adozona.hu
BH+ 2012.2.77
BH+ 2012.2.77
Hivatalbóli törlési eljárást követően a törölt társaság tagjának - a kártérítési felelősség elhárítása érdekében - azt kell bizonyítania, hogy mindent megtett a társaságnak a gazdasági életből való szabályos kivezetése érdekében [1997. évi CXLIV. tv. (továbbiakban: 1997. évi Gt.) 56. § (3) és (4) bek.].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A jogerős ítéletben megállapított és a felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából jelentős tényállás a következő:
A CS. Kft. 97%-os tulajdonosa az I. r. alperes volt, az M. Kft.-nek a II-III. r. alperesek az ügyvezetői, a III-VI. r. alperesek a tagjai voltak.
A két társaság között munkaerő-kölcsönzésre irányuló megállapodás született 2002. március 1-jén, melyben a CS. Kft. vállalta a munkaerő biztosítását az M. Kft. részére az ELMÜ részére végzendő kézbesítési, díjbeszedési feladatok ...
A CS. Kft. 97%-os tulajdonosa az I. r. alperes volt, az M. Kft.-nek a II-III. r. alperesek az ügyvezetői, a III-VI. r. alperesek a tagjai voltak.
A két társaság között munkaerő-kölcsönzésre irányuló megállapodás született 2002. március 1-jén, melyben a CS. Kft. vállalta a munkaerő biztosítását az M. Kft. részére az ELMÜ részére végzendő kézbesítési, díjbeszedési feladatok végzésére. A megállapodás 2002. július 5-én megszűnt.
A felperes a fenti megállapodás tartama alatt 2002. április 3-án kötött munkaszerződést a CS. Kft.-vel, a munkavégzésre az M. Kft.-nél került sor. A CS. Kft. szüntette meg a felperes munkaviszonyát azonnali hatállyal, indokolás nélkül 2002. július 5-én.
A felperes a munkaviszony jogellenes megszüntetése miatt munkaügyi pert kezdeményezett a társaságokkal szemben, a per során azonban az M. Kft. elleni keresetétől elállt, ezért vele szemben az eljárás megszüntetésre került. A munkaügyi bíróság 2004. március 17-én kelt, 2004. augusztus 19-én jogerőre emelkedett ítéletében megállapította, hogy a munkáltató CS. Kft. a munkaviszonyt jogellenesen szüntette meg és kötelezte a társaságot, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 62 700 Ft felmentési időre járó átlagkeresetet, 176 000 Ft átalánytérítést, 1 698 890 Ft elmaradt munkabért és annak 2003. május 10-től a kifizetés napjáig járó évi 11%-os kamatát, 62 850 Ft szabadság-megváltást és annak 2003. május 10-től a kifizetés napjáig járó évi 11%-os kamatát valamint 53 000 Ft perköltséget.
Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a felperes és a CS. Kft. munkaszerződése a munkaerő kölcsönzésről nem rendelkezett és a munkáltató az Mt.</a> szerinti tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget. A tájékoztatás oly mértékben elmaradt, hogy a jogban járatlan felperesnek nem is volt tudomása arról, hogy munkaerő kölcsönzés keretében foglalkoztatják, és a körülményekből azt a következtetést vonta le, hogy ténylegesen az M. Kft.-vel áll jogviszonyban.
A CS. Kft. ellen a megyei bíróság mint cégbíróság 2004. január 26-án kelt végzésével a cég törlésére irányuló eljárást megindította, 2004. április 8-án kelt és május 22-én jogerőre emelkedett végzésével elrendelte a társaság hivatalbóli törlését, mert az a székhelyén, telephelyén, fióktelepén nem volt megtalálható és a cég képviseletére jogosult személyek tartózkodási helye is ismeretlen.
Az M. Kft. végelszámolása 2002. augusztus 10-én indult, melyben a felperes bejelentette hitelezői igényét, azonban azt a VI. r. alperes - a végelszámoló nevében eljárva - elutasította. A munkaügyi per befejezését követően a felperes nem tett újabb hitelezői igénybejelentést a végelszámolásban, a társaságot végelszámolást követően 2005. március 30-án törölték a cégnyilvántartásból.
