adozona.hu
EH 2011.2354
EH 2011.2354
Társadalombiztosítási határozat bírósági felülvizsgálata során nincs mód olyan jogszabályra hivatkozással jogsértőnek nyilvánítani a határozatot, amely a közigazgatási eljárásban nem merült fel, nem szolgált a határozat meghozatala alapjául. A nyugdíjigény nem évül el, a késedelmes jogérvényesítésnek nem jogkövetkezménye az igényre való jogosultság elvesztése szolgálati nyugellátás esetében sem [2001. évi XCV. tv. 202-203. §, 212. §, 12. §, 1997. évi LXXXI. tv. 95. §, 64. § (2) és (3) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A. L. 1980. augusztus 28-ától 2001. május 31-ig volt hivatásos szolgálati viszonyban az MK K. F. Hivatalnál. A Magyar Honvédség V. F. Parancsa szerint - amellyel a hivatásos szolgálati viszonyt mint munkáltató megszüntette - tényleges szolgálati viszonyban eltöltött ideje 20 év 19 hó és 03 nap volt. A. L. a munkáltatói határozat ellen jogorvoslattal nem élt.
2007. áprilisában kérte A. L. az E.-i Középiskolai Katonai Kollégiumban eltöltött idejének szolgálati időkénti beszámítását és egyben s...
EH 2011.2354 Társadalombiztosítási határozat bírósági felülvizsgálata során nincs mód olyan jogszabályra hivatkozással jogsértőnek nyilvánítani a határozatot, amely a közigazgatási eljárásban nem merült fel, nem szolgált a határozat meghozatala alapjául. A nyugdíjigény nem évül el, a késedelmes jogérvényesítésnek nem jogkövetkezménye az igényre való jogosultság elvesztése szolgálati nyugellátás esetében sem [2001. évi XCV. tv. 202-203. §, 212. §, 12. §, 1997. évi LXXXI. tv. 95. §, 64. § (2) és (3) bekezdés].
A. L. 1980. augusztus 28-ától 2001. május 31-ig volt hivatásos szolgálati viszonyban az MK K. F. Hivatalnál. A Magyar Honvédség V. F. Parancsa szerint - amellyel a hivatásos szolgálati viszonyt mint munkáltató megszüntette - tényleges szolgálati viszonyban eltöltött ideje 20 év 19 hó és 03 nap volt. A. L. a munkáltatói határozat ellen jogorvoslattal nem élt.2007. áprilisában kérte A. L. az E.-i Középiskolai Katonai Kollégiumban eltöltött idejének szolgálati időkénti beszámítását és egyben szolgálati nyugdíjra való jogosultságának megállapítását.
Az alperes 2007. június 6-án kelt határozatával a szolgálati nyugdíjra való jogosultságot 25 év és 157 nap tényleges szolgálati idő figyelembevételével megállapította azzal, hogy ezen határozat alapján nem kerül sor nyugellátás megállapítására. Utóbb határozatával a korábbi - szolgálati nyugdíjra való jogosultságot megállapító - határozatát az elsőfokú közigazgatási szerv visszavonta. Utalt a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak nyugellátásáról szóló 2001. évi XCV. törvény (Hjt.) 212. § (1) bekezdésében és a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 95. § (5) bekezdés b) pontjában írt rendelkezésekre.
A. L. fellebbezése folytán eljárt Magyar Köztársaság Honvédelmi Minisztere határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Döntése indokolásában hivatkozott a Hjt. 202-203. §, a Tny. 95. § (5) bekezdésében írt rendelkezésekre annak kiemelésével, hogy A. L. hivatásos szolgálati viszonya 2001. május 31-i hatállyal megszűnt, nem tartozik azóta a Magyar Honvédség állományába, ezért vele szemben nem is volt módja a nyugdíjmegállapító szervnek határozatot hoznia.
