adozona.hu
BH+ 2011.5.228
BH+ 2011.5.228
A rendszeres szociális járadék iránti igény érvényesítésére előírt jogvesztő határidőt annak a keresőtevékenységnek a megszűnésétől kell számítani, amelynek fennállása idején az egészségkárosodás bekövetkezett [387/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet 10. § (2) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes rendszeres szociális járadék iránt előterjesztett kérelmét az alperes nyugdíjbiztosítási igazgatóság határozatával elutasította az igényérvényesítésre megállapított 24 hónapos határidő elteltére hivatkozva [387/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet (R.) 10. § (2) bekezdés]. A másodfokú határozat a felperes fellebbezését elutasította és az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében a határozatok megváltoztatását, a járadékra való jogosultsága megállapítását kérte. Arra hi...
BH+ 2011.5.228 A rendszeres szociális járadék iránti igény érvényesítésére előírt jogvesztő határidőt annak a keresőtevékenységnek a megszűnésétől kell számítani, amelynek fennállása idején az egészségkárosodás bekövetkezett [387/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet 10. § (2) bekezdés].
A felperes rendszeres szociális járadék iránt előterjesztett kérelmét az alperes nyugdíjbiztosítási igazgatóság határozatával elutasította az igényérvényesítésre megállapított 24 hónapos határidő elteltére hivatkozva [387/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet (R.) 10. § (2) bekezdés]. A másodfokú határozat a felperes fellebbezését elutasította és az elsőfokú határozatot helybenhagyta.A felperes keresetében a határozatok megváltoztatását, a járadékra való jogosultsága megállapítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a 2004. január 28-án megállapított 50%-os munkaképesség-csökkenése mellett továbbdolgozott, ezért nem igényelte korábban a szociális járadékot.
A munkaügyi íróság ítéletével a támadott határozatokat hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte.
Az ítéleti tényállás szerint az Országos Orvosszakértői Intézet szakvéleményében 2004. január 28-án felperes 50%-os munkaképesség-csökkenését állapította meg. Az ekkor fennállt munkaviszonya 2004. március 8-án megszűnt, ezt követően 2004. augusztus 15-ig pénzbeli munkanélküli ellátásban részesült; 2004. augusztus 16-tól 2008. május 28-áig ismét munkaviszonyban állt, 2008. június 3-tól 2008. július 8-ig munkanélküli ellátást kapott; 2008. július 10-étől 2008. szeptember 30-áig újból munkaviszonyban állt, majd 2008. október 8-ától 2008. október 31-éig munkanélküli ellátásban részesült; 2009. április 1-jén nyújtotta be kérelmét a rendszeres szociális járadék iránt.
A bíróság jogszabály-értelmezése szerint mindaddig, amíg a keresőtevékenység fennáll jogvesztés nem következhet be, függetlenül attól, hogy a keresőtevékenység több munkáltatónál állt fenn és köztük megszakadás is bekövetkezett a munkanélküli ellátások idejére, mivel az R. 5. § (1) bekezdése szerint ez utóbbi is a keresőtevékenységgel esik egy tekintet alá. Ellenkező, alperesi értelmezés esetén kedvezőbb helyzetben vannak azok, akik az egészségkorosodás bekövetkezése után megszűnt munkaviszonyuk után nem állnak többé munkába, csak munkanélküli ellátást, táppénzt vesznek igénybe. Ilyen megkülönböztetés nem lehet indokolt.
Az előbbiek alapulvételével a bíróság úgy ítélte meg, hogy felperes igényérvényesítése nem 24 hónapon túl történt.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és tartalma szerint a felperes keresetét elutasító határozat meghozatalát kérte, a kiterjesztő jogszabály-értelmezés miatt hivatkozott jogszabálysértésre. Vitatta az ítélet indokolása szerinti megkülönböztetést, mivel felperes esetében sem vette figyelembe a 24 hónap számításánál a munkanélküli ellátás idejét, és a táppénzes időtartamot sem.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az R. 5. § (1) bekezdése szerint a rendszeres szociális járadékra való jogosultság feltétele, hogy a legalább 40%-os egészségkárosodás keresőtevékenység időtartama alatt - ideértve a keresőtevékenység megszűnését követően folyósított táppénz és az 1991. évi IV. törvény (Flt.) szerinti pénzbeli ellátás időtartamát is - keletkezett.
Az R. 10. § (2) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy a járadék iránti kérelmet annak a keresőtevékenységnek az időtartama alatt vagy a megszűnésétől számított 24 hónapon belül kell benyújtani, amelynek során az egészségkárosodás bekövetkezett. A határidő elmulasztása jogvesztő. A határidőbe nem számít bele - egyebek mellett - az Flt. szerinti pénzbeli ellátás folyósításának időtartama [R. 10. § (3) bekezdés b) pont].
Az irányadó tényállás szerint a felperes munkaviszonya, amelynek fennállása alatt az 50%-os munkaképesség-csökkenése (40%-os egészségkárosodása) bekövetkezett, 2004. március 8-án megszűnt. Utóbb más munkáltatóknál létesített munkaviszonyaival kapcsolatban munkáltatói jogutódlás nem jöhetett szóba, így az előbbi munkaviszony megszűnésének ténye a perben nem képezte vita tárgyát.
Tekintettel arra, hogy az R. 10. § (2) bekezdése a járadék iránti kérelem benyújtására megszabott jogvesztő határidőt az egészségkárosodás bekövetkezésekor fennállt keresőtevékenység megszűnésétől rendeli számítani, a felperes esetében a 2004. március 8-ától számított határidő a jogszabálynak megfelelt.
A jogerős ítélet indokolásában kifejtett ettől eltérő jogszabály-értelmezésen alapuló jogi következtetés téves. Az R. 5. § (1) bekezdésére utaló indokolás nem helytálló, mert az jogosultsági feltételként azt szabja meg, hogy az egészségkárosodás akkor jogosít (egyéb feltételek mellett) rendszeres szociális járadékra, ha az keresőtevékenység időtartama alatt, vagy annak megszűnését követő táppénz illetve Flt. szerinti pénzbeli ellátás folyósításának időtartama alatt következett be. Ez a szabály nem érinti az igényérvényesítés határidejére vonatkozó rendelkezésnek [R. 10. § (2) bekezdést] azt az előírását, hogy a határidőt annak a keresőtevékenységnek (illetve az említett ellátások folyósításának) megszűnésétől kell számítani, amelynek időtartama alatt az egészségkárosodás keletkezett. E keresőtevékenység megszűnésének időpontja olyan objektív tény, amelynek figyelembevétele az R. 10. § (2) bekezdése alkalmazásánál nem mellőzhető.
Az igényérvényesítés határidejére vonatkozó szabályozásban rejlő korlátozás indokoltságának, célszerűségének vizsgálata a jogalkotó feladata. A jogalkalmazás során az egyértelmű szabály ilyen alapon történő contra legem értelmezésére nincs lehetőség.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította. (Legf.Bír. Mfv.III.10.196/2010.)