adozona.hu
BH+ 2012.3.134
BH+ 2012.3.134
A továbbértékesítés két éves időtartama alatt megszüntetett lízingszerződés nem igazolja az ingatlanforgalmazási cél megvalósultságát az ingatlan továbbértékesítését (1990. évi XCIII. tv. 3., 18., 23. §, 1997. évi CXLI. tv. 5. §)
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2007. április 5-én megvásárolta az ingatlan-nyilvántartásban 128468/11/A/64 helyrajzi számon nyilvántartott, B., P. út 158. szám alatt található társaságházi lakás 1/1 tulajdonjogát - a közös tulajdonból hozzátartozó hányadrészekkel együtt - 11 800 000 Ft vételár ellenében. Az adásvételi szerződés 10. pontjában kijelentette, hogy az ingatlant lízingbe adás céljából vásárolta, és mint a Központi Statisztikai Hivatal által nyilvántartott azonosítószámmal rendelkező, az ingatlanok pén...
A felperes a tulajdonjog bejegyzése iránt a földhivatalhoz benyújtott kérelméhez mellékelte azt a szintén 2007. április 5. napján megkötött pénzügyi lízingszerződést, amellyel a megvásárolt ingatlant pénzügyi lízingbe adta. A lízingszerződés 5. pontja szerint a lízingbe adó által megvásárolt ingatlan a szerződés hatályának időtartama alatt a lízingbe adó kizárólagos tulajdonát képezi. A szerződés 25. pontja értelmében a lízingbe vevő legkésőbb a lízing futamidejének lejártával az ingatlan tulajdoni jogát megszerzi, amennyiben a szerződés alapján fennálló valamennyi fizetési kötelezettségének maradéktalanul eleget tesz. E feltétel teljesítése esetén a lízingbe adó hozzájárul az ingatlan tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásban a lízingbe vevő javára történő bejegyzéséhez.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Regionális Igazgatósága (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) a 2007. október 19. napján kelt fizetési meghagyásával a felperest kedvezményes mértékű, 2%-os illetékkulcs alkalmazásával 236 000 Ft illeték megfizetésére kötelezte. Felhívta a felperest, hogy amennyiben 2009. április 6. napjáig a megszerzett ingatlant nem adja pénzügyi lízingbe, és annak megtörténtét az azt követő 15 napon belül nem igazolja, a megfizetendő és a megállapított illeték különbözetének kétszeresét pótlólag meg kell fizetnie.
A földhivatal a felperes tulajdonjogát vétel jogcímen az ingatlanra határozatával bejegyezte.
A felperes a lízingszerződést 2007. december 4-én egyoldalúan felmondással megszüntette, mivel a lízingbe vevő a szerződésben írt fizetési kötelezettségének szerződésszerűen nem tett eleget.
Az elsőfokú hatóság a 2009. június 15. napján kelt határozatával megállapította, hogy a felperest 624 000 Ft illetékfizetési kötelezettség terheli. Döntését az Itv. 19. § (1) bekezdése, 21. § (1) bekezdése, 23/A. § (1), (7) bekezdései alkalmazásával hozta meg. Indokolása szerint felperes az ingatlant nem adta lízingbe, mivel sem a tulajdonjog fenntartással történő eladás ténye, sem a tulajdonjog a lízingbe vevő nevére nem lett feljegyezve. A tulajdoni lapon tulajdonosként a felperes szerepel, a továbbértékesítés igazolásaként a becsatolt lízingszerződést az Itv. 23/A. § (7) bekezdése alapján elfogadni nem lehet, mivel a szerződés tulajdonjog átszállást nem eredményez.
A fellebbezés folytán eljárt alperes a 2009. október 19. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot helyben hagyta. Indokolásában - egyebek mellett - kifejtette, miszerint nem helytálló az adózó azon hivatkozása, hogy a lízingbeadás tényét igazoló lízingszerződés becsatolásával az eljárása lezárult. Az elsőfokú hatóságnak ugyanis a lízingbeadásra meghatározott két éves határidő lejártát követően joga, és egyben törvényi kötelezettsége annak vizsgálata, hogy teljesültek-e az Itv. 23/A. § (7) bekezdése szerint a kedvezmény véglegessé válásának törvényi feltételei.
