adozona.hu
AVI 2011.8.82
AVI 2011.8.82
A számla tartalmi elemeinek vizsgálata nem tekinthető szakkérdésnek (1992. évi LXXIV. tv. 32., 35. §)
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél 2005. november 1. és november 30. közötti időszakra bevallások utólagos vizsgálatára irányuló pénzösszegek kiutalás előtti ellenőrzését végezte. A revízió eredményeként határozatával a felperes terhére 343 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, amely jogosulatlan adó-visszaigénylésnek minősült, ennek kiutalását elutasította, egyúttal 171 000 Ft adóbírságot szabott ki.
Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az általános forgalmi ad...
Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) és a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) szabályaira hivatkozással megállapította, hogy az Sz. 2005 Kft. által kibocsátott AD 06531010 sorszámú számla alapján a felperest az adó-visszaigénylési jog nem illeti meg. A gazdasági eseményt fiktívnek minősítette, mivel a számla szerint a felek közötti termékértékesítés és annak ellenértékének készpénzben történő kiegyenlítése 2005. november 21-én történt, de ezen sorszámú számlát tartalmazó számlatömböt a számlakiállító csak 2005. november 25-én szerezte be.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be kereseti kérelmet.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában hivatkozott az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés a) pontjára, 35. § (1) bekezdésére, mely szerint az adólevonási jog kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható. Az Sztv. 166. § (2) bekezdése értelmében a számviteli bizonylat adatainak alakilag és tartalmilag hitelesnek, megbízhatónak és helytállónak kell lennie. Az Sztv. 15. § (3) bekezdése alapján a könyvvitelben rögzített és a beszámolóban szereplő tételeknek a valóságban is megtalálhatóknak, bizonyíthatóknak, kívülállók által is megállapíthatóknak kell lenniük.
Mindezek alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy nem fogadható el hiteles dokumentumnak az a számla, amely a kiállítás napján még nem volt a kiállító birtokában. A számlán szereplő időpont nem valós, így a számviteli bizonylat nem hiteles, ezért arra adólevonási jogot alapítani nem lehet.
Az Áfa. tv. 44. § (5) bekezdésével kapcsolatban kifejtette, hogy a számla hiteltelensége nem olyan okból következett be, amelyről a számlabefogadónak nem volt tudomása, azt nem ismerhette fel.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet kérve annak hatályon kívül helyezését, mivel az megsértette a Pp. 97. §-át, 145. § (1) és (3) bekezdését, 164. § (1) bekezdését, 177. § (1) bekezdését, 206. § (1) bekezdését, 218. § (1) bekezdését, 221. § (1) bekezdését, valamint az Áfa. tv. 13. § (1) bekezdés 16. pontját, 35. § (1) bekezdését, 43. § (1) bekezdését, 45. § (5) bekezdését és az Alkotmány 57. § (5) bekezdését. Az elsőfokú bíróság elmulasztott szakértőt kirendelni, a bizonyítást nem folytatta le teljes körűen, nem értékelte megfelelően a számla tartalmi elemeit, és az ítélet kézbesítése is szabálytalan volt.
Az alperes a jogerős ítélet hatályban való fenntartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint az elsőfokú bíróság a tényállást kellő mélységben feltárta, és az ügyben alkalmazandó jogszabályok helytálló értelmezésével jogszerű döntést hozott. A felperes fellebbezésével kapcsolatban az alábbiakat fejti ki. A felperesi kérelemben hivatkozottakkal szemben a Legfelsőbb Bíróság is szükségtelennek ítélte, hogy az elsőfokú bíróság szakértőt rendeljen ki az ügyben. Az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdése, 35. § (1) bekezdése és az Sztv. 166. § (2) bekezdése alapján a közigazgatási perben abban a jogkérdésben kellett állást foglalni, hogy a vitatott számla alapján a felperest megillette-e az adólevonási jog, vagy sem. Ezt a Legfelsőbb Bíróság olyan jogkérdésnek tekintette, amelyre szükségtelen szakértő kirendelése. A számla tartalmi elemeinek vizsgálata és annak kihatása az adólevonási jog gyakorolhatóságára, nem tekinthető szakkérdésnek.
Jelen perben nem merült fel olyan egyéb bizonyítandó tény, amely további bizonyítási eljárást tett volna szükségessé. A bíróság sem a Pp. 164. §-át, sem 221. § (1) bekezdését nem sértette meg.
A felperes érvelésével szemben a tényeket és bizonyítékokat az elsőfokú bíróság megfelelően értékelte, nem sértette meg a Pp. 206. § (1) bekezdését.
A Legfelsőbb Bíróság töretlen ítélkezési gyakorlata alapján csak a tartalmilag és formailag helytálló számla lehet az alapja az adólevonási jog jogszerű gyakorlásának. A felperes ilyen hiteles dokumentummal nem rendelkezett. Mind az alperes, mind az elsőfokú bíróság jogszerűen állapította meg, hogy a számla keltének időpontjában a számla kiállítója nem rendelkezett az adott számlatömbbel, így ez az időpont hiteltelen, mely a számlát is hiteltelenné teszi.
A felperes kellő körültekintésre sem hivatkozhat megalapozottan, hiszen olyan számlát fogadott be, amelyről tudott vagy tudnia kellett volna, hogy nem megfelelő dátumot tartalmaz [Áfa. tv. 44. § (5) bekezdés], hiszen nem a teljesítés időpontjában állították ki, mégis a teljesítés ideje szerepel a számlakiállítás időpontjának.
A számla kiállításának valódiságáért valóban a kiállító felel, ezt az igényét a felperes külön polgári perben érvényesítheti a számlakiállítóval szemben. Ez azonban nincs kihatással a közigazgatási per eredményére, vagyis hogy a felperes nem rendelkezett tartalmilag hiteles számlával, így adólevonási jogát jogszerűen nem gyakorolhatta.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.352/2007.)