adozona.hu
BH 2011.12.352
BH 2011.12.352
Az államilag támogatott tevékenység áfa-arányosításának a közösségi joggal ellentétes szabályozása, és ennek ellenőrzéssel történő korrekciója (1992. évi LXXIV. tv. 38. §, 2003. évi XCII. tv. 124/C. §, 77/388/EGK Tanácsi Irányelv 17., 19. cikk, Európai Bíróság C-243/03., C-74/08.)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a 2004. március 30-án benyújtott pályázat alapján a tejfeldolgozók veszteség-csökkentő támogatásáról szóló 31/2004. (III. 19.) FVM rendelet (továbbiakban: FVM rendelet) alapján, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 2004. április 9-én kiállított igazolása szerint 818 814 150 Ft támogatásban részesült. A felperessel szemben 2004-2005. évek vonatkozásában több ellenőrzést folytatott le az adóhatóság. 2004. április hónappal kapcsolatban megállapította, hogy a támogatáshoz kapcso...
BH 2011.12.352 Az államilag támogatott tevékenység áfa-arányosításának a közösségi joggal ellentétes szabályozása, és ennek ellenőrzéssel történő korrekciója (1992. évi LXXIV. tv. 38. §, 2003. évi XCII. tv. 124/C. §, 77/388/EGK Tanácsi Irányelv 17., 19. cikk, Európai Bíróság C-243/03., C-74/08.)
A felperes a 2004. március 30-án benyújtott pályázat alapján a tejfeldolgozók veszteség-csökkentő támogatásáról szóló 31/2004. (III. 19.) FVM rendelet (továbbiakban: FVM rendelet) alapján, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 2004. április 9-én kiállított igazolása szerint 818 814 150 Ft támogatásban részesült. A felperessel szemben 2004-2005. évek vonatkozásában több ellenőrzést folytatott le az adóhatóság. 2004. április hónappal kapcsolatban megállapította, hogy a támogatáshoz kapcsolódó beszerzéseket teljesítette, kiutalási kérelme a becsatolt bizonylatok alapján készült. 2004. október havi bevallásában a felperes az általános forgalmi adót adóköteles tevékenységéhez és adómentes tevékenységéhez kapcsolódó bevételei szerint arányosította és igényelte vissza. Az ellenőrzés szerint a bevallás a jogszabályok rendelkezéseinek megfelel. A 2004-2005. évre valamennyi adóra és költségvetési támogatásra (kivéve 2004. augusztus-december, 2005. március-április) vonatkozó ellenőrzés 48 906 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, mert a felperes bizonylatai nem minden esetben voltak alkalmasak az áfa visszaigénylésére, az áfa-arányosítási módszerére a határozat megállapítást nem tett.A felperes az Európai Közösségek Bírósága C-74/2008. számú ítéletére (PARAT ügy) hivatkozással a 2004. október hónapra benyújtott önrevíziós bevallásában 74 000 Ft összegű áfa-kötelezettség csökkenést mutatott ki.
Az elsőfokú adóhatóság az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 124/D. § (4) bekezdése szerint a felperes önrevíziós bevallását ismételt ellenőrzésre irányuló kérelemnek minősítette és határozatával 74 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, melyet jogosulatlan visszaigénylésnek minősített. Megállapította, hogy a felperes az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 38. § (1) bekezdés a) pontja értelmében 2004. október hónapra nem arányosíthatott jogszerűen, mert ebben a hónapban nem szerzett be támogatással érintett tejet, továbbá az arányosítás módszere sem felelt meg a jogszabályoknak, mert nem beszerzései alapján, hanem bevételei alapján arányosított.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta akként, hogy az önellenőrzéssel érintett 2004. október hónapra vonatkozóan lefolytatott utólagos ellenőrzés megállapításait tartalmazó 2005. május 24. napján kelt jogerős elsőfokú határozat rendelkezéseit fenntartotta, mert az ismételt ellenőrzés eredménye nem indokolta annak megváltoztatását. Egyúttal törölte az elsőfokú határozat rendelkező részében előírt megállapításokat, adókülönbözeti összegeket és megváltoztatta az indokolást is. Az indokolás szerint a felperes a tejfelesleg kezelés kompenzálására kapott támogatással érintett adóköteles tevékenységéhez kapcsolódó beszerzések levonható adóját nem tudta tételesen elkülöníteni, ezért nem az Áfa. tv. 38. § (1) bekezdés b) pontja szerint, hanem a (4) bekezdés alapján kellett volna elvégeznie az arányosítást. A PARAT ügyben hozott ítélet azonban nem érintette az Áfa. tv. 38. § (4) bekezdését, így a felperest az utólagos levonás joga nem illeti meg. A felperes ismételt ellenőrzés lefolytatására irányuló kérelme nem alapozta meg a határozat megváltoztatását, mivel az nem kifogásolta a felperes eredeti bevallásában alkalmazott arányosítási módszert.
