BH+ 2012.1.38

A munkavállaló munkavégzése során elszenvedett balesetből eredő kárért a munkáltató kártérítési felelősségét az nem érinti, ha a munkavállaló sebgyógyulása a szervezetében rejlő ok miatt az átlagostól eltérő, hosszabb időtartamot igényel [Mt. 174. §, MK 30. számú állásfoglalás].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A felperes munkavállaló a keresetében 489 960 forint vagyoni és 2 000 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperes munkáltatót a 2006. június 22-én bekövetkezett balesetével összefüggésben.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 199 000 forint vagyoni kártérítést és ennek kamatát, valamint 1 000 000 forint nem vagyoni kártérítést. Ezt meghaladóan a bíróság a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság által megálla...

BH+ 2012.1.38 A munkavállaló munkavégzése során elszenvedett balesetből eredő kárért a munkáltató kártérítési felelősségét az nem érinti, ha a munkavállaló sebgyógyulása a szervezetében rejlő ok miatt az átlagostól eltérő, hosszabb időtartamot igényel [Mt. 174. §, MK 30. számú állásfoglalás].
A felperes munkavállaló a keresetében 489 960 forint vagyoni és 2 000 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperes munkáltatót a 2006. június 22-én bekövetkezett balesetével összefüggésben.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 199 000 forint vagyoni kártérítést és ennek kamatát, valamint 1 000 000 forint nem vagyoni kártérítést. Ezt meghaladóan a bíróság a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes közhasznú munkavállalóként állt az alperes alkalmazásában. 2006. június 1-jén a munkaeszközökről, azok használatáról, a munkahelyi közlekedésről, az egyéni védőeszközök használatáról, 2006. június 8-án pedig a tűzmegelőzés szabályairól, illetve a tűzoltó készülékek használatáról munkavédelmi oktatást tartottak a számára. A felperes utolsó munkavégzési feladatául F. település területén található hidak felújítását kapta, amely a korlátok rozsdátlanítását és festését foglalta magában. Az alperes a felperesnek munkavédelmi eszközként lazaszövésű kesztyűt biztosított. 2006. június 22-én munkavégzés során a felperes bal kezét drótkefézés közben egy hídból kiálló vastüske megsértette, amelynek következtében bőrelhalás keletkezett. A felperes első ízben 2006. június 27-étől július 11-éig volt kórházban, ezt követően pedig 2006. augusztus 14-étől augusztus 25-éig, október 4-étől október 25-éig, 2007. január 15-étől január 22-éig, majd 2007. február 28-ától március 2-áig, összesen 60 nap időtartamban.
Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján megállapította, hogy a munkavállalók részére biztosított lazaszövésű kesztyű nem volt alkalmas a felperessel történt baleset elkerülésére, és a munkáltató nem is ellenőrizte a védőfelszerelés rendszeres használatát.
Az igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint a felperes által elszenvedett sérülés normális esetben 6-8 hét alatt nyomtalanul gyógyulna, a felperesnél azonban a balesettel összefüggésben lévő állapota mintegy 20%-os munkaképesség-csökkenést eredményezett, a gyógyulás még mindig tart. Erre figyelemmel az elsőfokú bíróság az Mt. 174. §-a alapján kötelezte az alperest a részletesen kimunkált összegű vagyoni kártérítés megfizetésére. A nem vagyoni kártérítés körében kifejtette, hogy a balesetet követően a felperesnek fokozott óvatossággal kell eljárnia az otthonában, az állatok gondozásában a fertőzés veszélye miatt nem vehet részt, állandó nehézségei, kellemetlenségei vannak az elhúzódó sebgyógyulásból. Miután a felperes eleve balkezes, és a jobb keze sem ép, ezért az igazságügyi orvosszakértő a munkaképesség-csökkenését 20%-ban találta megállapíthatónak.
A betegség (gyógyulás elhúzódása) a felperes szervezetében rejlő ok miatt áll fenn, azonban értékelni kellett, hogy a 2006. június 22-ei baleset nélkül a felperesnél ezek a tünetek nem merültek volna fel, ezáltal a munkáltató felelőssége nem zárható ki.
Mindkét fél fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletet - fellebbezéssel nem támadott részét nem érintve - helybenhagyta.
A másodfokú bíróság ítélete szerint az Mt. 102. §-ának (2) bekezdése, és a Munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. tv. 40. §-ának (1) bekezdése, 40. § b) pontja, és az 56. §-a alapján az alperesnek meg kellett volna határoznia az adott munkafolyamat biztonságos végzéséhez megfelelő, kellő védelmet nyújtó egyéni védőeszközt, azzal a felperest el kellett volna látni, annak használatát tőle meg kellett volna követelni. Ugyan a felperes nem használta a védőkesztyűt, azonban ezzel nem tanúsított kirívóan gondatlan magatartást, így kármegosztásra nem kerülhetett sor. Egyértelmű az orvosszakértői megállapítás, miszerint olyan felperesi magatartás nem igazolható, amely hátráltathatta a sebének, illetve a kezének gyógyulását. Ezért nem állapítható meg olyan közrehatás, amely a gyógytartam elhúzódása körében a felperes terhére értékelhető lenne.
A másodfokú bíróság az Mt. 177. §-ának (1) bekezdése alapján osztotta az elsőfokú bíróság által kifejtetteket a vagyoni kártérítés körében. A nem vagyoni kártérítést illetően kifejtette, hogy a munkaügyi bíróság a felperes személyi körülményeinek megismerése, a konkrét sajátosságok értékelése mellett arányosan, és mértéktartóan állapította meg az ítélete meghozatalakori életviszonyok között azt a vagyoni kárpótlási mértéket, amely a felperes által elszenvedett sérelem kompenzálására alkalmas.
