adozona.hu
AVI 2011.12.130
AVI 2011.12.130
A számla fiktív volta az adóhatóság további bizonyítási kötelezettségeit szűkíti (1992. évi LXXIV. tv. 32. §)
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a színesfémhulladék felvásárlása és kereskedelme terén - 2004. július hónapban - a beszerzéseit igazoló számlák között levonandó adóként vette figyelembe az I. & I. Kft., a V. Kft., a K. Kft., az E. Kft., az I. Kft. és az Ö. Center Kft. által kibocsátott bizonylatokat, amelyek alapján összesen 15 793 000 Ft általános forgalmi adót (továbbiakban: áfa) számolt el.
A felperes a 2004. augusztus hónapi beszerzéseit igazoló számlák között levonható adóként vette figyelembe az I. & I. Kf...
A felperes a 2004. augusztus hónapi beszerzéseit igazoló számlák között levonható adóként vette figyelembe az I. & I. Kft., V. Kft., a C. Kft., a K. Kft., E.-I. Kft. és az I. Kft. által kibocsátott bizonylatokat, melyek alapján összesen 38 929 000 Ft áfát számolt el.
Az adóhatóság a felperesnél mindkét hónapra áfa adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló, pénzösszeg kiutalása előtti ellenőrzést végzett. A revíziók eredményeként megismételt eljárásban hozott elsőfokú határozatokat az alperes helybenhagyta.
Az alperes határozatában 2004. július hónapra a felperes terhére 17 526 000 Ft adókülönbözetet írt elő, amit jogosulatlan adó-visszaigénylésnek minősített és kötelezte a felperest 8 763 000 Ft adóbírság megfizetésére.
Az alperes határozatában 2004. augusztus hónapra a felperes terhére 38 929 000 Ft adókülönbözetet írt elő, amelyből 9 927 000 Ft-ot befizetendő adókülönbözetnek, 23 023 000 Ft-ot pedig jogosulatlan visszaigénylésnek minősített és kötelezte a felperest 11 511 000 Ft adóbírság megfizetésére.
Az alperes érdemi döntéseit az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésében, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) 15. § (3) bekezdésében, 165. § (2) bekezdésében, 166. § (2) bekezdésében, az általános forgalmi adóról szóló többször módosított 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa tv.) 4. § (1) bekezdésében, 32. § (1) bekezdés a) pontjában, 35. § (1) bekezdésében, 44. § (5) bekezdésében, 64/B. §-ában, 63. § (4) bekezdésében, a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény 53. § (2) bekezdésében, a vásárolt hulladék beszerzéséről az egyes kereskedelmi tevékenységek gyakorlásáról szóló 15/1989. (IX. 7.) KeM rendelet 2/A. §-ában, az üzletek működésének és a belkereskedelmi tevékenység folytatásának feltételeit rögzítő 4/1997. (I. 22.) Kormányrendelet 2. § (1) bekezdésében foglaltakra alapította. Határozatait azzal indokolta, hogy a bizonylatokon feltüntetett gazdasági események nem a számlakibocsátó társaságok és a felperes között jöttek létre. A számlák kibocsátásának célja a bizonylatokon feltüntetett áfa visszaigénylése és a felperes által különböző helyekről felvásárolt hulladék származásának legalizálása volt. A bizonylatok tartalmilag hiteltelenek, ezekre áfa-levonási jog nem alapítható, a felperes részéről kellően körültekintő magatartás sem állapítható meg.
