BH 2011.8.227

A felszámolás alatt álló céggel szemben egyetemleges kártérítési felelősséggel tartozik a felszámoló és a vevő, amennyiben a felszámoló a vevővel összejátszva a felszámolási vagyonba tartozó követelést a forgalmi érték töredékéért ruházza át [1991. évi XLIX. tv. 49. §, 54. §, Ptk. 339. §, 344. §].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A felülvizsgálati kérelem szempontjából irányadó tényállás szerint a felperes (a felülvizsgálati eljárásban már I. r. felperes) 2001. január 18-ától felszámolás alatt áll, felszámolójául a bíróság a IV. r. alperest jelölte ki, a fel­számolóbiztosa dr. K. P. volt. Ekkor a IV. r. alperes tulajdonosa a korábbi II. r. alperes, S. Ltd. (1%), valamint dr. K. P. (99%) voltak. A felperesnek a felszámolás elrendelésekor vagyona nem volt, csupán el nem ismert kö­vetelésekkel rendelkezett, a hitelezői a...

BH 2011.8.227 A felszámolás alatt álló céggel szemben egyetemleges kártérítési felelősséggel tartozik a felszámoló és a vevő, amennyiben a felszámoló a vevővel összejátszva a felszámolási vagyonba tartozó követelést a forgalmi érték töredékéért ruházza át [1991. évi XLIX. tv. 49. §, 54. §, Ptk. 339. §, 344. §].
A felülvizsgálati kérelem szempontjából irányadó tényállás szerint a felperes (a felülvizsgálati eljárásban már I. r. felperes) 2001. január 18-ától felszámolás alatt áll, felszámolójául a bíróság a IV. r. alperest jelölte ki, a fel­számolóbiztosa dr. K. P. volt. Ekkor a IV. r. alperes tulajdonosa a korábbi II. r. alperes, S. Ltd. (1%), valamint dr. K. P. (99%) voltak. A felperesnek a felszámolás elrendelésekor vagyona nem volt, csupán el nem ismert kö­vetelésekkel rendelkezett, a hitelezői a felszámolóhoz 152 254 972 Ft hitelezői igényt jelentettek be.
A Bíróság előtt 1999. február 10-étől folyamatban volt a felperes által az M. Rt.-vel szemben 74 455 000 Ft és járulékai megfizetése iránti per, amelyben a bíróság 2000-ben szakértői véleményt szerzett be, amely a felperes követelését mintegy 60 000 000 Ft + áfa tekintetében megalapozta. A szakértői véleményt az M. Rt. nem fogadta el, és mintegy 48 500 000 Ft tekintetében beszámítási kifogást is előterjesztett.
A felperes képviseletét a perben a felszámolóbiztos a 2001. március 14-én tartott tárgyaláson vette át, a bíróság ezt követően a 2002. május 22-ei tárgyalást azzal halasztotta el, hogy a következő tárgyaláson ítélettel le kívánja zárni az ügyet. A IV. r. alperes a 119 091 000 Ft összegben könyv szerint nyilvántartott követeléseket pályázat útján értékesítésre hirdette meg 2002. július 11-én 5 000 000 Ft vételár mellett. A kiírás szerint a követelések kifejezetten kétesek, bizonytalan kimenetelűek, 59 527 000 Ft követelés külföldi adóssal szemben áll fenn, az ezt meghaladó 59 564 000 Ft pedig per alatt áll. A kiírásra egyedül az I. r. alperes nyújtott be pályázatot, a perben érvényesített követelésre 6 000 000 Ft vételárat ajánlott fel, a külföldi adóssal szemben fennálló követelést megvásárolni nem kívánta. A IV. r. alperes az I. r. alperes pályázatát elfogadta és 2002. szeptember 12-én az I. r. alperesre engedményezte a felperes peresített 59 564 000 Ft követelését és annak járulékait, majd az engedményezést 2002. október 9-én a bíróságnak bejelentette. Az engedményes a perbe II. r. felperesként belépett. Az azt követő első tárgyaláson - 2003. március 7-én - az elsőfokú bíróság ítéletet hozott, amelyben kötelezte az M. Rt.-t, a II. r. felperes (a jelen per I. r. alperese) javára 74 455 000 Ft tőke és annak kamatai, valamint a perköltségek megfizetésére. Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a per főtárgya tekintetében helybenhagyta, ennek eredményeként az M. Rt.-től 156 120 409 Ft folyt be.