Az alperes felülvizsgálati kérelme a másodfokon eljárt bíróság ítéletének megváltoztatására, a felperes vagyoni és nem vagyoni kártérítésre vonatkozó keresetének elutasítására irányult. Álláspontja szerint a felperest a munkába állítása előtt megfelelő munkavédelmi oktatásban részesítette, a munkavégzéshez szükséges védőfelszereléssel ellátta. A perben a felperes maga is elismerte, hogy a 2006. június 22-ei balesete bekövetkezésekor saját elhatározásából nem használta a védőkesztyűt, mert "abban nem jó dolgozni". Ezzel ő szegte meg az 1993. évi XCIII. törvény 60. § (1) bekezdés b) pontjában előírtakat. A bíróságok a kármegosztás lehetőségét nem vizsgálták, jogellenesen csak a munkáltató felelősségét állapították meg. A munkáltató felelőssége nem terjed ki a felperes gyógyulásának elhúzódásából adódó kárra, az már a munkáltatótól független. A felperes foglalkoztatása előtt huzamosabb ideig nem állt munkaviszonyban, az elhelyezkedési nehézsége jelenleg az egészségi állapotától független. A munkavállalónak kellett volna bizonyítania, hogy konkrétan melyik munkahelyen vagy munkakörben nem tudott elhelyezkedni a sérülése miatt, csak ez alapozhatta volna meg a kártérítési igényét.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az eljáró bíróságok a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján helytállóan állapították meg, hogy a felperes 2006. június 22-én, az alperes által kiadott feladat elvégzése során elszenvedett balesete, a kézsérülése a munkavégzésével okozati összefüggésben áll.
Az Mt. 174. §-ának (1)-(3) bekezdése szerint a munkáltató a munkavállalónak munkaviszonyával összefüggésben okozott kárért vétkességre tekintet nélkül teljes mértékben felel. Akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt a működési körén kívül eső elháríthatatlan ok, vagy kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása okozta. Nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet a munkavállaló vétkes magatartása idézett elő.
A másodfokú bíróság helyesen értékelte, hogy a felperes részére átadott lazaszövésű kesztyű nem volt alkalmas a vasszerkezetű híd festési munkálatainak elvégzéséhez. A munkáltató azonban még ennek használatát sem követelte meg, a kesztyűben történő munkavégzést nem ellenőrizte. Az alperest ezen kötelezettsége alól nem mentesíti az a felülvizsgálati kérelemben foglalt érvelés, miszerint nem rendelkezik személyi feltétekkel a közmunkások foglalkoztatását illetően. Mindezt figyelembe véve nem valósult meg a felperes részéről olyan kirívóan gondatlan munkavállalói magatartás, amely kármegosztás alapjául szolgálhatna (EBH 2004.1154.). A másodfokú bíróság ebben a körben az álláspontját részletesen kifejtette (Pp. 221. §), így megalapozatlan azon felülvizsgálati érvelés, hogy a kármegosztás lehetőségét nem vizsgálta.
Az MK 30. számú állásfoglalás indokolása kifejti, hogy "a munkavállalók egészségi állapota nem azonos, a teljesen egészséges munkavállalókon kívül vannak olyanok is, akik többé-kevésbé betegek, vagy akiknek valamilyen testi fogyatkozásuk, különleges szervezeti adottságuk van. A munkavállalóknak az Mt. 174. §-ára alapított kártérítési igénye tekintetében azonban nem lehet különbséget tenni aszerint, hogy az egyik munkavállaló gyengébb szervezetű, beteges, túlérzékeny, valamilyen testi fogyatkozása van, vagy különleges szervezeti adottságú, a másik munkavállaló pedig teljesen ép szervezetű, illetőleg teljesen egészséges. A Munka Törvénykönyvének a munkavállalók érdekeit védő szabályai minden munkavállalóra egyaránt kiterjednek, ilyen különbségtételt nem tűrnek".
A fentiekből következően nem volt értékelhető azon alperesi hivatkozás, miszerint a gyógyulás elhúzódása az alperestől független. Az a körülmény, hogy a felperes sebgyógyulása az átlagos munkavállalóktól eltérően hosszabb időtartamot vesz igénybe, az alperes részbeni mentesülését sem eredményezheti. A másodfokú bíróság arra is helytállóan mutatott rá, hogy nem merült fel olyan adat, amely azt támasztaná alá, miszerint a felperes bármilyen módon hátráltatta volna a seb gyógyulását.
A felperes által előterjesztett nem vagyoni kár megtérítésére irányuló igény elbírálásakor azt kell értékelni, hogy a sérelem hozzávetőleges ellentételezésére milyen összegű szolgáltatást nyújt körülbelül egyenértékű, másnemű kompenzációt [34/1992. (VI. 1.) AB határozat]. Ennek során a nem vagyoni kártérítés összege meghatározásakor figyelemmel kell lenni egyrészt a káronszerzés tilalmára, illetve a kellő mértéktartás elvén alapuló bírói gyakorlatra, másrészt a sérelem által előállt konkrét, egyedileg megállapítható hátrányokra és azok súlyára [Mt. 177. § (2) bekezdés].
A jogerős ítélet helytállóan értékelte a felperes fiatal életkorát, a házkörüli munkákban való akadályoztatását, valamint a családi körülményeit, elhelyezkedési nehézségeit, amelyeket csak tovább súlyosít az egészségi állapota, a gyógyulás várható időpontjának bizonytalansága.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján. (Legf.Bír. Mfv.I.10.520/2010.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.