adozona.hu
AVI 2012.3.29
AVI 2012.3.29
Elsőként az adóhatóságnak kell bizonyítania, hogy a becslési eljárás jogalapja fennáll (2003. évi XCII. tv. 97., 109. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Társszervek megkeresése alapján az elsőfokú adóhatóság a felperesi adózónál 1999-2003. adóévekre vonatkozóan átfogó adóellenőrzést tartott személyi jövedelemadó bevallást érintően. Ennek eredményeként a felperes terhére összesen 90 707 500 Ft személyi jövedelemadó adókülönbözetet állapított meg, amely után adóbírságot szabott és késedelmi pótlékot állapított meg. A megállapított tényállás szerint a felperes 2000. évben 8 000 000 Ft, 2001. évben 219 063 250 Ft tagi kölcsönt nyújtott az F. Kft....
AVI 2012.3.29 Elsőként az adóhatóságnak kell bizonyítania, hogy a becslési eljárás jogalapja fennáll (2003. évi XCII. tv. 97., 109. §)
Társszervek megkeresése alapján az elsőfokú adóhatóság a felperesi adózónál 1999-2003. adóévekre vonatkozóan átfogó adóellenőrzést tartott személyi jövedelemadó bevallást érintően. Ennek eredményeként a felperes terhére összesen 90 707 500 Ft személyi jövedelemadó adókülönbözetet állapított meg, amely után adóbírságot szabott és késedelmi pótlékot állapított meg. A megállapított tényállás szerint a felperes 2000. évben 8 000 000 Ft, 2001. évben 219 063 250 Ft tagi kölcsönt nyújtott az F. Kft.-nek (továbbiakban: Kft.), melynek fedezetét hitelt érdemlően nem tudta igazolni.A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Megállapította, hogy az elsőfokú adóhatóság nem sértett eljárási jogszabályt, a felperest jogai gyakorlásában nem korlátozta, a felperesnek több mint 1 év állt rendelkezésére iratai, bizonyítékai becsatolására. A tagi kölcsönnel kapcsolatban a felperes által hivatkozott házassági vagyonközösség szabályait nem tudta figyelembe venni, a felperes felesége 2004. október 24-én elhunyt. A felperes által hivatkozott ukrán állampolgári kölcsönt a Kft.-nek nyújtotta, így az a felperes által nyújtott tagi hitel fedezetét nem jelenthette.
A felperes keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését kérte, mivel az álláspontja szerint anyagi és eljárásjogi jogszabályokat sértett. Az adóhatóság eljárása az adózó jogait korlátozta, az alperes tényállás tisztázási kötelezettségének nem tett eleget. A becslési eljárás alkalmazására az előírásokat be nem tartva került sor. A tagi kölcsönt meg kellett volna osztani a feleségével. Elfogadhatatlannak tartotta a kölcsönszerződésekkel kapcsolatos eljárást.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az adóhatóság ellenőrzése során eljárási szabálysértést nem követett el. Az adóhatóság megfelelően tájékoztatta a felperest az eljárás megindításáról, a vizsgálat céljáról, valamint arról, hogy a felperesnek mit kell bizonyítania. A felperes kérelmei alapján három alkalommal határidő hosszabbítást engedélyezett bizonyítékai, illetve nyilatkozatai előterjesztésére. Ennek ellenére érdemi nyilatkozatot nem tett, bizonyítékait nem tárta elő.
A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján az alperes megalapozottan alkalmazta az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 108-109. §-ainak megfelelően a becslési eljárást. A felperes által bevallott személyi jövedelemadó adatai alapján arra lehetett következtetni, hogy ezen összegek nem nyújthattak fedezetet a tagi kölcsön nyújtására, a felperes 1998-ban vállalkozását bevallása szerint jelentős veszteséggel zárta.
Az elsőfokú bíróság nem fogadta a felperes hivatkozását az ukrán állampolgárral 2001. évben kötött kölcsönszerződések tekintetében sem. A kölcsönszerződések tartalmából kitűnik, hogy ez más cég részére, az F. D. Kft. javára történt az összegek nyújtása, ez a Kft. részére nyújtott tagi kölcsön fedezetéül nem szolgálhattak.
