adozona.hu
AVI 2011.12.134
AVI 2011.12.134
A becslési eljárás alkalmazását nem kell külön elrendelni (2003. évi XCII. tv. 108. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél személyi jövedelemadó adónemben 2001-2005. adóéveket érintő ellenőrzést folytatott le, melynek eredményeként határozatával 5 277 963 Ft személyi jövedelemadó különbözetet állapított meg, mely teljes egészében adóhiánynak minősült, ezért kötelezte az adóhiány, valamint 2 638 981 Ft adóbírság és 1 079 085 Ft késedelmi pótlék megfizetésére. Az alperes 8529670159 számú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Az adóeljárásban megállapított tényáll...
AVI 2011.12.134 A becslési eljárás alkalmazását nem kell külön elrendelni (2003. évi XCII. tv. 108. §)
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél személyi jövedelemadó adónemben 2001-2005. adóéveket érintő ellenőrzést folytatott le, melynek eredményeként határozatával 5 277 963 Ft személyi jövedelemadó különbözetet állapított meg, mely teljes egészében adóhiánynak minősült, ezért kötelezte az adóhiány, valamint 2 638 981 Ft adóbírság és 1 079 085 Ft késedelmi pótlék megfizetésére. Az alperes 8529670159 számú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.Az adóeljárásban megállapított tényállás szerint a felperes az U. Kft.-vel kötött szerződés alapján az R. együttes tagjaként és producereként royalty címén volt jogosult díjra, mely összegeket a felperes felhatalmazása alapján 2001. évben a B. Bt., majd az R. Kht. vette fel.
A felperes 2003. évben a TV Zrt.-től bérnek nem minősülő kifizetésben részesült, melyből az adóelőleg levonásra került, de a felperes e jövedelmét bevallásában nem szerepeltette.
A felperes előadó-művészeti tevékenysége után 2001. és 2002. évben sugárzási díjra vált jogosulttá, melyről úgy rendelkezett, hogy az R. Művészeti Kft. (továbbiakban: Kft.) részére kerüljenek kifizetésre, és ez 2004. és 2005. években meg is történt.
A felperest díjazás illette meg két másik televíziós produkcióban való szereplésért, melynek díjazását a felperes képviseletében szintén a Kft. vette fel.
Az adóellenőrzés megállapította, hogy a fenti jövedelmeket a felperes magánszemélyként nem vallotta be, így személyi jövedelemadó különbözetet kellett megállapítani.
A felperes keresetében arra hivatkozott, hogy a vitatott körben magánszemélyként bevételre nem tett szert, a Kft. pedig nem alanya a személyi jövedelemadónak. Hivatkozott a Kft.-nél 2004-2005. éveket érintő adóellenőrzésre. A per tárgyalásán elismerte, hogy a TV Zrt.-től kapott jövedelem a bevétele volt.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában hivatkozott a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) 2. § (1) és 4. § (1) és (2) bekezdéseire. Az Szja. tv. 2004. január 1. napjától hatályos 10. § (6) bekezdése értelmében, ha a magánszemély az őt megillető bevétel tárgyát képező vagyoni értékre vonatkozó rendelkezési jogát gyakorolja, akkor a bevétel megszerzésének időpontja a rendelkezési jog gyakorlásának napja. A felperes 2004. április 29-én rendelkezett arról, hogy az őt megillető díjakat a Kft. részére kerüljenek kifizetésre. A magánszemélyt megillető jövedelem a személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség kikerülésével még gazdasági társaságra sem ruházható át.
A felperes ugyancsak magánszemélyként volt jogosult az U. Kft.-vel kötött szerződés alapján a royalty összegére is. Ebben az esetben nem volt arra adat, hogy a felperes miként rendelkezett, de tény, hogy a kifizetések úgy történtek, mintha a B. Bt., illetve a R. Misszió Kht. a felperes meghatalmazottjaként járt volna el.
Szintén magánszemélyként kötött szerződést a felperes a másik két televíziós produkciókban való részvételre, őt a Kft. kizárólag képviselőként képviselte. Így a felperest megillető díjazást, mint képviselő vette át. A felperes művészeti tevékenységéért járó díjazás az a felperes jövedelme, így ez után köteles személyi jövedelemadót fizetni.