A felperes kereseteiben az alperes határozatainak hatályon kívül helyezését kérte az elsőfokú határozatokra is kiterjedően.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetei alapján indult ügyeket egyesítette, mindkét alperesi határozat ellen előterjesztett keresetet elutasította, jogi álláspontja a következő volt:
Az alperes az irányadó tényállást mindkét ügyben maradéktalanul feltárta és kellően bizonyította, a bizonyítékokat egyenként és összességükben is megfelelően mérlegelte és értékelte, okszerűen jutott a határozataiban foglalt ténybeli és jogkövetkeztetésekre. A határozatok a felperes által vitatott körben nem jogszabálysértők. A felperes a számlák tartalmi hitelességét az adóellenőrzés során, az adóigazgatási, illetve a peres eljárásban nem tudta bizonyítani. A felperes nem rendelkezett olyan külső vagy belső dokumentumokkal, amelyek a számlákban feltüntetett adatok valóságát a számlákban megjelölt gazdasági esemény megtörténtét, a bizonylatok tartalmi hitelességét igazolta volna.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát. A felperes azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet nem felel meg az Áfa. tv. 4. §-ában, 32-33. §-ában, 44. § (5) bekezdésében, 63. § (2) bekezdésében, 64/B. §-ában, az Art. 97. § (4) bekezdésében, 140. § (2) bekezdésében, az Sztv. 15. § (3) bekezdésében, valamint a Pp. 3. § (3) bekezdésében, 213. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében és a 336/A. § (2) bekezdésében foglaltaknak. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg a megismételt eljárásra vonatkozó rendelkezések betartását, és nem foglalkozott a különbözet szerinti adózás kapcsán kifejtett érvelésével. A felperes kifejtette, hogy a beszállítók adóalanyiságát és valós teljesítését nem befolyásolhatja a beszerzett áruk eredetének igazolatlan volta, az engedély és telephely hiánya vagy valótlansága, az alkalmazottak, gépjárművek, gépi feldolgozáshoz szükséges berendezések hiánya, a beszállító társaságok elérhetetlensége, iratanyagaik eltűnése illetve eltulajdonítása, és a képviseletükre jogosultak vallomásaiban fellelhető ellentmondás sem. A felperesi iratok alkalmasak voltak a gazdasági esemény beazonosítására, a beszállítók az értékesítéseket szerepeltették a bevallásaikban, elismerték a számlák kibocsátását, és a banki átutalások is igazolják a számlák tartalmi hitelességét. A bizonyítási terhet illetően az elsőfokú bíróság téves jogi álláspontra helyezkedett, a kellő körültekintéssel kapcsolatos megállapításai pedig nem felelnek meg az Európai Bíróság által a C-354/03., C-355/03. és C-484/03. számú egyesített ügyben hozott ítéletben (továbbiakban: Optigen ügy) foglaltaknak. Az alperes és az elsőfokú bíróság olyan körülményeket értékelt a terhére, amelyekre, mint számlabefogadónak, nem volt rálátása, és amelyek kizárólag a számlakibocsátók felelősségi körébe tartoznak.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság - a Pp. 275. § (1) bekezdése alapján eljárva - megállapította, hogy az alperes az elsőfokú adóhatósági határozatokat megsemmisítő és az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra utasító határozataiban azt írta elő, hogy "a számlák, mázsajegyek, fuvarlevelek kibocsátásának alapjául szolgáló gazdasági események teljes körű tisztázásához szükséges a zárókészletek ellenőrzése. Ennek tükrében kell megvizsgálni a bizonylatok hitelességét és az adólevonás jogszerűségét". Az új eljárás keretében - az iratokból megállapíthatóan - sor került a felperes készletnyilvántartásának leellenőrzésére, és a felperes e tárgykörben tett nyilatkozatát követően az adóhatóság helyszíni szemlét is tartott a felpereshez beérkező áruk kezelésének megtekintése, árukészleteinek és nyilvántartásainak, a mázsajegyeknek és a fuvarleveleknek a vizsgálata céljából. Az így beszerzett adatokat, körülményeket az ellenőrzési jegyzőkönyvek 1. sz. melléklete tartalmazza. Az elsőfokú bíróság tehát iratszerűen és helytállóan állapította meg, hogy a megismételt eljárás az Art. 140. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően került lefolytatásra.
Az Áfa. tv. 4. § (1) bekezdése értelmében adóalany az a természetes személy, jogi személy, valamint jogi személyiség nélküli szervezet, aki (amely) saját neve alatt jogokat szerezhet, kötelezettségeket vállalhat, perelhet és saját nevében gazdasági tevékenységet végez, tekintet nélkül annak céljára és eredményére. Az adóalanyiság léte tehát nem vitásan független az adott tevékenységre jogosító engedély, telephely vagy gépi technológia meglététől, az alkalmazottak számától, a számlakibocsátók elérhetőségétől, iratanyagának meglététől és képviselőik egymásnak ellentmondó nyilatkozataitól. Az ezekre vonatkozó adatok és körülmények azonban egyenként és összességükben - a rendelkezésre álló egyéb (pl. számlabefogadóra vonatkozó) adatokkal is egybevetve és értékelve - alátámaszthatják, igazolhatják a számlák hitelességét vagy a valós gazdasági esemény hiányát.