Az alperes álláspontja szerint azzal, hogy a felperes a lízingszerződést felmondta, az adott lízingszerződés nem eredményezte a tárgyi ingatlan tulajdonjogának az átszállását, így nem minősült a futamidő végét tulajdonjog átszállást eredményező szerződésnek. Amennyiben ugyanis a megkötött szerződés felbontásra kerül, a kedvezmény jogszabályban előírt feltételei ténylegesen nem teljesülnek.
A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Álláspontja szerint törvényi kötelezettségének eleget tett, ezért a pótilleték előírása jogsértő. Sérelmezte, hogy az adóhatóság az eljárás során történt jogszabály módosításra figyelemmel, visszamenőleges hatállyal alkalmazta az Itv. 23/A. §-ának (7) bekezdésében foglalt új szabályozást. Vitatta, hogy a lízingbeadás megtörténtének igazolását, a lízingszerződésnek a futamidő végén a tulajdonjog átszállását eredményező minőségét a szerződés felmondása megváltoztatná.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte. Indokolása szerint a szerződés 25. pontjában foglaltak lehetőséget teremtenek arra, hogy a futamidő végén a tulajdonosváltozás bejegyzésének kérelme eredményesen előterjeszthető legyen. Helytállóan hivatkozott arra a felperes, hogy sem a vagyonszerzéskor, sem az igazolás időpontjában hatályos jogszabályi rendelkezés nem írta elő azt a feltételt, amely szerint a pénzügyi lízingbe adás megtörténtét a tulajdonjog fenntartással történő vétel tényének feltüntetésével kell igazolni, erről a jogalkotó az egyes adó és járuléktörvények módosításáról szóló 2008. évi LXXI. törvény 69. §-ával módosított Itv. 23/A. § (6) bekezdésében rendelkezett, mely módosítás csak 2009. január 23.-tól hatályos, ezért a felperes esetében nem alkalmazható.
Az elsőfokú bíróság nem értett egyet alperessel abban, hogy a lízingszerződésnek szerződésszegés következtében történt megszűnése következtében a felperes részére az illeték kedvezmény nem állapítható meg. A jogszabály a kedvezményre jogosító lízingszerződésnek az igazolási határidő végéig, illetve a szerződés lejártáig történő változatlan fennállását nem tartalmazza, csak azt a feltételt jelöli meg, hogy a határidőn belül az ingatlannak a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező lízingbeadása megtörténjen. E feltételt a felperes teljesítette. A kérelme nem utasítható el arra alapítottan, hogy önhibáján kívüli okból a szerződést felmondta.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében az ítélet hatályon kívül helyezését és elsődlegesen a kereset elutasítását, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság megsértette az Itv. 23/A. § (7) bekezdését, 91. § (1) és (2) bekezdését, a Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 117. § (3) bekezdését, az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: Iny.tv.) 3. § (2) bekezdését, 5. § (1)-(2) bekezdését, 6. § (1) bekezdését. A felperes korábbi ügyeiben meghozott legfelsőbb bírósági ítéletek alapján tudomásul vette azt a döntést, hogy a perbeli lízingszerződés az Itv. 23/A. § (7) bekezdésében foglaltaknak megfelel. Fenntartotta azonban azon álláspontját, miszerint jelen perben értékelni kell azt a többlet tényállási elemet, hogy a továbbértékesítési határidő kétéves tartama alatt a felperes megszüntette a szerződést. Nem történt meg tehát emiatt az ingatlan továbbadása, így felperes terhére a pótilleték előírása jogszerű, az elsőfokú bíróság ellentétes álláspontja téves.