A felperes módosított keresetében kérte az alperesek egyetemleges marasztalását a munkaügyi bíróság ítéletében szereplő 2 315 055 Ft és annak 2003. május 10-től a kifizetésig járó évi 11%-os késedelmi kamata megfizetésére az I. r. és III-VI. r. alperes esetén a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (Gt.) 56. § (2), (3) és (4) bekezdésére és a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény (Ctv.) 56. §-ára hivatkozással. A II. r. alperes vonatkozásában a Ptk. 339. §-ára és a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 73. § (3) bekezdésére alapította keresetét.
Előadta, hogy munkaviszonya jogellenes megszüntetéséből eredő követeléséért az I. r. alperes a CS. Kft. volt tulajdonosaként köteles helytállni, a társaság ugyanis tényleges székhely és a munkavégzéshez szükséges eszközök nélkül - fantomcégként - működött.
Az M. Kft.-vel együtt - visszaélve a társaság korlátozott felelősségével - a munkavállalók terhére vállalkozási szerződéssel leplezett munkaviszonyt hoztak létre, mely munkaerő-kölcsönzésre irányuló szerződés semmis. A két cég időközbeni megszűnése folytán az eredeti állapot nem állítható helyre, a közös károkozásra tekintettel azonban az alperesek kötelesek a felperes elvesztett munkabére és járulékai összegével megegyező kártérítést fizetni. Álláspontja szerint ugyanis korlátozott felelősségükkel visszaélve akadályozták meg a munkaviszonyával összefüggő követelés kielégítését. Az alperesek gazdasági indok és célszerűség nélkül alapítottak több, azonos tevékenységi körrel működő céget, ezzel átláthatatlanná tették az azok közötti kapcsolatokat, gyakran változtatták a cégek nevét, székhelyét, tagjait. A társaságok tényleges működésének hiánya végelszámolás és felszámolás nélküli megszűnésre, cégjegyzékből történő törléshez vezetett, mely a hitelezők rovására történt.
A II. r. alperes ugyan nem volt egyik társaságnak sem a tagja, de az M. Kft. ügyvezetője és végelszámolója volt, aki jogellenes magatartást azzal tanúsított, úgy folytatta le a végelszámolást, hogy figyelmen kívül hagyta a felperes hitelezői igényét.
Az I. r. alperes érdemi ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A II-VI. r. alperesek kérték a kereset elutasítását. Arra hivatkoztak, hogy a felperes és az M. Kft. között nem állt fenn jogviszony, a felperes nem bizonyította, hogy a társaság hitelezője lett volna. A felperes munkaviszonyban a CS. Kft.-vel állt. Hivatkoztak arra, hogy a munkaügyi bíróság ítélete szerinti marasztalási összeg után késedelmi kamatkövetelést egyébként is csak a teljesítési határidő lejártától érvényesíthetne.
A II. r. alperes vitatta, hogy az M. Kft. vagyonával sajátjaként rendelkezett volna. Arra hivatkozott, hogy miután a felperes elállt a munkaügyi perben a társasággal szembeni keresetétől, ezért a végelszámolást az összes hitelező igényének kielégítésével befejeződött.
A IV-VI. r. alperesek arra hivatkoztak, hogy a végelszámolás befejezését követően a tagok között nem maradt felosztható vagyon, abból nem részesedtek.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította és kötelezte, hogy fizessen meg a II, IV. és V. r. alpereseknek összesen 138 900 forint, a VI. r. alperesnek 60 000 forint perköltséget, és fizesse meg a le nem rótt illetéket.
Az ítélet indokokolásában kifejtette, a felperes a III-VI. r. alperesekkel szembeni keresete vonatkozásában nem bizonyította, hogy követelése állt fenn az M. Kft.-vel szemben a végelszámolás befejezésekor. Utalt arra, hogy maga a felperes is elállt a munkaügyi perben e társaság elleni keresetétől, s a munkaügyi per befejezése után sem jelentett be követelést a végelszámolási eljárásban. Ebből következően a társaság tagjainak sem áll fenn a felperes irányában a kártérítési felelőssége egy olyan követelés miatt, melyet az a társasággal szemben nem érvényesített.
