adozona.hu
BH+ 2011.6.260
BH+ 2011.6.260
Az értékpapír számlával rendelkező természetes személy azzal, hogy a vele baráti kapcsolatban álló személy megbízása alapján a tőzsdén való befektetés céljából pénzösszegeket vett át, nem folytatott engedély nélküli befektetési szolgáltatási tevékenységet, hanem befektetőként járt el [Ptk. 200. § (2) bek., 1996. évi CXI. tv. (továbbiakban: Épt.) 4. § (1) és (2) bek., 6. § (1) bek., 7-8. §, 71. § (2) bek., 79. §, 1994. évi XXIV. tv. 2. § (1) bek., 2/A. § (1) bek., 2/B. § (3) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes 1998. január 1-jétől rendelkezett értékpapír számlával az E. Zrt.-nél. A peres felek mindketten muzsikusok, diákkoruk óta baráti kapcsolatban álltak egymással és az ezredfordulón mindketten az Á. Zenekar tagjai voltak. Az alperes 1999. február 19-én, 2000. február 1-jén és 2000. április 17-én kiállított, két tanú aláírásával ellátott átvételi elismervényekkel igazolta, hogy a felperestől "tőzsdei befektetés céljára" - a három okirat kiállításának időbeli sorrendjében - 1 000 000-1 ...
BH+ 2011.6.260 Az értékpapír számlával rendelkező természetes személy azzal, hogy a vele baráti kapcsolatban álló személy megbízása alapján a tőzsdén való befektetés céljából pénzösszegeket vett át, nem folytatott engedély nélküli befektetési szolgáltatási tevékenységet, hanem befektetőként járt el [Ptk. 200. § (2) bek., 1996. évi CXI. tv. (továbbiakban: Épt.) 4. § (1) és (2) bek., 6. § (1) bek., 7-8. §, 71. § (2) bek., 79. §, 1994. évi XXIV. tv. 2. § (1) bek., 2/A. § (1) bek., 2/B. § (3) bek.].
Az alperes 1998. január 1-jétől rendelkezett értékpapír számlával az E. Zrt.-nél. A peres felek mindketten muzsikusok, diákkoruk óta baráti kapcsolatban álltak egymással és az ezredfordulón mindketten az Á. Zenekar tagjai voltak. Az alperes 1999. február 19-én, 2000. február 1-jén és 2000. április 17-én kiállított, két tanú aláírásával ellátott átvételi elismervényekkel igazolta, hogy a felperestől "tőzsdei befektetés céljára" - a három okirat kiállításának időbeli sorrendjében - 1 000 000-1 000 000-2 000 000 Ft-ot (azaz összesen: 4 000 000 Ft-ot) átvett. A 2000. február 1-jei és 2000. április 17-i elismervényeken azt is rögzítette, hogy a "befektetett tőkére minimum évi 30% hozamot garantál", a legkorábbi elismervény pedig azt tartalmazta, hogy a "befektetés feltételeit" egy héten belül írásban rögzítik. A felperes 2003. június 16-án kelt és 2003. június 24-én kézbesített levelében közölte az alperessel, hogy az összesen 4 000 000 Ft kölcsön folyósításáról szóló kölcsönszerződéseket a Ptk. 526. § (1) bekezdése alapján 15 napra felmondja és felhívta az alperest a kölcsön és járulékai megfizetésére.A fizetési meghagyás alapján 2006. augusztus 3-án indult, majd perré alakult eljárásban a felperes végleges keresetében elsődlegesen a Ptk. 523. § (1) bekezdése alapján, másodlagosan a Ptk. 479. § (2) bekezdése és 318. §-ának (1) bekezdése alapján, harmadlagosan pedig - amennyiben a bíróság szerint a felek között befektetési szolgáltatásra irányuló megbízási szerződések jöttek volna létre - e szerződések érvénytelenségére hivatkozva, az eredeti állapot helyreállítása címén kérte az alperes marasztalását. Harmadlagos kereseti kérelmét az 1996. évi CXI. törvény (Épt.) 3-8. §-aira, valamint a Ptk. 200. § (2) bekezdésére és 237. § (1) bekezdésére