Azt követően, hogy a IV. r. alperes a felperes képviselőjeként belépett a fenti perbe a IV. r. alperes akkori tulajdonosa az S. Ltd. 2001. október 4-én megvásárolta a jelen per I. r. alperese részvényeinek 100%-át és még ezen a napon vezérigazgatóul jelölte ki a korábbi III. r. alperest, A. J-t. 2002. március 1-jén A. J. megvásárolta az I. r. alperes részvényeinek 100%-át azzal, hogy a vételárat az S. Ltd. eladónak 2002. december 10-éig megfizeti. Az esetben, ha a vételár fizetési kötelezettségének nem tesz eleget a részvények tulajdonjoga visszaszáll az eladóra.
A vevő utóbb a vételárat nem fizette meg.
Az I. r. alperes az adásvételi szerződés szerinti, valamint a 2002. december 10-ei újabb, a részvényes személyében bekövetkezett változást csak 2004. október 11-én jelentette be egy időben a cégbírósághoz. Az engedményezési szerződés megkötésekor tehát a fentiek szerint a cégjegyzékben az I. r. alperes tulajdonosaként az S. Ltd. volt bejegyezve.
A felszámoló intézkedése ellen a hitelezők már korábban 2004. június 28-án kifogást terjesztettek elő. A bíróság a 2005. január 19-én kelt végzésében a IV. r. alperest hivatalból felmentette a felszámolói tisztsége alól. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzésének fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyta, a Legfelsőbb Bíróság pedig a másodfokú bíróság végzését hatályában fenntartotta. Megállapította, hogy a felszámoló és az I. r. alperes közötti összefonódás alkalmas volt arra, hogy az I. r. alperes olyan "bennfentes" információkhoz jusson, amelyekkel a többi kívülálló személy az iratok áttanulmányozása alapján nem rendelkezhetett; hogy a felszámoló sürgős szükség nélkül, rendkívül alacsony áron, a tulajdonosi köréhez tartozó cég részére értékesítette azt a peresített követelést, amelyből az adós várható bevétele jelentős hitelezői igények kielégítésére nyújtott volna fedezetet. Ez a magatartás a bíróság megítélése szerint olyan súlyosan sérti a 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 49. §-ának (1) bekezdését és az 54. §-át, amely alapot ad a felszámoló Cstv. 27/A. §-ának (7) bekezdése alapján hivatalból történő felmentésére.
A felperes a módosított keresetében az I. és a IV. r. alpereseket egyetemlegesen 144 000 000 Ft tőkében, ennek kamataiban és a perköltségekben kérte marasztalni. A keresetének elsődleges jogcímét kártérítésben, jogalapját a Cstv. 54. §-ában, a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésében, az alperesek egyetemleges marasztalását a Ptk. 344. §-ának (1) bekezdésében, valamint a 337-338. §-aiban; tényalapját pedig abban jelölte meg, hogy a IV. r. alperes a tulajdonosi körébe tartozó I. r. alperessel együtt vonta ki a felperes felszámolói vagyonából a hitelezők követelései túlnyomórészének kielégítésére alkalmas követelést, ezzel megfosztották a hitelezőket a követelések fedezetétől.
Másodsorban kérte annak megállapítását, hogy az általa és az I. r. alperes által kötött engedményezési szerződés a jóerkölcsbe ütközés okán a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése szerint semmis.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték.
