adozona.hu
EH 2010.2293
EH 2010.2293
Az egyetemleges fizetésre kötelezettek közül a vámtartozást elsőként befizető nem kérheti a másik kötelezett által, később szintén befizetett vámtartozás, mint túlfizetés összegének visszautalását [2913/92. EGK rend. 233. cikk].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes jogelődjét, mint főkötelezettet, valamint a kezest és az áruszállítót a N.-i Vámhivatal a 2005. november 2-án kelt határozataival jogellenes forgalomba hozatal miatt egyetemlegesen 8800 forint vám és 131 618 forint általános forgalmi adó megfizetésére kötelezte.
A felperes 2006. május 11-én a vámtartozást megfizette. Az áruszállító a kiszabott vámtartozást ezt követően 2006. június 16-án szintén megfizette. A N.-i Vámhivatal jogutóda a S.-i Fővámhivatal 2006. augusztus 2-án az áru...
EH 2010.2293 Az egyetemleges fizetésre kötelezettek közül a vámtartozást elsőként befizető nem kérheti a másik kötelezett által, később szintén befizetett vámtartozás, mint túlfizetés összegének visszautalását [2913/92. EGK rend. 233. cikk].
A felperes jogelődjét, mint főkötelezettet, valamint a kezest és az áruszállítót a N.-i Vámhivatal a 2005. november 2-án kelt határozataival jogellenes forgalomba hozatal miatt egyetemlegesen 8800 forint vám és 131 618 forint általános forgalmi adó megfizetésére kötelezte.A felperes 2006. május 11-én a vámtartozást megfizette. Az áruszállító a kiszabott vámtartozást ezt követően 2006. június 16-án szintén megfizette. A N.-i Vámhivatal jogutóda a S.-i Fővámhivatal 2006. augusztus 2-án az áruszállítót, majd 2008. október 27-én a felperest többek között arról tájékoztatta, hogy az egyetemlegesen kötelezettek közül ketten megfizették a vámtartozást.
A felperes először 2008. november 6-án kérte a befizetett összeg visszautalását, amelyet a vámhatóság egy tájékoztató levél megküldésével elutasított. A 2008. november 25-én kelt beadványban előterjesztett ismételt visszautalási kérelemre a Sz.-i Fővámhivatal jogutóda, a Sz.-i Vám- és Pénzügyőri Hivatal megismételt eljárásban a 2009. március 25-én kelt határozatával - a Legfelsőbb Bíróság az ítéleti tényállást pontosítja e körben, mert nem az elsőfokú ítéletben szereplő 434-1/2009. számú határozattal - a kérelmet a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet (a továbbiakban: Vámkódex) 233. cikk a) pontja alapján elutasította azzal, hogy a felperes által teljesített befizetéssel a vámtartozás megszűnt, ezért a felperes általi befizetés visszautalásának nincs helye.
A felperes fellebbezése alapján eljárt alperes a 2009. május 12. napján hozott határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetet nyújtott be az alperes határozatának felülvizsgálata iránt, sérelmezve a kérelme elutasítását, az elsőfokú hatóság illetékességének hiányát. Álláspontja szerint a túlfizetés visszaigénylésekor nincs sorrendiség, egyedül ő kérelmezte a túlfizetés visszaigénylését, amelyet a hatóságnak teljesítenie kellett volna.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Álláspontja szerint egyetemleges kötelezettek esetében bármelyik kötelezett teljesítése esetén a vámtartozás a Vámkódex 233. cikk a) pontja alapján megszűnik. A perbeli esetben a felperes részéről legelsőként történt teljesítés eredményeként a vámtartozás megszűnt, így az ezt követően az áruszállító részéről történő befizetés túlfizetésnek minősült. Az elsőfokú bíróság vizsgálta a vám visszafizetésének a Vámkódex 236. cikkében, 237-238. cikkében foglalt eseteit, de azokat nem tartotta a jelen ügyben alkalmazhatóknak. A Vámkódex 239. cikkének (1)-(2) bekezdésében foglalt vám visszafizetési eseteket sem tartotta irányadónak, mert a túlfizetés az áruszállító befizetéséből adódott, így a visszafizetési lehetőséggel is csak az áruszállító élhet.
Az elsőfokú bíróság nem találta megalapozottnak a felperes illetékességre vonatkozó kifogását sem. A felperes által hivatkozott, a közösségi vámjog végrehajtásának részletes szabályairól szóló 15/2004. (IV. 5.) PM rendelet (a továbbiakban: R.) 51. § (2) bekezdése szerinti illetékességi szabály nem alkalmazható, mert a perbeli esetben nem előírás nélküli téves befizetés történt.
