adozona.hu
BH+ 2012.4.173
BH+ 2012.4.173
Ha a munkavállaló a munkáltató szervezeti hierarchiájában való elhelyezkedése, a munkaköréhez tartozó hatáskörök és feladatok alapján vezetőnek minősült, munkaviszonya indokolás nélkül megszüntethető volt rendes felmondással [Mt. 188. § (1) bekezdés, 190. § (2) bekezdés].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2004. június 21-étől igazgató munkakörben állt az alperes alkalmazásában. Alperes 2007. február 2-án rendes felmondással indokolás nélkül szüntette meg a felperes munkaviszonyát tekintettel arra, hogy az Mt. 188. § (1) bekezdése szerint vezető állásúnak minősült.
A felperes a keresetében - többek között - a rendes felmondás jogellenességének megállapítását és jogkövetkezményei alkalmazását kérte arra hivatkozással, hogy nem volt az alperes vezető állású munkavállalója.
A munkaügy...
A felperes a keresetében - többek között - a rendes felmondás jogellenességének megállapítását és jogkövetkezményei alkalmazását kérte arra hivatkozással, hogy nem volt az alperes vezető állású munkavállalója.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az ítélet indokolása szerint a felperes az Mt. 188. § (1) bekezdése szerint vezető állású munkavállalónak minősült, mint a munkáltató vezetője és rendelkezésre jogosult munkavállalója. A munkakör tartalmának vizsgálata, valamint a lefolytatott bizonyítás alapján arra következtetett, hogy a felperes az alperes szervezeti hierarchiájában a második helyen álló vezető volt, vele egy szinten más munkavállaló nem állt. Az alperesi társaság több munkavállalója felett utasítási, irányítási jogkörrel rendelkezett. Azt a körülményt, hogy az életvitelszerűen külföldön tartózkodó ügyvezetővel nem volt azonos a jog- és hatásköre, nem tartotta kizáró feltételnek annak megállapításához, hogy a felperes vezető állású munkavállalónak tekintendő.
A felperes által a munkaszerződés 4. pontjára alapított bónus-követelést az arra vonatkozó szabályzat és megállapodás hiányában utasította el.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság részítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a felmondás jogszerűsége és jogkövetkezményei, az illeték és a perköltség tekintetében helybenhagyta. Az elsőfokú bíróság ítéletét a bónusz, a nem vagyoni kártérítés, a táppénz és átlagkereset különbözete tekintetében hatályon kívül helyezte, és ebben a körben az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a perben a bizonyítást a felmondás jogszerűsége és az ehhez kötődő jogkövetkezmények vonatkozásában lefolytatta, a feltárt tényeket helyesen és okszerűen értékelte. A felmondás jogellenességéről hozott döntésével a másodfokú bíróság is egyetértett.
A másodfokú bíróság szerint is az igazolt szervezeti struktúra alapján a felperes az alperes második számú vezetője volt jelentős jog- és hatáskörrel. A munkavállalók felett munkáltatói részjog- kört gyakorolt, a szervezetet szakmailag irányította. Helyesen állapította meg tehát az elsőfokú bíróság, hogy a felperesnek a munkáltató működésére jelentős befolyása volt. Ebből következően az Mt. 188. § (1) bekezdés alapján a felperes vezető állású munkavállalójának tekintendő. A felek a munkaszerződés megkötésekor nem rögzítették a felperes vezetői minőségét, azonban az Mt. 188. § (1) bekezdés alkalmazása szerinti esetben ennek hiánya nem eredményezi a munkaszerződés érvénytelenségét, vagy jogellenességét, és azt sem, hogy a felperes ne minősülne vezető állású munkavállalónak. Erre tekintettel a rendes felmondás indokolásának hiánya miatt a felmondás nem jogellenes.
A felperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére, az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a keresete szerinti új határozat hozatalára irányult.
Hivatkozása szerint a munkavállalónak garanciális joga tudni arról, hogy vezető beosztású. Felperes azonban nem volt az, mert az ahhoz szükséges jogköröket: önálló döntési jog, cégképviselet, cégjegyzési jog, banki aláírási jog, ügyvezető helyettesítése önálló döntésekkel, munkavállalók felvétele saját döntés alapján - nem kapta meg. Bár igazgatónak nevezték, de eltérően az összes többi más országbeli cégigazgatótól, nem rendelkezett az ehhez szükséges jogosítványokkal. A cég ügyvezetőjén kívül más fölöttesei is voltak, akiknek jelentenie is kellett. Amennyiben vezető állású munkavállaló is lett volna, akkor a munkaszerződését részben jogellenesnek kellene tekinteni, figyelemmel az Mt. 192/B. § (1) bekezdésére, miszerint a 189. §-ban, a 190. § (1) és (3)-(4) bekezdésében, valamint a 192/A. §-ban foglalt rendelkezésektől érvényesen eltérni nem lehet. Ehhez képest a felek a vezető állású munkavállalóra vonatkozó fenti szabályokban egyáltalán nem, vagy azzal ellentétesen állapodtak meg. A semmisséget a bíróságnak hivatalból kellett volna figyelembe vennie, és ennek hiányában a jogerős ítélet sérti az Mt. 8-9-10. §-aiban foglaltakat.