Védekezésül mindketten hivatkoztak arra, hogy a kártérítés egyetlen törvényi feltétele sem áll fenn. A követelés nyilvános pályázat útján került értékesítésre. A IV. r. alperes a kiírásban megtévesztő adatokat nem közölt, a per valóban kétes kimenetelű volt; a behajthatósága is kétséges; megvásárlásakor az I. r. alperes tulajdonosa nem a IV. r. alperes egyik tulajdonosa, hanem A. J. volt, aki semmilyen összefonódásban nem állt a IV. r. alperessel.
Az I. r. alperes ezen túl védekezett azzal, hogy nem volt anyagi jogi szempontból perindítási jogosultsága a felperesnek, a Cstv. 49. §-ának (5) bekezdése szerint ugyanis az adásvételi szerződést a fél támadhatja meg bíróság előtt 30 napos határidő alatt, a károsult pedig nem a felperes, hanem a hitelezők lennének.
A IV. r. alperes előadta, hogy mint felszámolónak nem volt anyagi jogi eszköze az igény érvényesítésére, a végrehajtási költségek előlegezésére, továbbá hogy a felszámolási eljárást két év alatt be kellett fejeznie, tehát ezek a körülmények is indokolták a követelés értékesítését. Hangsúlyozta a Legfelsőbb Bíróság felszámoló felmentése tárgyában hozott végzésének nincs ítélt dologi hatálya. Végül kifejtette azt az álláspontját, hogy a perbeli követelés a Cstv. 3. §-a (1) bekezdésének e) pontja, valamint a 4. §-ának (1) és (2) bekezdése szerint nem minősül felszámolói vagyonnak.
Az elsőfokú bíróság ítéletében az alpereseket kártérítés jogcímén egyetemlegesen 144 000 000 Ft-ban és annak kamataiban marasztalta.
Az ítélőtábla a I. és IV. r. alperesek fellebbezése folytán hozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Kifejtette, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak a felszámoló felmentése tárgyában hozott határozata ítélt dolognak minősül, és helyes volt az írásba foglalt végzésnek okirati bizonyítékként való felhasználása is. Megállapította továbbá, hogy az elsőfokú bíróság nem követett el eljárásjogi jogszabálysértést azzal, hogy az alperes által felajánlott tanúbizonyításokat nem folytatta le, a jogvita a beszerzett bizonyítékok alapján elbírálható volt.
Az ügy érdemében rámutatott, hogy a perbeli követelés az adós felszámolási vagyonába tartozott, tekintet nélkül arra, hogy az ellenérdekű fél elismerte, avagy sem, függetlenül a kötelezett által vitatott követelés számviteli nyilvántartásának szabályaitól. A Cstv. 34. §-a (2) bekezdésében foglaltak alkalmazásában, ha az ellenérdekű fél által vitatott követelés nem tartozna a felszámolási vagyonba, arra a felszámoló rendelkezési joga sem terjedne ki.
A másodfokú bíróság jogi álláspontja szerint az alperesek kártérítési felelősségének valamennyi törvényi tényállási eleme megvalósult. Az I. és a IV. r. alperes közös károkozó magatartását a perbeli követelés engedményezése tárgyában kötött megállapodásban jelölte meg. A követelés az I. és a IV. r. alperes összehangolt, szándékos tevékenységének eredményeként került ki a felperes felszámolási vagyonából, a reális érték töredékéért. A Cstv. 49. §-ának (1) bekezdése szerint a felszámoló az adós vagyontárgyait nyilvánosan értékesíti a forgalomban elérhető legmagasabb áron. Az elérhető legmagasabb árat befolyásolja, hogy a pályázat kiírója milyen tájékoztatást ad a kockázat mértékéről, és az értékesítendő követelés egyéb tulajdonságairól. A vételi ajánlatot, avagy annak elmaradását a valóságnak meg nem felelő tájékoztatás befolyásolja.
A elsőfokú bíróságtól eltérően megállapította, hogy a felperes kára tényleges kár (damnum emergens) nem pedig elmaradt haszon. A követelés a behajtással nem növekedett, csupán ekkor vált bizonyossá annak értéke.
