adozona.hu
AVI 2012.2.19
AVI 2012.2.19
A vámteher utólagos ellenőrzés keretében csak határozattal lehet megállapítani (1995. évi C. tv. 131. §, 132. §)
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A vámhatóság a felperesnél 2002. évben végzett utólagos ellenőrzés során megállapította, hogy a felperes által 0910 vámtarifaszám alatt importált termékek vámtarifaszáma helyesen 2103. Ennek következményeként az elsőfokú vámhatóság 2002 júniusában és júliusában közel 200 határozatban megállapította a felperes vámteher különbözet fizetési kötelezettségét. A felperes az elsőfokú határozatokba foglalt fizetési kötelezettségének eleget tett, a határozatok ellen azonban - törvényes határidőn belül...
A másodfokú vámhatóság 2003 novembere és 2004 januárja között a felperes fellebbezéseit elbírálva az elsőfokú határozatokat megsemmisítette, az elsőfokú vámhatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte a tényállás további tisztázása érdekében.
Az új eljárás lefolytatására 2005. év elején került sor, amely eredményeként hozott új határozatokat (99 db) a hatóság 2005 márciusában kézbesítette a felperes részére. Mivel az eljárás elhúzódása miatt az utólagos ellenőrzéssel érintett ügyek csaknem fele elévült, új határozat meghozatalára nem minden esetben került sor. Az elsőfokú hatóság értesítette a felperest az elévült tételekről és arról, hogy a befizetett összegek visszautalása iránt a szükséges intézkedéseket megtette. A felperes ezeket az összegeket megkapta. Azokban az esetekben azonban, amikor a vámhatóság ismételten határozatot hozott, a vámteher-különbözet újbóli megállapítása mellett arról tájékoztatta a felperest, hogy mivel a vámterhet korábban már megfizette, a megismételt eljárás eredményeként előírt összeg nem igényel pénzügyi rendezést.
Az elsőfokú vámhatóság a 2005. szeptember 6-án hozott határozatában 5 944 264 Ft kamat megfizetését rendelte el a felperes javára. E határozatát a felperes fellebbezése folytán eljárva 2005. október 17-én kelt határozatában akként módosította, hogy a felperes javára megfizetendő összeget 5 824 318 Ft-ra leszállította.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a 2005. december 2. napján hozott határozatában a módosított elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az alperes érdemi döntését a vámjogról, vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (továbbiakban: Vtv.) 145. § (2) bekezdésében, az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló, többször módosított 1957. évi IV. törvény (továbbiakban: Áe.) 26. § (1) és (4) bekezdésében, 32. § (1) bekezdésében foglaltakra alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a megsemmisítést és új eljárást elrendelő határozat nem tartalmazott olyan megállapítást, mely szerint a megsemmisítéssel érintett elsőfokú határozatok jogszabálysértők lennének. Az új eljárás elrendelésére kizárólag a tényállás tisztázása és szakértő bevonása miatt került sor. A megismételt eljárás során is az került megállapításra, hogy az alapvámkezelésnél megadott vámtarifaszámok nem voltak helyesek. Azokban az esetekben pedig, ahol az új eljárás a korábbihoz képest kevesebb vámterhet szabott ki, a különbözet után a vámhatóság kamatfizetési kötelezettségét a befizetés napjától a visszafizetés napjáig megállapította. Azokban az esetekben azonban, amikor a vámhatóság a korábbi elsőfokú eljárás során hozott határozatokkal teljesen, vagy részben megegyező határozatot hozott, a kamatfizetési kötelezettség iránti igény indokolatlan. Az utólagos ellenőrzés által megismételt eljárásban megállapított vámteher összege ugyanis a vámkezeléskor helyes és valós tényállásnak megfelelő vámteher kiszabását tartalmazza, és ennek megfizetése pedig már a vámkezelés időpontjában esedékes volt, ennél fogva az ügyfélnek visszatérítési igénye nem keletkezhet.
A felperes keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését és az alperes új eljárásra kötelezését kérte. Azzal érvelt, hogy az alperes a jogszabálysértő elsőfokú határozatok alapján beszedett vámteher után késedelmi kamat megfizetésére köteles. E jogi álláspontját azzal indokolta, hogy az alapeljárásban hozott elsőfokú határozatokat megsemmisítő döntés következtében több tízmillió forint befizetésére került sor a nélkül, hogy befizetési kötelezettségét a Vtv. és az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló többször módosított 1957. évi IV. törvény (továbbiakban: Áe.) rendelkezéseire alapított határozat megalapozta volna.
Az alperes határozata ellen előterjesztett felperesi keresetet a Fővárosi Bíróság a 2006. szeptember 26. napján hozott ítéletében elutasította.
A felperes felülvizsgálati kérelme alapján eljárt Legfelsőbb Bíróság 2007. november 15. napján kelt végzésében a Fővárosi Bíróság 5. számú ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Az új eljárásra a Legfelsőbb Bíróság előírta, hogy a felperest fel kell hívni a megfelelő alperes perbe vonására, és ezt követően meg kell ismételni az elsőfokú bírósági eljárást.
