adozona.hu
EH 2011.2347
EH 2011.2347
A kölcsönvevőnek a munkavállaló vétkes magatartásáról a tudomásszerzésétől számított öt munkanapon belül a kölcsönbeadó írásbeli tájékoztatására vonatkozó kötelezettsége nem érvényességi feltétele a kölcsönbeadó által közölt azonnali hatályú felmondásnak, hanem a joggyakorlás határidejére vonatkozik. A kölcsönbeadó az okról ily módon való tudomásszerzéstől számított 15 napon belül élhet az azonnali felmondás jogával [1992. évi XXII. törvény 193/K. § (6) bekezdés, 193/J. § (2) bekezdés, 3. § (1) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A munkaügyi bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg azonnali hatállyal a felperes jogviszonyát, amely az ítélet jogerőre emelkedése napján szűnik meg. A jogkövetkezmények körében kötelezte az alperest a felperes elmaradt munkabére, valamint a felmentési időre járó átlagkeresete és kártérítés megfizetésére.
A megállapított tényállás szerint az alperessel munkaviszonyban álló felperes az E. Kft.-nél, mint kölcsönvevőnél dolgozott betanított munkásként. A 2...
EH 2011.2347 A kölcsönvevőnek a munkavállaló vétkes magatartásáról a tudomásszerzésétől számított öt munkanapon belül a kölcsönbeadó írásbeli tájékoztatására vonatkozó kötelezettsége nem érvényességi feltétele a kölcsönbeadó által közölt azonnali hatályú felmondásnak, hanem a joggyakorlás határidejére vonatkozik. A kölcsönbeadó az okról ily módon való tudomásszerzéstől számított 15 napon belül élhet az azonnali felmondás jogával [1992. évi XXII. törvény 193/K. § (6) bekezdés, 193/J. § (2) bekezdés, 3. § (1) bekezdés].
A munkaügyi bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg azonnali hatállyal a felperes jogviszonyát, amely az ítélet jogerőre emelkedése napján szűnik meg. A jogkövetkezmények körében kötelezte az alperest a felperes elmaradt munkabére, valamint a felmentési időre járó átlagkeresete és kártérítés megfizetésére.A megállapított tényállás szerint az alperessel munkaviszonyban álló felperes az E. Kft.-nél, mint kölcsönvevőnél dolgozott betanított munkásként. A 2008. április 26-tól a munkavégzés közben történt rosszullétet követően távollévő felperes 2008. május 2-án sikertelenül próbálta felvenni a munkát, mert időközben 2008. április 29-én a kölcsönvevő - az ok megjelölése nélkül - az alperestől a felperes kölcsönzésének megszüntetését kérte. Az alperes 2008. május 7-én azonnali hatályú felmondással azzal az indoklással szüntette meg a munkaviszonyt, hogy a felperes 2008. április 26-tól igazolatlanul hiányzott, és távollétét felszólítás ellenére nem igazolta.
A munkaügyi bíróság nem fogadta el az alperesnek a felperes nevében eljáró nevelőszülő képviseleti jogosultságával kapcsolatos kifogását. Az alperes marasztalását pedig azzal indokolta, hogy a felperes munkaviszonyát nem az 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 193/K. §-ában írt szabályok szerint szüntette meg.
A másodfokú bíróság jogerős ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta. Álláspontja szerint az alperes az azonnali hatályú felmondás jogával még a felperes kötelezettségszegése esetén is csak az Mt. 193/K. § (3) bekezdésében foglaltak szerint élhetett volna, amelyre a felperes munkaszerződésének melléklete is utal.
A jogerős ítélettel szemben az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel. Kérte a jogerős ítéletnek a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedő hatályon kívül helyezését, a felperes keresetét elutasító határozat hozatalát, és első-, másodfokú és felülvizsgálati eljárási költségekben való marasztalását. Jogszabálysértésként az Mt. 193/K. § megsértésére hivatkozott.
Fenntartotta, hogy a perben a felperes nevelőszülője képviselőként nem járhatott volna el, mivel a felperes már nagykorú volt.
Álláspontja szerint az eljárt bíróságok helytelenül állapították meg a tényállást, és téves a jogi következtetésük is. Nem vették figyelembe az elsőfokú eljárásban becsatolt telefonos híváslistát, amely bizonyítja, hogy felszólította a felperest hiányzásának igazolására. A felperes azonban még a per során sem bizonyította állítólagos rosszullétét vagy betegségét, noha semmi nem akadályozta meg abban, hogy emiatt akár azon a napon, akár később orvoshoz forduljon.
Érvelése szerint a munkavállaló elsődleges kötelezettsége, hogy munkaidőben munkavégzés céljából rendelkezésre álljon, és ez a kötelezettség külön erre vonatkozó felhívás nélkül is érvényesül. A kötelezettségszegés megállapításának nem feltétele, hogy a munkáltató előzetesen felhívta-e az igazolás szükségességére a munkavállaló figyelmét. A felperes munkaszerződéséhez adott tájékoztató - mely szerint a kölcsönvevő által a tudomásszerzésétől számított öt munkanapon belül írásban közölt okra alapítható az azonnali hatályú felmondás - nem volt része a munkaszerződésnek, ezért a jogerős ítélet jogellenesen értékelte az alperes terhére, hogy nem az abban írtak szerint járt el.