Az okozati összefüggés tekintetében megállapította, hogy az a felperes kára, valamint az I. és IV. r. alperesek felróható magatartása között fennállt. Az engedményezéssel a követelés kikerült a felperes felszámolási vagyonából. A IV. r. alperes mint felszámoló nem olyan magatartást tanúsított, mint amilyen az adott helyzetben elvárható lett volna, az I. r. alperes nem volt jóhiszemű vevő, a perbeli követelést a felszámolóval összejátszva mások számára hozzá nem férhető információ alapján szerezte meg.
Az alperesek a felelősség alól magukat kimenteni nem tudták.
A jogerős ítélet ellen az I. és a IV. r. alperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet annak hatályon kívül helyezése, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatása és a kereset elutasítása végett.
A másodfokú bíróság által elkövetett jogszabálysértést a Cstv. 3. §-a (1) bekezdésének e) pontjában, a 4. §-a (1) és (2) bekezdésében, a 48. §-a (1) bekezdésében, a 49. §-a (1) bekezdésében, a 49/A. §-a (1) és (2) bekezdésében, az 54. §-ában, a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésében, az 1997. évi CXLV. törvény 30. §-ának (2) bekezdésében, a 2000. évi C. törvény 29. §-ának (1) bekezdésében, a Pp. 206. §-ában, és az 1/2000. PJE számú határozatban foglaltak megsértésében jelölték meg.
Előadták, hogy a másodfokú bíróság a bizonyítás szabályainak elsőfokú bíróság által történt megsértését nem orvosolta. Nem került sor A. J. és Sz. L. tanúk együttes meghallgatására; a bíróság nem szerezte be a felszámoló felmentésével kapcsolatos iratokat és nem foganatosították az általuk kért dr. T. G. és M. Gy. tanúk kihallgatását, akiknek a vallomásával azt kívánták bizonyítani, hogy általában milyen áron történt meg a felszámolás alá került cégek követeléseinek értékesítése; a pályázat iránt érdeklődő ügyvéd tanúk kihallgatásával azt kívánták igazolni, hogy a IV. r. alperes betekintést nyújtott az M. Rt. elleni per irataiba; hogy nevezettek a szakértői véleményt ismerték. Előadták, hogy nem bizonyított mi volt az a "bennfentes információ", amit a IV. r. alperes az I. r. alperesnek átadott és az, hogy hatott ki a követelés megvásárlására, illetve "az M. Rt. ellen hozott ítéletből kitűnik, hogy ilyen információ nem volt."
Álláspontjuk szerint nem valós megállapítás, hogy a részvény adásvételi szerződés nem ment teljesedésbe. Az eredeti állapot helyreállítására került sor a vételár elmaradása miatt, ennek azért van jelentősége, mert fontos, hogy kiknek a tulajdonában állt az I. r. alperes a követelés megvásárlásakor.
Sérelmezték annak megállapítását, hogy a perbeli követelés a felperes felszámolási vagyonába tartozott. E körben jogirodalomra hivatkoztak, amely nem tekinti az el nem ismert követelést a felszámolási vagyon részének. A vagyon fogalmát a számviteli törvény alapján kell megállapítani, ami megelőzi a Ptk. szerinti vagyon fogalmát. Ezt alátámasztják a Pénzügyminisztérium és az APEH állásfoglalásai is, amelyeket a másodfokú bíróság nem vett figyelembe.
Előadták, hogy a felszámoló rendelkezési joga szélesebb körű, kiterjed a vagyonnak nem minősülő bizonytalan követelésekre is. A másodfokú bíróság tévesen hivatkozott a Cstv. 48. §-ának (1) bekezdésére és az 56. §-ának (2) bekezdésére. Ez utóbbi a zárómérlegben szereplő be nem hajtott követelésről rendelkezik, amely nem azonos a perbeli el sem ismert követeléssel. A záró elszámolásban szereplő követelés ugyanis alkalmas a végrehajtásra, csak annak a végrehajtása nem történt meg, az el nem ismert követelés végrehajtásra alkalmatlan. A Cstv. 63/A. § és 63/B. §-a ugyancsak be nem hajtott követelést említ.
