adozona.hu
ÍH 2011.178
ÍH 2011.178
A PÉNZINTÉZET INKASSZÁLÁSI JOGA A FELSZÁMOLÁS KEZDŐ IDŐPONTJA UTÁN A felperesi inkasszó időpontjában hatályos kormányrendelet a jogszabályi hierarchiában magasabb szinten elhelyezkedő törvénybe ütközött. Így a kormányrendelet felhatalmazása ellenére is az alperesi pénzintézet csak a felszámolás kezdő időpontjáig szedhette volna be a felperestől az esedékes követelését [Cstv. 38. § (1) és (3) bek., a 232/2001. (XII. 10.) Kormányrendelet. 7. § (2) bek.].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a megyei bíróság a 2003. október 18-án kelt és 2004. április 22-én jogerőre emelkedett végzésével a felperes fizetésképtelenségét megállapította, felszámolását elrendelte, a felszámolás kezdő időpontja 2004. április 22-e volt. A felszámolási eljárás közzétételéről szóló értesítést az alperes 2004. május 26-án vette át.
Az alperesi pénzintézet és a felperes között a felszámolás kezdő időpontját megelőzően több évre visszanyúló gazdaság...
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a megyei bíróság a 2003. október 18-án kelt és 2004. április 22-én jogerőre emelkedett végzésével a felperes fizetésképtelenségét megállapította, felszámolását elrendelte, a felszámolás kezdő időpontja 2004. április 22-e volt. A felszámolási eljárás közzétételéről szóló értesítést az alperes 2004. május 26-án vette át.
Az alperesi pénzintézet és a felperes között a felszámolás kezdő időpontját megelőzően több évre visszanyúló gazdasági kapcsolat állt fenn, ennek keretében az alperesi pénzintézet a felperesnek több esetben hitelt nyújtott. A felek 2000. november 22. napján kibontakozási kölcsönszerződést, 2003. január 20-án pedig hitelkeret szerződést kötöttek. A kibontakozási kölcsön 2003. november 21-én, a hitelkeret szerződésből eredő tartozás 2004. január 20-án lejárt. A szerződésekben a felek kikötötték, hogy a pénzintézet a lejárt követelését azonnali beszedési megbízás útján jogosult érvényesíteni, a felperes pedig vállalta, hogy a vagyoni helyzetében bekövetkezett bármilyen változást, vele szemben felszámolási eljárás megindítását a pénzintézetnek haladéktalanul bejelenti. Az alperes 2003. április 8-án 2009. február 28-ai lejárattal további 5 000 000 forint kölcsönt bocsátott a felperes rendelkezésére.
Az alperes követelése esedékességére figyelemmel a felperes bankszámlájáról késedelmi kamat és bankköltség címén 2004. április 26-án 17 510 forintot, 2004. május 17-én bankköltség, kamat, késedelmi kamat és hiteltörlesztés címén 9 049 776 forintot, 2004. május 27-én 320 forintot, 2004. május 29-én 13 616 forint bankköltséget, mindösszesen 9 081 212 forintot - a felperes felszámolójának hozzájárulása nélkül - leemelt.
A felperes keresetében 9 081 212 forint tőketartozás, az ezen összeg után járó késedelmi kamat és perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Azzal érvelt, hogy bankszámlájának a felszámolás kezdő időpontját követő 9 081 212 forinttal való megterhelése az alperes részéről jogsértő volt. Hivatkozott a Cstv. 4. § (1) bekezdésére, valamint 38. § (3) bekezdésére és kifejtette, hogy a felszámolás kezdő időpontja után a felszámolás alá került gazdálkodó szervezet ellen a felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos pénzkövetelést csak a felszámolási eljárás keretében lehet érvényesíteni. Keresete jogcímeként hivatkozott még a Ptk. 115. § (3) bekezdésére, a Ptk. 529. § (1) bekezdésére, a Ptk. 339. § (1) bekezdésére, továbbá a Ptk. 361. §-ára is.