Mindezek alapján az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy az alperes a felperes kérelmét megalapozottan és jogszerűen utasította el, ezért a felperes alaptalan keresetét elutasította.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérte annak és a közigazgatási határozatoknak a hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú hatóság új eljárásra kötelezését. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte a túlfizetés és az előírás nélküli téves befizetés fogalmát. A túlfizetés a jogszerűen előírt és beszedhető vámtartozást meghaladó mértékben teljesített befizetés. Túlfizetés merülhet fel, ha a vámhatóság az egyik adós teljesítését követően nem érvényteleníti a másik adós terhére az előírást vagy nem értesíti a már bekövetkezett teljesítésről. Az áruszállító érvényes, hatályos határozati előírás alapján teljesített, befizetése nem előírás nélküli téves befizetés. Az elsőfokú bíróság kereseti kérelem hiányában vizsgálta a Vámkódex 236-239. cikkeinek rendelkezéseit. A visszafizetésre az R. VII. része az irányadó. A vámtartozás elszámolására az R. 51. § (3) bekezdése vonatkozik. A túlfizetés visszautalása nem vámjogi, hanem számlakezelési kérdés. Az elsőfokú bíróság jogszabályi hivatkozás nélkül jutott arra a megállapításra, hogy a túlfizetést a befizetést csak később teljesítő adós kérheti visszautalni. A túlfizetés összege nem illeti meg a vámhatóságot, annak visszautalását az adósok bármelyike kérheti, ez az egyetemlegességből következik. Az elsőfokú bíróság az illetékesség kérdésében is tévesen, az R. 51. § (2) bekezdésével ellentétesen döntött.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
A felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a vám visszatérítésére a Vámkódex 236-239. cikkei nem alkalmazhatók, és annak vizsgálata, hogy ezeknek a rendelkezéseknek az alkalmazásával a vám visszatérítésének helye van-e, kereseti kérelem hiányában jogsértő volt. A felperes a keresetében nem jelölte meg, hogy a vám visszautalását melyik jogszabályi rendelkezés alapján tartja jogszerűnek és teljesíthetőnek, csak a kereset kiegészítésében hivatkozott a visszafizetés jogalapjaként az R. 51. § (1) és (5) bekezdéseire. Az R.a> a Vámkódex és a Vtv. rendelkezéseinek végrehajtási részletszabályait tartalmazza, így a Vámkódex és a Vtv. szabályai nem hagyhatók figyelmen kívül a visszafizetés iránti kérelem jogszerűségének vizsgálatánál. Az elsőfokú bíróság nem járt el ezért jogsértően, amikor a Vámkódex 236-239. cikkeiben foglalt, a vám visszafizetésére vonatkozó rendelkezések alapján vizsgálta a felperesi kérelem teljesítésének feltételeit.
A túlfizetés visszautalása iránt az a vámfizetésre kötelezett nyújthat be kérelmet, akinek a befizetése túlfizetésnek minősül az R. 51. § (1) bekezdése, (7) bekezdése, a Vtv. 56. § (5) bekezdése, (7) bekezdése, 58. §-a értelmében. A felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy az egyetemlegességből következően bármelyik egyetemleges adóstárs jogosult a bármelyikük által teljesített túlfizetés visszafizetését kérni. A felperes vámbefizetésével a vámtartozás a Vámkódex 233. cikk a) pontja alapján megszűnt, a felperes befizetése nem volt túlfizetésnek tekinthető. A túlfizetésre vezető befizetést az áruszállító teljesítette, így ő jogosult a túlfizetését visszautaltatni. Az egyetemlegesség csak arra jogosítja az egyetemlegesen kötelezetteket, hogy egymás közötti viszonyukban a befizetést teljesítő fél az általa teljesített befizetés részarányos megtérítését követelje a többi kötelezettől.
Az elsőfokú bíróság az illetékesség kérdésében is törvényesen döntött. A perbeli esetben nem előírás nélküli téves befizetés történt, ahogy erre a felperes is hivatkozott a felülvizsgálati kérelmében, így az R. 51. § (2) bekezdése nem alkalmazható. Az illetékesség körében az alperes helytállóan hivatkozott a 2454/93/EGK rendelet 877. cikk (1) bekezdés a)-b) pontjára, 879. cikk (1) bekezdésére, 886. cikk (1) bekezdésére.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. VI. 39.066/2010.)