Nem bizonyította a felperes azt sem, hogy a II. r. alperes az M. Kft. végelszámolójaként jogellenesen kárt okozott volna neki, miután a felperesnek a végelszámolás befejezésekor nem állt fenn követelése a társasággal szemben, a végelszámolóval szembeni kereset is alaptalan.
Az I. r. alperessel szembeni, a Gt. 56. § (3) és (4) bekezdésre alapított keresetet is alaptalannak találta. Álláspontja szerint nem bizonyított, hogy az I. r. alperes a CS. Kft. tagjaként a társaság elkülönült jogi személyiségével és korlátozott felelősségével a hitelezők rovására visszaélt, annak vagyonával sajátjaként rendelkezett, illetve a vagyonát saját vagy más személyek javára úgy csökkentette, hogy tudta, illetve kellő gondosság tanúsítása mellett tudnia kellett, emiatt a társaság harmadik személyek felé a kötelezettségeit majd nem fogja tudni teljesíteni. Nem állapította meg a Ctv. 56. §-a alapján sem a felelősséget, mert a CS. Kft. törlése során még a 2004. január 1-jén hatályba lépett szabályokat megelőző rendelkezéseket kellett alkalmazni, s emiatt nem került sor a Ctv. 56. § (3) bekezdésében foglalt jogkövetkezmények alkalmazására.
A felperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, csak az illeték alól mentesítette a felperest a részére engedélyezett költségmentességre tekintettel.
Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy helytállóan vizsgálta az elsőfokú bíróság a kereset jogalapjaként megjelölt Gt. 56. § (3) és (4) bekezdése alkalmazhatóságához szükséges feltételek fennállását, azaz a felperes hitelezői és az alperesek tagi minőségét. Megállapította, hogy az I. r. és a III-VI. r. alperesek két önálló jogalanyisággal rendelkező társaság tagjai voltak, a két cég jogalanyi elkülönültségét a közöttük létrejött, a felperes által vitatott munkaerő-kölcsönzési szerződés nem érintette.
Helytállóan helyezkedett arra az álláspontra az elsőfokú bíróság, hogy a felperesnek a követelése - a Munkaügyi Bíróság ítéletéből egyértelműen megállapíthatóan - a CS. Kft.-vel szemben állt fenn. Nem támasztotta alá kétségmentesen a felperes azt, hogy a két társaság között létrejött munkaerő-kölcsönzési szerződést eleve a hitelezők rovására létesítették. Hivatkozott arra, önmagában abból, hogy a munkaerő-kölcsönzés esetlegesen nem felelt meg a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. tv (Mt.) vonatkozó rendelkezéseinek, vagy az egyedi szolgáltatási szerződésben foglaltaknak, még nem következik a kölcsönbeadó és kölcsönbevevő cég tagjaival szembeni, a Gt. 56. § (3) és (4) bekezdése szerinti felelősségi szabály alkalmazhatósága.
Utalt arra, hogy e felelősség-átviteli szabály [Gt. 56. § (3)-(4) bekezdés] alkalmazására konkrét hitelező, konkrét céggel vagy cégekkel szemben fennálló konkrét követelése megtérülésének a hiánya adhat csak alapot, így nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor nem értékelte felelősséget megalapozó tényként a fellebbezésben is hivatkozott többszörös - azonos tevékenységre szóló - cégalapítást, illetve e társaságok megszűnésének körülményeit.
Helytállónak ítélte ezért a III-VI. r. alperesekkel szemben a kereset elutasítását.
A II. r. alperessel szembeni kereset elutasítását is alaptalanul sérelmezte a felperes, mert nem bizonyította, hogy a II. r. alperes végelszámolói feladatának gondos eljárásra vonatkozó kötelezettségét megszegte és ezzel kárt okozott. A felperesnek a végelszámolás alatt álló társasággal szemben a végelszámolás befejezésekor követelése nem volt, és a felperes nem igazolta azt sem, hogy a fellebbezésben hivatkozott zárómérlegi adat a II. r. alperesnek felróhatóan a végelszámolás jogerős befejezésének akadálya lett volna.