Nem értettek egyet azzal, hogy az engedményezési szerződés megkötése közös károkozó magatartást jelent.
Álláspontjuk szerint hiányzik a kár és a jogellenes magatartás közötti okozati összefüggés is. A másodfokú bíróság tényleges kárnak fogadta el a felperes által megjelöltet, eszerint a vitás követelés 2002. szeptember 12-én - az engedményezéskor - ugyanannyit ért mint 2004 áprili­sában.
Hivatkoztak arra, hogy a pályázati kiírás nem volt megtévesztő, a pályáztatott követelés mintegy fele külföldi adóssal szemben állt fenn, ezzel kapcsolatban még csak kérdéseket sem tettek fel a bíróságok a IV. r. alperesnek. A felszámoló nem tüntette fel a pályázatban a követelést túlságosan kockázatosnak. A pályázat iránt több érdeklődő is volt, tehát nem állapítható meg, hogy a IV. r. alperes megtévesztette a pályázókat. Azért, hogy az engedményes utóbb milyen eredményt ért el a követelés behajtása terén a felszámoló felelőssé nem tehető.
A IV. r. alperes 2010. március 17-én kelt felülvizsgálati kérelem kiegészítése elnevezésű beadványában hivatkozott arra, hogy az eljárt bíróságok olyan összegű kártérítés fizetésére kötelezték az alpereseket, amely az engedményezés időpontjában még nem is létezett.
Sérelmezte, hogy a másodfokú ítélet nem foglalkozott azokkal a méltányolható körülményekkel, amelyek indokolttá tették a követelés értékesítését. Az M. Rt. beszámítási kifogása jelentős volt, azt ugyanis még a felszámolási eljárás megindítása előtt a perben jelentette be az rt. A bíróság érdemben utasította el a beszámítási kifogását, tehát nem azon az alapon, hogy a felszámolási eljárásban a követelést nem érvényesítette.
Végezetül hivatkozott arra, hogy pernyertesség esetén sem volt esélye a követelés behajtására, 2001-ben az M. Rt.-nek 300 000 000 Ft-os vesztesége volt.
A felszámolási eljárás során az E. Kft. bejelentette, hogy nyilvános árverésen megvásárolta az I. r. felperes javára megítélt 144 000 000 Ft követelésből 104 000 000 Ft-ot kitevő részt és jogutódként a perbe be kívánt lépni. A Legfelsőbb Bíróság nevezett II. r. felperesként való perbelépését engedélyezte.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül és azt az ügy érdemében nem találta jogszabálysértőnek.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a másodfokú bíróság a felülvizsgálati kérelemben megjelölt anyagi jogi jogszabálysértéseket nem követte el.
Az alperesek álláspontja szerint tévesen, illetve jogellenesen kiterjesztően értelmezték a perben eljárt bíróságok Cstv. 3. §-a (1) bekezdésének e) pontjában írt vagyon fogalmát.
Nem vitásan a Cstv. 3. §-a (1) bekezdésének e) pontja akként rendelkezik, hogy vagyon: mindaz amit a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény befektetett eszköznek, vagy forgóeszköznek minősít. A forgóeszközök csoportjába sorolandók a fenti törvény 28. §-ának (1) bekezdése értelmében a vállalkozó tevékenységét nem tartósan szolgáló követelések. A 29. § (1) bekezdése értelmében pedig követelésnek a már teljesített, illetőleg a másik fél által elfogadott, elismert követelések minősülnek, valamint a 29. § (8) bekezdése szerint a jogerősen megítélt követelés is.