A határozatokat A. L. keresettel támadta meg a munkaügyi bíróság előtt. Azok hatályon kívül helyezését, az elsőfokú közigazgatási szerv új eljárásra való kötelezését kérte azzal, hogy állapítsa meg, miszerint szolgálati ideje 25 év 157 nap és 2001. június 1-jétől jogosult a szolgálati nyugdíjra. A határozat sérti - a felperesi kereset szerint - a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (Hszt.) 328. § (1) bekezdését, amely a szolgálati nyugdíj szempontjából figyelembe vehető szolgálati időkre nézve tartalmaz rendelkezést.
Az alperes a kereset elutasítását kérte és hivatkozott a Hjt. 1. § (1) bekezdésében meghatározott személyi hatályra, továbbá a 8/2002. (II. 15.) HM rendeletben (R.) írt rendelkezésekre, amely szerint a felperesre, mint tartalékállományba helyezett civil személyre nem terjed ki az egyébként a jogvita elbírálása során alkalmazandó jogszabályok személyi hatálya. Ezen túlmenően hivatkozott az alperes a Hjt. 12. §-ában írt elévülési szabályra is.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában hivatkozott és idézte a Hjt. 12. §-át, mert álláspontja szerint a 2000. november 22-i keltezésű paranccsal megszüntetett hivatásos szolgálati viszonyra alapított 2007 áprilisában előterjesztett igény elévült. Utalt az ítélet indokolásában a munkaügyi bíróság a Hjt. 212. § (1) bekezdésében írt rendelkezésre is azzal, hogy a felperes nem tartozik a törvény személyi hatálya alá.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel a Pp. 270. § (2) bekezdésére jogszabálysértésre hivatkozással, és a munkaügyi bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését kérte a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján annak megállapítása mellett, hogy mindkét fokú közigazgatási határozat jogszabálysértő, a szolgálati ideje ténylegesen 25 év és 157 nap.
A felülvizsgálati kérelem indokai szerint téves a Hjt. 12. §-ára való hivatkozás, mert az elutasító közigazgatási határozat meghozatalával szemben időben élt keresettel. A munkaügyi bíróság a kereseti kérelemben foglaltaktól eltérően nem az alperes által meghozott közigazgatási határozat jogszabályoknak való megfelelőségét vizsgálta, hanem bárminemű bizonyítás nélkül a Hjt. 12. §-ában rögzített 3 éves elévülési idő felperesi elmulasztására hivatkozva hozta meg ítéletét, amelynek indokolása a felperesi álláspont szerint a közigazgatási határozat felülvizsgálata és annak jogsértő volta szempontjából nem bírt relevanciával.
A felperes felülvizsgálati kérelmében hivatkozott arra, hogy a kereseti kérelemben megjelölt jogszabálysértés szabja meg a bíróság számára azokat a korlátokat, amelyek között a bíróság a közigazgatási határozatot felülvizsgálhatja. A Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának 34. számú állásfoglalása részletesen kifejti azt, hogy a kereseti kérelemhez kötöttség elve a közigazgatási perben is érvényesül, ez pedig a bíróság vizsgálódásának határait szabja meg olyan formában, hogy más jogszabálysértést nem vizsgálhat, csak amire a felperes hivatkozott. A közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata ugyanis nem teljes körű, annak irányát a felperes által hivatkozott jogszabálysértés jelöli ki.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a munkaügyi bíróság ítéletének hatályban tartását kérte. Hivatkozott az R. személyi hatályára, arra, hogy a tartalékállományba helyezettekre vonatkozóan szolgálati nyugdíj megállapítását illetően nem volt hatásköre az alperesnek határozatot hozni, ezen túlmenően utalt az elévülés szabályaira is.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Legfelsőbb Bíróságnak a felülvizsgálati kérelem elbírálása során azt kellett vizsgálnia, hogy a munkaügyi bíróság az eljárása során elkövette-e azokat az eljárásjogi, illetve anyagi jogi jogszabálysértéseket, amelyeket a felperes sérelmezett és azok mennyiben hatottak ki az ügy érdemi eldöntésére.
