adozona.hu
BH 2011.7.205
BH 2011.7.205
I. A terhességi és gyermekágyi segély igénybevétele időpontjának meghatározásánál a társadalombiztosítási jogszabályok irányadók [1997. évi LXXXIII. tv. - Ebtv. - 40. § (3) bekezdés]. II. Az Mt. 138. § (1) bekezdése nem határidőt, hanem hetekben meghatározott időtartamú alanyi jogosultságot állapít meg.
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Dr. P. K. 1999. január 1. napja óta a dr. P. K. Ügyvédi Iroda tagjaként áll biztosítási jogviszonyban a társadalombiztosítási szervekkel. Dr. P. K.-t 2006. augusztus 30. napjától a kezelőorvos keresőképtelen (terhes-) állományba vette. A terhes-gondozási könyv szerint a szülés várható időpontja 2006. október 7. napjában került meghatározásra, ehhez képest a gyermek születésének időpontja 2006. szeptember 29. napja volt. Az egészségbiztosítási pénztár ezen igazolások birtokában 2006. augusztus...
BH 2011.7.205 I. A terhességi és gyermekágyi segély igénybevétele időpontjának meghatározásánál a társadalombiztosítási jogszabályok irányadók [1997. évi LXXXIII. tv. - Ebtv. - 40. § (3) bekezdés].
II. Az Mt. 138. § (1) bekezdése nem határidőt, hanem hetekben meghatározott időtartamú alanyi jogosultságot állapít meg.
Dr. P. K. 1999. január 1. napja óta a dr. P. K. Ügyvédi Iroda tagjaként áll biztosítási jogviszonyban a társadalombiztosítási szervekkel. Dr. P. K.-t 2006. augusztus 30. napjától a kezelőorvos keresőképtelen (terhes-) állományba vette. A terhes-gondozási könyv szerint a szülés várható időpontja 2006. október 7. napjában került meghatározásra, ehhez képest a gyermek születésének időpontja 2006. szeptember 29. napja volt. Az egészségbiztosítási pénztár ezen igazolások birtokában 2006. augusztus 30-ától 2006. szeptember 8-ig táppénzt, majd szeptember 9-étől terhességi gyermekágyi segélyt folyósított dr. P. K. részére, aki kérte annak megállapítását, hogy már 2006. augusztus 30-ától jogosultságot szerzett a terhességi gyermekágyi segélyre, míg táppénz iránti igényt nem terjesztett elő.Az Egészségbiztosítási Pénztár határozatával az igénylő 2006. augusztus 30. napjától 2006. szeptember 8-ig terjedő időre szóló terhességi gyermekágyi segély iránti igényét elutasította, a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 138. § (1) bekezdésére és a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (Ebtv.) 44. § b) pontjára hivatkozással.
Az igénylő fellebbezése folytán eljárt Országos Egészségbiztosítási Pénztár határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta, lényegében utalva annak helyes indokaira.
A határozatot dr. P. K. keresettel támadta meg a munkaügyi bíróság előtt és elsődlegesen a közigazgatási határozat megváltoztatását, másodlagosan pedig annak hatályon kívül helyezését, az alperes új eljárás lefolytatására történő kötelezését kérte.
A felperes kereseti kérelme jogi érvelése szerint az Mt. 138. § (1) bekezdésében megjelölt négy hetes időtartam a munkavállaló érdekeinek védelmére szolgáló tájékoztató, kisegítő jellegű szabály és valójában a munkáltató és a munkavállaló együttes megállapodásán alapul az, hogy a szülő nő a szülési szabadságot mennyi ideig és milyen időponttól veszi igénybe. A felperes álláspontja szerint szélsőséges esetekben a szülési szabadság kiadható úgy is, hogy annak teljes 24 hetes időtartama a szülés várható időpontja elé, de úgy is, hogy a teljes 24 hetes időtartam a szülés utáni időszakra essen. Amennyiben a munkáltató és a munkavállaló nem tud megegyezni a szülési szabadság kiadásának kezdő időpontjáról, akkor érvényesül csak az Mt. 138. § (1) bekezdésének második mondata. A jelen esetben a munkáltató 2006. augusztus 30. napjától kezdődően biztosította a szülési szabadságot, az alperesnek tehát a terhességi gyermekágyi segélyt az Ebtv. 40. § (3) bekezdése alapján erre az időszakra, ezen kezdő időpont figyelembevételével kellett volna folyósítania. A felperes kifogásolta azt is a keresetében, hogy 2006. augusztus 30. és szeptember 8. közötti időszakra az alperes táppénzt folyósított részére, holott ilyen irányú igényt nem terjesztett elő.
Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte, fenntartva a határozatokban írt ténybeli és jogi indokokat.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolásában idézte az Ebtv. 40. §-ában, az Mt. 138. § (1) bekezdésében és az Mt. 13. § (3) bekezdésében írt rendelkezéseket és arra a következtetésre jutott, hogy az Mt. 138. § (1) bekezdésének szabálya az Ebtv. 40. § (3) bekezdését tartalommal megtöltő olyan rendelkezés, melyet az ellátás megállapításánál a társadalombiztosítási szervnek is külön értelmeznie kellett, a terhességi gyermekágyi segélyt ugyanis csak az Mt. 138. § (1) bekezdésének keretei között állapíthatta meg, függetlenül attól, hogy a foglalkoztató mikor adta ki a szülési szabadságot.
Az Mt. 138. § (1) bekezdésének nyelvtani értelmezéséből az következik, hogy a szülés várható időpontjából kellett kiindulni, amelyet az orvos a terhesség megállapításakor valószínűsített. Ez sok esetben valóban eltér - mint ahogy a jelen esetben is történt - a tényleges szülés időpontjától és csak egy valószínűsített dátum, a jogszabály mégis ezt a bizonytalan időpontot jelölte meg a számítás kiindulási alapjaként, így ehhez képest kellett meghatározni a szülési szabadság kezdő időpontját is. A "lehetőleg" szót a törvényalkotó a szülés várható időpontja elé tette, jelezve ezzel, hogy ez időpont bizonytalan, éppen ezért lehetséges, hogy a szülési szabadságból a négy hetet vagy annak egy részét nem sikerül a szülés előtt kiadni. A felperes értelmezése akkor lett volna helytálló - a munkaügyi bíróság megítélése szerint -, ha a "lehetőleg" szócskát a jogalkotó a négy hét előtt helyezi el a mondatban, ekkor ugyanis a 24 hét szülés előtti négy, és utáni húsz hétre való felosztása csak egyik lehetséges módja lett volna a szülési szabadság kiadásának. A szülés várható időpontjához képest a négy + húsz hetes felosztás a jogintézmény elnevezéséből is következett, ezért nem terhességi, hanem szülési szabadság a megjelölés, mert nyilván túlnyomórészt a szülés utáni időszak társadalombiztosítási ellátással történő biztosítottságát volt hivatott szolgálni. A bíróság nem találta jogsértőnek azt az eljárást sem, hogy a fennmaradó 10 napra az alperes táppénzt folyósított, miután a keresőképtelenség tartamára táppénz jár az Ebtv. 44. § b) pontja szerint.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt a Pp. 270. § (2) bekezdésére, jogszabálysértésre hivatkozással és kérte a Pp. 275. § (4) bekezdése, valamint a Pp. 341. § f) pontja alapján a munkaügyi bíróság ítéletének megváltoztatását és a kereseti kérelmének megfelelő új határozat meghozatalát anyagi jogi és eljárásjogi szabályok megsértésére hivatkozással, azzal hogy az utóbbi szabályokat az alperes a közigazgatási eljárás során szegte meg.
A felperesi álláspont szerint az Mt. 138. § (1)-(4) bekezdései - és nem az Ebtv. rendelkezései - határozták meg a szülési szabadság intézményét, illetve annak alkalmazási feltételeit. Az Mt.</a> egyes rendelkezéseit nem lehet kiragadni a munkajogi szabályozás egészéből, azokat az Mt.</a> egészéhez viszonyítva, az általános munkajogi szabályok szem előtt tartásával lehet alkalmazni, illetve értelmezni. Az Mt. 13. § (3) bekezdés és az Mt. 138. § (1) bekezdés együttes értelmezése azt eredményezheti, hogy a munkaviszonyban álló terhes nőt adott esetben már a szülés várható időpontját megelőző 24 héttel megilletheti a szülési szabadság, míg a társas vállalkozás tagjaként terhes szülő nőt csak a szülés várható időpontját megelőző négy héttel. A munkaügyi bíróság nyelvtani és jogalkotói szándékot vizsgáló értelmezésével túllépte hatáskörét, jogalkalmazás helyett jogalkotói tevékenységet végzett. Felperesi álláspont szerint a szülési szabadság elnevezés abból következik, hogy az Mt.</a> ezen jogintézménye magához a szüléshez és nem a szülést követő regenerálódáshoz kapcsolódik.
Sérelmesnek találta a felperes a munkaügyi bíróság jogi érvelését a táppénzre jogosultság és folyósítás tárgyában is, mert a vitatott időben nem beteg volt, hanem gyermeket várt és nem igényelte a táppénzt. Álláspontja szerint elfogadhatatlan, hogy a terhességi gyermekágyi segély megállapítására irányuló eljárás során a terhes nő orvosa által felállított vélelem nem megdönthető, illetve a gyermek tényleges, tényszerű születési időpontját az alperes nem vette figyelembe.