A CS. Kft. nem vitásan nem tett eleget a kötelezettségének, ezért helytállóan vizsgálta az elsőfokú bíróság az I. r. alperes felelősségének kérdését. Helyesen állapította meg, hogy az I. r. alperes felelősségét a Gt. 56. § (3) és (4) bekezdése alapján megalapozó körülményt a felperes nem igazolt. Kifejtette, hogy a Ptk. 339. §-a szerinti felelősségi alakzathoz képest a Gt.</a> által önállóan szabályozott, az alkalmazhatóságához többlettényállást feltételező jogintézmény, e speciális tagi felelősséget megalapozó visszaélésszerű joggyakorlásnak célzatosan a hitelezők rovására kell irányulnia. A rendelkezésre álló adatok alapján nem állapítható meg kétségmentesen, hogy az I. r. alperes a társaságot eleve csalárd tevékenység céljából hozta volna létre és a hitelezők hátrányára működtette.
Hivatkozott arra, hogy a felelősség-átviteli szabály alkalmazhatóságához szükséges, értékelhető adat a társaság vagyonáról, gazdálkodásáról nem állt rendelkezésre, nem igazolt, hogy célzatos társasági vagyonkimentés, a társaság "kiürítése" folyt volna. Álláspontja szerint erre a köztartozások kifizetésének elmaradásából még nem vonható le következtetés és abból sem, hogy az I. r. alperes a társaság bankszámláját megszüntette. Ez önmagában még nem vagyonkimentés, a fedezet elvonás megállapítására nem ad alapot, mert nem ismert a bankszámlán rendelkezésre állt pénzösszeg nagysága és a kivett összeg sorsa sem.
Nem bizonyított az sem, hogy a társaság vagyona az I. r. alperes vagy más vállalkozásai vagyonával összemosódott volna, továbbá az sem, hogy az I. r. alperes a társasági vagyont saját vagy más személyek javára tudatosan csökkentette volna a hitelezők hátrányára.
Nem vitatta, hogy az I. r. alperes ügyvezetőként mulasztott, de nem állapítható meg kétségmentesen, hogy a társaság "fantommá" válása célzatosan, a hitelezők hátrányára történt.
A Ctv. hivatalbóli törlési eljárásra vonatkozó rendelkezései nem írták elő a felhívást a törvényes működés helyreállítására és utalt arra is a másodfokú bíróság, hogy a felperesnek a Ctv. 57. § (1) bekezdése és (4) bekezdése szerinti jogorvoslatok igénybevételére lett volna lehetősége a törlési eljárásban, amelyeket azonban nem vett igénybe.
Az elsőfokú bíróság által megállapított ügyvédi munkadíjakat a pertárgy értékével és a kifejtett tevékenységgel arányban állónak minősítette.
A jogerős végzéssel szemben a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Pontosított kérelmében kérte a jogerős ítélet megváltoztatását a kereseti kérelmeknek megfelelően, továbbá kérte az aránytalanul magas perköltség összegének lecsökkentését. Kérte továbbra is a teljes személyes költségmentesség fenntartását a felülvizsgálati eljárásban, mert személyes körülményei nem változtak. Állította a Pp. 206. § (1) bekezdésének, 3. § (2) bekezdésének, 215. §-ának, 235. § (1) bekezdésének a megsértését.
Kérelmének indokaként előadta, hogy az elsőfokú ítélet azért jogszabálysértő, mert
a tényállás nem helyesen került megállapításra,
téves jogi következtetést vont le a bíróság a tényekből.
A másodfokú bíróság jogszabálysértéseként állította, hogy
a tényállást iratellenesen állapította meg. Igaz, hogy a munkaerő-kölcsönzés nem tilos tevékenység, de engedélyhez kötött, ilyennel azonban a CS. Kft. nem rendelkezett. Emiatt a szerződő felek felelőssége fennáll.
