adozona.hu
BH 2012.2.29
BH 2012.2.29
I. Sikkasztást és nem csalást valósít meg a befektetési szolgáltatási tevékenységet végző részvénytársaság elnök-vezérigazgatója, aki a részvénytársaság határidős hiányait az ügyfelei tulajdonában lévő és náluk letétbe helyezett értékpapírok, illetve készpénz jogosulatlan értékesítésével, elköltésével rendezi [Btk. 317. § (1) bek., 318. § (1) bek., 1996. évi CXI. tv., Épt.]. II. Az üzletszerűen elkövetéshez megkívánt rendszeres haszonszerzési célzat abban az esetben is megállapítható, ha a rábízott vagyonna
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság a 2007. március 3. napján kihirdetett ítéletével a II. r. terheltet bűnösnek mondta ki
7 rb. különösen nagy értékre üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettében, mint társtettest,
23 rb. jelentős értékre üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettében, mint társtettest,
130 rb. nagyobb értékre üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettében, mint társtettest,
404 rb. sikkasztás bűntettében, mint társtettest,
16 rb. sikkasztás vétségében, mint társtettest és
1 rb. szá...
BH 2012.2.29 I. Sikkasztást és nem csalást valósít meg a befektetési szolgáltatási tevékenységet végző részvénytársaság elnök-vezérigazgatója, aki a részvénytársaság határidős hiányait az ügyfelei tulajdonában lévő és náluk letétbe helyezett értékpapírok, illetve készpénz jogosulatlan értékesítésével, elköltésével rendezi [Btk. 317. § (1) bek., 318. § (1) bek., 1996. évi CXI. tv., Épt.].
II. Az üzletszerűen elkövetéshez megkívánt rendszeres haszonszerzési célzat abban az esetben is megállapítható, ha a rábízott vagyonnal sajátjaként rendelkezések sorozatával megvalósított cselekmények a gazdasági társaság tulajdonosainak, így a terhelt érdekét is szolgálták [Btk. 137. § 9. pont].
Az elsőfokú bíróság a 2007. március 3. napján kihirdetett ítéletével a II. r. terheltet bűnösnek mondta ki7 rb. különösen nagy értékre üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettében, mint társtettest,
23 rb. jelentős értékre üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettében, mint társtettest,
130 rb. nagyobb értékre üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettében, mint társtettest,
404 rb. sikkasztás bűntettében, mint társtettest,
16 rb. sikkasztás vétségében, mint társtettest és
1 rb. számviteli fegyelem megsértésének vétségében, mint bűnsegédet.
Ezért őt - halmazati főbüntetésül - 4 év börtönre, mellékbüntetésül 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő:
A W. Bróker Értékpapír-forgalmazó Korlátolt Felelősségű Társaság átalakításával 1997. december 15. napján a II. r. terhelt és dr. Z. Cs. zártkörű részvénytársaságot alapított W. Értékpapír-forgalmazó Részvénytársaság (a továbbiakban: W. Rt.) név alatt. A W. Rt. bejegyzésére 1998. március 12. napján került sor.
A W Rt. igazgatósága három főből állt. Mindhárom tag önálló cégjegyzési joggal rendelkezett. Az igazgatóság elnöke és a társaság vezérigazgatója a II. r. terhelt lett, aki utóbbi tisztségében vezette a társaság munkaszervezetét, és döntési jog illette meg minden olyan kérdésben, amely nem tartozott az igazgatóság hatáskörébe.
A jogelőd W. Kft. az Állami Értékpapír és Tőkepiaci Felügyelet (a továbbiakban: Felügyelet) határozata alapján befektetési szolgáltatási tevékenységként bizományosi tevékenységet, kiegészítő befektetési szolgáltatásként értékpapír-letéti, őrzési, befektetési tanácsadói, értékpapír számlavezetési, ügyfél számlavezetési, valamint az értékpapír törvény hatálya alá nem tartozó értékpapírokkal kapcsolatos tevékenységet végezhetett.
1998. december 22. napjától a W. Rt. tevékenységi körét máshova nem sorolt egyéb pénzügyi tevékenység, értékpapír-ügynöki tevékenység (főtevékenység) és egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenység képezte. Ezt követően a Felügyelet 1999. szeptember 21. napján engedélyezte a W. Rt. módosított üzletszabályzatát.
