adozona.hu
BH 2011.5.143
BH 2011.5.143
A megbízási szerződés alapján előadóművészként tevékenykedő személynek járulékot kell fizetnie a társadalombiztosítási jogviszonya fennállásához [1997. évi LXXXI. tv. - Tny. - 37. § (1) és (4) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
M. B., mint munkaviszonyban álló előadó, bábjátékos munkakörben végzett munkát a D. munkáltató alkalmazásában. 1990. szeptember 30-án közös megegyezéssel a jogviszonyt megszüntették. Az iratokhoz csatolt együttműködési megállapodás szerint 1990. október 1-jén mint a V. Bábegyüttes tagja együttműködési megállapodást kötött a korábbi munkáltatójával, amelyben az együttes és így M. B. is vállalta, hogy a központ szervezésében évi 120 előadást tart a szervező által meghatározott helyszínen, havi ...
BH 2011.5.143 A megbízási szerződés alapján előadóművészként tevékenykedő személynek járulékot kell fizetnie a társadalombiztosítási jogviszonya fennállásához [1997. évi LXXXI. tv. - Tny. - 37. § (1) és (4) bekezdés].
M. B., mint munkaviszonyban álló előadó, bábjátékos munkakörben végzett munkát a D. munkáltató alkalmazásában. 1990. szeptember 30-án közös megegyezéssel a jogviszonyt megszüntették. Az iratokhoz csatolt együttműködési megállapodás szerint 1990. október 1-jén mint a V. Bábegyüttes tagja együttműködési megállapodást kötött a korábbi munkáltatójával, amelyben az együttes és így M. B. is vállalta, hogy a központ szervezésében évi 120 előadást tart a szervező által meghatározott helyszínen, havi 14 300 forint ellenérték fejében úgy, hogy "a túli előadások"-ért személyenként további 500 forintot kapnak. Egyebekben vállalta az együttes, hogy minden évben legalább két új darabot mutatnak be, a felszerelésért járó és egyéb költségeket a központ a P. M. részére utalja át számla ellenében.M. B. nevén 1990. október 1-jétől a művelődési központ társadalombiztosítási egyéni nyilvántartólapot nem vezetett, utána társadalombiztosítási járulékot sem fizetett, míg M. B. 1990. és 1991. évben az adóbevallását önadózóként készítette el. 1992. január 1-jétől M. B. felperes a P. M. alkalmazásába került, munkaviszonyt létesített és ekkortól kezdve a felperes után ismét munkáltatói és biztosítotti társadalombiztosítási járulék befizetésére került sor.
M. B. 2005. november 29-én szolgálati idő elismerése iránti kérelmet nyújtott be. Azt elbírálva, majd határozatát többször módosítva a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság módosító határozatával a nyugdíjjogosultságnál figyelembe vehető szolgálati idő mértékét 33 év és 350 napban, ezen belül a művészeti tevékenység folytatásának idejét 16 év és 211 napban állapította meg.
Az igénylő fellebbezése folytán eljárt Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság igazgatója határozatával az elsőfokú döntést megváltoztatta és azt állapította meg, hogy M. B. a már helyesen figyelembe vett 33 év és 350 nap szolgálati időn belül 23 év és 247 napon át folytatott ún. művészeti tevékenységet.
A társadalombiztosítási határozatot M. B. keresettel támadta meg a munkaügyi bíróságon és további szolgálati időként és ezen belül művészeti tevékenységet folytatónak minősülőként kérte figyelembe venni az 1990. október 1-jétől 1991. december 31-ig terjedő időszakot. Állította, hogy ezen idő alatt az együttműködési megállapodás alapján a korábbi munkaviszonyához képest nem különböző módon, de megbízási jogviszonyban dolgozott, és ekként biztosítottnak minősült az 1975. évi II. törvény (T.) végrehajtására kiadott 89/1990. (V. 1.) MT rendelet (R.) 10. § (1) bekezdése szerint még akkor is, ha a megbízó elmulasztotta utána befizetni a társadalombiztosítási járulékot.
Az alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozással, hogy a megbízási szerződésen belül szűkebb kategóriának tekintendő a szerzői jogvédelem alatt álló tevékenység, és még ezen belül is speciálisnak minősül a művészeti tevékenység. Hivatkozott arra, hogy a felperes előadóművészi engedéllyel nem rendelkezett, jóllehet az R. 383. §-a ezt feltételként írta elő, de az R. 449. §-ában írtakat sem lehet alkalmazni, mert a személyi igazolványába a felperes a szellemi szabadfoglalkozású bejegyzést sem kérte. Nem tisztázott - alperesi álláspont szerint - a perbeli időben a felperesi tevékenység jogi jellege sem.
