötötten járnak el, és az ítéleti döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, illetve ellenkérelmen. [Pp. 213. § (1) bekezdése, 215. §]. Ebből következően, ha a felperes keresetében nem teljes körűen vitatja a másodfokú alperesi jogerős határozatot, és a keresetet a közigazgatási perben eljáró bíróság nem teljes körűen, hanem csupán (kis) részben találja alaposnak, akkor nem kerülhet sor a keresettel támadott határozatok teljes körű hatályon kívül helyezésére, a részleges pernyertességnek, illetve pervesztességnek továbbá nem csupán az ítélet indokolásából, hanem annak rendelkező részéből is ki kell derülnie. Abban az esetben pedig, ha a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján a bíróság a keresettel támadott határozatot hatályon kívül helyezi és új eljárást rendel el, akkor ez utóbbira ítéletének indokolásában részletes útmutatást kell adnia, mivel ez következik a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 111. §-a szerinti szabályozásból is. Az előzőekben részletezett követelményeknek a megyei bíróság felülvizsgálati kérelemmel támadott ítélete nem felel meg, mivel a felperes keresetében nem teljes körűen vitatta az alperesi határozatot, és pernyertességét a megyei bíróság csak kis részben állapította meg, az új eljárást pedig úgy rendelte el, hogy arra nézve nem adott konkrét iránymutatást.
A felülvizsgálati eljárásban nincs helye bizonyítás felvételének, a bizonyítékok ismételt egybevetésének, felülmérlegelésnek, a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben a Kúria a rendelkezésére álló iratok alapján dönthet. (Pp. 275. §, BH 2002/29.).
A Pp. 275. §-a alapján a Kúria azt állapította meg, hogy az alperes teljes körűen eleget tett az Art. 97. § (4)-(6) bekezdései szerinti kötelezettségének. A megyei bíróság által hivatkozott szerződésrészlet (az aláírást, dátumot sem tartalmazó mindössze 1 oldal) tartalmából ugyanis lovak tartására, ezeknek kizárólagosan vállalkozás keretében történő hasznosítására semmilyen adat, tény, körülmény nem áll rendelkezésre, ennél fogva erre nézve megalapozott, logikus, okszerű ténybeli és jogkövetkeztetések sem vonhatók le. A felperes által becsatolt megyei bíróság ítéletében nevesített iratok még csak nem is utalnak vállalkozás keretében esetlegesen végzett állattartási tevékenységre, lótartással összefüggő tételekre, bevételekre. Ilyen irányú fejlesztésre a felperes a közigazgatási eljárásban, továbbá a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján eljárva a perben sem nyújtott be bizonyítékokat. A felperes által hivatkozott 2008. évi 9500 Ft értékű "belépő jegy"-ről kiállított számla tartalmából sem lehet olyan következtetést levonni erre vonatkozó adatok hiányában, hogy ez összefüggésben állna 2004-2008. évben vállalkozás keretében végzett állattartó tevékenységgel. Megjegyzi a Kúria azt is, hogy a felperes a helyszíni szemle során maga sem tudta megmondani, hogy a lovak a vállalkozásának részét képezik-e vagy sem. Az alperes által közigazgatási eljárás során kiadott megkeresésekre érkező válaszok pedig azt igazolják, hogy a felperes állattartóként nem szerepel a különböző szakszervek nyilvántartásaiban, adatbázisaiban, regisztrációs számmal, tenyészetkóddal, tartási hely azonosítóval sem rendelkezik.
Rámutat a Kúria arra is, hogy a költség fogalmát az Szja. tv. 4. § (3) bekezdése rögzíti, és e szerint költségnek csak a bevétel szerző tevékenységgel közvetlenül összefüggő, kizárólag a bevétel megszerzése, a tevékenység folytatása érdekében kifizetett kiadás minősül. Az Szja. tv. vállalkozói költségek elszámolásáról rendelkező 11. számú melléklete szerint a vállalkozói jövedelem szerinti adózást alkalmazó egyéni vállalkozónak a vállalkozói adóalap kiszámításához, a vállalkozói költségek meghatározására az Szja. tv.-nek az elismert költségekre és a költségek elszámolására vonatkozó általános rendelkezéseit is figyelembe véve a mellékletbe foglaltakat kell alkalmaznia. Eszerint kizárólag üzemi célúnak azok a tárgyi eszközök és nem anyagi javak minősülnek, amelyeket a magánszemély önálló tevékenységével kapcsolatban használ, és azokat más célra részben sem használja, és mindezt üzleti nyilvántartásai is egyértelműen alátámasztják. A 11. számú melléklet II.1.a.) pontjának fogalomértelmező rendelkezése értelmében tárgyi eszköznek minősül minden olyan anyagi eszköz (…), tenyészállat, amely tartósan, legalább egy éven túl - közvetlenül vagy e törvényben meghatározott módon közvetve - szolgálja a vállalkozás tevékenységét. Az ad.) pontban foglalt értelmező rendelkezés szerint a tenyészállatok körébe tartoznak azok az állatok, amelyek a tenyésztés, a tartás során leválasztható terméket (szaporulatot, más leválasztható terméket) termelnek, és ezen termékek értékesítse, vagy az egyéb (igateljesítmény, őrzési feladat, lovagoltatás) hasznosítása biztosítja a tartási költségek megtérülését, függetlenül attól, hogy azok meddig szolgálják a vállalkozási tevékenységet. Az Szja. tv. 5. számú mellékletében foglalt szabályozás értelmében az egyéni vállalkozó kötelezett alapnyilvántartás és részletező nyilvántartások vezetésére. Az 5. számú melléklet II. Részletező nyilvántartások 3. alpontja értelmében továbbá az egyéni vállalkozónak az e tevékenységhez használt saját tulajdonú tárgyi eszközéről, nem anyagi javairól egyedi nyilvántartást kell vezetnie, ide értve azokat a nem anyagi javakat, tárgyi eszközöket is, amelyek beszerzésére, előállítására fordított kiadása annak felmerülésekor költségként érvényesíthető.