Az értékpapírok forgalomba hozataláról, a befektetési szolgáltatásokról és az értékpapír tőzsdéről szóló 1996. évi CXI. törvény (a továbbiakban: Épt.) rendelkezései szerint a befektetési szolgáltató az ügyfelének az ügyfélszámláján lévő pénzeszközét banknál vezetett letéti vagy tőzsdeforgalmi-számlán tarthatja és azt kizárólag az ügyfél rendelkezése szerinti célra használhatja fel [Épt. 100. § (1) bek.]. Az ügyfelei befektetési eszközeit saját befektetési eszközeitől elkülönítetten köteles kezelni, a rendelkezésére álló ügyfélkövetelést nem terhelheti meg, nem kölcsönözheti saját maga vagy másik ügyfele érdekében, átmenetileg sem használhatja. Köteles biztosítani, hogy az ügyfél az értékpapírjáról, illetve pénzeszközéről bármikor rendelkezni tudjon. Az ügyfél értékpapírját kizárólag - az ügyféllel kötött szerződés alapján - értékpapírügylet teljesítéséhez lehet felhasználni [Épt. 100. § (2) bek., 101. § (1)-(2) bek.].
A W. Rt. a felfüggesztéséig mintegy háromezer ügyféllel volt érvényes keretszerződéses kapcsolatban és hatvan határidős ügyfélnek nyitott ügyfélszámlát. Ezen túlmenően 804 "aktív" befektetővel, vagyis olyan ügyféllel is rendelkezett, akiknek ügyfélszámlán, illetve értékpapír letéti számlán nyilvántartott követelése vagy tartozása volt.
A Felügyelet 1999 októberében vizsgálatot és helyszíni ellenőrzést tartott a W. Rt.-nél. Megállapította, hogy a W. Rt. a kötelezettségeinek megfelelő pénzügyi fedezettel nem rendelkezik, így az ügyfelek felé fennálló kötelezettségeit biztonsággal, maradéktalanul teljesíteni nem tudja. Ezért az 1999. november 1. és 2. napján kelt határozatával a W. Rt. befektetési szolgáltatási tevékenységét felfüggesztette. Az Rt.-nek a Központi Elszámolóház és Értéktár Rt.-nél vezetett számláit zárolta és felügyeleti biztosokat rendelt ki.
Az 1998 augusztusában lezajlott tőzsdei árzuhanás hozzájárult ahhoz, hogy a W. Rt. a kötelezettségeit teljesíteni nem tudta. Ezzel a II. r. terhelt és társai is tisztában voltak. A tőzsdei árzuhanás a W. Rt. ny.-i irodájánál mintegy 120 millió forint, a d.-i irodánál mintegy 40 millió forint veszteséget jelentett az ügyfelek határidős számláján.
A határidős hiányok kialakulása sok esetben visszavezethető volt az ügyfél és a W. Rt. között kötött szerződések hiányosságaira is. A szerződések eltértek a W. Rt. tőzsdeszabályzatában foglalt határidős ügyletekre vonatkozó tartalmi követelményektől. Az írásos szerződések hiányosságai miatt az ügyfelek nem kívánták a veszteséget kifizetni, sőt egyes esetekben még az ügylet létrejöttét is tagadták.
Mivel az ny.-i irodánál a több mint 120 millió forintos hiány keletkezésében az iroda alkalmazottai is közrejátszottak, az ügyészség hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt az ny.-i iroda három alkalmazottja ellen, amely ügyben jogerős marasztaló határozat is született.
A II. r. terheltnek, mint az igazgatóság elnökének és az I. r. terheltnek, mint a W. Rt. tényleges irányításban ugyancsak aktívan részt vevő igazgatósági tagnak - az üzletszabályzat, valamint az Épt. előírásai alapján - az lett volna a kötelezettsége, hogy a W. Rt. felfüggesztését kérje, vagy a felszámolását kezdeményezze. E terheltek azonban az ügyfelek értékpapírjainak felhasználásával igyekeztek a hiányt eltüntetni. Sem a II. r., sem az I. r. terhelt - mint az igazgatóság önálló cégjegyzésre jogosult tagjai - nem jelentették a veszteséget, az ügyféltartozást a Felügyelet felé, hanem különböző pénzügyi tranzakciók lebonyolításával igyekeztek elkerülni, hogy a W. Rt. fizetésképtelensége nyilvánosságra kerüljön.
