adozona.hu
AVI 2011.9.95
AVI 2011.9.95
A kiadási pénztárbizonylat nem minősül adólevonási jogot megalapozó hiteles dokumentumnak [1992. évi LXXIV. tv. 35. § (1) bek.]
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a Fővárosi Bíróság 35. számú ítéletében elrendelt új eljárás eredményeként hozott elsőfokú határozatában - 1996-1997. évekre vonatkozóan - általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) adónemben kötelezte a felperest 4 781 000 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözet, 2 389 000 Ft adóbírság, 4 664 000 Ft késedelmi pótlék és 100 000 Ft mulasztási bírság megfizetésére.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az alperes határoz...
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az alperes határozatában a következőket állapította meg:
A felperest az M. Kft. (továbbiakban: Kft.) alapította, a felperesnek az S. Befektetési Rt. (továbbiakban: SB Rt.) és a Kft. kapcsolt vállalkozásai. A felperes és a Kft. 1995. augusztus 25-én hármastartalmú: vállalkozási, megbízási, haszonbérleti (továbbiakban: HTSZ) szerződést kötött. A szerződésben a felperes megbízta a Kft.-t 19 apartman felépítésének megszervezésével, lebonyolításával, a felépült apartmanok berendezésével, üzemeltetésével és karbantartásával. A szerződés rögzítette, hogy az aláírással egyidejűleg a felperes átad a Kft.-nek 50 000 000 Ft-ot, az ezen felüli beruházási költségeket a Kft. maga viseli. Az alperes nem fogadta el, hogy a HTSZ-re tekintettel a Kft. részére 27 000 000 Ft előlegként a kifizetésre került volna, az erre vonatkozó kiadási pénztárbizonylatot alakilag és tartalmilag hiteltelennek minősítette. Az összeget az alperes pénzeszköz átadásnak, a Kft. részére nyújtott kölcsönnek minősítette, és a bizonylathoz kapcsolódóan a felperes által kért adólevonási jogot nem ismerte el.
Az alperes megállapította azt is, hogy a felperes és a Kft. közötti haszonbérleti szerződés értelmében a Kft. a felperes 45%-os eszmei tulajdoni hányadába tartozó apartmanokat hasznosította, de ennek ellenértékét a felperes nem számlázta ki, az ellenérték nélkül használatba adott apartmanok után fizetendő áfát nem vallott, és nem is fizetett meg. Az alperes e körben az adó alapját becsléssel állapította meg és az SB Rt. által kiszámlázott ellenértékből arányosan számította ki azt az összeget (adókülönbözetet), amelyet a felperesnek az ingyenes átengedés miatt áfa-kötelezettségként be kellett volna vallania.
A felperes keresetében az adóhatósági határozatok megváltoztatását, illetve hatályon kívül helyezését kérte azzal, hogy az adóhiánynak minősülő adókülönbözet nem terheli, és a 27 000 000 Ft-os bizonylat szerinti áfa-tartalom részére visszajár, az áfa-visszaigénylési jogosultság megilleti. A felperes azzal érvelt, hogy az alperes jogsértően minősítette át a 27 000 000 Ft előleget kölcsönnek, és megalapozatlanul, iratellenesen, jogszabálysértően állapította meg, hogy a tulajdonában lévő ingatlanokat haszonbérbe adta volna a Kft.-nek. Ez utóbbi körben nemcsak a jogalapot, hanem az összegszerűséget is vitatta.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében a felperes keresetét elutasította, jogi álláspontja a következő volt:
Az alperes megalapozottan és jogszerűen tagadta meg a felperes által bevallásban le nem vont, vissza nem igényelt 27 000 000 Ft-hoz kapcsolódó áfa levonhatóságát. A felperesnek a kiadási pénztárbizonylat kiállításakor ugyanis beruházása nem volt folyamatban, és a bizonylat adattartalma sem felel meg az előlegre előírt, számlát helyettesítő okmány adattartalmával szemben támasztott követelményeknek. A HTSZ-szel és a HTSZ teljesítése érdekében kötött adásvételi szerződésekkel a hónapokkal későbbi előleg kifizetésről szóló kiadási pénztárbizonylat nem hozható összefüggésbe. A C. Kft.-vel kötött adásvételi szerződés pedig a tartalma, az eladó személye és a szerződés kelte miatt sincs összefüggésben az 1996. június 12-i kiadási pénztárbizonylattal, továbbá a Kft.-vel, és a C. Kft.-vel kötött szerződések szerint a vételár a már a szerződés megkötésekor maradéktalanul kifizetésre került, ezért a bizonylat nem hiteles.