A Hjt. 202. § (1) bekezdése szerint az állomány tagját saját jogán szolgálati nyugdíj illeti meg. A (3) bekezdés szerint pedig az (1) bekezdés szerinti nyugellátásokra az 1997. évi LXXX. tv. (Tbj.) és a Tny. rendelkezéseit kell alkalmazni a Hjt.-ben meghatározott eltérésekkel.
A Hjt. 203. § (1) bekezdése szerint a hivatásos állomány tagja szolgálati nyugdíjra jogosult 25 év szolgálati viszonyban ténylegesen eltöltött idő után.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a felperes ügyében a szolgálati nyugdíjjogosultságot megalapozó szolgálati időt megállapító határozatot visszavonó elsőfokú közigazgatási határozat meghozatalára azért került sor, mert - a határozat indokai szerint - nem volt hatásköre a már nem hivatásos állományba tartozó felperes ügyében dönteni az adott közigazgatási szervnek. Ezt a jogi álláspontot képviselte a másodfokú határozatot hozó honvédelmi miniszter is, aki utalt a Hjt. 202. § és 203. §-ában írtakra kihangsúlyozva, hogy a felperes 2001. június 1-jétől nem tartozik a Magyar Honvédség állományába, ezért volt lehetősége a Tny. 95. § (5) bekezdése szerint határozata visszavonására. A felperes ezt a jogi álláspontot vitatta keresetében.
Az alperes ugyan hivatkozott a munkaügyi bíróság előtti eljárásban a Hjt. 12. §-ában megfogalmazott elévülési szabályra, azonban a bírósági felülvizsgálat tárgyát a közigazgatási határozatban foglaltak jogszerűségének kérdése képezhette, ezért ezt kellett volna vizsgálnia a munkaügyi bíróságnak. Kétségtelen, hogy a közigazgatási határozat és kereseti kérelem keretei között van lehetősége a bíróságnak a felülvizsgálatra, és erre adott iránymutatást a Legfelsőbb Bíróság KK 34. számú állásfoglalása is, - amely ugyan a 6/2010. (XI. 25.) Közigazgatási jogegységi határozat folytán 2010. november 25-től nem alkalmazható -, azonban az alapul szolgáló eljárási szabályok ebben a körben nem változtak, így a benne megfogalmazottak továbbra is figyelembe veendők.
A fentiekből következik tehát, hogy a munkaügyi bíróság jogszabályt sértett akkor, amikor a közigazgatási határozatokkal nem érintett és keresettel nem támadott jogkérdésre, az elévülésre hivatkozott döntésében.
Ezen eljárási jogszabálysértés mellett érdemben is téves az igény elévülésére vonatkozó ítéleti álláspont.
A Hjt. 1. § (1) bekezdése szerint a törvény hatálya a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományának szolgálati viszonyára és társadalombiztosítási ellátására terjed ki. A törvény társadalombiztosítási ellátásokról szóló rendelkezéseiből kitűnik, hogy míg a szolgálati jogviszonyt a törvény általánosan szabályozza, a társadalombiztosítási jogviszonyból eredő ellátásokra vonatkozóan csak a különös, az általánostól (Tbj.-től, Tny.-től, Ebtv.-től) eltérő szabályokat tartalmazza.
A Hjt. 12. §-a a szolgálati viszonnyal kapcsolatos igény elévüléséről rendelkezik, a társadalombiztosítási jogviszonyból eredő ellátásokat nem említi. Ezt és a törvény társadalombiztosítási ellátásokra vonatkozó rendelkezéseit is figyelembe véve, a Hjt. 12. §-a helyesen úgy értelmezhető, hogy a társadalombiztosítási ellátások iránti igény érvényesítésére ez a szabály nem irányadó. A Hjt. 202. § (2) bekezdése a nyugellátások tekintetében - a törvényben meghatározott eltérésekkel - az 1997. évi LXXX. tv. (Tbj.) és az 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) szabályait rendeli alkalmazni. Mivel a Hjt. társadalombiztosítási ellátásokról szóló szabályai a nyugdíjigény elévüléséről nem rendelkeznek, mint a Tbj. és Tny. szabályai sem, a Tny. 64. § (3) bekezdése is csak a visszamenőleges igényérvényesítés időtartamát határozza meg, megállapítható, hogy a jelenleg és a perbeli időben is hatályos jogszabályok a nyugellátás iránti igény érvényesítését időbelileg nem korlátozzák. A felperes keresetének elutasítása tehát elévülésre nem volt alapítható.