A felperes érdemi ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem keretei között, és a megjelölt jogszabályok alapján vizsgálhatja felül [Pp. 272. § (2) bekezdés, 275. § (2) bekezdés, BH2002. 490., KGD2002. 262.]. Az alperes nem támadta felülvizsgálati kérelemmel az elsőfokú bíróság azon minősítését, hogy a perbeli lízingszerződés az Itv. 23/A. § (7) bekezdésében foglalt szabályozásnak megfelelő, a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező szerződés, amely okán az ítélet e részét a Legfelsőbb Bíróság nem vizsgálhatta felül. Hangsúlyozza a Legfelsőbb Bíróság, hogy illetékügyekben az Itv. 88. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 1. § (7) bekezdése alapján az adóhatóságnak minden egyes szerződés értékelését önállóan és a konkrét tartalma, elemei alapján kell elvégeznie.
A felperes nem nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, az alperes pedig nem támadta a jogi álláspontjával egyező azon helytálló elsőfokú bírósági jogértelmezést, amely azonos a Legfelsőbb Bíróság két korábbi eseti döntéseiben foglaltakkal, hogy felperes illetékügyében az Itv. 2008. január 1-jétől hatályos, módosított 23/A. § (7) bekezdése alkalmazandó, azaz az ingatlan továbbértékesítését az adóhatóság ellenőrzi hivatalból. Felülvizsgálati kérelem hiányában a Legfelsőbb Bíróság az igazolás alanyában történt változásra vonatkozó jogszabály módosítás elsőfokú bíróság általi jogértelmezését nem vizsgálhatta felül, a felülvizsgálati eljárásban (az elsőfokú bíróság jogi álláspontjával egyezően) az Itv. 23/A. §-ának módosított, 2008. január 1-jétől hatályos rendelkezését alkalmazta.
A felperes vagyonszerzése, illetve annak illetékkiszabásra történt bejelentése időpontjában hatályos Itv. 23/A. §-ának (1) bekezdése szerint ingatlan tulajdonjogának cégjegyzék, illetve vállalkozói igazolvány alapján az illetékkötelezettség keletkezésekor a főtevékenysége szerint ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozó, ha a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésekor tett nyilatkozata szerint az ingatlant továbbeladás céljából vásárolta, és az illetékkötelezettség keletkezésekor ingatlanok pénzügyi lízingjét főtevékenységként végző vállalkozó, ha a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésekor tett nyilatkozata szerint az ingatlant pénzügyi lízingbeadás céljából vásárolta (a továbbiakban együtt: vállalkozó), továbbá az ingatlanalap által történő megszerzésekor az illeték mértéke az ingatlan - terhekkel nem csökkentett - forgalmi értékének 2%-a.
A továbbértékesítési határidő lejárta időpontjában hatályos Itv. 23/A. § (7) bekezdése értelmében az (1) bekezdésben meghatározott céllal megszerzett ingatlan továbbértékesítésének, illetőleg a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező lízingbe adásának megtörténtét a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésétől számított két éves határidő elteltét követően az állami adóhatóság saját nyilvántartása vagy az ingatlan fekvése szerint illetékes ingatlanügyi hatóság megkeresése útján ellenőrzi. Amennyiben a továbbértékesítés, illetve a lízingbeadás nem történt meg, a vagyonszerzésre a 19. § (1) bekezdés, illetve 21. § (1) bekezdés alapján egyébként fizetendő és az (1) bekezdés szerint megállapított illeték különbözetének kétszeresét az állami adóhatóság a vállalkozó terhére pótlólag előírja.