A C. Rt. (mint a W. Rt. tőzsdepartnere) által 1998. szeptember 16-án és 17-én készített összesítő jelentések a W. Rt. határidős árkülönbözeti számlájának záróegyenlegén összesen 157 598 648 forint kötelezettséget mutattak ki. A W. Rt. ezért a vele ugyancsak szerződéses kapcsolatban álló tőzsdepartner brókercégektől, az E. Rt.-jétől, illetve a P. Rt.-jétől a C. Rt.-hez 20 000 db 10 millió forint névértékű, valamint 20 000 db 2 millió forint névértékű részvényt, továbbá 3339 db kincstárjegyet transzferált. A II. r. terhelt arra adott megbízást, hogy ezen értékpapírokat a W. Rt. nevében az ügyfelek tudomása nélkül értékesítsék. Az értékpapírok értékesítéséből befolyt 89 345 930, illetve 29 974 250 forintot a II. r. terhelt a W. Rt.-nek a C. Rt.-nél meglévő hiánya csökkentésére fordította.
A határidős hiány rendezése a C. Rt. felé minden alkalommal - N. Cs. ügyvezető aláírásával ellátott - fiktív adásvételi szerződésekkel bonyolódott.
Az I. r. terhelt megállapodott a felszámolás alatt álló H. Rt. felszámoló biztosításával, dr. P. T.-vel abban, hogy utóbbi a H. Rt. felszámolás alatt lévő vagyonának egy részét a W. Rt.-nél helyezi el. A megállapodásnak megfelelően 1999. augusztus 11-én a H. Rt. nevében dr. P. T. az I. Bank Rt. d.-i fiókjánál vezetett számlájáról 100 millió forintot átutalt a W. Rt. bankszámlájára, amely augusztus 12. napján jóváírásra is került. Az augusztus 11-én készült megbízási szerződés szerint a W. Rt.-nek 10 520 db 10 000 forintos alapcímletű diszkont kincstárjegyet kellett volna vásárolnia. A W. Rt. által készített "vételi megbízás elszámolás" szerint a W. Rt. teljesítette a megbízó által adott értékpapír-vásárlásra vonatkozó rendelkezéseket és elszámolt a megbízó, azaz H. Rt. által befizetett 100 millió forinttal. Ennek igazolására 1999. augusztus 11-i dátumozású és a II. r. terhelt által aláírt letéti szerződés készült, amelynek alapján a W. Rt. arra vállalt kötelezettséget, hogy a letevő által átadott értékpapírokat a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően őrzi. A szerződés tartalmazta továbbá azt is, hogy a letétes jogosult a letétbe helyezett értékpapírt a K. Rt.-be beszállítani, és ott őriztetni. A letéti szerződés azonban fiktív volt. A 100 millió forint már másnap felvételre került, amelyből 80 millió forintot az I. r. és a II. r. terhelt a W. Rt. működési költségeire, illetve a W. Rt. egyéb kötelezettségeire költött, míg a fennmaradó kb. 20 millió forint további sorsa ismeretlen.
1999. szeptember 9. napján a H. Rt. 3984 db 990825 típusú és 5873 db 000112 típusú diszkont kincstárjegy áttranszferálását kérte a W. Rt. számlájára. Az áttranszferált értékpapírok őrzésével a H. Rt. mint letétezőt a W. Rt.-t bízta meg. A W. Rt. azonban a diszkont kincstárjegyeket a szerződésben foglalt kötelezettségének megfelelően nem kezelte letétként, hanem azokat már másnap a II. r. terhelt utasítására a H. Rt. tudta és rendelkezése nélkül értékesítette a C. Rt. részére 58 730 000, illetve 39 840 000 forintért.
A felsorolt pénzügyi tranzakciókkal a II. r. és az I. r. terhelt megsértette az elkövetés idején hatályos számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény (Szvt.) 14. §-ának (1) bekezdését és 83. §-ának (1)-(2) bekezdését, az Épt. előírásait, valamint a befektetési vállalkozások éves beszámoló-készítési és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságairól szóló 197/1996. (XII. 22.) Korm. rendeletben foglalt szabályokat is.
