BH 2011.11.319

A munkavállaló rendkívüli felmondása jogszerű, ha annak indoka szerint a munkáltató rendszeresen jelentős mértékű rendkívüli munkavégzésre kötelezte, ugyanakkor azt a jelenléti íven nem tüntethette fel, és azért nem részesült díjazásban [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont, (7) bekezdés; 140/A. § (1) bekezdés a) pont].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A felperes az alperes jogelődjénél 1997. augusztus 1-jétől számítástechnikai munkatárs munkakörben fennálló munkaviszonyát 2005. április 11-én rendkívüli felmondással megszüntette. Az indokolás szerint 2004 januárjától kezdődően a napi munkaidőn felül, és pihenőnapon is túlmunkát kellett végeznie, melyet a jelenléti íven nem tüntethetett fel, és amelyért ellentételezésben nem részesült. Ezáltal a munkáltató megszegte a rendkívüli munkavégzésre vonatkozó törvényi előírásokat.
A felperes a ker...

BH 2011.11.319 A munkavállaló rendkívüli felmondása jogszerű, ha annak indoka szerint a munkáltató rendszeresen jelentős mértékű rendkívüli munkavégzésre kötelezte, ugyanakkor azt a jelenléti íven nem tüntethette fel, és azért nem részesült díjazásban [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont, (7) bekezdés; 140/A. § (1) bekezdés a) pont].
A felperes az alperes jogelődjénél 1997. augusztus 1-jétől számítástechnikai munkatárs munkakörben fennálló munkaviszonyát 2005. április 11-én rendkívüli felmondással megszüntette. Az indokolás szerint 2004 januárjától kezdődően a napi munkaidőn felül, és pihenőnapon is túlmunkát kellett végeznie, melyet a jelenléti íven nem tüntethetett fel, és amelyért ellentételezésben nem részesült. Ezáltal a munkáltató megszegte a rendkívüli munkavégzésre vonatkozó törvényi előírásokat.
A felperes a keresetében az Mt. 96. § (7) bekezdésre hivatkozva a rendes felmondás esetén járó átlagkereset, végkielégítés, 13. havi fizetés, az elmaradt túlórákért járó bér és nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletében megállapította, hogy a felperes jogszerűen élt a rendkívüli felmondás jogával. Az Mt. 96. § (7) bekezdésére alapítottan 3 066 464 forintot, míg a túlóra ellenértékeként bruttó 4 719 427 forintot ítélt meg kamatokkal növelten. Ezt meghaladóan a felperes - egészségkárosodásra alapított 3 000 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére irányuló - keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság a felperes által csatolt és a munkáltatói jogkörgyakorló ügyvezető igazgató által aláírt túlmunkáról vezetett jelenléti ív, a felperes szakmai felettese, S. G. gazdasági igazgató, a munkáltatói jogkört gyakorló V. A., és B. K. főkönyvelő, Cz. M. rendszerszervező vallomása alapján megállapította, hogy a felperes sikerrel bizonyította, miszerint 2004. január hónaptól a munkaviszonya megszűnéséig munkanapokon, és a pihenőnapokon is rendszeresen túlmunkát végzett, mindösszesen 1168,8 óra mértékben. Ennek oka 2004. január 1-jétől áprilisig a tulajdonosváltással kapcsolatos adatszolgáltatás, 2004 áprilisától az új integrált informatikai vállalatirányítási rendszer (RR-rendszer) bevezetése, ezt követően a termékszintű utókalkulációs kimutatás új rendszerbe való integrálása volt.
A rendelkezésre álló bizonyítékok mérlegelése alapján a bíróság megállapította, hogy a felperes a rendkívüli munkavégzés ellenértéke kifizetésének elmulasztására hivatkozással alappal gyakorolta a rendkívüli felmondás jogát, ezért a felperest megilletik az Mt. 96. § (7) bekezdése alapján a 45 nap felmondási időre, a 3 havi végkielégítésre, a 13 havi bérre vonatkozóan előterjesztett összegek, míg a rendkívüli munkavégzés ellenértékeként az alperes által összegszerűleg nem vitatott ellenérték megfizetésére az Mt. 147. § (1) bekezdés alapján kötelezte az alperest.
A munkaügyi bíróság az alperes indítványára igazságügyi számítástechnikai szakértői véleményt szerzett be. A rendelkezésre álló adatok alapján a szakértő azonban csak azt tudta megállapítani, hogy a felperes "nagy munkát" végzett, mivel rendszerszervezői feladatokat is ellátott. Annak mértékét azonban csak annyira tudta megbecsülni, hogy az "aligha lehetett pár hét".