A közigazgatási eljárásban a fellebbezési illeték visszatérítéséről az alperes határozatában nem rendelkezett, így annak bírósági felülvizsgálata is kizárt.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet kérve annak, valamint az adóhatóság határozatainak hatályon kívül helyezését, másodlagosan az elsőfokú adóhatóság új eljárásra utasítását. Álláspontja szerint becslési eljárás alkalmazásának elrendelése nélkül a becslési eljárás módszerét nem lehetett volna alkalmazni. Az adóhatóság megsértette az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 97. § (6) bekezdését, mert nem tisztázta, hogy a bevételek megszerzésével kapcsolatban merült-e fel felperesnek költsége; az Szja. tv. 2004. január 1-jétől hatályos 10. § (6) bekezdését visszamenőlegesen alkalmazta. A perbeli összegeket nem magánszemélyként szerezte, így nem adóköteles. Törvénysértő volt, hogy az alperes másodfokú határozatában nem rendelkezett a fellebbezési illeték visszatérítéséről.
Az alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta azzal, hogy a vitatott jövedelmeket a felperes, mint magánszemély szerezte meg, így az a személyi jövedelemadó hatálya alá tartozik. Visszamenőleges jogalkalmazásra nem került sor, becslési eljárást nem alkalmazott, ahol lehetőség volt, 10%-os költségeket számolt el.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Az Art. 93. § (1) bekezdése alapján az ellenőrzés az erről szóló előzetes értesítés kézbesítésével kezdődik. Amennyiben az adóhatóság az adózó előzetes értesítését mellőzi, az ellenőrzés a megbízólevél egy példányának átadásával, vagy az általános megbízólevél bemutatásával kezdődik. A 93. § (6) bekezdés értelmében, a megbízólevél tartalmazza az ellenőrzést végző adóellenőr nevét, illetőleg, hogy mely adózónál, mely adókötelezettségek, milyen időszakok tekintetében, milyen ellenőrzési típus keretében vizsgálhatók. Az ellenőrzés fajtáit az Art. 87. §-a sorolja fel. Az Art. 108. §-ában alkalmazott becslés nem ellenőrzési típus, hanem bizonyítási módszer. A becslés olyan bizonyítási módszer, amely a törvénynek megfelelő, a valós adó-, illetve költségvetési támogatás alapját valószínűsíti.
Tévedett tehát a felperes, mert a becslési eljárás alkalmazását nem kell külön elrendelni, hanem az ellenőrzés alapján juthat arra a következtetésre az adóhatóság, hogy pl. az adózó iratai nem alkalmasak a valós adó-, illetve költségvetési támogatás alapjának megállapítására [Art. 108. § (3) bekezdés c) pontja].
A perbeli esetben azonban az adóhatóság nem is alkalmazott becslést, mivel a beszerzett iratok alapján megállapítható volt a felperes személyi jövedelemadó fizetési kötelezettsége és annak mértéke.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint az adóhatóság nem sértette meg az Art. 97. § (6) bekezdését tekintettel arra, hogy az Szja. tv. 18. § (1) bekezdés b) pontja alapján a felperes jövedelmét 10%-os költséghányad figyelembevételével határozta meg. A felperes által hivatkozott Szja. tv. 18. § (1) bekezdés a) pontja alkalmazásához a ténylegesen felmerült és igazolt költségek elszámolására van lehetőség. Ebben az esetben az adózót terheli, hogy hitelt érdemlően igazolja a felmerült költségeket, erre azonban a perben nem került sor.
A felperes hivatkozásával szemben visszamenőleg jogalkalmazásra sem került sor, mert az Szja. tv. 2004. január 1-jétől hatályos 10. § (6) bekezdése egyértelműen meghatározza, hogy a bevétel megszerzésének időpontja a rendelkezési jog gyakorlásának napja. A felperes esetében ez 2004. április 29-e volt, mert ekkor írásban úgy rendelkezett, hogy az őt megillető jogdíjak a Kft. részére kerüljenek kifizetésre.
Az elsőfokú bíróság az adóigazgatási és bírósági eljárás adatai alapján a jogszabályok helyes értelmezésével jutott arra a következtetésre, hogy a felperes művészeti tevékenységéért járó díjazás a felperes jövedelme volt, amely után személyi jövedelemadót köteles fizetni. Ez a fizetési kötelezettség még a gazdasági társaságra való átruházással sem kerülhető ki.
A Legfelsőbb Bíróság már több eseti döntésében kifejtette, hogy a közigazgatási eljárásban lerótt fellebbezési illeték visszatérítéséről nem a bíróságnak, hanem annak a hatóságnak kell rendelkeznie hivatalból, amelynek eljárása során a fellebbezési illeték lerovásra került (Kpkf. IV. 35.346/2002., Kf. V. 35.450/1990.). A közigazgatási pernek nem tárgya a közigazgatási eljárás során lerótt fellebbezési illeték visszatérítéséről való rendelkezés.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság jogerős ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.089/2008.)