adozona.hu
BH+ 2011.7.319
BH+ 2011.7.319
Munkaerő-kölcsönzés keretében foglalkoztatott munkavállaló munkaviszonyát megszüntető munkáltatói rendes felmondás indokaként nem elégséges csak arra hivatkozni, hogy a kölcsönvevő gazdasági társaság nehézségekkel küzd, mert ebből önmagában nem állapítható meg a felperes foglalkoztatásának ellehetetlenülése [Mt. 193/J. § (2)-(3) bekezdés].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2008. szeptember 16-ától állt az alperes alkalmazásában, munkavégzésének helye az E. Kft. volt. A foglalkoztatása munkaerő-kölcsönzés keretében történt kézi operátor munkakörben.
Az alperes a felperes munkaviszonyát a 2009. április 16-án kelt rendes felmondásával szüntette meg. Ennek indokolása szerint a kölcsönbevevőnél, az E. Kft.-nél a további kölcsönzést nem tudják fenntartani, ezért a munkáltatói jogkör gyakorlójaként a munkaviszonyt felmondta. A felmondás tartalmazta azt is,...
Az alperes a felperes munkaviszonyát a 2009. április 16-án kelt rendes felmondásával szüntette meg. Ennek indokolása szerint a kölcsönbevevőnél, az E. Kft.-nél a további kölcsönzést nem tudják fenntartani, ezért a munkáltatói jogkör gyakorlójaként a munkaviszonyt felmondta. A felmondás tartalmazta azt is, hogy a felperes képzettségének, végzettségének megfelelő másik munkakört - 30 napon belül - az alperes nem tud felajánlani a részére.
A felperes a keresetében a munkáltatói rendes felmondás jogellenességének megállapítását, és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest 53 451 forint felmentési időre járó átlagkereset megfizetésére. Kimondta, hogy a felperes jogviszonya az alperesnél 2009. május 15. napján szűnt meg. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a világos indokolás követelményének megfelel az az intézkedés, amely megjelöli azt a tényt, körülményt, amelyre a munkáltató a döntését alapítja. Az alperes ezzel összefüggésben hivatkozott arra, hogy a megrendelők által támasztott munkaerőigényekhez igazodik a kölcsönbeadó, mint munkáltató foglalkoztatási lehetősége. E körben a bíróság elfogadta azon alperesi álláspontot, amely szerint a felmondás összefoglalóan tartalmazta azon indokot, amely okszerűen vezetett a felperes jogviszonyának megszüntetéséhez. Ebből következően a munkáltatói intézkedés jogellenessége nem volt megállapítható.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, amely 2010. április 8. napján szűnik meg. Kötelezte az alperest 783 642 forint elmaradt munkabér és 213 804 forint két havi átlagkeresetnek megfelelő összeg megfizetésére. A keresetet ezen felüli részében elutasította.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felmondás jogszerű vagy jogellenes voltának megítélése során abból kell kiindulni, hogy az alperes bizonyítani tudta-e, miszerint az Mt. 193/J. § (3) bekezdés d) pontjára alapított felmondás indokolása megfelelt a világosság követelményének, indokolása valós, illetve okszerű az Mt. 193/J. § (2) bekezdése szerint, figyelemmel az MK 95. számú állásfoglalásra. Ebben a körben nem értett egyet az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtettekkel.
Az alperes a perben jelölte meg először azt a felmondási okot, hogy az alperes megrendeléseit, és többek között a felperes alkalmazását biztosító E. Kft. 2009. első négy hónapjában több mint ezer személy foglalkoztatását szüntette meg. A gazdasági válság tömeges létszámleépítést eredményező hatását újságcikkekkel támasztotta alá. Ebből azonban nem következik okszerűen az, hogy az alperesnek a felperes munkaviszonyát meg kellett szüntetnie felmondással az Mt. 193/J. § (3) bekezdés d) pontja alapján, mert nincs arra közvetlen peradat, hogy az E. Kft.-nál végrehajtott nagyarányú létszámcsökkentés érintette-e, s ha igen, milyen módon a felperes munkahelyét, illetve a munkakörét. E vonatkozásban kizárólag a felperesnek az a személyes előadása állt rendelkezésre, amely szerint 2009. áprilisát megelőzően - bár a kézi sorról több embert elküldtek - azonban onnan, ahol ő dolgozott nem, csak átirányítottak többeket, ami nem azonos a felmondással.