A Cstv. 4. §-ának (1) bekezdése értelmében azonban az adós gazdálkodó szervezet vagyona egyrészt az, amivel a felszámolási eljárás kezdő időpontjában rendelkezik, másrészt az, amit a felszámolási eljárás során szerez. A felszámoló kötelezettsége az adós követeléseinek behajtása, igényeinek érvényesítése, vagyonának értékesítése [Cstv. 48. § (1) bekezdése], amely tevékenységének kifejtése során az adós és annak hitelezői érdekeinek szem előtt tartásával köteles eljárni. A felszámoló képviseli az adóst a felszámolás elrendelését követően azokban a perekben is, amelyeket az adós korábban indított. A IV. r. alperes mint a felperes felszámolója az alperesek által sem vitatottan jogosult volt a felperes egyébként vitatott követelésének érvényesítését a felszámolás előtt indult peres eljárásban folytatni, illetőleg jogosult volt annak értékesítésére is [Cstv. 34. § (2) bekezdés]. Az értékesítés során befolyt ellenérték, ahogy a jogerős ítélet által megítélt követelés már nem vitathatóan a mérlegben kimutatandó, a felszámolási vagyon részévé vált, illetve annak részévé vált volna. Az alperesek kártérítési felelősségének megállapítása iránti igényt a felperes (I. r. felperes) épp arra hivatkozással terjesztette elő, hogy a felperes vagyona (a számviteli törvény értelmében vett vagyon is) csökkent az alperesek jogellenes magatartása folytán, azzal okozati összefüggésben.
A felszámoló jogosult volt a Cstv. 49. §-ának (1) bekezdése, illetőleg 49/A. §-ában foglaltakra tekintettel nyilvános pályázati felhívás keretében a követelés értékesítésére. A kiírt pályázat formailag valóban nem tér el a szokásos pályázatoktól, ugyanakkor a később kifejtettek szerint a megjelölt vételár rendkívül alacsony volt. Nem minősül önmagában jogellenes magatartásnak a peres eljárás keretében érvényesítés alatt álló követelés engedményezése. A bírói gyakorlat szerint általában a pályázaton elért árat kell a forgalomban elérhető legmagasabb árnak tekinteni, feltéve, hogy nincsenek olyan adatok és körülmények, amelyek ezt kétségessé teszik.
A perben eljárt bíróságok - egyezően - a bizonyítékok mérlegelésével arra a következtetésre jutottak, hogy az alperesek jogellenesen jártak el, amikor a IV. r. alperes eladta az I. r. alperesnek 6 000 000 Ft vételárért a később több mint 150 000 000 Ft-ot érő és az I. r. alpereshez ténylegesen befolyt követelést. Etekintetben kiemelkedő jelentőséget tulajdonítottak a felszámoló felmentésével kapcsolatban született, az ügy érdemét tekintve, az eljárásban résztvett bíróságok azonos értékítéletének. A felszámoló elmozdításáról hozott döntések, - így a Leg­felsőbb Bíróság hivatkozott számú határozata - a Pp. 195. §-ának (1) bekezdése szerinti közokirat, ezért bizonyítékként nyomatékkal figyelembe vehető, veendő volt. A Pp. 206. §-a értelmében pedig a perben eljárt bíróságok a bizonyítékokat a maguk összességében értékelik és meggyőződésük szerint bírálják el. Az ügyben eljárt bíróságok evonatkozásban az álláspontjukat kellően megindokolták, ami sem iratellenesnek, sem a logika alapvető szabályaival ellentétesnek nem tekinthető. A Legfelsőbb Bíróság a határozatában egyértelműen akként foglalt állást, hogy a jelen per I. és IV. r. alperese között olyan személyi és tulajdonosi összefonódás állt fenn a követelés értékesítésekor, amelynek révén jelen per I. r. alperese olyan többletinformációk birtokába jutott, amelyekkel kívülállók csupán az iratok tanulmányozása során nem rendelkezhettek. A Legfelsőbb Bíróság hivatkozott határozata nem vitatta, hogy a peresített követelés jogi sorsa a jogvita eldöntéséig kétség kívül bizonytalan volt, azért is, mert az adott perben az alperes beszámítási kifogással élt. Ettől függetlenül úgy találta, hogy súlyosan felróható módon járt el a felszámoló, amikor sürgős szükség nélkül, rendkívül alacsony áron, éppen a tulajdonosi köréhez tartozó cég részére értékesítette a követelést, megsértve a Cstv. 49. §-ának (1) bekezdésében, illetőleg az 54. §-ában írtakat. A perbeli adatok is ezeket a megállapításokat támasztják alá. A IV. r. alperes a sürgős szükség fennállását nem bizonyította, a rendkívül alacsony árat pedig nemcsak az I. r. alpereshez befolyt összeg, hanem a felszámolóbiztos ellen indult büntetőeljárásban keletkezett vádiratban hivatkozott szakértői vélemény is valószínűsítette.
