adozona.hu
AVI 2011.7.76
AVI 2011.7.76
Az adóhatóság a nem bizonyított tényt, körülményt a becslési eljárás kivételével nem értékelheti az adózó terhére (2003. évi XCII. tv. 97. §)
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes a felperesnél 2002-2003. évekre valamennyi adónemre bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban társasági adó, általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa), személyi jövedelemadó, szakképzési és egészségügyi hozzájárulás adónemekben kötelezte a felperest adókülönbözet, adóbírság és késedelmi pótlék megfizetésére.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot megváltoztatta ...
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot megváltoztatta és a felperes terhére összesen 99 684 000 Ft adókülönbözetet írt elő, amelyből 91 367 000 Ft-ot adóhiánynak minősített, és kötelezte a felperest az adókülönbözet, 45 683 000 Ft adóbírság, 27 636 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
A felperes keresetében az alperesi határozattal helybenhagyott elsőfokú határozat 3. pontjával kapcsolatos érdemi döntést és ennek jogkövetkezményeit vitatta. A kereset által vitatott körben az alperes határozata a következőket tartalmazza:
A felperes 2002-2003. években 24 db hirdetési számlát fogadott be az R. Kft., a G. Kft.-től. Ezek értéke 2002-ben összesen 100 912 000 Ft + 25 228 000 Ft általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa), 2003-ban pedig 131 440 000 Ft + 32 860 000 Ft áfa volt. A bizonylatokon reklámfilm gyártása, valamint szerződés szerinti kihelyezése a TV csatornán és az M. Televízió Rt. történő sugárzása került kiszámlázásra. Az alperes azt állapította meg, hogy a számlák mögött nincs tényleges gazdasági esemény, ezek nem hiteles számviteli dokumentumok. A megállapítás következtében az alperes 2002-ben a felperes terhére 25 228 000 Ft áfa adókülönbözetet, 2003-ban 32 860 000 Ft áfa adókülönbözetet állapított meg, a hirdetési költségként elszámolt értékkel pedig megnövelte a felperes társasági adóalapját, rögzítette, hogy a nem igazolt teljesítés miatt a le nem vonható áfa ráfordításként sem számolható el.
A felperes keresetében - az általa vitatott körben - kérte az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését, vagy hatályon kívül helyezés mellett az adóhatóság új eljárásra kötelezését. A felperes azzal érvelt, hogy az alperes nem tett eleget az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (2)-(6) bekezdése szerinti alapelvekben, és a 97. § (4) és (6) bekezdéseiben foglaltaknak.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította, jogi álláspontja a következő volt:
"Az alperes által végzett ellenőrzés célja annak megállapítása volt, hogy a felperes és az R. Kft., valamint a felperes és a G. Kft. között létrejött megállapodások alapján történt-e a felperes érdekében reklámközlés 2002-2003 években a TV csatornán. Mivel sem a felperes, sem megbízottja nem tudta hitelt érdemlően igazolni a teljesítést, az alperes a rendelkezésére álló adatok alapján a tényállás feltárásához releváns körben olyan bizonyítási eljárást folytatott, amelynek eredményeként a ténymegállapítások és a jogi következtetés közötti kapcsolat okszerűsége a bíróság álláspontja szerint is megállapítható volt, az alperes a keresetben felhívott jogszabályokat nem sértette meg. Az adóbírság mérséklésére irányuló méltányossági kérelem figyelmen kívül hagyása pedig jogszabálysértést nem valósíthatott meg".