Utalt a felperes az Alkotmány 66. § (2) bekezdésben meghatározott alapjogokra.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a munkaügyi bíróság ítéletének hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróságnak a jogvita elbírálása során abban a kérdésben kellett döntenie, hogy a munkaügyi bíróság eljárásakor maradéktalanul betartotta-e az eljárási szabályokat és az anyagi jogszabályok helyes értelmezésével hozta-e meg érdemi döntését.
Helytállóan idézte és értelmezte a munkaügyi bíróság az általa alkalmazott jogszabályokat, nevezetesen az Mt. 138. § (1) bekezdésében írt azon rendelkezést, miszerint a terhes, illetőleg a szülő nőt 24 hét szülési szabadság illeti meg. Ezt úgy kell kiadni, hogy négy hét lehetőleg a szülés várható időpontja elé essen. Az Ebtv. 40. § (3) bekezdésének azon rendelkezése teszi alkalmazhatóvá az Mt. 138. §-át, amely szerint a terhességi gyermekágyi segély a szülési szabadságnak megfelelő időtartamra jár.
A szülési szabadság munkajogi, míg a terhességi gyermekágyi segély társadalombiztosítási jogi kategória. A terhes, illetve szülő nőt 24 hét szülési szabadság illeti meg, amelynek időtartamára a biztosítottnak terhességi gyermekágyi segély jár, aminek összege a napi átlagkereset 70%-a. Az Mt. 138. § (1) bekezdése nem határidőt állapít meg, hanem hetekben meghatározott időtartamú alanyi jogosultságot, míg a társadalombiztosítási jogszabály biztosítja és nevesíti a pénzbeli ellátást, ami "terhességi és gyermekágyi segély" elnevezést kapta.
A perbeli jogvita tárgya társadalombiztosítási pénzbeli ellátás, aminek csak az időtartamát illetően van visszautalás az Mt.</a> szabályaira, az ellátás ettől különbözik - jóllehet időben elválaszthatatlanul egybeesik -, ezért alapvetően a társadalombiztosítási jogi értelmezése az irányadó. Különböztetni kell a munkavállaló és a munkáltató közötti jogviszony és e körben fennálló munkajogviszony, és a biztosított és társadalombiztosítási szerv között fennálló társadalombiztosítási jogviszony között. Ezért adott esetben a munkáltató és munkavállaló egymás közötti megállapodása nem hathat ki kötelező erővel a jogviszonyban nem álló harmadik személyre, egy a másik jogviszony alanyára.
A felperes által hivatkozott Alkotmány 66. § (2) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban az anyáknak a gyermek születése előtt és után külön rendelkezések szerint támogatást és védelmet kell nyújtani. Ezen alapjog érvényesülését célozza éppen mind a hivatkozott munkajogi, mind a társadalombiztosítási jogszabály és azok értelmezése sem ütközik az Alkotmányba.
A munkaügyi bíróság nem követett el jogsértést, amikor ezen jogszabályokat együttesen értelmezte - a magyar nyelv szabályainak figyelembevételével - és hozta meg érdemi döntését.
A Legfelsőbb Bíróság egyetért a munkaügyi bíróság jogszabály-értelmezésével és azzal a megállapításával is, hogy ezen pénzbeli társadalombiztosítási juttatás semmiképpen nem azt a célt szolgálja, hogy a szülést megelőzően vegyék igénybe. Túlnyomórészt a szülést követő munkaképtelenség, gyermek ápolására fordítandó időszakra szóló pénzbeli ellátást célozza a jogintézmény. Amennyiben a felperes érvelése helytálló lenne, az Mt. 138. § (2)-(4) bekezdéseiben meghatározott rendelkezések értelmüket vesztenék.
Ugyancsak helytállóan hivatkozott a munkaügyi bíróság az Ebtv. 44. § b) pontjában írt rendelkezés alkalmazandóságára is azzal, hogy a táppénz a felperesnek a biztosítása fennállásának eredményeként törvény erejénél fogva járt azzal, hogy az Ebtv. 62. § (4) bekezdése szerint arról külön határozatot hozni nem kellett, és mivel annak megállapításához és folyósításához valamennyi adat rendelkezésre állt, így annak elbírálása szintén nem volt jogszabálysértő az alperes részéről.
Mindezen indokokra figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a munkaügyi bíróság ítéletét hatályában fenntartotta a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján.
(Legf. Bír. Mfv. III. 10.137/2010.)