Az alperes elsődlegesen a kereset elutasítását, másodlagosan - ha a bíróság a felperes keresetének helyt adna - a kamatfizetési kötelezettségének a mellőzését kérte. Álláspontja szerint jogellenes magatartást nem tanúsított, mert a felperessel kötött szerződésekből származó valamennyi követelése lejárt volt, lejárt követelését pedig a felperessel kötött megállapodások, továbbá a pénzforgalomról, a pénzforgalmi szolgáltatásról, és az elektronikus fizetési eszközökről szóló 232/2001. (XII. 10.) Kormányrendelet 7. § (1) bekezdése alapján jogosult volt inkasszó útján érvényesíteni. A felperes felszámolásáról csak 2004. május 26-án értesült, ezt követően a felperes bankszámláját már nem terhelte meg. Véleménye szerint a felperes, illetőleg a felperes elnöke volt, aki jogellenes magatartást tanúsított, mert a szerződés előírása ellenére nem tájékoztatta őt mint hitelt nyújtó pénzintézetet felszámolási eljárás lefolytatása iránti kérelem benyújtásáról, azzal pedig, hogy hat hónappal a felszámolási kérelem benyújtását követően a felperes elnöke még jognyilatkozatot tett, megtévesztette őt és e magatartásával a polgári jog jelentős alapelvét, az együttműködési kötelezettséget is megsértette. Azt is kifogásolta, hogy a felperes felszámolója a jelen pert csak hosszabb idő elteltével indította meg, ezzel esetleges hitelezői igényének bejelentésével az alperes elkésett.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 9 081 212 forintot, az ezután járó késedelmi kamatot, továbbá 180 000 forint perköltséget. Határozata indokolásában kifejtette, hogy a felperes elleni felszámolási kérelem benyújtásakor hatályos Cstv. 4. § (1) bekezdése szerint a felszámolási eljárás körébe tartozik a gazdálkodó szervezet minden vagyona, amellyel a felszámolási eljárás kezdő időpontjában rendelkezik, továbbá az a vagyon, amelyet ezt követően az eljárás tartalma alatt szerez. A Cstv. 38. § (3) bekezdése szerint a felszámolás kezdő időpontja után a gazdálkodó szervezet ellen a felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos pénzkövetelést csak a felszámolási eljárás keretében lehet érvényesíteni. A felszámolás kezdő időpontja objektív időpont, független attól, hogy arról az érdekeltek mikor értesültek. Nincs arra lehetőség, hogy bármely követelést - akár jóhiszeműen is - kielégítsenek, mert ezzel a többi hitelező rovására sérülne a Cstv. 57. § (1) bekezdésében meghatározott kielégítési sorrend. Az elsőfokú bíróság a felperes által megjelölt jogcímek közül a Ptk. 115. § (3) bekezdését és Ptk. 529. § (1) bekezdését a jelen ügyre nem, ugyanakkor a Ptk. 339. §-át alkalmazhatónak látta. Azzal a magatartással ugyanis, hogy a felszámolás kezdő időpontja után az alperes a felperes számláját megterhelte, az alperes jogellenes magatartást tanúsított és e körben a kártérítés egyéb feltételei is fennállnak. Az alperes védekezésében alaptalanul hivatkozott a 232/2001. (XII. 10.) Kormányrendeletre, mert annak rendelkezéseit a csődtörvény speciális rendelkezése "felülírja". Az alperes késedelembe esett azzal, hogy a jogellenesen leemelt összeget magánál tartja, így a felperes kamatfizetés iránti igényének is helyt adott. Kiemelte az elsőfokú bíróság, hogy a felperes korábbi elnökének magatartását jelen perben nem vizsgálhatta és értékelhette, ha pedig az alperes ebben az ítéletben foglaltakat teljesíti, hitelezői igénye megnyílik, és igényét a felszámolónak bejelentheti.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, melyben az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a felperes keresetének az elutasítását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság az ügy megnyugtató eldöntéséhez szükséges mértékben a tényállást nem derítette fel és indokolási kötelezettségének sem tett maradéktalanul eleget. Az elsőfokú eljárás során már részletesen kifejtett álláspontját megismételve kiemelte, hogy a per tárgyát képező 9 081 212 forint a felszámolási vagyonba nem tartozott, mert a felperes már a felszámolási eljárás kezdete előtt rendelkezett a tulajdonában lévő ingatlanvagyonról, kivonva azt így a felszámolási eljárás keretéből. Az elsőfokú bíróság téves értelmezés folytán jutott arra a megállapításra, hogy a Ptk. 339. §-a alapján a felperesnek kárt okozott, mert jogellenes magatartást nem tanúsított. Az azonnali beszedési megbízás benyújtására mind a felperessel kötött megállapodása, mind a 232/2001. (XII. 10.) Kormányrendelet jogi lehetőséget biztosított. A rendelet 7. § (2) bekezdése alapján ugyanis a hitelintézet a beszámítás jogát a számlatulajdonos elleni felszámolási eljárás elrendeléséről történő tudomásszerzéséig gyakorolhatja, a felperes elleni felszámolási eljárásról pedig 2004. május 26-án értesült. Álláspontja szerint a kormányrendelet idézett rendelkezése mint speciális szabály előnyt élvez a csődtörvénnyel mint általános szabállyal szemben, így jelen jogvitára is a kormányrendelet alkalmazandó. Ebből az is következik: jogszabályi felhatalmazás alapján élhetett az inkasszóval annak ellenére, hogy az alperes felszámolását elrendelő végzés jogerőre emelkedett, mert arról a legnagyobb körültekintés és gondosság mellett sem tudhatott. A 232/2001. (XII. 10.) Korm. rendelet általa adott értelmezését támasztja alá e rendelet helyett időközben 2006. november 20-án hatályba lépett 227/2006. (XI. 20.) Kormányrendelet 6. § (5) bekezdése is, amely a hitelintézet számára az egyéb feltételek esetén lehetővé teszi, hogy az ügyfelével kötött megállapodás alapján követelését a fizetési haladékot tartalmazó végzés közzétételéig, a felszámolást elrendelő jogerős végzés közzétételét követő napig, illetve az adósságrendezési eljárás megindításának közzétételéig érvényesíthesse.