alapította. Valamennyi kereseti kérelmében 4 000 000 Ft tőke, továbbá 1 000 000 Ft után 2000. február 1. és 2003. július 9-e közötti időszakra, 2 000 000 Ft tőke után 2000. április 17. és 2003. július 9-e közötti időszakra járó évi 30% ügyleti kamat, valamint a teljes tőke és a szerződéses kamatok után 2003. július 9-től járó késedelmi kamatok megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította mindhárom perbeli megállapodás érvénytelenségét és kötelezte az alperest 4 000 000 Ft megfizetésére, valamint 1 000 000 Ft után 1999. február 19-től, további 1 000 000 Ft után 2000. február 1-jétől, 2 000 000 Ft után pedig 2000. április 17-től járó késedelmi kamatok megfizetésére. A felperes ezt meghaladó keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság tényként állapította meg, hogy az alperes a felperestől felvett pénzeszközökből előbb 900 000 Ft-ot, majd 2 000 000 Ft-ot fizetett be az E. Zrt.-nél vezetett számlára és bár 2001. február 7-ig a számla egyenlege pozitív volt, a felperest a hozamból nem részesítette. Ezután az alperes már veszteséget halmozott fel, melynek összege 2001. március 8-ig közel 11 000 000 Ft volt.
Az elsőfokú bíróság szerint az átvételi elismervényeken megjelölt pénzösszegeket abból a célból adta át a felperes az alperesnek, hogy azt az alperes a tőzsdén nyereséggel forgassa a felperes javára. A felek között nem kölcsönszerződések jöttek létre, hanem abban állapodtak meg, hogy az alperes a felperes javára részvényeket vásárol, illetve ad el, részvények vásárlására határidős ügyleteket köt. Ezek a szerződések magukon viselték a Ptk. 474. §-a szerinti megbízási szerződés elemeit, de az Épt. hatálya alá tartoztak. Az ilyen ügyletek esetén be kellett tartani az Épt. XI. és XII. fejezete által előírt alakiságokat és a szerződést az Épt. 71. § (1) bekezdése szerint írásba kellett foglalni. A kötelező alakiságok hiányában a felek között nem jöhetett létre a tőzsdei befektetésre vonatkozó megbízási szerződés.
Rögzítette az elsőfokú ítélet, hogy az alperes üzletszerűen - más kollégákkal kötött megállapodás alapján is - saját hasznára folytatott befektetési szolgáltatói tevékenységet. Ezt támasztja alá, hogy a felperes által 1999-ben átadott 1 000 000 Ft-ból csak 900 000 Ft-ot fizetett be az E. Zrt.-nél vezetett számlára, nem számolt el a felperes felé a haszonnal, és csupán állította, de nem tudta bizonyítani, hogy a haszonból egy ízben 300.000 Ft-ot átadott volna a felperesnek. Az alperes az Épt. 4. § (1) bekezdés c) pontja szerinti kereskedelmi tevékenységet csak az Épt. 7. §-a szerinti egyéni vállalkozói formában folytathatta volna a törvény 6. § (1) bekezdése szerinti felügyeleti engedéllyel, mely engedéllyel az alperes nem rendelkezett.
Az engedély nélkül végzett tevékenységhez az Épt. nem fűzi a semmisség jogkövetkezményét, a szerződéskötés azonban az Épt. rendelkezéseinek megkerülését jelentette, a szerződés a Ptk. 200. § (2) bekezdésébe ütköző semmis szerződésnek minősül és emellett a Btk. 298/E. §-ába is ütközött. Erre tekintettel marasztalta a bíróság a Ptk. 237. § (1) bekezdése alapján eredeti állapot helyreállítása címén az alperest annak figyelembevételével, hogy az alperes a csatolt okiratok tartalmával szemben nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy a felperes részéről 4 000 000 Ft helyett csak 3 000 000 Ft átadására került volna sor.