A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.
Az alperes alaptalanul sérelmezte, hogy V. L., a felperes nevelőszülője képviselőként nem járhatott el. A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 67. § (1) bekezdésének a) pontja kimondja, hogy a perben meghatalmazottként - mások mellett - a fél, és a Pp. 13. § (2) bekezdése szerinti hozzátartozója is eljárhat, a törvény a hozzátartozók körének megjelölésekor megszorítást nem tartalmaz.
Az Mt. 193/K. § (1) bekezdése értelmében a határozott és határozatlan idejű munkaviszonyt azonnali hatállyal mind a kölcsönbeadó, mind a munkavállaló megszüntetheti. A (2) bekezdés szerint a kölcsönbeadó akkor szüntetheti meg azonnali hatályú felmondással a munkaviszonyt, ha a munkavállaló a munkaviszonyból eredő lényeges kötelezettségét vétkesen megszegi.
Az alperes által közölt azonnali hatályú felmondás indoka a felperes 2008. április 26-tól fennálló igazolatlan hiányzása volt, amelyet az alperes felszólítása ellenére hitelt érdemlően nem igazolt.
A felperes munkaszerződésének melléklete hivatkozott az Mt. 193/K. § (6) bekezdésére, amely szerint a kölcsönvevő által közölt ok alapján az azonnali hatályú felmondásra akkor kerülhet sor, ha a kölcsönvevő a munkavállaló vétkes magatartásáról a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül, írásban tájékoztatja a kölcsönbeadót. Az eljárt bíróságok e jogszabály téves értelmezésével következtettek arra, hogy a kölcsönvevőnél elkövetett kötelezettségszegés csak a kölcsönvevő ezzel indokolt kérése esetén adhat alapot azonnali hatályú felmondásra.
A hivatkozott jogszabály nem a kölcsönvevő által közölt okra, mint érvényességi feltételre, hanem az azonnali hatályú felmondási jog gyakorlásával kapcsolatos határidőre vonatkozik, mely szerint a kölcsönvevő az elkövetett kötelezettségszegésről öt munkanapon belül értesíti a kölcsönbeadót, aki az okról ily módon való tudomásszerzéstől számított 15 napon belül élhet az azonnali felmondás jogával. A perben a joggyakorlási határidők betartása nem volt vitatott, ezért önmagában nem tette jogellenessé az azonnali hatályú felmondást az a körülmény, hogy a kölcsönvevő írásban nem tájékoztatta az alperest, mint kölcsönbeadót a munkavállaló magatartásáról. Következésképpen a perben azt kellett vizsgálni, hogy az azonnali hatályú felmondás indoka valós-e, és a kötelezettségszegés bizonyítottsága esetén a kötelezettségszegés lényegesnek minősült-e.
A perben a felperes keresetét az alperes mint kölcsönbeadó azonnali hatályú felmondásában közölt indok alapján kellett vizsgálni. Az eljárt bíróságoknak a perbeli bizonyítékokból levont következtetése szerint az alperes a közölt indokot nem bizonyította [Mt. 193/J. § (2) bekezdés].
A felülvizsgálati eljárásban nincs lehetőség a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére és értékelésére, a Legfelsőbb Bíróság azt vizsgálhatja, hogy a mérlegelés körébe vont adatok megállapításánál és egybevetésénél nem történt-e iratellenes, kirívóan okszerűtlen, logikátlan következtetés (BH 2001/197).
Az alperes a felszólítása tekintetében alaptalanul hivatkozott a telefon-híváslistára, mint a felmondás e körbeni indoka bizonyítékára, mert V. G. tanúvallomása során akként nyilatkozott, hogy a felperessel folytatott telefonbeszélgetése során erre nem tértek ki. Az alperes továbbá nem cáfolta a felperes tényállítását arról, hogy a munkahelyén rosszul lett, emiatt a művezetője haza is küldte, majd amikor munkavégzésre jelentkezett, arról tájékoztatták, hogy áthelyezik egy másik telephelyre, és miután erre nem került sor, május 5-én felhívta az alperes egyik alkalmazottját, hogy hová kell mennie dolgozni. A felperest a műszakvezetőhöz irányították, aki a munkavégzés körülményeiről való tájékoztatás érdekében ismét az alpereshez irányította a felperest. Az alperes ezt követően élt azonnali hatályú felmondással a hiányzás és körülményei tisztázása és a felmondásban hivatkozott felszólítás nélkül [Mt. 3. § (1) bekezdés].
Mivel az alperes az Mt. 193/J. § (2) bekezdésében foglalt bizonyítási kötelezettségének nem tudott eleget tenni, az eljárt bíróságok törvénysértés nélkül állapították meg, hogy önmagában a felperes mulasztása az adott esetben okszerűen nem vezethetett a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetéséhez.
Fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv. II. 10.136/2010.)