A jogerős ítélet az Mt. 188. § (1) bekezdésbe ütköző módon nem azt mondja ki, hogy a vezető helyettese lenne, hanem ehelyett "második számú vezető" kifejezéssel állapítja meg a vezetői minőségét, mely vezető állású munkavállalói státuszt a törvény nem ismer. Azon megállapítás, hogy vezető állású munkavállaló volt, iratellenes: erre nézve a munkaszerződésben nincs kikötés, a felperesnek képviseleti, cégjegyzési, banki aláírási joga nem volt, önálló döntési jogkörrel nem rendelkezett, a vezető helyettesítését sem munkaszerződése, sem annak mellékletei nem említik. A felmondáskor érvényes szervezeti hierarchia szerint sem "második ember". Az ügyvezető ugyanis 2005. október 5-ei levelében értékesítési pozícióba helyezte.
A másodfokú bíróság ítéletének alapjává tette a BH 2005.76. számú eseti döntést, amely jelen per eltérő tényállására tekintettel (munkakör elnevezése, döntési jog és hatáskör, szerződések aláírása, szakmai irányítás, szervezeti hierarchia, munkáltatói jogkör) nem lett volna alkalmazható. A felperes jogköre ugyanis csak részlegesen terjedt ki az utasításra és irányításra, mert az ellenőrzésre, fegyelmezésre, jutalmazásra nem volt joga.
Az eljáró bíróságok a feleket nem tájékoztatták a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének következményéről, megsértve a Pp. 3. § (3) bekezdését. Felperes azonban bizonyította, hogy amennyiben vezető beosztású, úgy munkaszerződése részben semmis.
A bíróságok indokolás nélkül mulasztották el M. L.-re, mint a felperes elődjére vonatkozó bizonyítékok értékelését és tanúkénti meghallgatását. A felperes ugyanis az alperes állításával szemben nem lehetett M. L. utódja, akinek munkaszerződése hiányában nem bizonyított, hogy a cég munkavállalója lett volna.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában történő fenntartását kérte. Hivatkozása szerint a Magyarországon bejegyzett alperesi gazdasági társaság szervezeti felépítése és működése alapján, valamint az Mt. 1. § által meghatározott hatályból kiindulva a bíróságok a felperes munkajogi státuszát megfelelően értékelték és állapították meg, hogy az Mt. 188. § (1) bekezdésre tekintettel vezetőnek minősült. Ebben az esetben nem érvényességi kellék a munkaszerződésben az erre vonatkozó kikötés. A felperes magyarországi viszonylatban a kft. operatív vezetője volt, és nem eshetőlegesen lépett fel gazdálkodási kérdésekben, illetve alperesi cég képviseletében, hanem rendszeresen mind a munkatársak, mind a külső partnerek felé. A 2007. évre vonatkozó szervezeti ábra szerint S. B. nem a felperes helyére, hanem D. ügyvezető mellé, egy másik külföldi szakmai vezetőként került a munkaszervezetbe a magyarországi üzletek felettes irányítójaként.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A per tárgyát az alperes által kiadott rendes felmondás jogszerűségének vizsgálata képezte. Miután az alperes a felperes vezető állású munkavállalói státuszára tekintettel [Mt. 188. § (1) bekezdés] az Mt. 190. § (2) bekezdés alapján az Mt. 89. § (2) bekezdés szerinti indokolást mellőzte, ezért az eljáró bíróságok helytállóan vizsgálták, hogy a felperes az Mt. 188. § (1) bekezdés hatálya alá tartozó vezető volt-e.