Elutasította a szakvélemény kiegészítésére irányuló indítványt arra tekintettel, hogy az alperes a szakvélemény beszerzését követően a korábbiakhoz képest ellentétes nyilatkozatot tett arra nézve, hogy az alperesnél az RR-rendszer normál informatikai környezetben, feltöltött adattartalommal rendelkezésre áll-e és működőképes-e.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében a Pp. 253. § (2) bekezdés értelmében - figyelemmel a Pp. 254. § (3) bekezdésében foglaltakra - annak helyes indokai alapján hagyta helyben.
A másodfokú bíróság kiemelten hivatkozott az ügyvezető igazgató nyilatkozatára, miszerint tudott a felperes által végzett túlmunkáról, arra az alperes érdekében került sor, és az ellenérték kifizetésére is ígéretet tett. Nem vitatta továbbá, hogy aláírta a felperes túlmunkájáról vezetett jelenléti íveket, ugyanakkor nem állította, hogy az abban foglaltakkal nem ért egyet. Miután a munkáltatói jogkörgyakorló azokat kifogás nélkül, sajátkezűleg aláírta, utóbb az alperes nem hivatkozhat arra, hogy nem volt tudomása a felperes által végzett túlmunkáról, és annak időtartamáról.
A meghallgatott tanúk vallomása alátámasztotta a felperes túlmunkavégzésének tényét és időtartamát. A másodfokú bíróság megállapította, hogy egyik tanú sem nyilatkozott akként, hogy nem volt "jóhiszemű" az alperesi céggel, de egybehangzóan előadták, hogy valamennyien jelentős mértékű túlmunkát végeztek. Ez az előadásuk azonban nem alkalmas a tanúk elfogultságának megállapítására.
A munkáltatói jogkörgyakorló és S. G. vallomása alapján megállapítható volt, hogy a munkáltatónak tudomása volt a túlmunka végzéséről, és arra a munkáltató érdekében szükség volt, így a felperesnek munkaidőn túl és a pihenőnapon végzett munkája elrendelés hiányában is túlmunkának minősül (BH 2002. 788.).
A másodfokú bíróság egyetértett a szakértői vélemény kiegészítésére vonatkozó indítvány elutasításával figyelemmel a tanúvallomásokra, az alperes vezérigazgató nyilatkozatára, a becsatolt jelenléti ívekre. Kiemelte továbbá, hogy az elsőfokú bíróságnak az RR-rendszer bevezetésével kapcsolatban releváns megállapításokat nem kellett tennie, mert a perbeli jogvita tárgya nem vállalkozói díj megfizetése, hanem túlmunkáért járó munkabér volt, amelynek kifizetése nem az eredmény létrehozásától függött. Az alperes eddig soha nem fejezte ki az elégedetlenségét a felperes munkavégzésével és teljesítményével kapcsolatosan. Miután az alperes a felperes által kimutatott túlóraszámokhoz kapcsolódó összegszerűséget a perben nem vitatta, ez okból arra a másodfokú bíróság felülbírálata nem terjedt ki.
A felperesi rendkívüli felmondás jogszerűsége, és az ahhoz fűződő jogkövetkezmények tekintetében az alperes fellebbezése - annak vitatásán kívül - érdemi indokolást nem tartalmazott, így helyes az elsőfokú bíróság döntése a felperes jognyilatkozatának jogszerűsége, és az ahhoz fűződő juttatások tekintetében.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletet elsődlegesen egészében, másodlagosan pedig az elsőfokú ítéletre is kiterjedően kérte hatályon kívül helyezni, és az elsőfokú bíróságot új határozat hozatalára utasítani.
Korábbi nyilatkozatait és észrevételeit fenntartva kérte a felperesi kereset teljes elutasítását.
Arra hivatkozott, hogy a munkáltató részéről túlmunka elrendelésére nem került sor, és annak indokoltsága nem is állt fenn. Ezért a túlmunkavégzés az Mt. 126. § (1) bekezdés, valamint a 127. § (1) bekezdés alapján nem jöhetett szóba. A felperes a túlmunka állítólagos elrendelését nem kérte írásban, mert ez nem állt az érdekében. A munkáltatói jogkörgyakorló ugyanis megbízva a felperesben, tényleges elolvasás, ellenőrzés nélkül ellenjegyezte a felperes által készített nyilvántartást, ugyanakkor a valóságnak megfelelően vezetett jelenléti íveken is kimutatható túlmunka.
Sérelmezte a szakvélemény kiegészítésére irányuló indítványa elutasítását, mert megfelelő hozzáértés birtokában a szakértő kimutathatta volna, hogy túlmunka végzésére nem került sor, és ilyen túlmunka végzése fizikai lehetetlenség és képtelenség. Az elsőfokú bíróság továbbá megsértette a Pp. 164. és a 174. § rendelkezését, mert olyan személyt rendeltek ki szakértőnek, akinek semmilyen "különleges szakértelme" nincs.
Nem értékelték Z. S.-né nyilatkozatát sem, aki tárgyilagosan tudott nyilatkozni arról, hogy a felperesnek mi volt a feladata az RR-rendszerre való átállás során.