A Hjt. alapján járó nyugellátás iránti igény elbírálásáról a Hjt. 212. § (1) bekezdésében meghatározott szerv dönt. Ennélfogva felperes szolgálati nyugdíjigénye tárgyában az alperes hatásköre hiányára nem hivatkozhatott jogszerűen, hiszen a felperes a Hjt. alapján szerzett igényt kívánt érvényesíteni, amelynek elbírálása a Hjt. 212. § (1) bekezdése alapján az alperes hatáskörébe tartozik. Téves az a jogszabály-értelmezés, miszerint a Hjt.-n alapuló igény csak a szolgálati jogviszony fennállása alatt érvényesíthető a Hjt. szabályai szerint, ilyen korlátozást a törvény nem tartalmaz.
A szolgálati nyugdíj tárgyában a felperes kérelmére az arra jogosult elsőfokú közigazgatási szerv csak 2007. június 6-án hozott első ízben határozatot. Ezt megelőzően 2000. évben keletkezett parancs, illetve határozat a munkáltatótól - mint egy másik jogalanyisággal rendelkező szervtől - származik. Ebből következően ugyan valamennyi határozat, parancs a felperesre, szolgálati viszonyára, szolgálati idejére vonatkozott, de azt más jogviszonyból eredően más-más jogalanyok hozták, ezért sommásan nem lehet kezelni a bennük foglalt megállapításokat.
A szolgálati nyugdíjra való jogosultság a szolgálati viszony idején, annak fennállása alatt keletkezett. A nyugellátásra - és így a szolgálati nyugellátásra is - az igény nem évül el. Ezen jogosultság törvényi feltételeinek bekövetkezte, fennállása keletkezteti az igényt. Önmagában egy későbbi időpontban való igényérvényesítés a jogosultságot nem teszi elenyészetté. Erre utalnak a Hjt. 202. § (3) bekezdése szerint alkalmazandó Tny. 64. § (2) bekezdésének és Tny. 83. §-ának rendelkezései is. A megkésett igényérvényesítés nem a jog elenyészését, hanem a Tny. 64. §-ának (2) bekezdésében meghatározott csak a visszamenőleges igényérvényesítési korlátot eredményezheti.
Erre tekintettel nincs jelentősége az alperesnek a Hjt. személyi hatályát illető jogi okfejtésének, kifogásának.
Figyelemmel azon tényre, hogy a szolgálati viszony fennállásának idején keletkezhetett a felperes szolgálati nyugellátásra való jogosultsága - függetlenül az igényérvényesítés időpontjától -, ezért a szolgálati nyugdíj tárgyában az alperesi közigazgatási szervnek kell érdemi döntést hoznia a megismételt eljárásban, hiszen az általános hatáskörrel rendelkező társadalombiztosítási szervek szolgálati nyugdíjat nem állapíthatnak meg a Tny. 1. § (3) bekezdése és ezzel összhangban eltérő rendelkezéseket tartalmazó Hjt. 202-203. §-ai szerint.
A Hjt. 12. §-ában írt elévülésre vonatkozó szabály a fentebb kifejtettek szerint - azon túl, hogy erről a közigazgatási határozatok nem is szóltak - nem alkalmazhatók. A nyugellátásra való jogosultság megszerzése után az igény nem évül el, ha valamennyi törvényi feltétel fennáll, csupán a visszamenőleges igényérvényesítés lehetőségét korlátozza a törvény.
Mindezen indokokra figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság mind a munkaügyi bíróság ítéletét, mind a közigazgatási határozatokat hatályon kívül helyezte és az elsőfokú közigazgatási szervet új eljárásra kötelezte a Pp. 275. § (4) bekezdése és a Pp. 339. §-a alapján.
(Legf. Bír. Mfv. III. 10.318/2010.)