Alaptalan a felperes hivatkozása arra, hogy a jogerős részítélet a munkaszerződés semmisségének kérdésével nem foglalkozott. Helytálló a másodfokú bíróság álláspontja, miszerint az, hogy a munkaszerződésben nem rögzítették a felperes vezetői minőségét, nem eredményezi a munkaszerződés érvénytelenségét, tekintettel arra, hogy az Mt. 188. § (1) bekezdés [szemben az Mt. 188/A. § (1) bekezdésével] ilyen munkaszerződésbeli kikötést nem ír elő a vezetőkénti minősüléshez. Az Mt. 188. § (1) bekezdéséhez fűzött miniszteri indokolásból következően a vezetőhelyettes a munkáltatónál betöltött pozíciója alapján, és nem a munkakörének elnevezése miatt minősül vezető állású munkavállalónak.
Abból, hogy a felek a munkaszerződésben külön nem állapodtak meg a vezető állású munkavállalókra az Mt. X. fejezetében meghatározott kógens szabályokban, nem következik a munkaszerződés érvénytelensége, mivel - amennyiben a felperes a hatás- és jogköreit illetően vezető állásúnak minősül - a rendelkezések reá kötelezően irányadóak erre vonatkozó külön megállapodás hiányában, vagy azzal ellentétes megállapodás esetén is (Mt. 13. § ).
A jogerős részítélet valóban a felperesre mint vezető állású munkavállalóra az alperes "második számú vezetője" megjelölést használta, de ekkor a BH 2005.76. számú eseti döntéssel összefüggésben, az ott alkalmazott megjelölésre utalt, ugyanakkor kifejezetten hangsúlyozta az Mt. 188. § (1) bekezdés szerinti felperesi vezetői minőséget.
Tekintettel az eltérő munkáltatói szervezeti felépítésre, a feladat- és hatáskörök eltérő elosztására, nem annak van jelentősége az Mt. 188. § (1) bekezdés alkalmazhatósága szempontjából, hogy az eseti döntésben foglalt vezetőhelyettes hatáskörök a felperesnél is fennálltak-e, hanem annak, hogy az alperes munkáltató szervezeti hierarchiájában a felperes hol helyezkedett el, és ezzel összefüggésben a munkaköréhez milyen hatáskörök és feladatok tartoztak. Ezért annak sincs döntő jelentősége, hogy a felperest M. L. utódjaként alkalmazták-e.
Arra is helyesen mutattak rá a bíróságok, hogy a vezetőhelyettes az Mt. X. fejezetében meghatározott szabályok alkalmazása szempontjából a vezetővel azonos jogállású. Ebből azonban nem következik, hogy a vezetővel azonos hatáskörrel és feladatkörrel kellene rendelkeznie.
A felperes jogkörét a munkaszerződése, annak mellékletei, az alperesi szervezetben betöltött pozíciója alapján az eljáró bíróságok helyesen állapították meg. Helyesen értékelték, hogy alperes társaság ügyvezetője életvitelszerűen nem él Magyarországon, kizárólag franciaországi lakóhellyel rendelkezik, és az A. vállalat csoporthoz tartozó más külföldi székhelyű cégeknél is ellátta az ügyvezetői feladatokat. Ebből következően a felperesnek feladata volt az alperesi társaság napi operatív ügyeinek irányítása, a gazdasági, értékesítési, munkaszervezeti kérdések koordinálása, megszervezése, felügyelete. Ezt nem érinti, hogy az alperes első számú vezetőjének előzetes hozzájárulásától függött - értékhatárral megállapítva - az általa történő kötelezettségek vállalása, egyes szerződések megkötése.
Alaptalan a felülvizsgálati érvelés, miszerint a rendes felmondás közlésekori szervezeti hierarchiában betöltött helyzete alapján már nem minősülhetett az alperes vezetőhelyettesének, miután S. B. az ügyvezető és közötte helyezkedett el. A perben alperesként az A. Hungary Kft. állt mint munkáltató, ezért az alperes szervezeti felépítése az irányadó annak megállapítása céljából, hogy a felperesre az Mt. 188. § (1) bekezdés hatálya kiterjed-e. Így az A. vállalat- csoport szervezeti felépítésén belül a felperes elhelyezkedésének a jogvita eldöntése szempontjából nincs jelentősége. Annak, hogy a felperes részére az utasításokat, iránymutatásokat átruházott jogkörben D. ügyvezető helyett S. B. adta-e nincs döntő jelentősége, miután az alperes mint jogi személy szervezeti felépítése nem változott, felperes maradt az A. magyarországi vállalatának, azaz az alperesnek az első számú operatív vezetője.
Alaptalanul hivatkozott a felperes eljárási szabálysértésre is, miután az első fokú bíróság a 7. sorszámú jegyzőkönyvben foglaltak szerint a Pp. 3. § (3) bekezdésében foglalt tájékoztatási kötelezettségének eleget tett.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. Mfv.I.11.098/2010.)