A tulajdonosi összefonódással kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság az alábbiakra mutat rá. A perben eljárt bíróságok nem sértették meg az 1997. évi CXLV. törvény (1997. évi Ctv.) 30. §-ának (2) bekezdését, illetve az 1/2000. PJE számú határozatban foglaltakat. A jelen jogvita eldöntéséhez nem kellett érdemben állást foglalni abban a kérdésben, hogy az I. r. alperes részvényei átruházásra kerültek-e A. J.-ra, 2002. március 1-jétől 2002. december 10-éig ő volt-e az I. r. alperes egyedüli részvényese. Dr. K. P. tanú vallomása alapján egyértelműen megállapítható volt, miszerint a felszámolóbiztosnak nem volt arról tudomása, hogy az I. r. alperes részvényeit A. J. megszerezte, erről csupán az engedményezést követően szerzett tudomást. Nem vitásan az egyedüli részvényes személyében bekövetkezett változás esetén a bejegyzési kérelemnek a 1997. évi Ctv. szabályait megsértő késedelmes bejelentése cégjogilag csak azzal a következménnyel jár, hogy a késedelmeskedő pénzbírsággal sújtható. Késedelmesen előterjesztett bejegyzési kérelem esetén is a változást a cégjegyzékbe be kell jegyezni, ha annak feltételei egyébként fennállnak, és a részvényes személyét érintő változás a bejegyzéssel, de a változás időpontjára visszamenőleg hatályos. Vitathatatlan, hogy az engedményezési szerződés megkötésének időpontjában A. J. az I. r. alperes cégjegyzékébe mint annak egyedüli részvényese nem volt bejegyezve, így az 1997. évi Ctv. 10. §-ának (3) bekezdése értelmében az I. r. alperes jóhiszemű személlyel szemben nem hivatkozhat arra, hogy valamely, általa bejelentett és cégjegyzékbe bejegyzett adat nem felel meg a valóságnak. Többek között ezért sem volt szükséges a részvényátruházás körülményeinek a vizsgálata, és e tekintetben a két tanú együttes meghallgatása. Függetlenül tehát attól, hogy sor került-e részvény átruházásra vagy sem tényként állapítható meg, hogy arról a IV. r. alperes nem tudott és nem is kellett tudnia. Úgy gondolta, úgy tekintette, hogy az I. r. alperes egyedüli részvényese a IV. r. alperes egyik tagja. (A két cég közötti összefonódást támasztja alá, hogy 2001. októbere és 2002. márciusa között a IV. r. alperes ügyvezetője az I. r. alperes felügyelő­bizottságának tagja volt.) Így tehát nem követtek el jogszabálysértést a perben eljárt bíróságok azzal, hogy a Legfelsőbb Bíróság hivatkozott határozatában foglaltaknak egyébként megfelelően úgy értékelték, hogy az engedményezés időpontjában fennállt az I. és IV. r. alperesek között a tulajdonosi összefonódás, legalábbis az I. r. alperes ennek fenn nem állására a felperes vonatkozásában alappal nem hivatkozhatott, figyelemmel az 1997. évi Ctv. 10. §-ának rendelkezésére, a IV. r. alperes pedig dr. K. P. tanú vallomására tekintettel.