A Felügyelet a W. Rt. tevékenységét 1999. november 1. napjával felfüggesztette. A W. Rt. a befektetők 515 742 228 forint követeléseit nem tudta a rendelkezésükre bocsátani, ezért a W. Rt.-nél fennállt valamennyi befektetői követelés befagyott. A befektető-védelmi alap (BEVA) igazgatósága a kártalanítási eljárást megindította és az ügyfeleket 215 188 294 forint összegben kártalanította.
A W. Rt. működése során az Épt.-ben, az Szvt.-ben, valamint kapcsolódó rendeletekben - így különösen a befektetési vállalkozások éves beszámoló-készítési és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságairól szóló 197/1996. évi Korm. rendeletben - előírt - az elsőfokú ítéletben részletezett - jogszabályi előírásokat sorozatosan megszegte. A jogszabályi előírások figyelmen kívül hagyása és a mulasztások hozzájárultak ahhoz, hogy a W. Rt. az 1999. november 1. napján történt felfüggesztését követően az ügyfelek pénz- és értékpapír állományában feltárt hiány kialakulásának a tisztázása megnehezült.
A W. Rt. könyvelésével az M. Bt. volt megbízva, amelyet mint beltag a II. r. terhelt képviselt, és amelynek székhelye megegyezett a W. Rt. székhelyével. A W. Rt. könyvelését a Bt. alkalmazottjaként ténylegesen a III. r. terhelt végezte gyakran nyilvánvalóan hiányos, vagy fiktív bizonylatok alapján. A könyvelést végző III. r. terhelt mellett a II. r. terhelt, mint a W. Rt. vezérigazgatója is mulasztott a számviteli előírások betartása kapcsán. A gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 242. és 244. §-a alapján az Szvt. szerinti beszámolónak az előterjesztése és az üzleti könyvek szabályszerű vezetése az igazgatóság, illetve a vezérigazgató feladata volt. A W. Rt.-ben a számviteli rendért felelős vezető a II. r. terhelt volt, ő azonban a számviteli szabályok és egyéb rendeletek betartásának az ellenőrzését elmulasztotta.
A II. r. és a III. r. terheltek magatartásukkal a beszámolási, könyvvezetési, illetve egyéb kötelezettségeiket, valamint a bizonylati fegyelmet megszegték. Ezáltal a W. Rt. vagyoni helyzetének áttekintése ellenőrizhetetlenné vált.
A kölcsönösen bejelentett fellebbezések folytán másodfokon eljárt bíróság a 2009. április hó 9. napján megtartott nyilvános ülésen kihirdetett ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a II. r. terheltre vonatkozó részében megváltoztatta.
A II. r. terhelt cselekményeit társtettesként elkövetett
564 rb. csalás bűntettének [7 esetben Btk. 318. § (1) bek, (6) bek. a) pont; 23 esetben Btk. 318. § (1) bek., (2) bek. c) pont, (6) bek. b) pont; 404 esetben Btk. 318. § (1) bek. (2) bek. c) pont, (4) bek. c) pont],
16 rb. társtettesként elkövetett csalás vétségének [Btk. 318. § (1) bek., (2) bek. II. fordulat c) pont], valamint
1 rb. bűnsegédként elkövetett számviteli fegyelem megsértése vétségének (Btk. 289. §) minősítette.
A II. r. terhelttel szemben kiszabott börtönbüntetés tartamát 3 évre enyhítette, és kimondta, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét a II. r. terheltet érintően helybenhagyta.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a sikkasztásként értékelt cselekmények csalásnak minősülnek. Miután a W. Rt.-nél hiány keletkezett, a terheltek ahelyett, hogy a W. Rt. felfüggesztését vagy felszámolását kérték volna, az ügyfelek értékpapírjainak a felhasználásával igyekeztek a hiányt eltüntetni. A Felügyeletnél sem a veszteséget, sem az ügyféltartozást nem jelentették. A társaság saját vagyonnal nem rendelkezett és kizárólag a kisbefektetők értékpapírjaival végzett bizományosi tevékenységet. A terheltek károkozási szándékkal és jogtalan haszonszerzési célzattal működtették tovább a W. Rt.-t. A likviditás látszatának megőrzése érdekében tévedésben tartották az ügyfeleket abban, hogy legálisan és a velük kötött szerződéseknek megfelelően működnek, és az ügyfelek az értékeiket bármikor visszavehetik. A terheltek ezt saját anyagi érdekeltségük folytán is el kívánták kerülni. Függetlenül attól, hogy az így végrehajtott tranzakciókra fordított idegen értékekből saját juttatásuk volt-e a munkabér és a jutalék, akkor is fennáll a jogtalan haszonszerzési célzat, ha a cselekményükkel a cég működését, továbbélését szolgálták.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított elkövetési értékek szerint és az elkövetéskor hatályos jogszabálynak megfelelően minősítette a csalás bűntettének ugyanazon alakzataiként a II. r. terhelt cselekményeit, amelyekre az I. fokú bíróság sikkasztást állapított meg.