A Kft. 2001. január 17-i és december 29-i taggyűlési jegyzőkönyvek tartalmában egymásnak ellentmondóak, a január 17-i jegyzőkönyvet nem hitelesítették.
A befizetési pénztárbizonylatokkal kapcsolatban megállapította az elsőfokú bíróság, hogy azokon 2004-ben, illetve pontosan meg nem határozható időben javítások történtek "és neje", +f", "és Béláné" javításokkal. A javítások dátuma, illetve a javítást végző aláírása nem szerepel a pénztárbizonylatokon. Ezek a javítások nem felelnek meg sem a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) 165. § (2) bekezdésében, sem a Pp. 195-196. §-ában írt követelményeknek.
A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) hatályos szabályai nem rendelkeznek családi adózásról, ilyen fogalmat a jogszabály nem ismer. Minden személyi jövedelemadó bevallásra kötelezett állampolgárnak személyenként és adónemenként kell külön-külön adóbevallást tennie. A felperes nem tudta bizonyítani, hogy a tagi kölcsönt nem saját nevében nyújtotta, valamint, hogy ezen összegek adózott jövedelméből származnak.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet kérve annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását. Jogi álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a kereseti kérelem több konkrét kérdését nem vizsgálta, jogszabálysértő és iratellenes módon járt az szja, illetve a gazdasági társaságokról szóló törvénynek, a konkrét társasági szerződés, valamint a Csjt. házassági közös vagyonra vonatkozó rendelkezéseinek értelmezése során. Az adóigazgatási eljárásban a bizonyítási eljárás lefolytatására és jogszerű értékelésére nem került sor a felperes kiszolgáltatott és akadályoztatott helyzete ellenére. Amennyiben a bizonylatok nem tekinthetők valós bizonylatnak, akkor nem tekinthető egyetlen forint sem tagi kölcsönnek vagy befizetésnek.
Az alperes elsődlegesen a felperes felülvizsgálati kérelmének hivatalból való elutasítását kérte elkésettség címén. Érdemben a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság elsődlegesen az alperesnek a felülvizsgálati kérelem elkésettségére való hivatkozását vizsgálta. E körben vizsgálta az elsőfokú bíróság ítéletének, mint hivatalos irat kézbesítésének módját, határidejét, az átvételt igazoló tértivevény tartalmát. Ennek alapján a Legfelsőbb Bíróság rögzíti, hogy a tértivevénynek a kézbesítés megkísérlésére vonatkozó része részben olvashatatlan, részben ellentmondó dátumokat, intézkedéseket tartalmaz, így nem tekinthető olyan bizonyítéknak, amely alapján egyértelműen megállapítható lett volna a kézbesítés megkísérlésének, a második kézbesítés napja, vagy a postai dolgozó intézkedése. Ilyen bizonytalan adattartalom mellett a "nem kereste" jelzés ellenére nem lehetett megállapítani a kézbesítés megkísérlését követő ötödik munkanap elteltének dátumát, amellyel a kézbesítés szabályszerűvé vált volna. Erre figyelemmel pedig a Legfelsőbb Bíróság az alperes hivatkozását nem tudta elfogni, és a tértivevény alapján a 2008. január 2-át tekintette az ítélet átvételének napjának, így a felperes felülvizsgálati kérelme nem késett el.
Ezt követően a Legfelsőbb Bíróság érdemben vizsgálta az elsőfokú bíróság ítéletét és azt mindenben helytállónak ítélte meg. A közigazgatási iratok és a bírósági eljárás iratai alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a felperes egyik eljárásban sem volt korlátozva jogainak gyakorlásától. Mindkét eljárásban megfelelő határidő állt rendelkezésére, hogy akár nyilatkozatát, akár bizonyítási indítványát vagy bizonyítékait előterjessze. Az adóigazgatási eljárásban a háromszori határidő módosításra is figyelemmel több mint 1 év állt rendelkezésére ezek megtételére, de a felperes ezt a határidőt is elmulasztotta.