A felperes keresetében az alperesi határozat hatályon kívül helyezését kérte az elsőfokú határozatra is kiterjedő hatállyal, és az adóhatóság új eljárás lefolytatására kötelezését. Az alperes az Art. 142. § (1) bekezdése szerinti tilalomba ütközően állapította meg, hogy az Áfa. tv. 38. § (4) bekezdése és nem a 38. § (1) bekezdés b) pontja szerint kellett volna az arányosítást elvégeznie. A 2004-2005. évre vonatkozó ellenőrzések egyike sem kifogásolta az Áfa. tv. 38. § (1) bekezdés b) pontja szerinti arányosítási módszert. Az alperes megfosztotta attól, hogy az Európai Bíróság ítélete alapján megillető adólevonási és adó-visszatérítési jogát gyakorolja. A felperes teljes egészében adóköteles tevékenységet végez, így fogalmilag kizárt az Áfa. tv. 38. § (4) bekezdésének alkalmazhatósága.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában rögzítette, hogy a felperes kizárólag adóköteles tevékenységet végzett, amelyhez államilag támogatott és nem támogatott beszerzéseket használt fel. A felperes nem tudta tételesen elkülöníteni a támogatással érintett adóköteles tevékenységéhez kapcsolódó támogatás nélküli beszerzések levonható adóját.
Az elsőfokú bíróság ezt követően idézte a 2004. május 1. napjától 2005. december 31. napjáig hatályos Áfa. tv. 38. § (1) bekezdés a), b) pontját és (4) bekezdését.
A felperes eredeti áfa-bevallásában az adóköteles és adómentes tevékenység alapján, míg az önrevízióban az Áfa. tv. 38. § (1) bekezdés b) pontja szerint arányosított. A felperes tévesen hivatkozott arra, hogy az adóhatóság a korábbi ellenőrzések alkalmával elfogadta a felperes Áfa. tv. 38. § (1) bekezdés b) pontja szerinti arányosítás módszerét, mivel az arányosítással kapcsolatban a határozatok nem tartalmaztak indokolást.
Az elsőfokú bíróság ellentétesnek minősítette a felperes főkönyvelőjének azon szóbeli nyilatkozatát, hogy az Áfa. tv. 38. § (1) bekezdés a) vagy b) pontja alapján végezte az arányosítást, mivel az akkor hatályos jogszabályok alapján az arányosítás csak az Áfa. tv. 38. § (4) bekezdése szerint volt elvégezhető. Ebből következően nem az alperes változtatta meg az arányosítás módszerét, hanem a felperes.
A perrel vitatott időszakban hatályos Áfa. tv. 38. § alapján az áfa nem teljes összegben, hanem csak az ún. arányosított része volt visszaigényelhető, majd az Európai Közösségek Bíróságának ítélete következtében a teljes előzetesen felszámított adó. Ennek következtében a korábban hatályban lévő szabályok szerint arányosított, és visszaigényelt áfa-különbözetet lehetett önellenőrzéssel érvényesíteni.