A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a II. r. terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján arra hivatkozással, hogy a bíróságok a bűnösségét a büntető anyagi jog szabályainak a megsértésével állapították meg, emellett a bűncselekmények minősítése is törvénysértő.
Az indítvány szerint a jogerős ítélet nem rögzíti sem a sikkasztás, sem a csalás bűncselekményének a tényállási elemeit, és nem állapítja meg azokat a tényeket sem, amelyek a cselekmények üzletszerű elkövetését megalapozzák. Kifogásolta továbbá, hogy a másodfokú bíróság ítélete 130 rb. cselekmény jogi minősítését nem tartalmazza.
A Legfőbb Ügyészség szerint a felülvizsgálati indítvány alaptalan.
A II. r. terhelt bűnösségére az irányadó tényállás alapján a büntető anyagi jogszabály sérelme nélkül következtettek az eljárt bíróságok.
A II. r. terhelt a cselekményeivel az elsőfokú bíróság ítéletében meghatározott rendbeliségű és elkövetési értékű, valamint az üzletszerű elkövetési módra tekintettel különböző büntetési tételkeret szerint büntetendő sikkasztás bűntettét, illetve sikkasztás vétségét valósította meg. Az üzletszerűség megállapítása is megfelel a következetes ítélkezési gyakorlatnak. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a másodfokú bíróság a II. r. terhelt sikkasztásként értékelt cselekményeit törvénysértően minősítette ugyanazon rendbeli és ugyanazon büntetési tételkeret szerint minősülő csalás bűntettének, illetve csalás vétségének és a minősítéssel kapcsolatos jogi állásfoglalásának indokai sem helytállóak.
A bűncselekmények törvénysértő minősítése nem vezetett törvénysértő büntetés kiszabásához, ezért a Legfőbb Ügyészség a marasztaló jogerős döntés hatályában fenntartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt alaptalannak, a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatát alaposnak találta.
A Legfelsőbb Bíróság észlelte, hogy a másodfokú ítélet 130 rendbeli csalás bűntetteként értékelt bűncselekmény konkrét jogi minősítését nem határozta meg. Csupán az ítélet indokolásában utalt arra, hogy lényegében a csalás bűntettének ugyanazon alakzatait állapította meg, amelyeket az elsőfokú bíróság sikkasztásként értékelt.
Állásfoglalásának kialakításakor a Legfelsőbb Bíróság abból indult ki, hogy a másodfokú bíróság az ítéletének rendelkező részében - egyéb cselekmények mellett - 564 rb. társtettesként elkövetett csalás bűntettében mondta ki bűnösnek a II. r. terheltet. Ehhez kapcsolódóan 434 rb. cselekmény Btk. szerinti minősítését konkrétan is megjelölte, 130 rb. cselekmény Btk. szerinti minősítését azonban elmulasztotta. Ugyanígy járt el az ítélet indokolásában részletezett jogi minősítés kapcsán is.
Tény tehát, hogy a másodfokú bíróság 130 rb. társtettesként elkövetett, a Btk. 318. §-a (1) bekezdésében meghatározott, a (2) bekezdés c) pontjára figyelemmel az (5) bekezdésének b) pontja szerint minősülő és büntetendő nagyobb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének megjelölését, feltüntetését az ítélete rendelkező részében és indokolásban egyaránt elmulasztotta.
A másodfokú bíróság az ítélete indokolásában azonban azt is rögzítette, hogy a csalás bűntettének ugyanazokat az alakzatait állapította meg, amelyet az elsőfokú bíróság sikkasztásként értékelt.