A perbeli esetben az alperes és az elsőfokú bíróság a kapcsolódó vizsgálatok eredményeként iratszerűen állapította meg valamennyi számlakibocsátó tekintetében, hogy kizárólag olyan adatok állnak rendelkezésre, amelyek a valós gazdasági esemény hiányát igazolják. (Pl.: szerződések hiányában a konkrét gazdasági eseményeket nem lehet beazonosítani, a számlakibocsátók az áruk beszerzését, feldolgozását, szállítását nem tudták igazolni, engedélyük, illetve telephelyük nem volt, illetve nem volt valós, a tevékenység végzéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételekkel nem rendelkeztek, a revízió részére iratanyagot nem vagy nem teljes körűen adtak át, képviseletre jogosultak nem illetve egymásnak ellentmondóan nyilatkoztak, a számlakibocsátók a bevallásaikban jelentős árbevétel mellett ahhoz közeli beszerzést, és így minimális befizetendő adót szerepeltettek, amelynek pénzügyi rendezése általában nem történt meg.…stb.).
Az I. & I. Kft.-t továbbá a cégbíróság a 2004. április 5-én jogerőre emelkedett és a Cégközlönyben is közzétett végzésével hivatalból törölte a cégnyilvántartásból. Az I. & I. Kft. tehát 2004 júliusában és augusztusában az Áfa. tv. 4. § (1) bekezdése értelmében nem volt adóalany, így nem volt jogosult áfa felszámítására, számlái kapcsán adó áthárítására nem is kerülhetett sor.
A felperes érvelésére tekintettel megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság azt is, az I. & I. Kft. esetében a számlák pénzügyi rendezésére nem banki átutalással, hanem olyan készpénzfelvételi csekken került sor, amelynek kedvezményezettje nem a kft. és nem a kft. képviseletére jogosult személy volt. A gazdasági események valós voltának bizonyítására a felperes által hivatkozott banki átutalások azért nem alkalmasak, mivel ezek - az előzőkben ismertetettekre figyelemmel - csak egy-egy számla szerinti pénzösszeg átutalását tanúsíthatják, de a számlák tartalmi hitelességét önmagukban nem igazolhatják.
Az alperes a határozataiban, az elsőfokú bíróság pedig az ítéletében iratszerűen állapította meg azt is, hogy a felperes sem vezetett szállítónkénti pontos nyilvántartást, és nem rendelkezett olyan részletes készletnyilvántartással sem, amely alapján megállapítható lett volna az általa felvásárolt hulladék eredete. A felperes könyvelése - érvelésével ellentétben - a számlák szerinti gazdasági esemény megtörténtét nem támasztja alá, ezért a felperes alaptalanul hivatkozott az Sztv. 15. § (3) bekezdése, 165. § (1) bekezdése, 166. § (1) bekezdése szerinti számviteli szabályok megsértésére, illetve téves értelmezésére.
Az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdésének a) pontja, 35. § (1) bekezdésének a) pontja tartalmazza az adólevonás jog gyakorlásának törvényi feltételeit. E rendelkezések értelmében az adóalany az általa fizetendő adó összegéből azt az összeget vonhatja le, amelyet részére teljesített termékértékesítés és szolgáltatás nyújtás során egy másik adóalany rá áthárított. Az adólevonási jog érvényesítésének tárgyi feltétele a tartalmilag hiteles, megbízható és helytálló adatokat tartalmazó számla, mint hiteles dokumentum.
Osztja tehát a Legfelsőbb Bíróság az alperes és az elsőfokú bíróság jogi álláspontját az ismertetett jogszabályi rendelkezésekre figyelemmel a tekintetben is, hogy ha a számla szerinti gazdasági esemény nem a számla szerinti felek között és nem a számla szerinti módon ment végbe, akkor a számla tartalmilag hiteltelen, és adólevonási jog alapjául nem szolgálhat.
Adóügyi perekben a bíróság hivatalból bizonyítást nem vehet fel. A felperes a keresetében csupán hivatkozott az alperesi határozatokban megállapított tényállás tisztázatlan voltára, e körben azonban állításainak alátámasztására, illetve a számlák tartalmi hitelességének igazolására, a határozatok szerinti iratszerű megállapítások megdöntésére bizonyítást nem ajánlott fel. Ezért a bizonyítási teherrel kapcsolatos és tényállást vitató érvelése is téves [Pp. 164. § (1)-(2) bekezdései, 336/A. § (1)-(2) bekezdései). Kiemeli e körben a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy az adóhatóságot csak a releváns tények tekintetében terheli bizonyítási kötelezettség, ezeket pedig a perbeli esetben az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés a) pontja, 35. § (1) bekezdés a) pontja tartalmazza. Ennél fogva, ha az alperes bizonyítja a számlák tartalmilag hiteltelenségét - jelen esetben fiktív voltát -, a számlakibocsátó adóalanyiságának és az adó-áthárításnak a hiányát, arra nézve már nem kell bizonyítást lefolytatnia, hogy ki lehetett az a számlán nem szereplő jogi avagy magánszemély, aki az ügyletben esetleg részt vett, mivel ennek megállapítása sem eredményezné a bizonylat hitelességét.