Mivel a felperes az adóköteles tevékenységéhez kapott támogatásból is finanszírozott beszerzések áfáját nem tudta elkülöníteni, így az Áfa. tv. 38. § (1) bekezdés b) pontja nem volt alkalmazható. Ugyanakkor nem volt alkalmazható a 38. § (4) bekezdése sem, mert az adóköteles és adómentes ún. vegyes tevékenységre vonatkozik, a felperesnek pedig adómentes tevékenysége nem volt. A felperes által az önellenőrzésben megjelölt visszatérítendő áfa összegszerűségében sem megalapozott.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet kérve annak hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő ítélet meghozatalát, mivel az ellentétes a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról - közös értékadó-rendszer: egységes adóalap megállapításról szóló, a Tanács 1977. május 17-ei 77/388/EGK Irányelv (Hatodik Irányelv) rendelkezéseivel, az Európai Közösségek Bírósága és a Legfelsőbb Bíróság konzekvens joggyakorlatával. A magyar jogalkotás 2006. január 1-jétől hatályon kívül helyezte az Áfa. tv. 38. § (4) bekezdésben írt arányosítási szabályokat, mivel az a Hatodik Irányelv rendelkezéseibe ütközött. Az alperes által alkalmazott adólevonási jog korlátozása a közösségi jogba ütközött. Súlyos, feloldhatatlan, egyben iratellenes, hogy sem az Áfa. tv. 38. § (1) bekezdés a) pontja, sem b) pontja, sem a 38. § (4) bekezdése nem alkalmazható a felperes esetében. Utalt arra, hogy az összegszerűségben sem az alperes, sem az elsőfokú adóhatóság nem tett kifogást. Nem állapítható meg, hogy milyen eltérésre hivatkozott az alperes, illetve az elsőfokú bíróság.
Az alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta azzal, hogy a felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésének nincs helye. Az adólevonás alapbizonylatait a felperes nem mutatta be az ellenőrzés során. A felperes a támogatást 2004. május 1-je előtti időszakra kapta, ugyanakkor az Európai Bíróság ítéletével érintett időszak 2004. május 1-je és 2004. december 31. közötti időszak volt.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint az elsőfokú bíróság a tényállást teljes körűen feltárta, de az ügyben alkalmazandó jogszabályok, különösen a közösségi jog nem megfelelő értelmezésével hozta meg döntését, ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletben kifejtett jogi állásponttal az alábbiak szerint nem értett egyet.
Kiindulási pontként rögzíthető, hogy a felperes 2004 októberében - az alperes által sem vitatottan - csak adóköteles tevékenységet folytatott. Amennyiben ehhez a tevékenységéhez nem igényelt és nem kapott volna állami támogatást, fel sem merült volna az Áfa. tv. 38. §-ában szabályozott arányosítás kötelezettsége. Mivel azonban a felperes a már hivatkozott FVM rendelet alapján állami támogatásban részesült, ezért köteles volt az előzetesen felszámított adóját megosztani. Az Áfa. tv. 2004 októberében hatályos 38. §-a kifejezett előírásokat tartalmazott az Áfa. tv. 22. § (1) és (2) bekezdése alapján adóalapot nem képező államháztartási támogatásban részesülő adóalany vonatkozásában az előzetesen felszámított adó megosztására. Erről az Áfa. tv. 38. § (1) bekezdés b) pontja, és (4) bekezdése rendelkezik. A (4) bekezdés az adóalapot nem képező államháztartási támogatásokat az adólevonásra nem jogosító tevékenységgel egy tekintet alá minősíti.
A felperes önrevíziójára és a perben felmerült jogkérdés eldöntésére éppen az Áfa. tv. 38. §-ában szabályozott előzetesen felszámított adó megosztása közösségi joggal való összeegyeztethetetlensége miatt került sor. Ennek alapján a Legfelsőbb Bíróság vizsgálta az Áfa. tv. 38. §-ának közösségi joggal való megfelelőségét a Hatodik Irányelv rendelkezései, illetve az Európai Bíróság, valamint a Legfelsőbb Bíróság ítéleteiben kifejtett jogi elvek alapján.