A bűnösség kimondása tehát a most vizsgált 130 rb. bűncselekményben mind az ítélet rendelkező részében, mind annak indokolása szerint is megtörtént, továbbá az is kétségtelenül megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében a Btk. 317. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, a (2) bekezdés c) pontjára figyelemmel az (5) bekezdés b) pontja szerint minősülő és büntetendő nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettének minősített 130 rb. bűncselekménynek a Btk. 318. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, a (2) bekezdés c) pontjára figyelemmel az (5) bekezdésének b) pontja szerint minősülő és büntetendő nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének minősített 130 rb. bűncselekmény felel meg. A Be. 373. §-a (1) bekezdésének III.a) és b) pontja szerinti eljárási szabálysértés ezért e körben nem valósult meg.
A felülvizsgálati indítvány szerint a másodfokon eljárt megyei bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállástól eltérő tényállás alapján azt állapította meg, hogy a II. r. terhelt a sikkasztás bűncselekményét nem követte el. A Legfőbb Ügyészség is rámutatott arra, hogy a vizsgált cselekmények csaláskénti minősítése törvénysértő. A II. r. terhelt büntetőjogi felelősségének a megállapítására ezért az 580 rb. csalás bűncselekményében a büntető anyagi jog szabályainak a megsértésével került sor.
Mivel II. r. terhelt a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja szerinti felülvizsgálati okra hivatkozott, a Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozat érdemi felülvizsgálatát elvégezte. Ennek során abból indult ki, hogy a másodfokú bíróság azonos tényállás alapján minősítette a II. r. terhelt cselekményét sikkasztás helyett csalásként. Nem állapított meg eltérő tényállást és nem állapította meg, hogy a II. r. terhelt cselekménye a sikkasztás törvényi tényállási elemeit nem valósította meg. Nem állapította meg azt a magatartást, amellyel a II. r. terhelt tévedésbe ejtette az ügyfeleket és azt sem, hogy a tévedésbe ejtéssel az egyes ügyfeleknek milyen kárt okozott. Ez annál is inkább lényeges, mert a sikkasztás elkövetési értéke és csalással okozott kár fogalmilag sem azonos.
A Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a másodfokú bíróság tévesen minősítette a II. r. terhelt 580 rb. cselekményét sikkasztás helyett csalás bűncselekményének.
A II. r. terhelt és társa a csalást - a másodfokú bíróság gondolatmenete alapján - a W. Rt. sérelmére követte el. A másodfokú bíróságnak a Legfelsőbb Bíróság BKv. 29. számú véleményére alapozott jogi érvelése akkor lett volna helyes, ha az irányadó tényállás alapján a W. Rt. az a sértett, amelynek -, mint egyúttal tévedésbe ejtett passzív alanynak a megtévesztésével - a II. r. terhelt és társa kárt okozott. A történeti tényállás azonban nem ezt tartalmazza. A terheltek semmilyen megtévesztést nem alkalmaztak. Egyszerűen az Épt. szabályainak megszegésével és az ügyfelekkel kötött szerződések rendelkezéseinek a megsértésével jogosulatlanul rendelkeztek az ügyfelek rájuk bízott, ingó dolognak minősülő értékpapírjával.
A sikkasztás minősítése a sajátjaként rendelkezéssel érintett ingó dolog értékéhez igazodik. A felülvizsgálati indítványban említett érvek lényegében azzal kapcsolatosak, hogy milyen módszerrel, milyen eljárás eredményeként és milyen összegben határozta meg a bíróság az értékpapírok elkövetéskori értékét. A felülvizsgálati ügyben eljáró Legfelsőbb Bíróság azonban a tényálláshoz kötöttség folytán e ténykérdést nem vizsgálta.
A tényállás azt viszont félreérthetetlenül tartalmazza, hogy a W. Rt. a határidős hiányainak a csökkentésére az ügyfelek tulajdonában álló és a W. Rt.-nél letétben lévő értékpapírok jogosulatlan értékesítésével került sor. Más esetben a II. r. terhelt a nála (a H. Rt. által) letétbe helyezett készpénzt és értékpapírt használta fel jogtalanul azzal, hogy elköltötte, illetve eladta.