Az alperes fellebbezése alapján eljáró másodfokú bíróság a per főtárgya tekintetében - a megjelölt pontosítással - az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A másodfokú bíróság szerint sem bizonyította az alperes, hogy 4 000 000 Ft helyett a felperes részéről csak 3 000 000 Ft átadására került volna sor, illetve hogy az alperes 300 000 Ft hozamot a felperesnek kifizetett volna.
Az alperes elévülési kifogását alaptalannak minősítette a másodfokú bíróság, rámutatott arra, hogy a felperes 2003. június 24-én és 2006. április 21-én közölt fizetési felszólításai, valamint a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem 2006. augusztus 3-i benyújtása az elévülést megszakította.
Elfogadta az elsőfokú bíróság álláspontját a perbeli megállapodások jogi minősítése, az alperes tevékenysége üzletszerűségének megállapítása és a perbeli megállapodások érvénytelenségének megállapítása tekintetében és nem tekintette lényeges eljárási szabálysértésnek, hogy a megállapodások érvénytelenségét az elsőfokú bíróság az ítélet rendelkező részében rögzítette.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és emellett elsődlegesen a felperes keresetének elutasítását, másodlagosan új eljárás elrendelését kérte. Fellebbezésének részletes ismertetése után felülvizsgálati kérelmét az alábbiakkal indokolta:
A jogalkotó számára csak a pénzmosásról szóló jogszabályok bevezetésekor vált fontossá a számlákon elhelyezett betétek tulajdonosainak beazonosítása, a korábbi jogszabályok nem tulajdonítottak jelentőséget annak, hogy ki azok tényleges tulajdonosa. Figyelemmel arra, hogy az ügyfél fogalmát is csak a tőkepiaci törvény vezette be, azt kell megállapítani, hogy nem volt szükség engedélyre ahhoz, hogy valaki a más által rábízott pénzt akár egyedi ügyletként, akár saját pénzével együtt a tőzsdei forgalomban mozgassa. Felügyeleti engedélyre csak akkor volt szükség, ha valaki saját javára rendszeres haszonszerzésre törekedett más pénzének üzletszerű forgatásával. Az engedély hiánya pedig csak akkor vezet érvénytelenséghez, ha az érvénytelenséget a jogszabály kifejezetten előírja (a vállalkozási szerződést sem teszi érvénytelenné a vállalkozói engedély hiánya). Jogszabály megkerülése miatt sem lehetett volna a perbeli szerződéseket érvénytelennek tekinteni, ugyanis a felek semmilyen jogi előírást nem kívántak megszegni, vagy megkerülni, nem is létezett olyan tiltó rendelkezés, mely megkerülhetővé vált volna.