Az előzőekben ismertetett jogszabályi rendelkezésekből következően, tehát az egyéni vállalkozó nem számolhat el vállalkozói költségként olyan dologi kiadást, amit a tárgyi eszköz nyilvántartásában nem szereplő, azaz vállalkozásába be nem vitt eszközre fordít, az ilyen kiadás nem minősíthető a bevételszerző tevékenységgel közvetlen összefüggésben álló kiadásnak. A perben vitatott lovak tehát akkor képezhették volna felperesi vállalkozás részét, ha azokat a felperes szerepelteti a tárgyi eszköz nyilvántartásában, de ezt nem tette meg, és a közigazgatási, továbbá a peres eljárás során sem nevezett meg és nem is csatolt olyan bizonyítékot, amely vállalkozásban történő hasznosítást ténylegesen és a könyvelési iratanyag tekintetében is alátámaszthatta volna. Hangsúlyozza a Kúria azt is, hogy a felperesnek a rendelkezésre álló számlái szerint lótartásból nem származott bevétele. Az alperes határozata ezért a megyei bíróság ítéleti döntésével ellentétben e körben is megalapozott és a jogvita eldöntésére irányadó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő döntést tartalmaz. A felperes a lótartáshoz kapcsolódó kiadásokat az Szja. tv. előzőekben nevesített rendelkezései értelmében nem számolhatta volna el bevételszerző tevékenységével összefüggő kiadásként.
Az alperes az adóhiánynak minősülő adókülönbözet összegét 5 284 277 Ft-ban állapította meg, és a felperes keresetében ezt, illetve az ehhez kapcsolódó 2 642 138 Ft összegű adóbírságot, illetve ez utóbbi jogalapját is vitatta.
Az Art. 170. § (1) bekezdése kimondja, hogy adóhiány esetén adóbírságot kell fizetni. Az adóbírság mértékét és összegét az adóhatóságnak a tényállás megállapításakor hatályos Art. 170. § (1) bekezdése alapján kellett megállapítania, és eszerint az adóbírság mértéke az adóhiány 50%-a.
A megyei bíróság megállapításával ellentétben az alperes nem az adókülönbözet, hanem az adóhiány után szabta ki az adóbírságot, mégpedig annak 50%-os mértékében, azaz az 5 284 277 Ft után 2 642 138 Ft-ban. Az alperes e körben is törvényesen járt el, mivel a felperes bizonyítottan - a megyei bíróság által is megállapítottan - eltitkolta az általa 2007. évben megszerzett közvetítői jutalékot, a könyvelésben bevételszerző tevékenységhez közvetlenül nem kapcsolódó költségek szerepeltetésével pedig megvalósította a könyvek meghamisítását, ami az Art. 171. § (2) bekezdése értelmében kizárja az adóbírság mérséklését. Az adóhiány miatt kiszabott 50%-os mértékű adóbírság tehát teljes körűen megfelel az Art. 170. § (1) bekezdésében, 171. § (2) bekezdésében foglaltaknak. Ezektől az általános érvényű előírásoktól csak a törvényben meghatározott esetekben lehet eltérni, kivételes méltánylást érdemlő körülmények miatt. Ilyen körülményekre azonban a felperes a keresetében nem hivatkozott, ilyet az alperes sem tárt fel, és e körben megállapítást a megyei bíróság ítélete sem tartalmaz. Mindezek miatt az állapítható meg, hogy az adóhiány után kiszabott 50%-os mértékű adóbírság is jogszerű döntés, az ezt hatályon kívül helyező jogerős ítéleti döntés téves, nem felel meg a Pp. 339. § (1) bekezdésében, 339/B. §-ában és az Art. előzőekben nevesített rendelkezéseiben foglaltaknak.
A kifejtettekből következően a megyei bíróság akkor járt volna el helyesen, ha a felperes keresetét teljes körűen elutasítja, hiszen a lótartáson és adóbírságon kívüli kereseti érveléseket maga sem találta alaposnak. Tekintettel arra, hogy a felülvizsgálati eljárásban a megalapozott és jogszerű döntéshez szükséges tények megállapíthatók voltak, tehát a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalára lehetőség volt, a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét teljes körűen elutasította.
(Kúria Kfv. V. 35.336/2011.)