Az alperesek közötti tulajdonosi kapcsolat lehetővé tette, hogy az I. r. alperes megalapozottabb, részletesebb információkhoz jusson, mint azok az érdeklődők, akik számára ugyan biztosítva volt az iratbetekintés joga, de akiknek kizárólag a megismert iratok alapján kellett dönteniük a követelés megvásárlásáról.
A felülvizsgálati kérelemben állított további eljárásjogi jogszabálysértésekkel összefüggésben a Legfelsőbb Bíróság álláspontja a következő.
Alaptalanul állították az alperesek, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítást kellő terjedelemben nem folytatta le, alaptalanul mellőzte az általuk kért tanúbizonyítás elrendelését, a másodfokú bíróság pedig e hiányosságokat a fellebbezésükben írtak ellenére nem orvosolta.
Az alperesek által bejelentett tanúk kihallgatása szükségtelen volt, dr. T. G. és M. Gy. tanúk vallomásával az alperesek azt kívánták bizonyítani, hogy általában milyen áron lehetett értékesíteni a felszámolás alá került cégek követeléseit. A tanúvallomások nem lettek volna alkalmasak a perbeli követelés eladáskori értékének meghatározására. Minden követelés egyéni tulajdonságokkal, egyéni sajátosságokkal rendelkezik, amelyek meghatározzák az elérhető értékesítési árat. Annak bizonyítására pedig végképp nem lett volna alkalmas a tanúk vallomása, hogy miért éppen az adott időpontban került a követelés engedményezésre.
A. J. és Sz. L. tanúk együttes meghallgatásának szükségtelenségét az eljárt bíróságok kellően megindokolták és azt a Legfelsőbb Bíróság további indokkal kiegészítette. A Pp. 3. §-ának (4) bekezdése szerint a bíróság a már elrendelt bizonyítás felvételét is mellőzheti, ezért a fenti tanúk együttes meghallgatásának mellőzésével az elsőfokú bíróság jogszabálysértést nem követett el. Ugyancsak kellő indokolását adták a pályázat iránt érdeklődő ügyvédek tanúkénti kihallgatása mellőzésének is.
Alaptalanul sérelmezték, hogy a másodfokú bíróság nem tett említést arról, hogy a perbeli követelésen túl további több mint 59 000 000 Ft követelés külföldi adóssal szemben állt fenn, amely egyértelműen behajthatatlan volt. Az I. r. alperes ezt a követelést nem vásárolta meg, így e körben az eljárt bíróságoknak nem kellett megállapítást tenni, a tényállást felderíteni.
A perben eljárt bíróságok a bizonyítékokat egyezően mérlegelve helyesen állapították meg, hogy az I. és IV. r. alperesek jogellenesen jártak el az engedményezési szerződés megkötésekor, a közös károkozókra vonatkozó, a Ptk. 344. § (1) bekezdésében írt szabályok alkalmazandók rájuk. Az I. és IV. r. alperesek között létrejött engedményezés azért minősül károkozó és jogellenes magatartásnak, mert a fent kifejtettek szerint a szerződés megkötésére olyan körülmények között került sor, melyek alapján arra kellett következtetni, hogy nevezettek közös szándéka az volt, hogy az I. r. felperest megillető követelést a IV. r. alperes a valóságos érték töredékéért juttassa az I. r. alperesnek, a IV. r. alperes egyik tagjának.
A kár mértékét is helytállóan állapították meg a perben eljárt bíróságok, ugyanis nem azt kellett vizsgálni, hogy az engedményezéskor mennyit érhetett a követelés, hiszen a jogellenes magatartás többek között épp azáltal valósult meg, hogy az engedményezésre akkor került sor, amikor az nem volt indokolt. A károsodás bekövetkeztének pedig nem kell feltétlenül egybe esnie a károkozás időpontjával, a károsodás később is bekövetkezhet.
A felpereseket ért kár és az I. és IV. r. alperesek jogellenes magatartása közötti ok-okozati összefüggés egyértelmű. A fentiek szerint jogellenesnek tekintendő engedményezéssel okozták a felperesek fentiek szerinti kárát.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése szerint hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Gfv. IX. 30.368/2009.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.