adozona.hu
BH+ 2011.5.219
BH+ 2011.5.219
A cégjegyzési jogosultsággal nem rendelkező jognyilatkozatai nem alkalmasak az elévülés megszakítására [Ptk. 324. § (1) bek., 326. § (2) bek., 327. §].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az irányadó tényállás szerint a felperest az alperes és a perben nem álló A. R. alapították 1994. május 3-án, a cég első ügyvezetője az alperes volt. A felperes taggyűlése 1996. január 15-én meghozott határozataival az alperest a felperes cégből kizárta, ügyvezetői tisztségéből visszahívta és ügyvezetőnek A. R. tagot megválasztotta. Az alperes üzletrészének nyilvános árverésen való értékesítése 1996. június 18-án megtörtént. 1996. november 4-e óta a felperes egyetlen tagja A. C. szlovén állam...
A felperes nevében eljáró A. R. - arra hivatkozással, hogy az alperes nem számolt el a felperes pénztárából felvett összegekkel - 1995. októberében feljelentést tett az alperes ellen, majd az általa meghatalmazott jogi képviselő a büntetőeljárás során, 1998. szeptember 14-én a felperes, mint sértett nevében polgári jogi igényt terjesztett elő. A városi bíróság sikkasztás bűntettében megállapította az alperes bűnösségét és a felperes polgári jogi igényét egyéb törvényes útra utasította. Ezt az ítéletet a megyei bíróság 2001. szeptember 13-án meghozott végzésével azzal hagyta helyben, hogy az elkövetési érték - helyesen - 4 590 740 Ft. Az A. R. által meghatalmazott jogi képviselő 2000. november 10-én keresetet nyújtott be a megyei bíróság előtt a felperes nevében, melyben az elszámolási kötelezettség elmulasztására alapítottan, 10 800 000 Ft kár megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Ezt a keresetlevelet a bíróság idézés kibocsátása nélkül elutasította.
Jelen per megindítására 2003. február 20-án került sor. A felperes nevében az A.R. által meghatalmazott jogi képviselő terjesztett elő keresetet, melyben 4 590 740 Ft kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Keresetét a későbbiekben 10 300 000 Ft és ennek kamataira felemelte.
Az alperes elsődlegesen a per megszüntetését kérte, érdemi védekezése pedig - egyebek mellett arra hivatkozással, hogy a követelés elévülése 2000 decemberében bekövetkezett - a kereset elutasítására irányult.
A megyei bíróság ítéletével az alperest 6 916 000 Ft és ennek kamatai megfizetésére kötelezte, a felperes ezt meghaladó keresetét pedig elutasította. Az ítélet szerint az alperesnek az elszámolásra felvett összegekkel 1996 májusáig kellett volna elszámolnia, így a perbeli követelés vonatkozásában az elévülés 2001 májusában következett volna be. Nem minősült az elévülést megszakító nyilatkozatnak a polgári jogi igény bejelentése, mert 1998. október 1-jén ilyen nyilatkozatot joghatályosan a felperes nevében csak az alperes tehetett volna. Az öt évre megválasztott alperes ügyvezetői megbízatása 1999. május 3-án járt le és ettől az időponttól kezdődően a végelszámoló kijelöléséig, azaz 2008. szeptember 10-ig a felperesnek nem volt törvényes képviselője. Ez viszont az elsőfokú bíróság szerint olyan menthető oknak minősült, mely az elévülés nyugvását eredményezte. Az elévülés nyugvása csak 2008. szeptember 10-én szűnt meg, ettől az időponttól számított egy éven belül pedig a végelszámoló nyilatkozott a kereset fenntartásáról, a felperes nevében meghatalmazást adott az A. R. által meghatalmazott és addig álképviselőként eljárt jogi képviselő részére a felperes képviseletére, tehát a perbeli követelés nem évült el.
Az alperes fellebbezése alapján eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezéseit pedig megváltoztatta és a keresetet teljes terjedelmében elutasította.