Abban az esetben, ha a gazdasági esemény nem a számla szerinti felek között megy végbe, akkor a számla nemcsak a számlakibocsátónak, hanem a számlabefogadónak is felróható okból hiteltelen. Osztja tehát a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság jogi álláspontját a tekintetben is, hogy nem hivatkozhat kellő gondosságra a számlabefogadó olyan gazdasági esemény esetén, amely létre sem jött. A perbeli esetekben tehát irreleváns, hogy vizsgálta-e vagy sem a felperes a számlakibocsátók engedélyét, telephelyeit, gépi berendezéseit, mivel ezeknek egy valótlan gazdasági esemény esetén nincs jelentősége [Art. 1. § (7) bekezdése, Áfa. tv. 44. § (5) bekezdése].
A felperes által hivatkozott Optigen ügyben, valamint a C-439/04. és C-440/04. számú egyesített ügyben (továbbiakban: Kittel ügy) megállapított és a jelen perbeli tényállás nem azonos.
Jelen perben ugyanis nincs szó értékesítési láncról, és nem a felperes ügyletét megelőző vagy követő ügylet, hanem a felperes és felé számlát kibocsátók közötti ügyletek és bizonylatok a valótlanok. A felperes és a számlakibocsátók között - az irányadó tényállásra figyelemmel - a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról - közös hozzáadottértékadó-rendszer: egységes adóalap megállapításról szóló 1977. május 17-i 77/388/EGK hatodik tanácsi irányelv (továbbiakban: Hatodik irányelv) 4. cikk (1)-(2) bekezdései, 5. cikk (1) bekezdése szerinti gazdasági tevékenység, termékértékesítés nem jött létre, a materiális javak feletti tulajdonjog átengedésére nem kerülhetett sor, az objektív feltételek nem teljesültek.
A felperes által hivatkozott közösségi joggyakorlat értelmében is "azt az adóalanyt, aki tudta, vagy akinek tudnia kellett volna, hogy beszerzésével a HÉA kijátszását megvalósító ügyletben vesz részt, a Hatodik irányelv alkalmazása szempontjából szükségképpen ezen adókijátszás résztvevőjének kell tekinteni függetlenül attól, hogy a termék továbbértékesítéséből nyeresége származik-e vagy sem". (Kittel ügy 56. pont)
Csak az olyan ügyletek kapcsán nem sérülhet az adóalany adólevonási joga, amelyek maguk nem valósítanak meg HÉA-kijátszást, adóalanyként eljáró személy által végzett termékértékesítésnek és gazdasági tevékenységnek minősülnek, mivel teljesítik az objektív feltételeket függetlenül az ugyanazon értékesítési láncban részt vevő, más adóalany által végzett ügyletet megelőző vagy követő másik ügylet esetleges csalárd jellegétől, amelyről ezen adóalany nem tudott és nem tudhatott (Optigen ügyben hozott határozat). "Ezzel szemben, ha objektív körülmények alapján megállapításra kerül, hogy az értékesítés olyan adóalany részére történik, aki tudta, vagy akinek tudnia kellett volna, hogy beszerzésével hozzáadott értékadó kijátszását megvalósító ügyletben vesz részt, a nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik az adólevonás kedvezményének ezen adóalanytól történő megtagadása". (Kittel ügyben hozott határozat utolsó bekezdése)
Jelen perbeli ügyben a felperesnek - állításával ellentétben, az előzőekben ismertetett adatokból megállapíthatóan - tudnia kellett, hogy beszerzésével hozzáadottérték-adó kijátszását megvalósító ügyletben vesz részt, hiszen a bizonylatok szerinti számlakibocsátók és közte valós gazdasági esemény nem jött létre.
Az elsőfokú bíróság a Pp. 221. § (1) bekezdése szerinti rendelkezésnek megfelelően eljárva hozta meg határozatát. Nincs az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatása annak, hogy ítéletének indokolásában külön nem tért ki a különbözeti adózással kapcsolatos felperesi érvelés téves voltára, mivel fiktív számla, nem létező gazdasági eseménnyel kapcsolatban az Áfa. tv. 63. § (2) bekezdése, illetve 64/B. §-a érdemben nem is vizsgálható, és értelemszerűen nem alkalmazható.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.062/2008.)