Az Itv.-be az ingatlanforgalmazási célú vagyonszerzések visszterhes vagyonátruházási illetékének szabályait a gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló 1995. évi XLVIII. törvény 39. §-a iktatta be 1995. július 30-ai hatállyal. Ezen illetékkedvezmény alanyai körét az Itv.-t módosító 1996. évi LXXXV. törvény 3. §-a bővítette ki - az ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozó mellett - a pénzügyi lízinget főtevékenységként végző vállalkozó személyével. További lényeges változást eredményezett e kedvezmény szabályozásában, hogy az Itv-t módosító 1998. évi LX. törvény 2. §-a 1999. január 1-jei hatállyal bevezette a két éves elidegenítési szabályt, amelynek lényege a bevezető törvény indokolása szerint, hogy "ha a megadott időpontig a vállalkozók nem igazolják az adott vagyontárgy eladását (pénzügyi lízingbe adását), akkor az irányadó általános illetékkulcs szerinti különbözetet pótlólag kell megfizetniük". Az Itv. e kedvezményre vonatkozó szabályozása számos elemében módosult a másodfokú határozat meghozataláig, változatlan maradt azonban az elidegenítési kötelezettség időtartama: "két éven belül", továbbá az elidegenítési kötelezettség tartalma: ingatlan eladás, lízingbe adás.
Az ingatlan-forgalmazási célú vagyonszerzési illetékszabályok 1995. évi bevezetésének a célja az illetékteher áthárításából adódó árnövekedés elkerülése, az ingatlan-mobilitás preferálása volt. A kedvezményre jogosultak kiterjesztett körének főtevékenységük szerinti meghatározását az eseti jellegű és a rendszeres ingatlan értékesítések közötti megkülönböztetés indokolta. A megvásárolt ingatlan 2 éven belüli elidegenítésére vonatkozó kikötéssel - a módosítást bevezető törvény indokolása szerint - a jogalkotó azt is hangsúlyozni kívánta, hogy a főtevékenységként végzett vállalkozás az ingatlanok továbbértékesítését üzletszerűen végzi.
Az ingatlanforgalmazási célnak tulajdonjog átszállással kell tehát megvalósulnia akár a megszerzett ingatlan eladása, akár lízingbe adása útján. Ha ennek a kötelezésnek a vállalkozó nem tesz eleget, és a megszerzett ingatlanvagyon továbbértékesítése a határidő elteltét követő 15 napon belül a törvény által előírt módon (lízingbeadás esetén a futamidő végén a tulajdonjog átszállást eredményező szerződéssel) nem igazolt, akkor az illetékhivatal a kedvezményes kulccsal megállapított illeték és a vagyonszerzés után az általános szabályok szerint egyébként járó (2-6%-os, illetve 10%-os mértékű) illeték különbözetének kétszeresét a vállalkozó terhére pótlólag előírja.
A felperes az ingatlanforgalmazási célnak a törvényben előírt időpontig történt megvalósultságát az általa megszerzett ingatlanra vonatkozóan a közigazgatási eljárásban, illetve a perben nem tudta igazolni. Lízingbe adással az ingatlan tulajdonjogának átszállását sem az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett, az Iny. tv. 5. § (1) bekezdése értelmében közhiteles adatok (a lízingbe vevő semmilyen formában nem jelent meg az ingatlan-nyilvántartásban), sem - a felperes által megkötött lízingszerződés felmondással történt megszüntetése okán - meg nem szűnt lízingszerződés az Itv. 23/A. §-ában meghatározott időpontig: a vagyonszerzés illetékkiszabásra történt bejelentésétől számított 2 éven belül, nem igazolta. Ténykérdés a lízingszerződés megszüntetése [a közigazgatási eljárásban a felperes maga adta elő, nyilatkozata az Art. 97. § (5) bekezdése szerint bizonyíték], jogkérdés, hogy a megszüntetett lízingszerződés tulajdonjog átszállást nem eredményezett [Ptk. 319. § (2) bekezdés, 321. § (1) bekezdés]. A továbbértékesítés elmaradása az ingatlanforgalmazási cél meghiúsulását eredményezte, így a felperes vagyonszerzése - az alperes helytálló döntése szerint - nem illetékkedvezményezett.
Rögzíti a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felperes 2010. december 21. napján kelt, az elsőfokú periratokhoz 9. sorszám alatt fűzött beadványában hivatkozott legfelsőbb bírósági ítélet nem tartalmaz döntést a továbbértékesítési határidő alatt megszüntetett lízingszerzőssel kapcsolatosan.
Mindezek folytán a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította. (Legf.Bír. Kfv.V.35.292/2011.)