A jogerős ítélet szerint alaptalanul sérelmezte az alperes, hogy az elsőfokú bíróság nem rendelkezett a per megszüntetéséről. Az elévülés vizsgálatánál abból a nem vitatott tényből indult ki a másodfokú bíróság hogy az alperes elszámolási kötelezettsége 1996 májusában keletkezett. Rögzítette, hogy 1996. november 5-től 1999. május 3-ig csak az alperes minősült a felperes cégjegyzésre jogosult törvényes képviselőjének, ezért a polgári jogi igénynek a bejelentése nem minősült az elévülés megszakadását eredményező nyilatkozatnak. Álláspontja szerint nem szakította meg az elévülést a felperes által a megyei bíróság előtt 2000. november 10-én előterjesztett kereset sem egyrészt azért, mert azt a bíróság idézés kibocsátása nélkül elutasította, másrészt azért, mert azt ugyancsak az A.R. meghatalmazása alapján eljáró jogi képviselő nyújtotta be. Nem fogadta el viszont a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak az elévülés nyugvásával kapcsolatos álláspontját. Az ítéletben kifejtettek szerint ugyan nem vitásan akadályozta a felperest az igényérvényesítésben, hogy 1999. május 3. és 2008. szeptember 10-e között nem volt törvényes képviselője, de ez az akadályozottság nem minősült menthetőnek. A felperesnek 1999. május 3-a után gondoskodnia kellett volna törvényes képviseletéről, a bírósági felhívásoknak megfelelően helyre kellett volna állítania törvényes működését. Ennek azonban nem tett eleget és saját felróható magatartása vezetett ahhoz, hogy a cégbíróság megszűntnek nyilvánította és kényszer-végelszámolását rendelte el. Nem eredményezheti az elévülés nyugvását, hogy a felperes felróható módon nem gondoskodott törvényes képviseletéről. Követelése tehát már 2001 májusában - még jelen per megindítása előtt - elévült.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Felülvizsgálati kérelmét az alábbiakkal indokolta:
A másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a cégügyben hozott végzésével - ahogy azt a Legfelsőbb Bíróság ugyanezen ügyszám alatt meghozott 5. sorszámú végzése közölte, - csak az 1996. november 19. és 1997. január 3-ig terjedő időszak felülbírálatát végezte el. A. R. cégjegyzési jogosultságának 1999. május 27-i bejegyzése viszont 1996. január 15. napjára visszamenőleges hatállyal érvényes. Tehát "a keresettel támadott szerződések létrejöttekor I. r. alperes sem tag, sem ügyvezető nem volt". Ezt rögzítik a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság 96.154 és 97.001 számú végzései, mely határozatok azt is tartalmazzák, hogy az alperes 1996. november 19-i kizárása érvényes és hatályos. Ugyanezt az álláspontot foglalta el a kizárás tekintetében az ítélőtábla cégügyben hozott végzése is. A jogerős ítélet tehát sérti az 1988. évi VI. törvény (a továbbiakban: I. Gt.) 24. § (1) bekezdésében írtakat.
A jogerős ítélet sérti a Választottbíróságról szóló 1994. évi LXXI. törvény 58. §-ának rendelkezéseit is. A felperes alapítója 1996. december 17-én a felperes székhelyének áthelyezéséről és A. R. ügyvezetői tisztségében való megerősítéséről döntött. A másodfokú bíróság nem vett tudomást arról, hogy e határozatok hatályon kívül helyezése iránt az alperes a Választottbíróság előtt pert indított és a Választottbíróság 96.154 számú határozatával nem helyezte hatályon kívül e taggyűlési határozatokat, sőt kihangsúlyozta azok érvényességét és hatályosságát.
1996. január 15. és 2008. szeptember 10. között A. R. volt a felperes ügyvezetője. Ezt bizonyítja egyrészt az, hogy cégjegyzési jogát a cégjegyzékbe bejegyezték, másrészt, hogy a megyei bíróság végzésével megszüntette azt a pert, melyet az alperes indított a felperes székhelyváltozásának bejegyzését elrendelő cégbírósági végzés ellen. A végelszámolás elrendelésére is azért került sor, mert a felperes nem helyezte vissza ügyvezetői tisztségébe és tagi jogaiba az alperest. A Gt. 194. § (1) bekezdés értelmében a taggyűlési határozat a Határozatok Könyvébe való bejegyzéssel érvényessé válik és megtámadás hiányában, vagy eredménytelen megtámadás esetén érvényes is marad. A jogerős ítélet tehát az 1988. évi Gt. 194. § (1) bekezdésébe is ütközik.
