BH+ 2012.3.129

A munkavégzési kötelezettség teljesítésének igazolatlan elmulasztása és az együttműködési kötelezettség folyamatos megszegése esetén a rendkívüli felmondás jog gyakorlására előírt 15 napos szubjektív határidőt a mulasztás, kötelezettségszegés utolsó napjáról való tudomásszerzéstől kell számítani [Mt. 96. § (4) bekezdés].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes munkavállaló keresete alapján megállapította, hogy az alperes munkáltató a 2008. január 30-ai rendkívüli felmondásával jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát. Kötelezte az alperest a felperes javára elmaradt munkabér-különbözet, felmondási időre járó átlagkereset, kárátalány és perköltség megfizetésére. A felperes ezt meghaladó - további 10 havi átlagkeresetnek megfelelő kárátalány megfizetésére irányuló - keresetét elutasította.
A munk...

BH+ 2012.3.129 A munkavégzési kötelezettség teljesítésének igazolatlan elmulasztása és az együttműködési kötelezettség folyamatos megszegése esetén a rendkívüli felmondás jog gyakorlására előírt 15 napos szubjektív határidőt a mulasztás, kötelezettségszegés utolsó napjáról való tudomásszerzéstől kell számítani [Mt. 96. § (4) bekezdés].
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes munkavállaló keresete alapján megállapította, hogy az alperes munkáltató a 2008. január 30-ai rendkívüli felmondásával jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát. Kötelezte az alperest a felperes javára elmaradt munkabér-különbözet, felmondási időre járó átlagkereset, kárátalány és perköltség megfizetésére. A felperes ezt meghaladó - további 10 havi átlagkeresetnek megfelelő kárátalány megfizetésére irányuló - keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes üzletvezető munkakörben állt az alperes alkalmazásában. Az alperesnél utolsó munkában töltött napja 2007. december 17. volt. 2008. január 2-ával a szabadsága leteltével kellett volna munkára jelentkeznie, ennek azonban nem tett eleget.
A felperes alperes által ismert lakcíme M., K. utca volt, innen a felperes albérletbe költözött, ennek címét azonban az alperessel nem közölte, mint ahogy azt sem, hogy 2008. január 14-étől táppénzes állományba került. Az erről szóló orvosi igazolást a felperes fia adta le az alperes könyvelőjének, aki erről a munkáltatót nem értesítette.
Az alperes törvényes képviselője a felperessel többszöri kísérlet után 2008. január 24-én tudta csak felvenni a kapcsolatot, és ekkor értesült tőle a keresőképtelen állományáról.
Az alperes a 2008. január 30-án kelt és postára adott rendkívüli felmondásával szüntette meg a felperes munkaviszonyát. Az indokolás szerint a felperes 2008. január 2-ától munkavégzésre nem jelentkezett, igazolatlanul volt távol, a munkáltató csak 2008. január 24-én szerzett tudomást a tartózkodási helyéről és a keresőképtelenségéről. A munkáltató a munkavégzési és együttműködési kötelezettség megszegésére alapítottan élt a rendkívüli felmondással.
Ezt az intézkedést a felperes általa ismert M., K. alatti címre adta postára. A posta azonban nem kézbesítette szabályszerűen az iratot, miután az erről szóló értesítést a felperes fiának betéti társasága által bérelt postafiókban hagyta, majd a küldeményt a kötelező őrzési idő eredménytelen elteltét követően "nem kereste" jelzéssel küldte vissza az alperesnek. A rendkívüli felmondás kézbesítésére szabályszerűen csak 2008. március 25-én került sor.
Az elsőfokú bíróság által levont jogkövetkeztetés szerint a felperes sikerrel döntötte meg a rendkívüli felmondás kézbesítésére vonatkozó vélelmet a posta szabálytalan kézbesítése miatt, így a keresetet határidőben előterjesztettnek tekintette a 2008. március 25-ei kézbesítéshez képest.
Megállapította, hogy a felperes 2008. január 2-ától igazolatlanul volt távolt a munkahelyéről, de 2008. január 24-én 2008. január 14-étől kimentette magát. Az alperes a munkavégzési kötelezettség megszegéséről 2008. január 2-án már tudomást szerzett, így erre alapítottan akár január 14-éig, de legkésőbb január 24-éig élhetett volna a rendkívüli felmondás jogával. A további 6 napi várakozása indokolatlan késedelmet jelent, ezért a rendkívüli felmondás jogellenes.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletének fellebbezéssel nem támadott részét nem érintette, fellebbezett részét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
Osztotta a megyei bíróság azon elsőfokú ítéleti megállapítást, hogy a rendkívüli felmondás megtámadására az Mt.</a> szerint nyitva álló határidőben került sor, mert a felperes a kézbesítési vélelmet sikerrel döntötte meg.