Az alperes megalapozottan állapította meg azt is, hogy a Kft. a felperes tulajdoni hányadát érintően is hasznosította az apartmanokat, e körben a becslés alkalmazására jogszerűen került sor, és annak módszere is megfelelő. A felperes által perben felajánlott bizonyítás (lakónyilvántartó könyvek bemutatása) nem alkalmas a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérés hitelt érdemlő igazolására. A felperes nem bizonyította, hogy az alperes érdemi döntése e tekintetben - akár az összegszerűség kapcsán is - jogszabálysértő lenne.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság utasítását új eljárásra és új határozat hozatalára.
A felperes azzal érvelt, hogy a jogerős ítéletben megállapított tényállás iratellenes, téves ténybeli és jogi következtetéseket tartalmaz. A 27 000 000 Ft előleg kifizetésére a HTSZ-re tekintettel került sor, az 50 000 000 Ft-nak a részeként. Az apartmanok haszonbérbe adása kapcsán pedig azzal érvelt, hogy az alperes számításainak téves voltát igazolta, ezt azonban az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (1) bekezdése alapján eljárva a következőket állapította meg.
A felperesnek 1996. június 12-én - a 27 000 000 Ft-ról szóló kiadási pénztárbizonylat kiállításának napján - beruházása nem volt folyamatban. A felperes érvelésével ellentétben a kiadási pénztárbizonylat nem hozható összefüggésbe a HTSZ-szel, mivel e szerint a Kft.-nek az 50 000 000 Ft a szerződés aláírásával egyidejűleg átadásra került. Az előlegfizetésnek egyébként is feltétele, hogy annak átadásában a felek megegyeznek, ilyen megállapodás a felek között igazoltan nem jött létre, az esedékesség időpontjánál korábbi fizetés pedig nem minősíthető előlegnek. A pénzeszköz átadást a Kft. főkönyvében egyébként is 1996. december 30-i időponttal számolta el.
Az általános forgalmi adóról szóló többször módosított 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 43. § (2) és (3) bekezdései szerint 2004. május 1-jéig az előlegről egyébként is számlát helyettesítő okmányt kellett kiállítani, amelyen a teljesítési időpont rovatban az átvétel és a jóváírás napját fel kellett tüntetni. A felperes által hivatkozott kiadási pénztárbizonylat nem számlát helyettesítő okmány és adattartalmát illetően sem felel meg az Áfa. tv. 13. § (1) bekezdés 18. pontjában foglaltaknak.
Az a tény, hogy a felperes könyvelésében, mérlegében előlegként szerepeltette a 27 000 000 Ft-os pénzösszeget, ugyancsak nem alapozza meg érvelésének helytállóságát. A számvitelről szóló többször módosított 1991. évi XVIII. törvény 83. § (2) bekezdése értelmében ugyanis a számviteli nyilvántartásba csak szabályszerűen kiállított bizonylat alapján lehet adatokat bejegyezni. Szabályszerűnek pedig az a bizonylat minősül, amely az adott gazdasági eseményre vonatkozóan a könyvvitelben rögzítendő és más jogszabályban előírt adatokat a valóságnak megfelelően, hiánytalanul tartalmazza, valamint megfelel a bizonylat általános alaki és tartalmi követelményeinek. Tehát nem a mérlegben szereplő adat határozza meg a gazdasági esemény minősítését, hanem a gazdasági eseményt kell a mérlegben a valóságnak megfelelően feltüntetni.
