adozona.hu
AVI 2011.11.125
AVI 2011.11.125
A garanciális kötelezettség pénzügyi elszámolására a számviteli törvény rendelkezései az irányadóak [2000. évi C. tv. 41. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesnél 2002-2003. évre ellenőrzést tartott.
Az ellenőrzés eredményeként meghozott elsőfokú határozat a felperes terhére összesen 486 954 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, amelyből 429 775 000 Ft minősült adóhiánynak. Az adóhiány után 86 216 000 Ft adóbírságot, 62 799 000 Ft késedelmi pótlékot szabott ki, kötelezte továbbá 225 000 Ft mulasztási bírság megfizetésére.
A jelen felülvizsgálati eljárás tárgyát képező határozat 5. pontja szerint a felperes, mint a Renault...
AVI 2011.11.125 A garanciális kötelezettség pénzügyi elszámolására a számviteli törvény rendelkezései az irányadóak [2000. évi C. tv. 41. § (1) bek.].
Az adóhatóság a felperesnél 2002-2003. évre ellenőrzést tartott.Az ellenőrzés eredményeként meghozott elsőfokú határozat a felperes terhére összesen 486 954 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, amelyből 429 775 000 Ft minősült adóhiánynak. Az adóhiány után 86 216 000 Ft adóbírságot, 62 799 000 Ft késedelmi pótlékot szabott ki, kötelezte továbbá 225 000 Ft mulasztási bírság megfizetésére.
A jelen felülvizsgálati eljárás tárgyát képező határozat 5. pontja szerint a felperes, mint a Renault gépkocsi kizárólagos importőre márkakereskedői hálózata részére gépkocsikat értékesített. A márkakereskedők a vevőik részére végzett garanciális javítás anyagköltségét és munkadíját általános forgalmi adós számlán terhelték át a felperesre. A márkaszervizek a kibocsátott számlákban a garanciális javításokhoz kötődő szolgáltatásokat egységesen kezelték, függetlenül attól, hogy a kijavítás az adott márkakereskedő (márkaszerviz) által értékesített, vagy a felperes által közvetlenül értékesített, vagy másik márkakereskedő által értékesített gépjárműhöz kapcsolódott, és a felperes is e számlák alapján az azokban szereplő általános forgalmi adót mindenféle megbontás nélkül egységesen levonásba helyezte.
Az adóhatóság megállapítása szerint a Ptk. 305. § (2) bekezdéséből adódóan a garanciális javítások tekintetében nem merülhet fel önálló szolgáltatás nyújtás. A vevő az eredeti értékesítés szolgáltatás nyújtás díjának megfizetésekor e cselekmények ellenértékét is megfizette, hiszen hibátlan teljesítést vár az ellenértékért. Így tekintettel arra, hogy az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) értelmében sem önálló termékértékesítésnek, illetve szolgáltatás nyújtásnak nem tekinthető, ezért a felperes a jogszabályba ütközően fogadott be általános forgalmi adót is tartalmazó számlát, illetőleg jogsértően helyezte azok adótartamát levonásba.
A felperes fellebbezése folytán eljáró alperes 2006. június 16-án kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében e határozatok 3. és 5. pontjának hatályon kívül helyezését kérte.
A jelen eljárás tárgyát is képező 5. ponttal kapcsolatosan az volt az álláspontja, miszerint az üzleti tevékenység elválaszthatatlan része, hogy márkakereskedőivel szerződést kötött szervízhálózat üzemeltetésére. Részben jogszabályilag kötelezett a szavatosság vállalására, másrészt a vevői felé szerződésben is kötelezettséget vállalt arra, hogy az új autókra jótállás vonatkozik, így gyakran fennállt az az eset, hogy ellenérték nélküli javítási szolgáltatásokat vettek igénybe.
A felperes szerint a jogszabályon alapuló jótállási kötelezettség már egyértelműen a termék értékesítőjét és nem az importőrt terheli. Az importőr azonban továbbra is kedvezőbb feltételekkel nyújthat jótállást, így feljogosíthatja a fogyasztót, hogy a Renault hálózat bármely tagjánál érvényesíthesse jogait. Ez a lehetőség azonban a felperesi társaság döntésétől függ, illetve a felperes, mint vezérképviselet és a forgalmi hálózat tagjai között létrejött megállapodáson alapult, nem pedig jogszabályi kötelezettség volt.
A felperes és a javítást végző viszonylatában a vitatott számlákban szereplő garanciális elszámolások kizárólag a felperes által a márkakereskedésektől megrendelt kijavításokat tartalmazzák. A márkakereskedések pedig a kijavításra ellenérték fejében vállalkoztak, amely tevékenység az Áfa. tv. szerint szolgáltatás nyújtásnak minősült.
Az alperes kérte a kereset elutasítását.
A Fővárosi Bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a határozat 5. pontjával kapcsolatban osztotta az adóhatóság álláspontját. Elsődlegesen rögzítette, hogy a márkaszervizek a kibocsátott számlákban a garanciális javításokhoz kötődő szolgáltatásokat egységesen kezelték, függetlenül attól, hogy a kijavítás az adott márkakereskedő által értékesített, vagy pedig a felperes által közvetlen értékesített, vagy másik márkakereskedő által értékesített gépjárműhöz kapcsolódott. A felperes is a számlák alapján az abban szereplő általános forgalmi adót mindenféle megbontás nélkül egységesen levonásba helyezte.