Sérti a jogerős ítélet az 1988. évi Gt. 11. § (3) bekezdésében foglaltakat is. A másodfokú bíróság ugyanis nem észlelte, hogy az alperes megtámadta a 96.154 szám alatt folyamatban volt választottbírósági eljárásban a 11/96. számú alapítói határozatot - mely A. R.-t ügyezetői minőségében megerősítette, - majd ezzel kapcsolatban törvényességi felügyeleti eljárást is kezdeményezett, melynek nem volt helye. A 11/1996. számú határozat egyébként okafogyottá is tette, hogy a felperes végrehajtsa a Választottbíróság ítéletének az ügyvezető személyével kapcsolatos rendelkezéseit.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban történő fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta, vizsgálhatta felül és arra a megállapításra jutott, hogy az a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okokból nem jogszabálysértő.
A felülvizsgálati kérelem lényegében azt hangsúlyozta, hogy a Cégbíróság 1999. május 27-i változást bejegyző végzése folytán 1996. január 15-től kezdődően A. R. volt a felperes ügyvezetője és figyelemmel arra is, hogy e személy ügyvezetői minőségének megerősítéséről szóló 1996. december 17-i - a Határozatok Könyvébe állítólagosan bejegyzett - alapítói döntés eredményes megtámadására nem került sor, 2008. szeptember 10-ig, a végelszámoló kijelöléséig A. R.-t kellett a felperes ügyvezetőjének tekinteni. Bár a felülvizsgálati kérelem nem tartalmazta az ebből fakadó következtetéseket, az előadottakból az következik, hogy a felperes álláspontja szerint 1998. október 1-jén, azaz a polgári jogi igény előterjesztésekor, valamint 2000. november 10-én is - a megyei bíróság előtti per megindításakor - A. R. jogosult volt eljárni a felperes képviselőjeként, tehát az igényérvényesítésre még a követelés elévülése (2001. májusa) előtt sor került.
A felülvizsgálati kérelem tartalmára figyelemmel a Legfelsőbb Bíróságnak elsődlegesen azt kellett vizsgálnia, hogy a jogerős ítélet helytállóan foglalt-e állást abban a kérdésben, hogy a perben jelentős időszakban A. R. nem volt a felperes képviselője. E kérdésben az alábbiaknak van ügydöntő jelentőségük.
Az elsőfokú bíróság ítéletében egyértelműen akként foglalt állást, hogy A. R. nem tehetett elévülést megszakító nyilatkozatot a felperes nevében. Hivatkozott az ítélőtáblák - az ítéletben pontosan meg nem jelölt - jogerős végzéseiben foglaltakra, mely végzések szerint a felperesnek 1999. május 3-tól 2008. szeptember 10-ig nem volt törvényes képviselője, azt megelőzően pedig alperes volt a törvényes képviselő. Az elsőfokú ítélet rámutatott arra, hogy a jogerős végzések e ténymegállapítása a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (Bszi.) 7. §-a alapján mindenkire kötelező és annak helyességét a felperes sem teheti jelen eljárásban kétségessé.
Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben az alperes nyújtott be fellebbezést, a felperes csatlakozó fellebbezést nem terjesztett elő, és fellebbezési ellenkérelmében sem vitatta az elsőfokú bíróság előbb ismertetett ítéleti álláspontjának helytállóságát.
A másodfokú bíróság csak a Pp. 252. § (1) és (2) bekezdésében írt esetekben hozhat a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátaira tekintet nélkül határozatot, azaz a fellebbezési kérelemben és ellenkérelemben előadottaktól függetlenül akkor helyezheti hatályon kívül az elsőfokú bíróság végzését, ha az elsőfokú bíróság nem volt szabályszerűen megalakítva, ha az ítélet meghozatalában olyan bíró vett részt, akivel szemben kizáró ok állt fenn, vagy ha lényeges eljárási szabálysértés miatt vált szükségessé a tárgyalás megismétlése, kiegészítése. Minden más esetben az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezéséről és megváltoztatásáról is - a per fő tárgyát illetően - csak a fellebbezési kérelem és ellenkérelem keretei között dönthet [Pp. 252. § (1)-(3) bekezdésekben, 253. § (3) bekezdés].
