adozona.hu
BH 2012.2.43
BH 2012.2.43
A vezető munkaviszonyának megszüntetése esetén - függetlenül attól, hogy határozott vagy határozatlan idejű munkaszerződése állt fenn - csak az Mt. 190. § (4) bekezdésében meghatározott mértékű munkabér vehető figyelembe felszámolási költségként [1992. évi XXII. tv. 190. § (4) bek., 1991. évi XLIX. tv. 57. § (1) és (3) bek., 58. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A jogerős végzésben megállapított és a felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából jelentős tényállás a következő.
Az elsőfokú bíróság a 2007. április 24-én érkezett kérelem alapján indult eljárásban hozott végzésével az adós fizetésképtelenségét megállapította, felszámolását elrendelte és a felszámolót kijelölte. A felszámolás elrendelésének Cégközlönyben való közzétételére - mely egyben a felszámolás kezdő időpontja is - 2007. július 5-én került sor.
A hitelező a 2005. június 23-án k...
BH 2012.2.43 A vezető munkaviszonyának megszüntetése esetén - függetlenül attól, hogy határozott vagy határozatlan idejű munkaszerződése állt fenn - csak az Mt. 190. § (4) bekezdésében meghatározott mértékű munkabér vehető figyelembe felszámolási költségként [1992. évi XXII. tv. 190. § (4) bek., 1991. évi XLIX. tv. 57. § (1) és (3) bek., 58. §].
A jogerős végzésben megállapított és a felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából jelentős tényállás a következő.Az elsőfokú bíróság a 2007. április 24-én érkezett kérelem alapján indult eljárásban hozott végzésével az adós fizetésképtelenségét megállapította, felszámolását elrendelte és a felszámolót kijelölte. A felszámolás elrendelésének Cégközlönyben való közzétételére - mely egyben a felszámolás kezdő időpontja is - 2007. július 5-én került sor.
A hitelező a 2005. június 23-án kötött munkaszerződéssel 5 éves határozott időtartamra az adós vezető állású munkavállalójává (ügyvezetőjévé) vált. A felszámoló 2007. szeptember 5-én rendes felmondással megszüntette a munkajogviszonyát, melyet a hitelező tudomásul vett. 2007. október 11-én kelt levelében kérte a felmentési időre járó hat havi átlagkeresetnek megfelelő munkabér, valamint a szeptember havi munkabér és szabadságmegváltás címén összesen 4 848 629 Ft, illetve a felmentési időre még járó további hat havi átlagkeresetnek megfelelő munkabér, illetve hat havi átlagkeresetnek megfelelő végkielégítés, mindösszesen 8 844 420 Ft nyilvántartásba vételét.
A felszámoló a Bérgarancia Alaptól igényelt és a hitelezőnek átutalt 791 500 Ft bruttó összeg levonása után fennmaradt 4 056 769 Ft munkabér-követelést a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 57. § (1) bekezdés a) pontjába soroltan felszámolási költségként nyilvántartásba vette és közölte, hogy a további 8 844 421 Ft összegű igényt csak akkor fogja nyilvántartásba venni, ha a nyilvántartásba vételi díjat a hitelező megfizeti.
A hitelező kifogást terjesztett elő, melyben kérte a 8 844 421 Ft összeg felszámolási költségként való nyilvántartásba vételét. Kifogását arra alapította, hogy a Cstv. 57. § (2) bekezdés a) pontja szerint az adóst terhelő munkabér és egyéb bérjellegű juttatások felszámolási költségnek minősülnek. Hivatkozott arra is, hogy a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 190. § (4) bekezdésében írt rendelkezések csak a járandóság esedékességét jelölik meg és nem rendelkeznek arról, hogy a kielégítési sorrend más pontjába kellene sorolni a hat hónap átlagkeresetet meghaladó munkavállalói követelést.
A felszámoló a kifogás elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság a kifogást elutasította. Az Mt. 190. § (4) bekezdésében és a Cstv. 58. § (1) bekezdésében írtakat együttesen értékelve megállapította, hogy helyesen járt el a felszámoló akkor, amikor felszámolási költségként csak a Cstv. 57. § (3) bekezdése szerinti követelés-részt vette figyelembe és rendelkezett annak kielégítéséről, míg a többi követelést - a nyilvántartásba vételi díj befizetésétől függően - a Cstv. 57. § (1) bekezdés d) pontjába sorolta.
A hitelező fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. A végzés indokolásában megállapította, hogy az eljárásban a 2006. évi VI. törvénnyel módosított Cstv. rendelkezéseit kell alkalmazni, melynek 57. § (3) bekezdése szerint a munkáltató rendes felmondása esetén felszámolási költségként - vezető állású munkavállalók tekintetében - kizárólag az Mt.</a> alapján megállapított összeg vehető figyelembe. Az Mt. 190. § (4) bekezdéséből - álláspontja szerint - egyértelműen megállapítható, hogy vezető állású munkavállaló esetében kizárólag a törvényben írt hat havi átlagkereset minősül felszámolási költségnek. Ezt erősítik meg a Cstv. 58. §-ának rendelkezései a besorolt hitelezői igények kielégítésének időpontja tekintetében. Mindebből arra a következtetésre jutott, függetlenül attól, hogy jelen eljárásban a hitelezőt a munkaszerződés alapján a rendes felmondás esetére hány havi munkabér illetné meg, ebből csak hat havi átlagkeresetnek megfelelő összeg fizethető ki felszámolási költségként, az ezt meghaladó összeget hitelezői igényként kell bejelenteni és utána a nyilvántartásba vételi díjat befizetni.