Jóllehet a felperes részletes adatokkal alátámasztva hivatkozott arra, hogy az I. r. alperes nem tett eleget ügyvezetői kötelezettségének, milyen jogszabályokat sértett meg, a bíróság álláspontja szerint a peradatok alapján nem állapítható meg, hogy eleve csalárd tevékenység céljából hozták volna létre a társaságot és a hitelezők hátrányára működtette volna. Álláspontja szerint az, hogy egy társaság székhelyként nem alkalmas helyet jelöl meg, engedély nélkül működik, állami tartozásokat halmoz fel és a törlést követően felveszi az ügyvezető a társaság törzstőkéjét, önmagában bizonyítja az állítását.
Téves jogi következtetésre jutott. Álláspontja szerint az eljárás során olyan jogszabálysértések történtek, amelyek a tényállást kérdőjelezik meg, így az abból levont következtetés sem lehet megalapozott.
Az alperesek felülvizsgálati ellenkérelmet nem nyújtottak be.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján.
A Legfelsőbb Bíróság a II-VI. r. alperesekkel kapcsolatos felülvizsgálati kérelem tekintetében megállapította, hogy az nem alapos. Helytállóan foglalt állást a jogerős ítélet abban a kérdésben, hogy a felperes és a II-VI. r. alperesek között nincs jogi kapcsolat, a felperes és az M. Kft. nem álltak jogviszonyban egymással, ezért helyes a jogerős ítéletnek a keresetet elutasító rendelkezése velük kapcsolatban.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint önmagában az, hogy a felperes munkáltatója egy másik társasággal szerződést köt, és ennek alapján az a felperest munkával bízta meg, nem alapozza meg kártérítési felelősségét a felperessel szemben, egyéb bizonyítékot pedig a felperes nem tudott előterjeszteni.
Utal arra a Legfelsőbb Bíróság, hogy a II. r. alperes felperessel szembeni felelősségét kizárja az is, hogy a felperes a végelszámolási eljárásban nem jelentette be igényét, ezért a végelszámoló felelőssége a felperes követeléséért már ezért sem állhat fenn.
Az I. r. alperes felelősségével kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság álláspontja ettől eltér. Alapvetően azt kellett megvizsgálni, hogy a Gt. 56. § (3) és (4) bekezdései, illetve a Ctv. 56. § (3) bekezdése alapján fennáll-e az I. r. alperes felelőssége.
A Ctv. 56. § (1) bekezdésének 2003. december 31-ig hatályos rendelkezése szerint, amennyiben a cégbíróság tudomást szerzett arról, hogy a cég a székhelyén nem található, illetve a képviseletére jogosult személy tartózkodási helye ismeretlen, törlési eljárást indított. Az erről szóló végzést a Ctv. 57. § (1) bekezdés szerint a Cégközlönyben közzétette. Az eljárás megindítását tehát nem kellett megelőznie egyéb eljárásnak, felhívásnak, elegendő volt annak ismerete, hogy a céggel nem lehet a kapcsolatot felvenni. A végzéssel szemben az 57. § (1) és (2) bekezdése alapján kifogást lehetett előterjeszteni, de az - az egységes bírói gyakorlat szerint - csak akkor lehetett eredményes, ha a cégnek vagy a képviselőjének fellelhetőségére nézve tudott adatokat szolgáltatni. Ha ilyen bejelentés nem érkezett, a céget a Ctv. 58. § (1) bekezdés értelmében a bíróság a cégnyilvántartásból törölte.
A Ctv. 56. § (1) bekezdésének 2004. január 1-jétől hatályos szabályozása - amelyet a hatályba lépése után indult ügyekben kellett alkalmazni - előírta, hogy a 25,50 illetve 75%-ot meghaladó szavazati joggal rendelkező tagokat is fel kell hívnia a cégbíróságnak arra, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket a cég törvényes működésének helyreállítása érdekében. A (2) bekezdés értelmében amennyiben a tagok felhívás ellenére, a végzésben írt határidőben a felhívásnak nem tettek eleget, a cégbíróság elrendelte a hivatalbóli törlési eljárás lefolytatását. Az 50, illetve 75%-ot meghaladó szavazati joggal rendelkező, egyébként korlátozott felelősségű tag mulasztása azzal a (3) bekezdésében írt következménnyel járt, hogy korlátozott felelőssége ellenére helytállási kötelezettsége korlátlanná vált, kivéve, ha a felelősség alól - szintén a Ctv.-ben írt módon - kimentette magát. Erre a jogkövetkezményre a cégbíróság a felhívó végzésben köteles volt a tag figyelmét felhívni.