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, a jogszabályoknak megfelelő új határozat, vagy kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát. A felperes azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet és az annak alapjául szolgáló alperesi döntés nem felel meg az Art. 1. § (2) bekezdésében, 97. § (4) bekezdésében, a Pp. 221. § (1) bekezdésében, 336/A. § (2) bekezdésében foglaltaknak. Az elsőfokú bíróság tévesen hagyta figyelmen kívül az R. Kft.-vel, a G. Kft.-vel kötött szerződés-módosításokat és az ezek létrejöttét igazoló közokiratokat. Ha ezek "bizonyító erejét helyesen értékelte volna, akkor nem kérdőjelezte volna meg azt, hogy a szerződés tárgyát képező reklámok nem a TV csatornán, hanem más csatornán kerültek bemutatásra". Az alperes nem igazolta, a bíróság pedig tévesen tekintette bizonyított ténynek, hogy az M. Televízió Rt. és a TV csatorna azonos. Az alperes W. T.-n kívüli közvetítőket tanúként nem hallgatta meg, az általa megjelölt egyéb cégeket (B. Bt., Bo. Bt., B. 98 Bt.) nem kutatta fel. A felperes nem vitatta, hogy "hibát követett el azzal, hogy a reklámok sugárzását nem ellenőrizte kellően és nem győződött meg arról, hogy a TV csatornán az általa közvetítőkön keresztül megrendelt reklámok valóban adásba kerülnek". Hivatkozott ugyanakkor arra, hogy az alperes "gondatlanul járt el, nem úgy, ahogyan az az adott helyzetben általánosan elvárható". Nem ellenőrizte az M. Televízió Rt. nyilvántartásainak helyességét, azt, hogy ez megbízható adatokat tartalmaz-e a hirdetések és a megrendelők vonatkozásában.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A felülvizsgálati eljárásban nincs helye bizonyítás felvételének, a bizonyítékok ismételt egybevetésének, felülmérlegelésnek. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésére álló iratok alapján dönt [Pp. 275. § (1) bekezdése, BH 2002/29.]. A jogerős ítélet felülvizsgálatát jogszabálysértés miatt lehet kérni. Az anyagi és az eljárási szabályok megsértése egyaránt alapot ad a felülvizsgálati kérelem előterjesztésére. Ha a bíróság ítéletében megállapított tényállás iratellenes, okszerűtlen, vagy logikai ellentmondást tartalmaz, a jogszabálysértés megállapítható. Nem állapítható meg azonban jogszabálysértés akkor, ha a kérelem a bizonyítékok okszerű mérlegelését támadja. (BH 1998/401., BH 1994/622.) Nem állapítható meg iratellenesség azon a címén, hogy a felek valamelyikének jogi álláspontja valamely bizonyíték bizonyító ereje tekintetében nem azonos a bíróságéval. Ez ugyanis nem iratellenességre utal, hanem a bizonyítékok felülmérlegelésére irányul, amire a rendkívüli jogorvoslati eljárásban nincs lehetőség. (BH 1994/639.)
Az Art. 97. § (4) és (6) bekezdése értelmében az adóhatóság eljárása során köteles a tényállást tisztázni és bizonyítani, kivéve, ha a törvény a bizonyítást az adózó kötelezettségévé teszi, és fel kell tárnia az adózó javára szolgáló tényeket is. Az adóhatóság a nem bizonyított tényt, körülményt a becslési eljárás kivételével nem értékelheti az adózó terhére.
A Pp. 336/A. § (1) és (2) bekezdése értelmében a bíróság adóügyben hivatalból bizonyítást nem rendelhet el. Ha a közigazgatási eljárás hivatalból indult, vagy a közigazgatási szerv a tényállás megállapítási kötelezettségének nem tett eleget, a közigazgatási szerv köteles a határozata alapjául szolgáló tényállás valóságának bizonyítására, ha azt a felperes vitatja.
A Legfelsőbb Bíróság az iratokból megállapította, hogy a perbeli esetben az adóigazgatási eljárás hivatalból indult, és az adóhatósági határozatok tartalmaznak tényállást. E határozatok megfelelnek az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (továbbiakban: Áe.) 42. § (1) bekezdésében, 43. § (1) és (3) bekezdésében, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 72. § (1) bekezdés e) pontjában foglaltaknak. Az elsőfokú határozat 10-28. oldala és az alperesi határozat 5-15. oldala igen részletesem rögzíti a tényállást, megjelöli az ennek alapjául szolgáló bizonyítékokat, az érdemi döntés alapjául szolgáló jogszabályhelyeket. Kellő részletességgel kitér arra is, hogy a felperes által felajánlott bizonyítékokat, illetve felperesi érvelést mely okoknál fogva nem találja elfogadhatónak, és a felperes által felajánlott bizonyítás elutasításának indokait is helytállóan tartalmazza.
A jogerős ítélet megfelel a Pp. 206. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak. Az elsőfokú bíróság a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékok egybevetése alapján állapította meg, a bizonyítékokat a maguk összességében értékelte és meggyőződése szerint bírálta el. A jogerős ítéletben nemcsak a tényállás került rögzítésre, hanem az arra vonatkozó bizonyítékok is, és megjelölésre kerültek mindazok a jogszabályhelyek, amelyeken a bíróság ítélete alapul, megemlítésre kerültek azok a körülmények is, amelyeket a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett. Az elsőfokú bíróság utalt azokra az okokra is, amelyek miatt a felperes által előadottakat nem találta bizonyítottnak.
Kiemeli e körben a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy a felperes keresetében és felülvizsgálati kérelmében a fellebbezésében foglaltakat ismételte meg. A jogerős ítélet meghozataláig állításainak alátámasztására bizonyítást nem ajánlott fel, kizárólag a bizonyítékok értékelését vitatta, azok felülmérlegelését kérte a fellebbezésében, keresetében, felülvizsgálati kérelmében előadottakra figyelemmel. Ez a bizonyítékok felülmérlegelésére irányuló kérelem nem alapos, mivel az alperesi határozat, illetve a jogerős ítélet kizárólag iratszerű ténymegállapításokat rögzít, okszerűtlen vagy logikai ellentmondást tartalmazó ténybeli következtetéseket nem tartalmaz.