A munkaügyi bíróság az általa lefolytatott bizonyítás eredményeként a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában a munkaügyi bíróság idézte a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 37. § (1) bekezdésében és az R. 7. § (1) bekezdésében, valamint az R. 71. § (1) és (2) bekezdésében írt rendelkezéseket. Megállapította, hogy a felek által a perbeli időre kötött szerződés típusa nem illeszkedik sem a Ptk. 474. §-a szerinti megbízási szerződés, sem a Ptk. 389. §-ában szabályozott vállalkozói szerződés keretei közé. A munkaügyi bíróság arra a megállapításra jutott, hogy ugyan a felperes foglalkoztatása inkább megfelelt a megbízás alapján rendszeresen és személyesen munkát végző foglalkoztatási feltételnek, mert az együttműködési megállapodás megkötését követően is a korábbi munkaviszonyban való foglalkoztatásához képest lényeges változás nem történt. Ennek ellenére a megállapodás tartalmából arra a következtetésre jutott, hogy "a felek a társadalombiztosítási jogviszonyt nem kívánták fenntartani", az előadások díjazását úgy állapították meg, hogy az fedezze a felperes saját biztosítási kötelezettsége anyagi terhét. A szerződés megkötésével a foglalkoztató további többletterhet nem kívánt vállalni, és a perbeli időszak kifizetései igazolták, hogy úgy állapították meg a felperes havi díját is, hogy az egyéb külön juttatásokkal és a többlet előadások díjazásával együtt a felperes és társai olyan jövedelemre tegyenek szert, amely biztosítja számukra a jövedelmük után őket terhelő társadalombiztosítási járulék összegét is. A foglalkoztató azért, hogy a felperes igénybe vehesse a csak művészeti tevékenységet folytatók számára biztosított kedvező adózási lehetőséget, az általa korábban viselt társadalombiztosítási járulék 43% összegével hozzávetőleg azonos összeget átengedett a felperesnek, őt így az igénybe vehető adókedvezménnyel jövedelemtöbblethez juttatta, egyébként pedig a felperes az adóbevallását is önadózóként nyújtotta be. A munkaügyi bíróság ítéletének indokolásában utalt még a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1989. évi XLV. törvény 12. §-ában írtakra azzal, hogy ezen rendelkezés szerinti adózásra csak a munkaviszonyon kívül álló személyeknek volt lehetőségük, ezzel az adózási móddal nem élhetett a vállalkozó sem. Mindezeket figyelembe véve a munkaügyi bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felperest nem illethette meg egyidejűleg a megbízás alapján rendszeresen személyesen munkát végző biztosítási jogviszonya, illetőleg a művészeti tevékenységet végzők adókedvezménye.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a Pp. 270. § (2) bekezdése alapján jogszabálysértésre hivatkozással. Felülvizsgálati kérelmének indokaként arra hivatkozott, hogy a munkaügyi bíróság a felperes 1990. október 1-je és 1991. december 31-e közötti tevékenységét a K.-val fennállt jogviszonyát, így a társadalombiztosítási státusát is helytelenül ítélte meg, a bírói mérlegelés törvényes lehetőségein túlterjeszkedve, feltételezésekre alapítva, a tanúvallomásokkal és az egyéb bizonyítékokkal ellentétes módon hozta meg döntését.
Utalt a felülvizsgálati kérelem a tanúvallomásokban foglaltakra, azokat részletezte és arra a megállapításra jutott, hogy nem vizsgálta meg a munkáltató részéről senki azt, hogy kinek a kötelessége lett volna a társadalombiztosítási jogviszony rendezése, erről a felperes a munkáltatójával nem is beszélt. Az eljárás során bizonyította, hogy a szerződéses havi díj nem eredményezett a felperes esetében jövedelemnövekedést, és ha még ebből kellett volna társadalombiztosítási járulékot is fizetnie, az egyértelmű jövedelemcsökkentést jelentett volna. A munkaügyi bíróság feltételezésekbe bocsátkozott akkor, amikor azt állapította meg, hogy a felek különböző számításokat végeztek, mielőtt a megállapodást megkötötték volna. Ha az lett volna a felek szándéka, hogy a felperesnek kell fizetni a társadalombiztosítási járulékot, akkor nagyobb havi alapdíjat állapítottak volna meg. Kifejezett álláspontja a felperesnek az, hogy megbízás alapján, rendszeresen munkát végzőnek minősült. Nem találta elfogadhatónak az ítélet azon megállapítását, hogy a megbízási jogviszony törvényi feltételeinek nem felelt meg a tevékenysége. A megítélése szerint a munkaügyi bíróság ítélete a bizonyítási anyaggal oly mértékben ellentétes megállapításokat tartalmaz, hogy önmagában ezért is jogsértő.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a munkaügyi bíróság ítéletének hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a munkaügyi bíróság ítéletének felülvizsgálata során mindenekelőtt abból indult ki, hogy a perbeli jogvita elbírálásakor mely jogszabályok alkalmazására volt lehetőség az igénybejelentés időpontjára (2005. október 29.) és a perben vitatott időre (1990. október 1-jétől 1991. december 31-ig) tekintettel.