Helyesen hivatkozott az elsőfokú bíróság arra, hogy az Épt. szerint a befektetési szolgáltató az ügyfelének az ügyfélszámláján lévő pénzeszközét banknál vezetett letéti vagy tőzsdeforgalmi-számlán tarthatja és azt kizárólag az ügyfél rendelkezése szerinti célra használhatja fel [Épt. 100. § (1) bek.]. A befektetési szolgáltató az ügyfelei befektetési eszközeit saját befektetési eszközeitől elkülönítetten köteles kezelni. A befektetési szolgáltató a rendelkezésére álló ügyfélkövetelést nem terhelheti meg, nem kölcsönözheti saját maga vagy másik ügyfele érdekében és átmenetileg sem használhatja. A befektetési szolgáltató köteles biztosítani, hogy az ügyfél az értékpapírjáról, illetve pénzeszközéről bármikor rendelkezni tudjon. Az ügyfél értékpapírját kizárólag - az ügyféllel kötött szerződés alapján - értékpapírügylet teljesítéséhez lehet felhasználni [Épt. 100. § (2) bek., 101. § (1)-(2) bek.].
A II. r. terhelt a W. Rt. nevében az ügyfelek tudomása nélkül adott megbízást az ügyfelek tulajdonában álló értékpapírok eladására és a letéti szerződés megszegésével, tehát jogtalanul használta fel a letevők nála letétbe helyezett pénzét.
Ezek a cselekmények a Btk. 317. §-ának (1) bekezdésében meghatározott sajátjaként rendelkezéssel megvalósított sikkasztás bűncselekményének a megállapítására alkalmasak. A Legfelsőbb Bíróság ezért - a Legfőbb Ügyészség indítványával egyezően - azt állapította meg, hogy az első fokon eljárt bíróság minősítette helyesen a sikkasztás különböző alakzataiként a II. r. terhelt cselekményeit és a másodfokon eljárt megyei bíróság tévesen minősítette azokat csalásként.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította továbbá, hogy az eljárt bíróságok törvényesen minősítették a II. r. terhelt vagyon elleni bűncselekményeit üzletszerűen elkövetettnek. Az irányadó tényállás szerint a terhelt a rábízott vagyonnal történő rendelkezések sorozatával több, mint egy éven keresztül hajtotta végre a terhére rótt bűncselekményeket. Formálisan is több (nagyszámú) bűncselekményt követett el (ám a következetes ítélkezési gyakorlat szerint az üzletszerűség akkor is megállapítható, ha a cselekmények sorozatát a folytatólagosság törvényi egységbe vonja).
Nem kétséges, hogy a II. r. terhelt a W. Rt. fizetőképességének és működőképességének a fenntartása, biztosítása érdekében rendelkezett sajátjaként az ügyfelek rábízott értékpapírjaival. Az üzletszerűség azonban akkor is megállapítható, ha a terhelt cselekményét kizárólag a társaság gazdaságos működésének a garantálása vezérelte volna. A II. r. terhelt magatartása azonban nem csupán önmagában a társaság hasznának a biztosítását szolgálta. A W. Rt. ugyanis ún. gazdasági társaság, amely a tagjainak (tulajdonosainak) az üzletszerű gazdasági tevékenységét volt hivatott szolgálni. A II. r. terhelt nem csak tagja, hanem emellett igazgatósági elnöke és egyúttal vezérigazgatója is volt a társaságnak. Ezek pedig ugyancsak olyan tisztségek, amelyek fenntartásához a terheltnek közvetlen anyagi érdeke fűződött. Nem sértettek tehát törvényt a bíróságok az üzletszerű elkövetés megállapításával.
A Be. 416. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen - egyebek mellett - akkor van helye felülvizsgálatnak, ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése, a büntetőjog más szabályának megsértése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki, vagy törvénysértő intézkedést alkalmaztak.
A Legfelsőbb Bíróság fentebb megállapította, hogy a másodfokú bíróság a jogerős ítéletében a II. r. terhelt 580 rb. bűncselekményét a büntető anyagi jog szabályainak a megsértésével minősítette sikkasztás helyett csalásként. A II. r. terhelt cselekményeinek törvénysértő minősítése azonban - az azonos büntetési tételekre is figyelemmel - nem eredményezte törvénysértő büntetés kiszabását.
Mindezek alapján - miután nem észlelt olyan eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §-ának (5) bekezdése alapján hivatalból köteles - a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat - a Be. 426. §-a alapján - a II. r. terheltet érintően hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Bfv. II. 1056/2009.)