AVI 2011.6.69

Amennyiben az Art. magasabb fokú bizonyítási kötelezettséget ír elő a fél számára, úgy minden kétely, bizonyítatlanság az adózó terhére esik [2003. évi XCII. tv. 109. § (3) bek.]

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél 1996., 1997., 19998. és 1999. évekre vonatkozó személyi jövede­lemadó vizsgálatot végzett, melynek eredményeként 8 010 539 Ft adókülönbözetet állapított meg. Kötelezte a felperest ennek, valamint 4 005 269 Ft adóbírság és 4 794 94 Ft késedelmi pótlék megfizetésére. Az ellenőrzés szerint a felperes 1999-ben összesen 65 400 000 Ft összegű tagi kölcsönt nyújtott, melyhez azonban csak 45 174 056 Ft fedezettel rendelkezett. A fennmaradó 20 225 944 Ft-ra az adóh...

AVI 2011.6.69 Amennyiben az Art. magasabb fokú bizonyítási kötelezettséget ír elő a fél számára, úgy minden kétely, bizonyítatlanság az adózó terhére esik [2003. évi XCII. tv. 109. § (3) bek.]
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél 1996., 1997., 19998. és 1999. évekre vonatkozó személyi jövede­lemadó vizsgálatot végzett, melynek eredményeként 8 010 539 Ft adókülönbözetet állapított meg. Kötelezte a felperest ennek, valamint 4 005 269 Ft adóbírság és 4 794 94 Ft késedelmi pótlék megfizetésére. Az ellenőrzés szerint a felperes 1999-ben összesen 65 400 000 Ft összegű tagi kölcsönt nyújtott, melyhez azonban csak 45 174 056 Ft fedezettel rendelkezett. A fennmaradó 20 225 944 Ft-ra az adóhatóság fedezetként a felperes által hivatkozott megtakarítását és az édesapjától kapott készpénzajándékot nem fogadta el, ezeket értékelhető bizonyítékokkal nem támasztotta alá.
Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta hivatkozva az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 109. §-a szerinti becslésre.
A felperes keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését kérte azzal, hogy a becslési eljárásnak nem volt jogalapja, az eljárás során nem kapott megfelelő tájékoztatást, az alperes a tényállást nem bizonyította, és a felperes által felajánlott bizonyítást nem foganatosította. Az adóvizsgálat meghaladta a megbízólevél tartalmát.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában hivatkozott a megbízólevél kiadásakor még hatályos, az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban: régi Art.) 51. § (1) bekezdésére azzal, hogy az elrendelt ellenőrzés kizárólag a személyi jövedelemadóval volt kapcsolatos. Elismerte, hogy a határozatok nem tartalmazzák az Art. 109. § (1) bekezdésére utalást, de a felperes az elsőfokú határozatból megismerhette, hogy az adóalap megállapításánál az adóhatóság milyen jövedelmeket vett figyelembe, az eltérésre felajánlott felperesi bizonyítást milyen mértékben nem fogadta el.
A régi Art. 66/H. § (3) bekezdése, valamint az Art. 109. § (3) bekezdése alapján tényként állapította meg, hogy a felperes az adóhatóságtól nem kapott tájékoztatást. Ez azonban az ügy érdemére nem volt kihatással, mivel a felperes az adóhatóság felhívása alapján lehetőséget kapott, hogy a tagi kölcsön forrásaként rendelkezésére álló összegek eredetét bizonyíthassa. Az Art. 109. §-a alapján alkalmazott becslés nem haladta meg a megbízólevél tartalmi kereteit.
Az Art. 97. § (4) bekezdése és a 109. § (3) bekezdése egybevetése alapján megállapította az elsőfokú bíróság, hogy ezeket nem lehet a bizonyítási kötelezettségek megfordításaként értelmezni. Az Art. 109. § (3) bekezdése alapján az adózó a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja. Ezt követően az elsőfokú bíróság vizsgálta a felperes hivatkozásait (édesapjától kapott ajándék, gépjármű értékesítéséből származó bevétel). Ezek vizsgálata alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felperes az Art. 109. § (3) bekezdése alapján hitelt érdemlő adatokkal nem tudta igazolni az adóalaptól való eltérést.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet kérve annak hatályon kívül helyezését.
Az alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A felperes felülvizsgálati kérelmében továbbra is arra hivatkozott, hogy az elvégzett vizsgálat meghaladta a megbízólevél tartalmi kereteit. E körben a Legfelsőbb Bíróság utal arra, hogy a megbízólevél magánszemélyek jövedelemadójára vonatkozóan meghatározott költségvetési kapcsolatok ellenőrzésére irányult. Az ellenőrzés konzekvenciái sem terjeszkedtek ezen túl, hiszen a felperes személyi jövedelemadó fizetési kötelezettségének keretein belül maradt. A becslési eljárás is a személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség megállapíthatósága érdekében alkalmazott speciális eljárási mód.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában helyesen utalt részben a régi Art., részben az Art. szabályaira, hiszen az ellenőrzés megkezdésekor még a régi Art. rendelkezései voltak hatályban. Ugyanakkor megállapítható, hogy az alperesi határozat jogszerűsége körében az Art. 109. § alapján vizsgálta a felperes kereseti érveléseit.
Szintén helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperes - az Art. 109. § (3) bekezdése alapján - az adóhatóságtól nem kapott megfelelő tájékoztatást, ez azonban a határozat érdemét nem befolyásolta.
Az Art. 97. § (4) bekezdése alapján az ellenőrzés során a tényállást az adóhatóság köteles tisztázni és bizonyítani, kivéve, ha a törvény a bizonyítást az adózó kötelezettségévé teszi. Az Art. 109. §-a ehhez képest speciális eljárást szabályoz: Az (1) bekezdés szerint, ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját is becsléssel állapítja meg. Elsőként tehát az adóhatóságnak kell bizonyítania, hogy a becslési eljárás jogalapja fennáll. Ezt követően az Art. 109. § (3) bekezdése alapján a bizonyítási teher megfordul, és a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja.
A Legfelsőbb Bíróság már több eseti döntésében vizsgálta a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérés esetén a felperes bizonyítási lehetőségét és kötelezettségét, és egyértelműen kifejtette, hogy eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja (EBH 2007/1654). A felperesnek tehát nem elegendő valamilyen bizonyítékot nyújtani, mely esetleg valószínűsíti, hogy rendelkezhetett az általa hivatkozott összeggel, megkaphatta a kölcsönt, ajándékot, amelyre hivatkozott, mert ennél magasabb fokú bizonyítási kötelezettséget ír elő az Art. 109. § (3) bekezdése a felperes terhére. E körben minden kétely, bizonyítatlanság az adózó terhére kell, hogy essen.
A fentiek figyelembevételével a Legfelsőbb Bíróság is azt megállapította, hogy az elsőfokú bíróság helytállóan vizsgálta a felperes által hivatkozott összegek eredetét, meglétét. A Pp. 206. §-a alapján okszerűen vonta le azt a következtetést, hogy a felperes az Art. 109. § (3) bekezdésére figyelemmel nem tudta hitelt érdemlő adatokkal igazolni a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.292/2007.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.