Az igénybejelentés napján hatályos Tny. 37. § (1) és (4) bekezdésének rendelkezéseire a munkaügyi bíróság helyesen utalt és értékelte, hogy a (4) bekezdés kifejezetten visszautal az 1998. január 1. napját megelőző időket illetően az 1997. december 31-én hatályos jogszabályra a szolgálati idő figyelembevétele szempontjából. A Tny. 37. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a Tbj.-ben biztosítottnak minősülő személy biztosítással járó jogviszonyának 1997. december 31-ét követő időtartama szolgálati időnek számít, ha erre az időszakra az előírt nyugdíjjárulékot megfizették. Míg ugyanezen rendelkezés (4) bekezdése az 1998. január 1. napját megelőző időtartamok esetében utal vissza az 1997. december 31-én hatályos jogszabályokra.
A T. 10. § (2) bekezdés b) pontja szerint kiterjed a biztosítás a megbízás alapján személyesen munkát végző személyekre, és a T. végrehajtására kiadott R. 8. § (1) bekezdése pedig azt mondja ki, hogy a megbízási jogviszony keretében, díjazás ellenében munkát végző személyek biztosítási idejét a jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig kell megállapítani, azonban a (3) bekezdés szűkíti ezen általános rendelkezést azzal, hogy az (1) és a (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően nem áll fenn a biztosítás az alatt az időtartam alatt, amelyre díjazást nem fizettek. A T. 54. §-a határozza meg a szolgálati időket és ennek (1) bekezdés e) pontja a megbízásról, míg a (7) bekezdés az előadóművészi tevékenységről szól azzal, hogy szolgálati időnek minősül az előadóművészi tevékenység ideje, ha szerződést kötöttek, és ennek alapján az előadóművész díjazásban részesült, kivéve ha a díjazás csak az előadásból származik. Nem vitás, hogy nem csak az előadásból származott a felperesi bevétel, hanem a megbízási díjból is. Az R. 126/C-126/E. §-ai tartalmazzák a részletszabályokat, ugyanakkor az R. 135. § kifejezetten kimondja, hogy szolgálati időként kell figyelembe venni azt az időt, amelyre a munkaviszonyban nem álló előadóművész a T. hatályba lépése után társadalombiztosítási járulékot fizetett.
Téves volt e körben a munkaügyi bíróság hivatkozása az R. 7. §-ában, illetve az R. 71. §-ában írtakra.
A Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésre álló szerződés alapján megállapította, hogy a felperes a perbeli időben megbízásos jogviszony keretén belül előadóművészként tevékenykedett. Ezzel kapcsolatban nem fogadta el a munkaügyi bíróság megállapításait. Nem helyes az ítéletnek az a megállapítása, hogy művészeti tevékenységet végzőknek járó adókedvezmény megbízásos jogviszonyban foglalkoztatott személy esetében egyidejűleg nem vehető igénybe. Ugyancsak téves a munkaügyi bíróságnak az a megállapítása, amely a peres felek közötti társadalombiztosítási jogviszony fenntartásáról szól, hiszen társadalombiztosítási jogviszony nem a szerződést kötő felek között állt fenn, hanem a felperes és a társadalombiztosítás szerve, valamint az alperes és a foglalkoztató között. A társadalombiztosítási jogviszonyok elbírálása, megítélése során egyébként általában annak az évnek a hatályos jogszabályi rendelkezéseiből kell kiindulni, amelyek az elbírálni kért, adott évben hatályosak voltak, feltéve, ha a törvény másként nem rendelkezik.
Az 1990. és 1991. években hatályos T. 10. § (3) bekezdése szerint is a biztosítottak körébe tartozott általában a megbízás alapján személyesen munkát végző személy. Az R. 8. §-a határozta meg azt, hogy miként kellett a kifizetett díjazást figyelembe venni a biztosítás jogalapja meghatározása szempontjából. Ebben a tárgyban az úgyszintén a beszámítani kért időben hatályos T. 54. § (1) bekezdés e) pontja tartalmazta a szolgálati idő megállapítására vonatkozó szabályokat, de a végrehajtásra kiadott R. 135. §-a is erről rendelkezett, amelyben az előadóművész járulékfizetéséhez kötötte a szolgálati idő figyelembevételét.
Az igénybejelentéskor hatályos jogszabályok, valamint a Tny. 37. §-ához fűződő R. 34. § is következetesen arról rendelkeztek, hogy a munkaviszonyban nem álló előadóművészeknek azt az idejét kellett szolgálati időként figyelembe venni, amelyre a társadalombiztosítási járulékot megfizették.
Folyamatában - hatályba lépésükre is figyelemmel - vizsgálva az általános és speciális szabályokat, az állapítható meg, hogy a felperes tevékenysége megbízásos jogviszonyon belül az előadóművészekre vonatkozó speciális szabályok megítélése körébe tartozott és ekként mindig ahhoz kötötték a biztosítás fennállását, hogy maga a biztosított fizetett-e járulékot maga után vagy sem. A kifejtettekre tekintettel - a munkaügyi bíróság ítélete indokainak módosításával, illetve kiegészítésével - helytálló a munkaügyi bíróság érdemi döntése, így az nem tekinthető jogszabálysértőnek, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv. III. 10.586/2008.)