A felperes 2004 októberében kizárólag az állami támogatás miatt, az akkor hatályos Áfa. tv. 38. § szabályai alapján nem vonhatta le teljes körűen a rá áthárított előzetesen felszámított adó összegét. A Hatodik Irányelv 17. cikk (2) bekezdés a) pontja értelmében amennyiben a termékeket és szolgáltatásokat adóköteles tevékenységéhez használta fel, az adóalany jogosult az általa fizetendő adóból levonni az olyan termékek és szolgáltatások után fizetendő, illetve megfizetett hozzáadottérték-adót, amelyet részére egy másik adóalany szállított vagy fog szállítani, illetve teljesített vagy teljesíteni fog. Az adólevonási jog korlátozását fogalmazza meg a 17. cikk (5) bekezdése, mely szerint amennyiben az adóalany termékeket és szolgáltatásokat olyan értékesítéshez használja fel, amelyre a (2) és (3) bekezdés szerint adólevonási jog áll fenn, és ezzel egyidejűleg olyan értékesítéshez is, melyre nézve nem áll fenn az adólevonási jog, úgy a hozzáadottérték-adó levonását csupán addig a mértékig lehet megengedni, amely az először említett értékesítésre vonatkozik.
A fenti szabályozásból megállapítható, hogy a közösségi jog alapján főszabály szerint az adólevonási jog korlátlan, de a jogszabály meghatározza a kivételt is. Az Áfa. tv. 38. §-a az államháztartási támogatást tekintette adólevonásra nem jogosító tevékenységnek.
Mind a felek, mind az elsőfokú bíróság hivatkozott az Európai Bíróság C-74/08. számú ítéletére (PARAT ügy), amely vizsgálta az Áfa. tv. 38. § (1) bekezdés a) pontjának a közösségi joggal összeegyeztethetőségét. Az Áfa. tv. 38. §-a és a közösségi jog kapcsolatát azonban már korábban is vizsgálta a Legfelsőbb Bíróság a Kfv. I. 35.525/2006. és a Kfv.I.35.508/2007. számú ügyekben. A Legfelsőbb Bíróság mindkét ügyben hivatkozott az Európai Bíróság C-204/03. és C-243/03. számú ügyben kifejtettekre, melyek az állami támogatásokhoz kapcsolódó általános forgalmi adólevonást érintették.
A Bizottság és a Spanyol Királyság között C-204/03. számú ügyben hozott ítéletben az Európai Bíróság megállapította, hogy a Spanyol Királyság, mivel előírta a kizárólag adóköteles tevékenységet végző adóalanyok által viselt hozzáadottérték-adó arányosított levonását, és a támogatásokból finanszírozott termékek és szolgáltatások vásárlását, illetve igénybevételét terhelő hozzáadottérték-adó levonását korlátozó különös szabályt vezetett be; nem teljesítette a közösségi jogból, különösen a Hatodik Irányelv 17. cikkének (2) és (5) bekezdéséből és a 19. cikkéből eredő kötelezettségeit. Az ítélet 23. pontja kihangsúlyozta, hogy az Európai Bíróság már több ízben kimondta, az adólevonási jog bármilyen korlátozása befolyásolja az adóteher szintjét, és azt minden tagállamban hasonlóan kell alkalmazni. Következésképpen az ez alóli kivételek kizárólag a Hatodik Irányelvben kifejezetten rögzített esetekben lehetségesek. Hasonló döntést hozott az Európai Bíróság az Európai Közösségek Bizottsága - Francia Köztársaság C-243/03. számú ügyben is.
Mind az alperes, mind az elsőfokú bíróság külön-külön vizsgálta, hogy az Áfa. tv. 38. § (1) bekezdés a) pontja vagy b) pontja, vagy (4) bekezdése mennyiben felel meg a közösségi jognak és a PARAT ügyben kifejtetteknek. A Legfelsőbb Bíróság fent hivatkozott két döntése azonban egyértelműen megfogalmazta, hogy az Áfa. tv. 38. §-ának az államháztartási támogatás miatti arányosítási kötelezettsége a közösségi jogba ütközik. Ebből következően irreleváns körülmény, hogy a felperes melyik bekezdés alapján kívánta visszaigényelni az általános forgalmi adót, mert olyan jogi helyzetet kell teremteni, hogy a felperes bármelyikre való hivatkozással élhessen ez iránt.