Nem értett egyet azonban a rendkívüli felmondás jogellenességéről hozott döntéssel. A felperes az Mt. 103. § (1) bekezdés a) pontjában írt lényeges kötelezettségét 2008. január 2-ától kezdődően folyamatosan megszegte, mindaddig, amíg az Mt. 107. §-a szerint a keresőképtelen betegállománya bekövetkezésével a munkavégzési kötelezettség alól nem mentesült. E mentesülést megalapozó körülményről azonban a munkáltatót csak 2008. január 24-én tájékoztatta.
A keresőképtelensége bekövetkeztére vonatkozó tájékoztatási kötelezettségének megsértésével egyidejűleg az Mt. 3. § (1) bekezdésébe ütköző együttműködési kötelezettséget szegő magatartást is tanúsított. Ennek az a következménye, hogy a munkáltatót 2008. január 24-én hozta abba a helyzetbe, hogy meg tudjon győződni a felperes mulasztása időtartamáról, súlyáról. Ehhez képest 2008. január 24-én kezdődött el a rendkívüli felmondás gyakorolhatóságára vonatkozó tizenöt napos szubjektív határidő, így a 2008. január 30-ai intézkedésével az alperes nem késett el.
Mivel a munkavállalónak a munkavégzési és az együttműködési kötelezettsége munkaviszonyból származó lényeges kötelezettség, annak folyamatos, jelentős mértékű megszegése valós és okszerű indoka volt a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetésének.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével az elsőfokú ítélet helybenhagyását.
Álláspontja szerint az első fokon eljáró bíróság vonta le a tényekből a helyes jogkövetkeztetést. A munkáltatónak ugyanis 2008. január 2-ától már tudomása volt arról, hogy a felperes nem jelent meg a munkavégzés helyén, ehhez képest január 30-án elkésetten élt a rendkívüli felmondás jogával. Maga az intézkedés is a 2008. január 2-ától jelentkező kötelezettségszegésre hivatkozik, rendkívüli felmondást pedig akár egyetlen elmulasztott munkanap is megalapozhat.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 275. § (2) bekezdés szerint a Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem (ellenkérelem) keretei között vizsgálhatja felül. A felülvizsgálati eljárásban tehát csak az volt vizsgálat tárgyává tehető, hogy a munkáltató a rendkívüli felmondás jogával az Mt. 96. § (4) bekezdésben foglalt határidőn belül élt-e.
Az alperes a rendkívüli felmondásában azt rótta a felperes terhére, hogy 2008. január 2-ától kezdődően a munkavégzési kötelezettségének nem tett eleget, és az együttműködési kötelezettségét is megszegte, amikor akadályoztatása okát, valamint a tartózkodási helyét nem közölte. A rendkívüli felmondást a munkáltató tehát az Mt. 103. § (1) bekezdés a) és c) pontjának, és az Mt. 3. § (1)-(3) bekezdésének megsértésére alapította.
A rendkívüli felmondásban hivatkozott, a felperest terhelő kötelezettségszegés folyamatos volt. Ha a kötelezettségszegés folyamatosan valósul meg, az intézkedésre nyitva álló határidő nem a kötelezettségszegés kezdő napjától, hanem befejezésétől kezdődik. Ehhez képest a rendkívüli felmondás határidejét sem az igazolatlan mulasztás kezdő napjától, hanem annak befejeződésétől kell számítani (EH 247.).
A felperes munkavégzési kötelezettsége elmulasztásának okára, tartózkodási helyére vonatkozó tájékoztatási és együttműködési kötelezettségét 2008. január 2-ától 2008. január 24-éig folyamatosan megszegte, annak az Mt. 3. § (1) bekezdésben foglaltak szerint csak e napon tett eleget, így ekkor kezdődött a rendkívüli felmondásra nyitva álló Mt. 96. § (4) bekezdésben foglalt szubjektív 15 napos határidő mindkét terhére rótt kötelezettségszegés tekintetében. A rendkívüli felmondás jogával a munkáltató tehát 2008. január 30-án határidőben élt.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. Mfv.I.10.107/2010.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.