Az új eljárás eredményeként 2008. február 11. napján hozott 4. számú ítéletében a Fővárosi Bíróság a felperes keresetét elutasította, jogi álláspontja a következő volt:
Az alperes határozata nem sért eljárási, illetve anyagi jogszabályt. Az új eljárás elrendelésével ugyanis nem zárult le a közigazgatási eljárás, az a másodfokú határozat, amely az elsőfokú határozatot megsemmisítette, nem tekinthető az ügy érdemében hozott döntésnek, és egyébként sem állapította meg, hogy a vámteher kiszabására jogszabálysértő módon került volna sor. A Vtv. 142. § (5) bekezdése értelmében az eljárást véglegesen lezáró másodfokú jogerős vámhatósági határozatnak kell jogszabálysértőnek lennie ahhoz, hogy a vámfizetésre kötelezettnek visszafizetési igénye keletkezhessen. A felperes esetében továbbá már az alapvámkezeléskor megtörtént a vámteher közlése. Konkrét jogszabályi rendelkezés hiányában nem lehet a jogalkotói szándékba belemagyarázni, hogy az új eljárás elrendelése esetén az ügyfél által befizetett vámteherre nézve a vámhatóságnak visszafizetési kötelezettsége keletkezne.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát. Azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet nem felel meg a Vtv. 131. § (1) és (2) bekezdéseiben, 142. § (5) bekezdésében és 146. §-ában foglaltaknak. Álláspontja szerint a különbözeti vámterhet kiszabó elsőfokú határozat a tényállás felderítési kötelezettség megsértése miatt jogszabálysértő volt. Vámteher fizetési kötelezettséget pedig kizárólag az ügyfél számára kézbesített, a vámteher összegét előíró határozat keletkeztet. A perbeli esetben az alperes a vámterhet kiszabó elsőfokú határozatokat megsemmisítette, vagyis a különbözeti vámteher megfizetésére a nélkül került sor, hogy a felperes fizetési kötelezettségét vámhatározat megalapozta volna, így a befizetett vámteher tekintetében visszafizetési igénye keletkezett.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, egyben az alperes határozatának azon részét is hatályon kívül helyezte, amely a felperes kamatigényét elutasította, és e körben az alperest új eljárásra kötelezte.
A 2005. október 31-ig hatályos Áe. 26. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a hatóság köteles a határozathozatalhoz szükséges tényállást tisztázni. Az utólagos ellenőrzés során első esetben hozott elsőfokú határozatok - az alperes által sem vitatottan az Áe. 66. § (2)-(3) bekezdései alapján - azért kerültek megsemmisítésre és az új eljárás elrendelésére azért került sor, mert a tényállás további tisztázása, szakértő bevonása vált szükségessé, mivel az ügyet végelegesen lezáró érdemi döntés meghozatalához nem állt rendelkezésre elég adat. Ez pedig azt jelenti, hogy az elsőfokú határozatok jogszabálysértők voltak, mert a hatóság nem tett eleget a tényállás tisztázási kötelezettségének.
A felperes alappal hivatkozott arra is, hogy a vámterhet utólagos ellenőrzés keretében csak határozattal lehet megállapítani, és a vámterhet a fizetési kötelezettséget megállapító határozat közlését követő öt munkanapon belül kell megfizetni [Áe. 42. § (1) bekezdése, Vtv. 131. § (1)-(2) bekezdései, 132. § (2) bekezdés c) pontja]. Nincs tehát ügydöntő jelentősége annak, hogy az utólagos ellenőrzés eredményeként hozott határozat a vámkezeléskori tényállásnak megfelelő vámterhet tartalmazza, mivel ezt az összeget, a vámteher különbözetet, a fizetési kötelezettséget csak határozattal lehet előírni [Vtv. 146. § (1) bekezdés d) pontja].
Amennyiben a vámterhet kiszabó határozat - a tényállás tisztázási kötelezettség elmulasztásának megsértése miatt - hatályon kívül helyezésre kerül, nincs olyan utólagos ellenőrzés keretében hozott határozat, amely az alapvámkezeléskori helyzethez képest vámteher fizetési kötelezettséget állapítana meg. Ebben az esetben az ügyfélnek visszafizetési igénye keletkezik, mert jogszabálysértő határozat alapján - tehát jogalap nélkül - teljesített befizetést [Vtv. 142. § (5) bekezdése]. A vámhatóságnak ilyen esetben hivatalból kell intézkednie a befizetett összegek és kamataik kiutalásáról. A jelen perben rendelkezésre álló, de feltehetően nem teljes körű adatok alapján azonban az állapítható meg, hogy a vámhatóság az elsőfokú határozatok megsemmisítése és az új eljárás elrendelése után nem intézkedett a megsemmisített határozatokkal kiszabott vámterhek visszautalására, illetve az ezek után járó kamat megfizetésére. Erre csak több mint egy év elteltével akkor került sor, amikor a különbözeti vámteher ismételten kiszabásra került.
A kifejtettekre figyelemmel nem osztja a Legfelsőbb Bíróság az alperes és az elsőfokú bíróság jogi álláspontját a tekintetben sem, hogy az ügyet véglegesen lezáró másodfokú jogerős hatósági határozatnak kell jogszabálysértőnek lennie ahhoz, hogy visszafizetési igény keletkezhessen, ilyen megkötést egyébként a Vtv. előzőekben nevesített rendelkezései nem tartalmaznak.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság ítéletének rendelkező részében foglaltak szerint határozott [Pp. 275. § (4) bekezdése, 339. § (1) bekezdése].
Az új eljárás során az alperesnek a felperes visszatérítési igénye tárgyában a Legfelsőbb Bíróság ítéletébe foglalt jogi álláspont és az e körben teljes körűen tisztázott, megalapozott tényállás alapján kell döntenie.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.110/2008.)