A jogerős végzéssel szemben a hitelező nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben a jogerős végzés részbeni megváltoztatását kérte oly módon, hogy a bíróság kötelezze az adóst a 8 844 421 Ft felmondási időre járó átlagkereset és végkielégítés megfizetésére, tartalmában tehát azt kérte, hogy a bíróság a Cstv. 57. § (1) bekezdés a) pontjába sorolja be ezt a követelését is. Kérte továbbá az adós kötelezését az eljárással kapcsolatban felmerült költség megfizetésére. A jogerős végzés jogszabálysértését abban jelölte meg, hogy a 8 844 421 Ft összegű követelését jogszabálysértő módon sorolták be a Cstv. 57. § (1) bekezdés d) pontjába. Kifejtette, hogy a határozott időre kötött munkaszerződést csak és kizárólag közös megegyezéssel, rendkívüli felmondással és az Mt. 88. § (2) bekezdés alapján egy külön törvényi rendelkezésnek megfelelően, a legfeljebb egy évre járó munkabér/átlagkereset megfizetésével járó egyoldalú munkáltatói intézkedéssel lehet megszüntetni. Álláspontja szerint ezért az Mt. 190. § (4) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a hat havi munkabér meghatározott mértékén felül további összeg is a felszámolási költségek közé sorolható, pontosan a határozott időre kötött munkaszerződésekre tekintettel.
A felszámoló felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős végzés hatályában való fenntartását, azzal, hogy a jogszabályok helyes értelmezésén alapul.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős másodfokú végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Cstv. 6. § (3) bekezdése szerint alkalmazott Pp. 275. § (2) bekezdése alapján.
A hitelező követelésének mértéke, fennállása nem volt vitatott, az eljárásban kizárólag a Cstv. 57. § (1) bekezdésében megjelölt kielégítési sorrendbe történő besorolás tekintetében kellett a bíróságnak határozatot hoznia.
A felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabálysértés alapján a Legfelsőbb Bíróság által eldöntendő jogkérdés az, hogy az Mt. 190. § (4) bekezdésében írt szabályokat a határozatlan és a határozott időre kötött munkaszerződések esetén is alkalmazni kell-e, illetve, hogy az itt meghatározott rendelkezések a követelés esedékességét állapítják-e meg, vagy pedig a Cstv.-vel egységesen értelmezve egyben a kielégítési sorrendbe sorolást is megváltoztatják.
Az Mt. 190. § (4) bekezdése szerint, ha a munkáltató a vezető munkaviszonyát csőd- vagy felszámolási eljárás során szünteti meg, a munkaviszony megszüntetésekor járó díjazás szabályait azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a munkáltató legfeljebb hat havi átlagkeresetet köteles előre megfizetni. A vezető részére ezt meghaladóan járó díjazás a csőd- vagy felszámolási eljárás megszűnésekor, illetőleg a felszámolási zárómérleg, vagy a záró egyszerűsített mérleg jóváhagyása után válik esedékessé.
Az eljárásban alkalmazandó Cstv. 57. § (3) bekezdése úgy rendelkezett, hogy a munkáltató rendes felmondása esetén felszámolási költségként - ha a felszámolás kezdő időpontját megelőzően legalább egy évvel megkötött kollektív szerződés, illetve munkaszerződés magasabb összeget nem állapít meg - a munkavégzés alóli felmentési időre jutó átlagkereset és a végkielégítés azon összege vehető figyelembe, amely a munkavállalót a Munka Törvénykönyve 92. § (2) bekezdése és 93. § (3) bekezdése, illetve a 95. § alapján megilleti. E rendelkezés alkalmazásában az adós vezető állású munkavállalói tekintetében kizárólag a Munka Törvénykönyvében megállapított összeg vehető figyelembe.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az Mt. 190. § (4) bekezdésének első mondata nem különböztet aszerint, hogy milyen munkaszerződéssel rendelkezett a vezető, illetve milyen módon szűnt meg a munkaviszonya, csak azt határozza meg, hogy a nem vitásan neki járó összegből mekkora részt kell esedékességkor kifizetni. Ebből következően tehát - amennyiben az Mt.</a> alapján eljárva a vezetőnek a munkaviszony megszüntetése miatt járó összeget megállapították - nincs különbség a határozott, illetve határozatlan idejű munkaszerződések szerint kifizetendő tartozások tekintetében, mind a két forma esetén a megállapított összegből csak az Mt. 190. § (4) bekezdése szerinti korlátok között lehet kifizetést teljesíteni az esedékességkor.
A Cstv. 57. § (3) bekezdésének utolsó mondatát figyelembe véve pedig egyértelműen megállapítható, hogy felszámolási költségként - a vezető állású munkavállalók tekintetében - csak az Mt. 190. § (4) bekezdésében meghatározott összeg vehető figyelembe. Az Mt.</a>-ben ugyanis nincs más rendelkezés a vezető tisztségviselőknek fizetendő összegek tekintetében arra az esetre, ha a munkáltató felszámolás alá kerül. Ebből következően az Mt. 190. § (4) bekezdése meghatározza nem csak a vezető munkabér követelésének az esedékességét, de egyben - a Cstv. 57. § (3) bekezdése második mondata alapján - azt is, hogy ez a hat havi átlagkereset érvényesíthető csak felszámolási költségként. A követelésnek az a része tehát, amely nem felszámolási költség, a nyilvántartásba vételi díj befizetését követően sorolható be a kielégítési sorrend más pontjába.
Helytállóan értelmezte tehát a jogerős végzés a vezető részére felszámolási költségként kifizethető munkabér mértékét.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős végzés nem sértett jogszabályt, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Gfv. X. 30.271/2010.)