Nem volt helye az üzletszerűség megállapításának sem, mert semmilyen bizonyíték nem merült fel arra, hogy az alperes saját haszon elérésére törekedett volna. Amikor a tőzsdei ügylet nyereséget hozott, azt az alperes továbbította a felperesnek. A másodfokú bíróság az érvénytelenség körében nem tett eleget maradéktalanul indokolási kötelezettségének. A felperes kölcsön visszafizetésére és nem az eredeti állapot helyreállítására szólította fel az alperest, így az eredeti állapot helyreállítására irányuló kereset elévült. Új eljárás elrendelését annak tisztázása céljából tartotta - másodlagosan - szükségesnek az alperes, hogy a Ptk. 474. §-a szerinti megbízási jogviszony alapján állhat-e fenn tartozása a felperessel szemben.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Ezt a beadványát a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 272. § (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel - a felperes kérelme ellenére - csatlakozó felülvizsgálati kérelemként értékelni nem tudta.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta, vizsgálhatta felül és arra a megállapításra jutott, hogy a felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
Tévesen hivatkozott a felülvizsgálati kérelem a perbeli követelés elévülésére. A Ptk. 327. § (1) bekezdése szerint a követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítás, továbbá a követelés bírósági úton való érvényesítése is megszakítja az elévülést. A perbeli felszólító levelekben és a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelemben is a felperes pontosan megjelölte, hogy mely összeg és annak mely időponttól járó kamatai megfizetésére tart igényt. Az ott írtakból az alperes egyértelműen megállapíthatta, hogy mely tényállásból származó, mely követelést érvényesíti a felperes vele szemben. A követelés elévülése szempontjából nem volt jelentősége annak, hogy a felperes a követelés jogcímeként kölcsönre hivatkozott, csak annak volt jelentősége, hogy a felperes által előadottak alapján az alperes a követelést azonosítani tudta. Erre tekintettel a fizetési felszólításokkal az elévülés megszakadt és az elévülés újból elkezdődött. Ezért alaptalanul állítja a felülvizsgálati kérelem, hogy a bírósági úton való igényérvényesítésig az elévülés bekövetkezett.
A Legfelsőbb Bíróságnak a felülvizsgálati eljárásban - figyelemmel az eljárási szabályokra - abból kellett kiindulnia - amit egyébként a bizonyítási eljárás is egyértelműen igazolt -, hogy a peres felek között nem kölcsönszerződések jöttek létre. Abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy helytálló-e a perben eljárt bíróságoknak az az egyező álláspontja, miszerint az alperes befektetési szolgáltatói tevékenységet végzett erre vonatkozó engedély hiányában, így a felek között létrejött szerződések semmisek és az eredeti állapotot kell helyreállítani. A Legfelsőbb Bíróság nem fogadta el a perben eljárt bíróságok álláspontját a fenti kérdések megítélésében.
Az Épt.-nek a perbeli időszakban hatályos rendelkezései alapján a Legfelsőbb Bíróság a következőkre mutat rá.
Az Épt. 203-206. §-ai értelmében tőzsdei ügylet az a szerződés, amelyet a tőzsdei kereskedési joggal rendelkezők a tőzsdén - a tőzsdei szabályzat által lehetővé tett körben - tőzsdére bevezetett értékpapírra, vagy tőzsdei termékre vonatkozóan egymással kötnek. A tőzsdei ügylet azonnali, határidős és opciós ügylet lehet. Az Épt. 4. § (1) és (2) bekezdése határozza meg, hogy mely tevékenységek üzletszerű folytatása minősül befektetési szolgáltatási, illetve kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységnek, arról pedig, hogy mely eszközök lehetnek e tevékenységek tárgyai az 5. § rendelkezik. Az Épt. 6. § (1) bekezdése értelmében a 4. §-ban meghatározott tevékenységek folytatásához a Felügyelet engedélye szükséges. Az Épt. 7-8. §-ai értelmében befektetési szolgáltatási, illetve kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységet befektetési vállalkozás, vagy az Épt. 8. §-ában írt más gazdálkodó szervezet végezhet az ott írt megszorításokkal. Az Épt. 79. §-a szerint kereskedelmi tevékenységnek a 4. § (1) bekezdés a)-d) pontjában írt tevékenységek minősülnek, a kereskedelmi tevékenység folytatásának szabályait pedig az Épt. XI. fejezete tartalmazza.