A meghallgatott tanúk mindegyike hangoztatta az elfogultságát, ugyanakkor egyikük sem igazolta, hogy a felperes a követelt mértékű túlmunkát végezte volna el, konkrét időpontokra és feladatokra sem nyilatkoztak.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában tartását kérte.
Hivatkozása szerint bizonyítást nyert, hogy a munkáltató tudtával, az ő érdekében, a munkáltató aláírásával igazoltan ténylegesen túlmunkát végzett, melynek megállapításakor a másodfokú bíróság Z. S.-né tanúvallomását is értékelte.
Alaptalan az alperesnek a becsatolt jelenléti ívek közötti ellentmondásra történő hivatkozása dr. V. A. és S. G. bíróságok által helytállóan értékelt vallomása alapján.
A tanúk vallomása alátámasztotta a felperes által végzett jelentős mértékű túlmunkát, az alperes pedig csak a fellebbezésben hivatkozott a tanúk elfogultságára.
Helytállóan utasították el a bíróságok az alperes szakértői vélemény kiegészítésére vonatkozó indítványát a perben tett korábbi nyilatkozatával ellentétes állítására tekintettel, amelyet egyébként nem igazolt.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati kérelem önálló rendkívüli jogorvoslati kérelem, ezért abban pontosan meg kell jelölni a jogszabálysértést és annak indokait. Ebből következően nem felel meg a törvénynek a korábbi beadványokra történő utalás, ezért a Legfelsőbb Bíróság az alperes felülvizs­gálati kérelmének azon részeit bírálhatta el, amelyek a törvénynek megfelelnek [Pp. 272. § (2) bekezdés, BH 1995/99/2.]. A felülvizsgálati kérelemben hivatkozottak jogszabálysértés megállapítására nem alkalmasak [Pp. 275. § (1) bekezdés, 206. § (1) bekezdés, 221. § (1) bekezdés, BH 2001/097., BH 2002/29].
Az eljáró bíróságok helytállóan állapították meg, hogy a felperes - a rendkívüli munkavégzés írásbeli elrendelése hiányában is - rendkívüli munkát végzett akkor, amikor annak elrendelésére jogosult munkáltatói jogkörgyakorló tudtával, a munkáltató érdekében állóan a törvényes munkaidőn túl munkát végzett. Erre nézve a bíróságok helytállóan hivatkoztak dr. V. A. korábbi ügyvezető és S. G. gazdasági igazgató vallomására. A tanúvallomások alátámasztották a felperes nyilatkozatát arra nézve is, hogy a peresített időszakban a rendkívüli munkavégzés a munkáltató részéről miért volt szükséges és indokolt: 2004. január 1-jétől tulajdonosváltozás miatt szükséges adatközlés, 2004 áprilisától az RR-rendszerre átállás, majd ezt követően a termékszintű utókalkulációk.
Az elvégzett túlmunka szükségességét a munkáltatói jogkörgyakorló nemcsak a vallomásával támasztotta alá, hanem a felperes által készített kimutatás ellenjegyzésével is igazolta. Erre tekintettel helytálló a jogerős ítélet megállapítása, miszerint a túlmunka elvégzésének szükségszerűsége körében további - szakértői - vizsgálat nem volt indokolt. Ezért helytállóan utasították el az eljáró bíróságok az alperes további igazságügyi számítástechnikai szakvélemény beszerzésre irányuló indítványát. A perben beszerzett igazságügyi szakvélemény értékelése a bíróságok részéről jogszerűen, a perben rendelkezésre álló egyéb adatok figyelembevételével (alperesi munkáltató jogkörgyakorló nyilatkozata, tanúvallomások, okirati bizonyítékok) történt [Pp. 166. § (1) bekezdés]. A szakvéleményben foglalt releváns adatok hiányában a túlmunka végzés mértékére vonatkozóan helyesen tulajdonítottak jelentőséget a munkáltatói jogkörgyakorló aláírásával igazolt jelenléti íven feltüntetetteknek, figyelemmel az Mt. 140/A. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt munkáltatói nyilvántartási kötelezettségre, valamint az e körben helyesen értékelt dr. V. A. és S. G. vallomására.
Alaptalan az alperesnek a tanúk elfogultságára történő hivatkozása, erre nézve először a fellebbezésében tett állítását a jogerős ítélet helytálló indokokkal cáfolta.
A fentiekre tekintettel jogszerűen vonták le az eljáró bíróságok azon következtetést, hogy a felperesnek a peresített időszakban végzett, általa kimutatott túlmunkáért az Mt. 147. § (1) bekezdésben foglalt ellenérték jár, továbbá, hogy a rendkívüli munkavégzésre alapított rendkívüli felmondása jogszerű, így a felperest az Mt. 96. § (7) bekezdésre alapított összegek megilletik.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.841/2010.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.