Az Európai Közösségek Bírósága ítéletei függvényében a magyar jogalkotás is tudatában volt annak, hogy az Áfa. tv. 38. §-a a Hatodik Irányelvbe ütközött, hiszen 2006. január 1-jétől megszüntette az államháztartási támogatásra figyelemmel történő előzetesen felszámított adó megosztását, az Áfa. tv. 38. § (1) bekezdését módosította, a (4) bekezdését hatályon kívül helyezte. A módosító 2005. évi CXIX. törvény 39. §-ához fűzött miniszteri indokolás szerint "a 77/388/EGK Tanácsi irányelvvel való összeegyeztethetőség okán indokolttá válik az államháztartási támogatás miatti arányosítási kötelezettség megszüntetése, amely a kedvezőbb levonási hányad megteremtésén túl az arányosítással járó jelentős adminisztráció-többlettehertől is mentesíti az adózókat. A jelenlegi szabályozás összeegyeztethetőségét illetően az Európai Unió részéről hivatalos jelzés eddig ugyan nem érkezett, de hasonló szabályozás kapcsán egy másik tagállam esetében a közeljövőben precedens értékű bírósági döntés várható. Mindezen okok alapján az Áfa. tv. arányosításra vonatkozó előírásainak módosítása indokolt, mellyel az államháztartási támogatás miatti arányosítási kötelezettség megszűnik."
A megyei bíróság EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában született a PARAT ügyben az Európai Bíróság C-74/08. számú ítélete, amely már kifejezetten a magyar Áfa. tv. 38. §-át vizsgálta konkrétan az (1) bekezdés a) pontját. Ennek 19. pontja kifejtette, hogy az alapügyben érintett "Az adó levonása" címet viselő nemzeti szabályozás kapcsán meg kell jegyezni, hogy az a HÉA-levonás olyan általános korlátozását tartalmazza, amely az államháztartási támogatásban részesülő termékeket érintő valamennyi beszerzésre alkalmazandó. A 20. pont szerint a fentihez hasonló szabályozás a támogatásban részesülő termékek vagy szolgáltatások beszerzése tekintetében a levonási jognak a Hatodik Irányelv 17. cikkének (2) bekezdése által meg nem engedett korlátozását vezeti be (lásd: ebben az értelemben a C-2004/03. számú ítélet 26. és 27. pontját és a C-243/03. 32. pontját).
Az Európai Bíróság döntése az alábbi:
1. A tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról - közös hozzáadottérték-rendszer: egységes adóalap megállapításáról szóló, 1977. május 17-ei 77/388/EGK Hatodik Tanácsi Irányelv 17. cikkének (2) és (6) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely államháztartási támogatásban részesülő termékbeszerzés esetén a kapcsolódó hozzáadottérték-adó levonását csak az említett beszerzés nem támogatott hányada erejéig teszi lehetővé.
2. A 77/388. Hatodik Irányelv 17. cikkének (2) bekezdése olyan jogokat biztosít az adóalanyok számára, amelyekre a tagállami bíróság előtt az említett rendelkezéssel összeegyeztethetetlen nemzeti szabályozással szemben hivatkozhatnak.
Míg a Legfelsőbb Bíróság fentebb hivatkozott két ítélete az Európai Bíróságnak más tagállamokkal szemben hozott ítéletének értelmezésével jutott arra a következtetésre, hogy az Áfa. tv. 38. §-a nem felel meg a Hatodik Irányelv rendelkezéseinek, addig a PARAT ügyben hozott ítélet egyértelműen a magyar Áfa. tv. 38. §-át vizsgálta, és ennek alapján állapította meg a közösségi joggal való összeütközését. Ebből következően a felperest mindenképpen megilleti a korábban nem érvényesíthető áfa-levonási jog feléledt érvényesíthetősége.