Az Épt. értelmező rendelkezései szerint üzletszerű tevékenységnek az ellenérték fejében nyereség, illetve vagyonszerzés végett rendszeresen folytatott gazdasági tevékenység minősül [3. § (1) bekezdés 49. pont]. Az Épt. 4. § (1) bekezdés értelmében a befektetési szolgáltatási tevékenység folytatását csak akkor lehet megállapítani, ha a 4. § (1) és (2) bekezdésében írt tevékenységeket az illető gazdálkodó szervezet üzletszerűen folytatja. Az üzletszerűség megállapítását azonban az alperes esetében önmagában kizárja az a körülmény, hogy az alperes ingyenesen fogadta el a felperes megbízását. A per során egyetlen adat sem merült fel arra vonatkozóan, hogy a megbízásra ellenérték fejében, vagyonszerzés végett került volna sor. Ilyet sem a felperes, sem a meghallgatott tanúk nem állítottak, és ilyen megállapítás a rendelkezésre álló bizonyítékokból sem következik. Az üzletszerűség hiánya miatt viszont nem lehet megállapítani, hogy az alperes a megbízás alapján engedély nélkül folytatott volna engedélyköteles befektetési szolgáltatási tevékenységet. Ez egyben azt is jelenti, hogy a perbeli megbízási szerződést nem lehet a jogszabály megkerülésével kötött, a Ptk. 200. § (2) bekezdése szerinti semmis szerződésnek minősíteni.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az alperes befektetőnek minősült. Az Épt. 3. § (2) bekezdés 6. pontjának értelmező rendelkezése szerint, a befektető az a személy, aki a kibocsátóval, befektetési szolgáltatóval, vagy más befektetővel kötött szerződés alapján saját, vagy más pénzét, egyéb vagyontárgyát részben, vagy egészben az értékpapír-piac, illetve az értékpapír-tőzsde hatásaitól teszi függővé, kockáztatja. Az alperes mint befektető részben saját, részben a szintén befektetőnek minősülő felperes pénzét fektette be egy befektetési szolgáltatóval kötött szerződés alapján, míg a felperes csak az alperessel mint befektetővel kötött szerződést, befektetési szolgáltatóval nem állt szerződéses kapcsolatban.
Már az 1994. április 5-én kihirdetett, a pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 1994. évi XXIV. törvény 2. § (1) bekezdése kimondta, hogy a pénzügyi szolgáltató szervezet - ilyennek minősül a befektetési szolgáltatási tevékenységet folytató gazdálkodó szervezet is - 2 000 000 Ft-ot elérő, vagy azt meghaladó összegű készpénzfizetéssel együtt járó ügyleti megbízást kizárólag olyan ügyféltől fogadhat el, aki azonosságát igazolja és akinek azonosítását a pénzügyi szolgáltató szervezet elvégzi. A pénzmosás megakadályozásáról szóló rendelkezések csak 2001. december 19-től szigorodtak, ez időponttól kezdődően mondta ki az 1994. évi XXIV. törvény, hogy az ügyfél köteles a pénzügyi szolgáltató szervezet részére arra a személyre vonatkozó írásbeli nyilatkozatot tenni, akinek a nevében, illetőleg javára vagyonkezelési, képviseleti, vagy más megállapodás (megbízás) alapján, vagy anélkül eljár, és a tudomásszerzéstől számított 5 munkanapon belül köteles a pénzügyi szolgáltató szervezetet értesíteni a szerződéses kapcsolat fennállása alatt a tényleges tulajdonos személyében bekövetkezett változásról [2/A. § (1) bekezdés, 2/B. § (3) bekezdés]. Csak 2001. december 19-től írta elő az 1994. évi XXIV. törvény azt, hogy a pénzügyi szolgáltató szervezet a szerződéses kapcsolat fennállása alatt köteles az ügyfelet a tényleges tulajdonosra vonatkozó írásbeli nyilatkozattételre felszólítani, ha ezzel kapcsolatban bármilyen kétsége merül fel és minden tőle telhető intézkedést meg kell tennie a tényleges tulajdonos azonosítása érdekében [2/A. § (3) bekezdés és (5) bekezdés]. Az Épt. 71. § (2) bekezdése értelmében ugyan már a perbeli időszakban sem tartalmazhatott a befektető szolgáltató és a befektető ügyfél által megkötött szerződés a befektető személyének elfedésére alkalmas utalást - az ügyfelet meg kellett nevezni - de az 1994. évi XXIV. törvénynek a tényleges tulajdonos azonosítására vonatkozó, fentebb idézett rendelkezései még nem voltak hatályban. A perben jelentős időszakban nem ütközött tehát jogszabályba az, hogy az alperes részben a felperes pénzének felhasználásával kötött a befektetési szolgáltatóval szerződést, éspedig anélkül, hogy a felperes személyét feltárta volna, tehát a felek között érvényes szerződéseken alapuló jogviszony jött létre.