A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
A fellebbezés nem alapos.
Az alperes fellebbezésében nem hivatkozott olyan újabb tényre, vagy körülményre, amely az érdemben helyes elsőfokú ítélet megváltoztatására alapot adna.
A jelen eljárásra irányadó, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló, lényegesen az 1993. évi LXXXI. törvénnyel, az 1997. évi XXVII. törvénnyel, a 2000. évi CXXXVII. törvénnyel módosított, 1991. évi LXIX. törvény (többször módosított Cstv.) 4. § (1) bekezdése értelmében a felszámolási eljárás kezdő időpontjától az adós gazdálkodó szervezet minden vagyona a felszámolási eljárás körébe tartozik. Az alperes a per tárgyát képező 9 081 212 forintot a felszámolás kezdő időpontját követően a felperes bankszámlájáról emelte le, így az a felszámolói vagyonhoz tartozott. Nem bír jelentőséggel, hogy a felszámolás kezdő időpontját megelőzően a felperes ingatlanának értékesítésével kapcsolatban kivel és milyen tárgyalásokat folytatott. A Cstv. 38. § (3) bekezdése szerint a felszámolás kezdő időpontja után a felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos pénzkövetelést csak a felszámolási eljárás keretében lehet érvényesíteni. Ez azt jelenti, hogy a hitelezők a felszámolás kezdő időpontja után már csak a Cstv. 57. §-ában meghatározott sorrend figyelembevételével juthatnak követelésükhöz. (Legfelsőbb Bíróság Gfv. IX. 30.403/2006/4. számú eseti döntése.) Tehát a Csődtörvény a polgári jogviszonyokban általánosan alkalmazandó jogszabálytól eltérően szabályozza a hitelezői igényérvényesítés módját, s az általános szabályok helyett a felszámolás alá került adós (felperes) vonatkozásában ez a speciális rendelkezés az alkalmazandó.
Az alperes a felperes bankszámláját 2004. április-május hónapban terhelte meg, amikor még a pénzforgalomról, a pénzforgalmi szolgáltatásról és az elektronikus fizetési eszközökről szóló 232/2001. (XII. 10.) Kormányrendelet volt hatályban. Ebből következően a később hatályba lépett 227/2006. (XI. 20.) Kormányrendelet jelen ügyben nem alkalmazható. A felperesi inkasszó időpontjában hatályos 232/2001. (XII. 10.) Kormányrendelet [és annak 7. § (2) bekezdése] a jogszabályi hierarchiában magasabb szinten elhelyezkedő törvénybe, nevezetesen a Cstv. 38. § (1) és (3) bekezdésébe ütközik. Így a kormányrendelet felhatalmazása ellenére is az alperesi pénzintézet csak a felszámolás kezdő időpontjáig szedhette volna be a felperestől az esedékes követelését. (Fővárosi Ítélőtábla 11. Gf. 40.185/2007/3. számú eseti döntése.)
Az alperes jogalap nélkül [a Cstv. 4. § (1) bekezdése, a 34. § (2) bekezdése, a 36. § megsértésével] tartja magánál az inkasszó útján a felperestől beszedett pénzösszeget, ezért annak visszafizetésére (Ptk. 361. §-a) alapján köteles (BDT 2001. évi 351. számú eseti döntés). Erre figyelemmel az ítélőtábla mellőzte az elsőfokú bíróság ítéletének a Ptk. 339. §-ára való utalását. Az alperes attól az időponttól, hogy a pénzt a felperesi bankszámláról leemelte, jogosulatlanul tartja magánál és használja a felperes pénzét, így ezután a Ptk. 301. §-a szerint késedelmi kamat fizetésére is köteles.
A kifejtettekre figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Győri Ítélőtábla Gf. II. 20.146/2007/6.)