A felperessel szemben lefolytatott ún. vagyonosodási eljárással kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság kifejti, hogy az Art. 97. § (4) bekezdése alapján az ellenőrzés során a tényállást az adóhatóság köteles tisztázni és bizonyítani, kivéve, ha a törvény a bizonyítást az adózó kötelezettségévé teszi. Az Art. 109. §-a ehhez képest speciális eljárást szabályoz: Az (1) bekezdés szerint, ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját is becsléssel állapítja meg. Elsőként tehát az adóhatóságnak kell bizonyítania, hogy a becslési eljárás jogalapja fennáll. Ezt követően az Art. 109. § (3) bekezdése alapján a bizonyítási teher megfordul, és a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja.
A Legfelsőbb Bíróság már több eseti döntésében vizsgálta a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérés esetén a felperes bizonyítási lehetőségét és kötelezettségét, és egyértelműen kifejtette, hogy eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja (EBH 2007/1654). A felperesnek tehát nem elegendő valamilyen bizonyítékot nyújtani, mely esetleg valószínűsíti, hogy rendelkezhetett az általa hivatkozott összeggel, megkaphatta a kölcsönt, ajándékot, amelyre hivatkozott, mert ennél magasabb fokú bizonyítási kötelezettséget ír elő az Art. 109. § (3) bekezdése a felperes terhére. E körben minden kétely, bizonyítatlanság az adózó terhére kell, hogy essen.
A fenti elveket vizsgálva a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a felperesnek az ukrán kölcsönszerződésre való hivatkozása nem hozható összefüggésbe a felperes tagi kölcsönnyújtással. A felperes e körben nem tudott olyan hitelt érdemlő bizonyítékot bemutatni, amely bizonyította volna, hogy ebből a kölcsönből nyújtotta volna a tagi hitelt. A kölcsön a F. D. Kft. beruházását készítette volna elő, így a perbeli Kft.-vel nem hozható összefüggésbe.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett az elsőfokú bíróságnak a taggyűlési jegyzőkönyvek tartalmával, hitelességével kapcsolatban kifejtettekkel is. A perben nem az volt kérdéses, hogy a felperes nyújtott-e tagi kölcsönt vagy sem, hanem azt milyen forrásból, megtakarításból nyújtotta. Erre vonatkozóan a taggyűlési jegyzőkönyvek semmiféle információval, bizonyítékkal nem rendelkeztek.
Az elsőfokú bíróság részletesen vizsgálta és ítéletében teljes körűen indokolta, hogy miért nem fogadta el a felperesnek a Csjt.-re, illetve a vagyonközösségre való hivatkozását. E körben a Legfelsőbb Bíróság két körülményre tér ki: egyrészt a magyar személyi jövedelemadó szabályozás nem ismeri a családi adózás jogintézményét, a magánszemélyek egyenként adókötelesek. A felperes saját nevében nyújtotta a tagi kölcsönt, így az ő személyi jövedelemadó vizsgálatánál kellett ezt vizsgálni, és figyelembe venni. Másrészt az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a javított bevételi pénztárbizonylatok nem alkalmasak annak igazolására, hogy a tagi kölcsönt a felperes nem egyedül, hanem elhunyt feleségével közösen nyújtották volna a Kft.-nek. Az utólagos - sok esetben dátum nélküli - javítások nem felelnek meg az Sztv. 165-166. §-aiban foglalt szigorú szabályoknak.
A felperes hivatkozásával ellentétben nem a teljes bizonylat hiteltelen, hanem a javítás részében hiteltelen és nem bír bizonyító erővel. Azt a körülményt, hogy a felperes tagi kölcsönt nyújtott a Kft.-nek, hitelt érdemlően igazolja.
A Legfelsőbb Bíróság a felperes hivatkozásával szemben megállapította, hogy az elsőfokú bíróság valamennyi perben felmerült tényállási kérdéssel és jogkérdéssel foglalkozott, a felperesi kereseti kérelemben hivatkozott jogszabálysértést vizsgálta, ítéletét a Pp. 221. § (1) bekezdésére figyelemmel megfelelő részletességgel indokolta.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.116/2008.)