Az eddig lefolytatott bizonyítási eljárás eredménye szerint a felperes az E. Zrt.-nél értékpapírszámlával rendelkező alperest azzal bízta meg, hogy az általa átadott pénzeszközöket a tőzsdén fektesse be. Az alperesnek a benne tökéletesen megbízó felperes nem adott utasítást a tekintetben, hogy mibe fektesse be a tőkét, milyen ügyleteket kössön, ezt teljesen az alperesre bízta, az alperes pedig a rábízott ügy ellátásáért ellenszolgáltatásra nem tartott igényt. Abban sem állapodtak meg, hogy meddig jár el az alperes a felperes tőkéjének befektetőjeként, tehát az alperes a felperes ellenkező utasításáig, illetve mindaddig eljárhatott befektetőként, amíg e tevékenység folytatása befektethető összeg hiányában nem lehetetlenült el. A két elismervényen szereplő minimális hozam garancia a Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint nem szó szerint értelmezendő. Nem hagyható figyelmen kívül ugyanis - amit a tanuk vallomása is egyértelműen alátámasztott - hogy a tőke összegek átadására olyan időpontokban került sor, amikor a peres felek az akkori tőzsdei folyamatok alapján abban a - számukra megalapozottnak tűnő - hiszemben voltak, hogy a megjelölt nagyságú nyereség elérhető. Valójában az elismervényeken szereplő évi 30%-os mérték a közelmúltbeli tapasztalataik alapján akkoriban jellemzően elérhető hozam rögzítését jelentette. Az azonban fogalmilag kizárt volt, hogy az alperes egy tőzsdei befektetés vonatkozásában hozamot garantálhasson. Mindkét peres félnek tisztában kellett lennie azzal, hogy a tőzsdei befektetések hozama előre nem számítható ki, nem garantálható, veszteség is előfordulhat, sőt akár a teljes befektetett tőke is elveszhet.
Megállapodásuk valós tartalma tehát az volt, miszerint az alperes dönti el, hogy mibe fekteti a felperes pénzét, a befektetés haszna a felperest illeti, de őt terheli az esetleges veszteség is.
A perben eljárt bíróságok eltérő jogi álláspontjukra tekintettel nem vizsgálták, hogy a felek között létrejött ügyletek eredményeképpen az alperest terheli-e fizetési kötelezettség a felperes irányában. Ez a bizonyítási eljárás kiegészítését teszi szükségessé, melyre a felülvizsgálati eljárásban nincs lehetőség. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezte a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Az új eljárásban - eltérő bizonyítékok felmerülése hiányában - abból kell kiindulni, hogy az alperes a felperes tőkéjét a saját tőkéjétől elkülönülten fektette be, az alperes befektetéseinek sorsát a felperes befektetései automatikusan nem követték, nem volt közös kockázatviselés.
Így azt kell egyértelműen tisztázni, hogy az alperes a felperestől kapott tőkeösszegeket mikor és mibe, milyen tranzakciók keretében fektette be és a tranzakciók milyen eredménnyel zártak. Tisztázni kell, hogy mi lett az esetleges nyereség sorsa, milyen további tranzakciókra került sor, egyértelműen megállapítható-e, hogy a felperes tőkéje elveszett. Az előbbi adatok tisztázását követően lesz az elsőfokú bíróság abban a helyzetben, hogy megalapozott döntést hozzon a felperest megillető összeg tekintetében. (Legf.Bír. Gfv.IX.30.300/2010.)