Az alperes és az elsőfokú bíróság gondolatmenetéből következően azonban olyan jogi helyzet teremtődne, amely alapján a közösségi joggal ellentétes Áfa. tv. 38. § ellenére sem igényelhetné vissza a felperes az általános forgalmi adót. Az elsőfokú bíróság által megfogalmazott jogi megoldással a felperes a Hatodik Irányelvben és az Áfa. tv.-ben is megfogalmazott adó-visszaigénylési jogától esne el, amely súlyos jogsérelemmel járna. A Legfelsőbb Bíróság ezzel kapcsolatban ismételten hangsúlyozza, hogy az Európai Bíróság idézett ítéleteiből levezethető és a Legfelsőbb Bíróság hivatkozott két ítélete egyértelműen megállapítja az állami támogatás arányosításával kapcsolatos Áfa. tv. 38. § közösségi jogba ütközését.
Az arányosítás módszerét tekintve is tévedett az alperes és az elsőfokú bíróság is. Az iratokból és a korábbi adóhatósági eljárásokból megállapítható, hogy a felperes az Áfa. tv. 38. § (1) bekezdés b) pontja szerinti arányosítást alkalmazott. Azt a körülményt, hogy ez jogszerű volt vagy sem, a Legfelsőbb Bíróság jelen eljárásában nem vizsgálhatta. Ugyanakkor megállapítható, hogy ezt a módszert az adóhatóság sem vitatta, hiszen 2004., 2005. évekre vonatkozóan három alkalommal is adóigazgatási eljárást folytatott le áfa-adónemben. Téves az elsőfokú bíróságnak az a gondolatmenete, hogy az adóhatóság korábbi eljárásaiban az áfa-bevalláskor alkalmazott módszer helyességét illetően nem tett megállapítást. Tett megállapítást, csak negatív értelemben, vagyis nem kifogásolta az alkalmazott módszert. Amennyiben az adóhatóság a felperes által alkalmazott arányosítást nem találta volna megfelelőnek, úgy ez jogkövetkezményt, adókülönbözet megállapítását vonta volna maga után.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az önellenőrzésben megjelölt visszatérítendő adó összegszerűségében sem megalapozott. A jogerős alperesi határozat - amely jogszerűségének felülvizsgálatát végezte az elsőfokú bíróság - azonban ilyen megállapításokat nem tett. Az alperes határozatában az összegszerűség nem volt kérdés, hiszen a visszaigénylés jogszerűsége kapcsán utasították el a felperes kérelmét, nem összegszerűség miatt. Az elsőfokú bíróság a visszatérítendő áfa összegszerűsége körében erre figyelemmel nem tehetett volna megállapításokat.
A Legfelsőbb Bíróság az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében kifejtettekkel kapcsolatban az alábbiakra mutat rá. Az alperes szükségtelenül hivatkozott arra, hogy a felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésének nincs helye, hiszen ez a jelen perben fel sem merült. Nem bizonyítékok értékeléséről, illetve felülmérlegeléséről van szó, hanem jogszabályok értelmezéséről. Az alperes ellenkérelmében olyan körülményekre is hivatkozik, amely határozatában nem szerepelt: a felperes az alapbizonylatokat az ellenőrzéskor nem mutatta be, illetve a vállalt tej-felesleg kezelését 2004. május 31-éig be kellett fejeznie, ezért a kapott támogatás is kizárólag erre az időszakra vonatkozhat. Az adóhatóságnak jogi indokolását határozatában kell megfogalmaznia, utólag - különösen felülvizsgálati ellenkérelmében - már nem hivatkozhat olyan jogi érvekre, amelyekre elmulasztott hivatkozni. Ezért ezen hivatkozásokat a Legfelsőbb Bíróság érdemben nem vizsgálhatta.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján az alperes határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte. A megismételt eljárásban az elsőfokú adóhatóságnak figyelembe kell venni a fentebb kifejtetteket, tehát, hogy az Áfa. tv. 38. §-ának valamennyi pontja az államháztartási támogatás miatti arányosítási kötelezettség kapcsán közösségi jog-ellenes, ebből fakadóan a felperest megilleti az áfa-visszaigénylési jog. Ennek kapcsán az adóhatóság csak az vizsgálhatja, hogy a felperes eleget tud-e tenni az Áfa. tv.-ben szabályozott egyéb kötelezettségének (pl: beszerzéseket igazoló számlák).
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.443/2010.)