A rendelkezésre álló adatok alapján az elsőfokú bíróságnak az volt a végkövetkeztetése, hogy a márkakereskedők által végzett garanciális munkákról általános forgalmi adót tartalmazó számla kibocsátásának nem volt helye, mivel a számlákon feltüntetett gazdasági események nem minősültek új szolgáltatásnak, így azok nem tartoztak az Áfa. tv. 3. § a) és b) pontjában meghatározott tárgyi hatály alá.
A jogerős ítéletnek a határozat 3. pontjával kapcsolatos rendelkezés ellen a peres felek nem terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet. E vonatkozásban az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság nem vizsgálta felül.
Az ítéletnek a határozat 5.) pontjában foglalt rendelkezéssel kapcsolatos része ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kérte e vonatkozásban az ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetének megfelelő döntés meghozatalát.
A felperes megismételte a keresetében kifejtett jogi álláspontját. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem okszerűen mérlegelte az egyes tényelemeket, így nem értékelték azt a tényt, hogy a kijavításokat tényleges pénzmozgás követte. A márkakereskedések az általuk ténylegesen elvégzett szolgáltatások mennyiségével arányos összeget érvényesítették a felperessel szemben. Ugyanakkor a felperes azt is hangsúlyozta, hogy amennyiben a bíróság megfelelő jogi következtetéseket vont volna le az általa megállapított tényekből, akkor azt mindenképpen megállapíthatta volna, hogy legalább részben helytálló a felperes levonásba helyezése, tekintettel arra, hogy a számlák megfelelő megbontása esetében ezt kellett volna megállapítani. Így ennek érdekében kérte az új eljárás elrendelését is.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság jogerős ítéletének felülvizsgálati kérelemmel nem támadott részét nem érintette felülvizsgálati kérelemmel támadott részét hatályában fenntartotta.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, és helytálló volt az abból levont jogi következtetése is.
A Ptk. 305. § (1) bekezdése alapján a kötelezett szavatol azért, hogy a szolgáltatott dologban a teljesítéskor megvannak a törvényben és a szerződésben meghatározott kellékek, azaz rendeltetésszerű használatra alkalmas, és egyébként is megfelel a szerződés által elérni kívánt célnak. Amennyiben a teljesítés nem szerződésszerű, azaz hibás, úgy a szavatosság keretében a kötelezett köteles a reparációra, amelynek módja a Ptk. 306. §-a szerint a kijavítás, árleszállítás, illetőleg kicserélés.
Az adóhatóság a rendelkezésre álló szerződéses viszonyrendszer, a garanciális szabályzat alapján helyesen állapította meg, hogy a felperes által állított, vállalkozási viszonyrendszer helyett garanciális hálózatrendszert alakítottak ki. A perbeli iratokban található import és szolgáltatási szerződés egyes elemei erre utaltak. Így kiemeli a Legfelsőbb Bíróság is azt a megállapítást, mely szerint a garancia alkalmazását az importőrtől, vagy a Renault minden olyan kereskedőjétől, illetve ügynökétől lehetett kérni, aki a márka pajzsformájú cégtábla birtokosa.
A perbeli iratok között nem volt olyan megbízás, vagy megrendelés, amely a felperes álláspontját alátámasztotta volna. A felperes és a vele szerződött márkakereskedők olyan garanciális hálózatot képeztek, amelynek keretében minden márkakereskedő garanciális javítással tartozott helytállni a többi márkakereskedő helyett is, amennyiben a vevő javítási igénnyel hozzá fordult. A garancia nyújtása a felperest lényegében, mint kizárólagos importőrt és termékértékesítőt is terhelte, hiszen valamennyi hibás teljesítés az ő értékesítésének következménye volt. Az ügylet valódi tartalma tehát szavatossági kötelezettségen alapult. Az adott perbeli esetben nem új kötelemről volt szó, hanem a felmerülő kijavítás, illetve kicserélés ugyanabból a szerződésből eredt, abból, hogy a vevők felé hibátlan gépjárműveket kellett szolgáltatni.
E hálózat lényege tehát, hogy a vevő az áru, a gépjármű megvásárlásakor kifizetett vételár ellenében hibátlan teljesítést vár, a vételár egy hibátlan teljesítés ellenértéke volt. Ezért helyesen járt el az adóhatóság és az elsőfokú bíróság is, amikor megállapította, hogy a felperes ezekben az esetekben az általános forgalmi adókörén kívüli tevékenység ellenében nem fogadhatta volna be az általános forgalmi adót tartalmazó számlákat. Általános forgalmi adó fizetésére, illetőleg előzetesen felszámított általános forgalmi adó levonására ezekben nem kerülhetett sor.
Így helyesen mutatott rá az adóhatóság arra is, hogy az Áfa. tv. szempontjából közömbös, hogy a garanciális javítás költségét a láncolat tagjai a felperes, mint kizárólagos importőr és értékesítő felé terhelik, a kifizetés lényege nem változik, ez mindenképpen áfa-körön kívüli pénzmozgást jelent.
E jogszabályban meghatározott garanciális kötelezettség pénzügyi megfelelő elszámolására a számvitelről szóló többször módosított 2000. évi C. törvény 41. § (1) bekezdése megfelelő megoldást ad.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott részét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.088/2008.)