Az alperes tényállás tisztázási és bizonyítási kötelezettsége nem lehet parttalan. Ennek keretet szab az, hogy mi az eljárás tárgya, az ügy érdeme. Ezért a perbeli esetben az alperesnek azt kellett vizsgálnia, hogy a felperes által befogadott 24 hirdetési számla tartalmilag hiteles-e, ezek mögött van-e vagy sem valós teljesítés, tényleges gazdasági esemény. Ennek kapcsán az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében helytállóan és alappal mutatott rá arra, hogy a tényállással összefüggésben a 2000. évi C. törvény (Sztv.) 15. §-a, 165., 166. §-a, az 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 32. § (1) bekezdése, 35. § (1) bekezdése értelmében a felperesnek kellett volna rendelkeznie olyan számviteli dokumentumokkal, amelyek a számlák mögötti valós teljesítést hitelt érdemlően igazolják, és a számlák szerinti gazdasági esemény valós tartalmát az adóigazgatási eljárás és a bírósági eljárás során bizonyítják.
A felperes ehhez képest még a Legfelsőbb Bíróság előtti rendkívüli jogorvoslati eljárás során is - számlák valóságtartalmát alátámasztó számviteli bizonylatok helyett - csupán olyan állításokat terjesztett elő, amelyek szerint a leadott reklámok nem a TV csatornán, hanem más csatornán kerültek volna bemutatásra. Ennek kapcsán megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy önmagában ezen felperesi érvelés alapján is kizárólag a számlák tartalmi hiteltelenségére vonható le okszerű ténybeli és jogkövetkeztetés, mivel a perrel érintett bizonylatok mindegyikén TV csatorna reklámja van feltüntetve. A felperesnek a teljesítés visszaigazolások kapcsán felülvizsgálati kérelemben kifejtett azon érvelése, mely szerint nem kellően ellenőrizte a reklámok sugárzását, kizárólag annak megállapítására alkalmas, hogy a felperes nemcsak a számlák befogadásakor, hanem az adóigazgatási, az elsőfokú bírósági és a felülvizsgálati eljárás során sem rendelkezett illetve rendelkezik hitelt érdemlő információkkal arra nézve, hogy a perrel érintett 24 számla szerinti hirdetést, reklámfilmet ténylegesen sugározták-e vagy sem; ha igen, melyik csatornán. A felperesi előadásból kizárólag arra vonható le következtetés, hogy az alperes - a hivatalból indult eljárásban lefolytatott széles körű bizonyításának eredményeként - helytállóan állapította meg a számlák tartalmi hiteltelenségét, azaz azt, hogy a számlák közötti gazdasági esemény nem valósult meg, a felperes az adólevonási jogát nem jogszerűen gyakorolta.
Rámutat a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy az alperes széles körű bizonyítást folytatott le a számlakibocsátóknál is. Nyilatkoztatta az ügyvezetőket, célvizsgálatot végzett és nyilatkozatot szerzett be az ügyletek során érintett egyéb cégektől is (Sz. a Kft., Bo. 98 Bt.). Tekintettel arra, hogy a perrel érintett számlákat az R. Kft. és a G. Kft. állította ki a felperes részére a TV csatornán való sugárzás szolgáltatásáról, nincs ügydöntő jelentősége a felperes által hivatkozott egyéb közvetítők, illetve cégek tevékenységének.
A felperes által hivatkozott szerződés-módosításoknak és ezekkel kapcsolatos közjegyzői okiratoknak az ügy eldöntése szempontjából szintén nincs ügydöntő jelentősége, mivel ezek a számlák szerinti gazdasági eseményeknek a számlákon szereplő felek közötti megtörténtét és hitelességét nem igazolhatják. A perrel érintett időszakban a TV csatorna kizárólagos üzemeltetője az M. Televízió Rt. volt, ebből okszerűen következik, hogy a TV csatorna tulajdonosi köre egységes volt. Az M. Televízió Rt.-n kívül nem volt olyan más gazdasági társaság, amely kompetensebb lehetett volna a TV csatorna nyilvántartásai, illetve műsorsugárzási adatainak hiteles közlésére. Az iratokból megállapíthatóan a TV csatorna nemcsak nyilatkozott, hanem számviteli nyilvántartásával is igazolta, hogy nem állt kapcsolatban az R. Kft. és a G. Kft.-vel. Az M. Televízió Rt. elismerte, hogy az Sz. Média Kft. felé történt teljesítés, ezeket az alperes el is fogadta, ez nem is volt a per tárgya. Az alperes határozati megállapításaival összhangban állnak az M. Televízió Rt.-nél végzett vizsgálatok, revíziók anyagai és az Sz. Média Kft.-nél feltárt tények.
Az alperes tehát teljes körűen eleget tett az Art. 97. §-a szerinti kötelezettségének, minden kétséget kizáróan bizonyította, hogy a számlák szerinti gazdasági események a számla szerinti módon, a számla szerinti felek között a valóságban ténylegesen nem valósultak meg.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet - a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján - hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.307/2007.)