A fentiekből következik, hogy a régi Ctv. szerinti törlési eljárást más, külön eljárásnak nem kellett megelőznie, a tudomásszerzéssel ugyanis még nem indult meg a törlési eljárás, azonban a Ctv. módosítása után a cégbíróság a puszta tudomásszerzéssel már nem volt jogosult a törlési eljárást a régi szabályok szerint lefolytatni.
A CS. Kft. hivatalbóli törlésére irányuló eljárásban a Cégbíróság 2004. január 26-án hozta meg a "cég törlésére irányuló eljárás" megindításáról szóló végzését. A végzés indokolása szerint a cég a székhelyén nem található, "illetve a cég képviseletére jogosult személyek tartózkodásának helye ismeretlen".
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint, ha 2004. január 1-je előtt ugyan már megkísérelte a Cégbíróság a céggel, illetve képviselőivel a kapcsolatot felvenni, de az eredménytelen volt, ezzel még nem indult meg a cég törlésére irányuló eljárás, arra csak a végzés közzétételével kerülhetett volna sor.
2004. január 1-jét követően a régi terminológia szerinti, a "cég törlésére irányuló eljárást" nem lehetett volna megindítani, már csak a hivatalbóli törlési eljárás lefolytatására lett volna lehetőség, s ennek alapján a törlési eljárást meg kellett volna, hogy előzze a Ctv. új szabályai szerinti eljárás.
A Ctv. 2004. január 1-jétől hatályos 56. § (1) bekezdése szerinti felhívás, a felhívásban szereplő, a (3) bekezdés szerinti jogkövetkezményekre való figyelmeztetés, és a felhívásnak a fél részére történő kézbesítése alapozhatta csak meg a felelősség áttörésének ezt a módját. A felhívás kézbesítéséről akkor is rendelkezni kellett volna, ha a társaság képviselője és a 75%-os szavazati joggal rendelkező tag személye azonos, mert a tag részére szóló végzés tartalmazza azt a felhívást, amely a felelősség korlátlanná válásához vezethet.
Nem vitásan ezt az eljárást a cégbíróság nem folytatta le, ezért a Ctv.-n alapuló felelősség megállapításának nem állnak fenn a jogszabályi feltételei.
Ettől eltérő azonban a Gt. 56. §-án alapuló felelősség kérdése. Míg a Ctv. szerinti felelősség ahhoz a tényhez kapcsolódik, hogy az eltűnt cégnek a meghatározott szavazati joggal rendelkező tagja felhívás és figyelmeztetés ellenére nem teszi meg a törvényes működés érdekében, a jogszabály által részére biztosított jogi eszközök igénybe vételével a szükséges intézkedéseket, addig a Gt. 56. §-a szerinti felelősség a vagyon ott írt módon való jogellenes, hitelezői érdekeket sértő elvonásával valósul meg. [A Gt. 56. § (3)-(4) bekezdése a Ctv. 2004. január 1-jén bekövetkezett módosítása előtt és utána is ugyanazokat a rendelkezéseket tartalmazta.)
A Gt. 56. § (3) bekezdése szerint nem hivatkozhat korlátozott felelősségére az a tag, aki ezzel visszaélt. Így a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság azon tagjai, akik a társaság elkülönült jogi személyiségével és korlátlan felelősségével a hitelezők rovására visszaéltek, korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a megszűnt társaság ki nem elégített kötelezettségeiért. A (4) bekezdés szerint különösen fennáll a tagok (3) bekezdés szerinti felelőssége, ha a társaság vagyonával sajátjukként rendelkeztek, illetve, ha a társasági vagyont saját vagy más személyek javára úgy csökkentették, hogy tudták, illetve kellő gondosság tanúsítása esetén tudniuk kellett volna, hogy ez által a társaság a kötelezettségeit harmadik személyek részére nem lesz képes teljesíteni.