A felmondás világos és kifejezetten megjelölt okot nem tartalmaz, abból az indokból pedig, amit az alperes első ízben a perben adott meg, nem lehet közvetlenül következtetni arra, hogy a felperes munkájára miért nincs szükség az alperesnél. Nem bizonyított, hogy az alperes egyik megrendelőjének, az E. Kft.-nek a piaci magatartása miatt nem volt más lehetőség, mint a felperes munkaviszonyának megszüntetése.
Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére, és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult.
Az alperes hivatkozott az Alkotmánybíróság 67/2009. (VI. 19.) határozatában foglaltakra, amely egyértelműen meghatározta a munkaerő-kölcsönzés speciális jellegét, amely alapvetően megkülönbözteti a tipikus munkaviszonytól. Az elsőfokú bíróság állapította meg helytállóan, hogy a munkaviszonyt megszüntető alperesi nyilatkozat helyesen tartalmazta a munkaviszony megszüntetés okát, vagyis a kölcsönvevő munkáltatónál a közismert gazdasági világválság hatását; helytállóan fogadta el a köztudomású tényeket, így azt is, hogy a felperest ténylegesen foglalkoztató kölcsönvevő munkáltatónál elkerülhetetlen volt az ezer főt meghaladó "munkaviszony megszüntetési hullám", amely elsődlegesen a kölcsönzött munkavállalókat érintette, ezt a felperes maga sem vitatta.
Az alperes álláspontja szerint a bíróságok által is ismert fenti tények, amelyeket a felperes is elismert, teljes mértékben megalapozták és jogszerűvé tették a munkaviszony megszüntetését. Ezt megerősíti az is, hogy a felperessel azonos időben elküldött több száz kölcsönzött munkavállaló tudomásul vette a mindenki által ismert tényt, amelyet az indokolás összefoglalóan tartalmaz. A Pp. 163. § (3) bekezdése szerint a bíróság által köztudomásúnak ismert tényeket valónak fogadhatja el, ez azonban a jelen esetben nem történt meg.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A másodfokú bíróság helytállóan indult ki abból, hogy az alperest terhelte a bizonyítás, miszerint az Mt. 193/J. § (3) bekezdés d) pontjára alapított felmondásban foglalt indok világos, az megfelel az Mt. 193/J. § (2) bekezdés szerinti valós és okszerű követelményeknek.
A felmondás indokaként a munkáltató azt jelölte meg, hogy "az Ön kölcsönbevevőjénél az E. Kft.-nél további kölcsönzését nem tudjuk fenntartani". A felmondási indok részletes leírása ugyan nem feltétlenül szükséges, elégséges lehet az indok összefoglaló megjelölése is (MK 95. számú állásfoglalás). A bizonyítás azonban nem lépheti túl a felmondás indokolásának kereteit (MD II.143.).
A másodfokú bíróság helyesen következtetett, amikor megállapította, hogy a felmondás indoklásából nem állapítható meg, hogy az E. Kft.-nél végrehajtott létszámcsökkentés - amelyet egyébként a felperes maga sem vitatott - a felmondás közlésének időpontjában milyen stádiumban volt, illetve az érintette-e és milyen módon a munkavállaló munkakörét is. Önmagában abból, hogy a kölcsönvevő gazdasági nehézségekkel küzd, nem állapítható meg a felperes foglalkoztatásának ellehetetlenülése. A másodfokú bíróság nem sértette meg a Pp. 163. §-ának (3) bekezdésében foglaltakat, a "gazdasági válság" hatása sem érvényesült valamennyi munkáltatóval szemben, így az E. Kft.-nél végrehajtott létszámcsökkentés sem tekinthető köztudomású ténynek.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. Mfv.I.10.919/2010.)