Az adóhatóság az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdése alapján jogosult és köteles volt az adott gazdasági esemény minősítésére. Az alperes és az elsőfokú bíróság - az e körben iratszerűen megállapított tényállásból következően - a kiadási pénztárbizonylat szerinti gazdasági eseményt helytállóan minősítette. Az alperes és az elsőfokú bíróság jogszerűen állapította meg, hogy a felperes nem volt jogosult a kiadási bizonylat alapján az adólevonási jog gyakorlására az Áfa. tv. 35. § (1) bekezdés a) pontja szerinti előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum hiányában. A kiadási pénztárbizonylat formailag és tartalmilag sem minősül adólevonási jogot megalapozó hiteles dokumentumnak. A felperes nem csatolt olyan bizonyítékot, amely alkalmas lett volna annak hitelt érdemlő igazolására, hogy a valóságban a HTSZ-hez kapcsolódó előleg kifizetésre került volna sor. Ezért az alperes jogszerűen minősítette a pénzösszeget a Kft. részére történő ellenérték nélküli pénzeszköz átadásnak, és jogszerű álláspontra helyezkedett az adó-visszaigénylési jogot érintően is.
A felperes 1996-1997. évi mérlegében, éves eredmény-kimutatásában eredményt, vállalkozási tevékenységgel kapcsolatos bevételt nem szerepeltetett. Az alperes ugyanakkor a tulajdonosi lista, részvény, adásvételi- és kapcsolódó apartman használati szerződések, valamint a Kft. könyvelési bizonylatai alapján azonban megalapozottan és jogszerűen állapította meg, hogy a Kft. nemcsak a saját tulajdoni hányadára vonatkozóan hasznosította az apartmanokat, hanem a felperes tulajdoni hányadát érintően is. Mivel a Kft. tulajdoni hányadát meghaladó mértékben használta az ingatlanokat és a felperes az ingatlanok átengedésével kapcsolatban ellenértéket nem kapott, megvalósult az Áfa. tv. 9. § a) pontjában szabályozott szolgáltatásnyújtás. Az Áfa. tv. 25. § (3) bekezdése értelmében az adó alapja ilyen esetben a nyújtott szolgáltatás forgalmi értéke, az adó mértéke pedig az Áfa. tv. 28. § (1) bekezdése értelmében az adó alapjának 25%-a. Az alperes a felperes iratainak hiányában kizárólag az Art. 108. § (3) bekezdés c) pontjában és (6) bekezdése szerinti becsléssel állapíthatta meg az adó alapját. Az adóhatóság az adó alapját az ún. összehasonlító becslés módszerével jogszerűen határozta meg.
Az elsőfokú bíróság helytállóan utalt arra, hogy a felperes összegszerűséget vitató kereseti érvelése konkrét adatokat nem tartalmaz. A felperes érvelésével ellentétben - az iratokból megállapíthatóan - a hasznosítási terjedelem meghatározásakor az inaktív időszak levonásra került. Az elsőfokú bíróság ítéletében (10. oldal 3. bekezdés) iratszerűen rögzíti az apartmanok hasznosításával kapcsolatos tényeket, az abból levont ténybeli következtetései is okszerűek, érdemben helytállóak, az abban foglaltakat a Legfelsőbb Bíróság annak megismétlése nélkül teljes körűen osztja.
Kiemeli egyben a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felperes a bírósági eljárás során is csupán érveléseket terjesztett elő, és nem igazolt állításokat tett, konkrét bizonyítékokat nem nyújtott be, ilyen jellegű bizonyítást sem ajánlott fel [Pp. 164. § (1) bekezdése]. Ezért az apartmanok hasznosítását érintően sem állapítható meg jogszabálysértés.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.336/2007.)