A másodfokú bíróság azért nem állapította meg e rendelkezések alapján az I. r. alperes felelősségét, mert álláspontja szerint az alkalmazásukhoz nem állt rendelkezésre értékelhető adat a CS. Kft. vagyonáról, a társaság vagyonával történtekről. Azért hagyta helyben az elsőfokú bíróság keresetet elutasító rendelkezését, mert nem nyert bizonyítást, hogy az I. r. alperes a társasági vagyont saját vagy más személyek javára tudatosan csökkentette a hitelezők hátrányára.
A Legfelsőbb Bíróság nem ért egyet a jogerős ítéletben kifejtett ezzel az értelmezéssel. A hivatalbóli törlési eljárásokra azért került sor, mert a vezető tisztségviselővel, a gazdálkodó szervezetekkel a kapcsolatot nem lehetett felvenni. Pusztán e tény alapján törlésre kerülhetett a társaság. A hitelezőknek nem volt lehetőségük a hivatalbóli törlési eljárás lefolytatásának megakadályozására azzal, hogy követelésük van a társasággal szemben, csak a társaság vagy a vezető elérhetőségének a bejelentésével. Ebből következően senki nem is vizsgálta meg, hogy volt-e a törölt társaságnak vagyona, és annak mi lett a sorsa, azzal a tagok a hitelezők rovására visszaéltek-e vagy sem, sajátjukként rendelkeztek-e vele, vagy sem.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a tagok a tulajdonukkal kapcsolatban nemcsak jogokkal rendelkeznek, de kötelezettségeik is vannak. Így, ha a tulajdonukban levő társaság nem található a székhelyén, vezető tisztségviselője nem a törvényben foglaltaknak megfelelően jár el, felhagyott a társaság képviseletével, s emiatt a társaság hivatalbóli törlésére (a hatályos Ctv. szerint megszüntetési eljárás lefolytatására) került sor, az ő kötelezettségük annak bizonyítása, hogy mindent megtettek a társaságnak a gazdasági életből való szabályos kivezetése érdekében.
Jelen eljárásban a 97%-os szavazati joggal rendelkező tag (Társasági Szerződés II/3. pontja) (aki egyben a társaság képviselője is) volt egyedül abban a helyzetben, hogy a társaság szabályos működését biztosítsa, illetve ezzel ellenkezően, hogy a társaság vagyona felett rendelkezzen, számláját kiürítse és a székhelyen a tevékenységet megszüntesse, így "fantomizálja" a társaságot ezért, hogy a cég nyilvánvalóan ismert tartozásait a hitelezők felé ne kelljen megfizetnie. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint ez a magatartás egyértelműen a hitelezők kijátszását célozta, és azok megkárosításával járt. A felelősségét tehát nem az alapítja meg, hogy egy adott gazdasági társaságot csalárd tevékenység céljából hoznak létre, vagy azt a hitelezők hátrányára működtetik, hanem az, hogy a működés során a tagok a társaság vagyonát annak tudatában vonják el, hogy ennek következtében a társaság hitelezőit nem tudják kielégíteni.
A fent kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet I. r. alperest érintő részében jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján részben hatályon kívül helyezte és az I. r. alperest kötelezte a felperesnek történő fizetésre, míg a II-VI. r. alperesek vonatkozásában a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság az I. r. alperes által fizetendő összeg tekintetében megállapította, hogy az iratok közé becsatolt Munkaügyi Bíróság által hozott ítélet, amelyen a felperes keresete alapult, nem valamennyi megállapított tőketartozás esetében rögzítette a késedelembe esés időpontját 2003. május 10-ében. A felperes által megjelölt 2 315 055 Ft követelés a felperes jogi képviselője által az I. r. alperes részére írt, 2004. szeptember 15-én kelt felszólító levélben szerepel, mely a felszólítás napján fennálló összesített (tőke + addig felmerült kamat) követelését tartalmazta. A Legfelsőbb Bíróság emiatt a jogerős munkaügyi ítélet alapján kötelezte az I. r. alperest a fizetésre. (Legf. Bír. Pfv.X.20.079/2011.)