A perbeli esetben a másodfokú bíróság - miután a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátai között kellett eljárnia - nem bírálta felül az elsőfokú bíróság hivatkozott ténymegállapítását, ténynek tekintette, hogy a felperesnek 1999. május 3-tól 2008. szeptember 10-ig nem volt törvényes képviselője, azt megelőzően pedig A. R. nem volt törvényes képviselő és ebből következően azt állapította meg, hogy A. R. sem 1998. szeptember 14-én, sem 2000. november 10-én nem rendelkezett képviseleti joggal a felperes társaságban. Ezen eljárása megfelelt a Pp. 253. §-ában foglaltaknak.
Az előbb írtaktól függetlenül rögzíti a Legfelsőbb Bíróság, hogy igen sok olyan határozat született részben bejegyzési eljárásban, részben törvényességi felügyeleti eljárásban, részben a bejegyző végzések hatályon kívül helyezésére irányuló peres eljárásokban, illetve más tárgyú perekben, melyekben ez a jogkérdés felmerült. Az iratoknál találhatók a Szegedi Ítélőtábla Gpkf.III.30.447/2004. számú és a Debreceni Ítélőtábla Cgf.IV.30.010/2004. számú határozatai, melyek alapján azt kell megállapítani, hogy az elsőfokú ítélet nem iratellenesen hivatkozik a Debreceni és a Szegedi Ítélőtábla jogerős végzéseinek tartalmára. A Szegedi Ítélőtábla Gpkf.III.30.447/2004. számú határozatában egyértelműen akként foglalt állást, egyébként utalva a Legfelsőbb Bíróság Cgf.VII.30.076/2002. számú végzésében foglaltakra, (a végzés szerint a felperesnek 1999. május 3-tól nincs törvényes képviselője, ezért a cégbíróságnak törvényességi felügyeleti jogkörében el kell járni a felperessel szemben) miszerint A. R. képviseleti jogára vonatkozó bejegyzés törvénysértő. Hasonlóan foglalt állást a Debreceni Ítélőtábla Cgf.IV.30.010/2004. számú határozatában. A Legfelsőbb Bíróság pedig elfogadja az elsőfokú bíróságnak azt az álláspontját, hogy jelen perben alappal nem vitatható, hogy a jogvita elbírálása szempontjából jelentős időszakban A. R. képviseleti joga nem állt fenn.
A perben eljárt bíróságoknak nem kellett értelmezniük, alkalmazniuk az 1988. évi Gt. 24. §-ának (1) bekezdését, nem volt jelentősége annak, hogy a társasági határozatok a Határozatok Könyvébe történő bejegyzéssel válnak érvényessé, hogy törvényességi felügyeleti eljárásnak a felperes szerint nem volt helye.
A jogerős ítélet nem sértette a választottbíróságról szóló 1994. évi LXXI. törvény 58. §-ában írtakat sem. A másodfokú bíróság nem figyelmen kívül hagyta, hanem ellenkezőleg, megfelelően értékelte, hogy a választottbírósági ítéletnek ugyanaz a hatálya, mint a jogerős bírósági ítéletnek. A Választottbíróság 96.154 és 97.001 számú határozatának egyébként a követelés elévülésének vizsgálata szempontjából azért nem volt jelentőségük, mert e végzéseivel a Választottbíróság hatáskörének hiányát állapította meg, eljárást megszüntető végzéseket hozott, és a határozatok indoklásában sem tett a felperes cég képviseletéhez kapcsolódó, tehát a követelés elévülés szempontjából jelentős megállapításokat.
A felülvizsgálati kérelem nem vitatta a jogerős ítéletnek azt a megállapítását, hogy a perbeli esetben az elévülés nyugvását eredményező menthető ok nem állt fenn - mely megállapítással egyébként a Legfelsőbb Bíróság is egyetért - így azt kell megállapítani, hogy a másodfokú bíróság e jelentős tényállási elemek helyes értékelése mellett, jogszabálysértés nélkül hozott az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a keresetet teljes terjedelmében elutasító jogerős ítéletet.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság ezért a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. Gfv.IX.30.135/2010.)