adozona.hu
AVI 2011.4.39
AVI 2011.4.39
Az adózás rendjéről szóló törvény nem rendelkezik arról, hogy az adott évben milyen arányban kell a bevételeket és kiadásokat elismerni [2003. évi XCII. tv. 108. § (5) bek.]
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesnél 2004-2005. évekre vonatkozóan általános forgalmi adónemben ellenőrzést tartott.
Az ellenőrzés során a felperes a Bt. iratanyagát nem teljes körűen adta át az adóhatóságnak arra hivatkozással, hogy azt a 2005. júniusban a kocsmába történő betörés során eltulajdonították. Közte voltak a szigorú számadású kartonjai, később az ellenőrzés során ezeket a könyvelő az ellenőrzésnek bemutatta.
Az adóhatóság felhívta a felperes figyelmét arra, hogy pótolja az iratanyagot, ...
Az ellenőrzés során a felperes a Bt. iratanyagát nem teljes körűen adta át az adóhatóságnak arra hivatkozással, hogy azt a 2005. júniusban a kocsmába történő betörés során eltulajdonították. Közte voltak a szigorú számadású kartonjai, később az ellenőrzés során ezeket a könyvelő az ellenőrzésnek bemutatta.
Az adóhatóság felhívta a felperes figyelmét arra, hogy pótolja az iratanyagot, a felperes ezt a vállalása ellenére nem teljesítette. Az adóhatóság ezt követően becslési eljárást alkalmazott. Ennek során a nyomtatványforgalmazók adatszolgáltatásaiból megállapította, hogy a felperes 2003. január 1-jétől 2005. december 31-ig összesen 225 db számlát, és 2650 db nyugtát vásárolt, amelyet nem tudott bemutatni.
A becslés során az adóhatóság összesítette a hiányzó számla és nyugtatömböket, majd adatok hiányában a felperes által rendelkezésre bocsátott 1 db számla adatai alapján végezte el a becslést. Ennek eredményeképpen az adóhatóság az elsőfokú határozatával a felperest a vizsgált időszakra 16 966 000 Ft adókülönbözet, illetve ezen belül 16 606 000 Ft adóhiány megfizetésére kötelezte, továbbá kiszabott terhére 8 303 000 Ft bírságot, és 749 000 Ft késedelmi pótlékot.
A fellebbezés folytán eljáró alperes 2006. december 4-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében e határozatok hatályon kívül helyezését kérte. A felperes álláspontja szerint az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény. (Art.) 108. § (5) bekezdése szerinti becslési eljárást az esetében nem lehetett volna alkalmazni, hiszen az 1 db számlából nem lehet következtetni a teljes fizetési kötelezettségre. Ez olyan kisfokú valószínűséget jelent, hogy ez a módszer nem lett volna alkalmazható, e helyett a hasonló, vagy ugyanolyan tevékenységet végzők adatait kellett volna figyelembe venni.
Az alperes kérte a kereset elutasítását és fenntartotta azt az álláspontját, miszerint a becslés jogalapja, és a választott módszere is a jogszabályoknak megfelel.
A megyei bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Idézte a vonatkozó jogszabályokat, és ennek alapján megállapította, lényegében a felperes a becslés alkalmazhatóságát keresetében nem vitatta, csupán a becslés módszerét tartotta helytelennek. Az elsőfokú bíróság viszont osztotta az adóhatóság álláspontját, miszerint a felperes ellentétes nyilatkozatokat tett, nem működött együtt az adóhatósággal. Utólag bejelentette, hogy 3 számlatömböt megtalált, melyek igazolhatnák, hogy a korábbi időszakban kevés megrendelése volt, ezért lényegében felhasználatlanok maradtak a számlatömbjei. A felperes e kijelentés ellenére mégsem csatolta a megtalált okmányokat.
Az elsőfokú bíróság elutasította a társaság kültagjának és képviselőjének meghallgatását, mivel azt az adóhatósági eljárás során már megtették.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet és az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését, és az új közigazgatási eljárás elrendelését.
A felperes megismételte azt a korábban kifejtett álláspontját, mely szerint az adóhatóság helytelen becslési módszert választott, az egy feltalált számla alapján helytelen számszerű következtetésekre jutott.
Álláspontja szerint legalább 50%-os valószínűséget kellett volna az adóhatóságnak elérnie, és mivel az Art. 108. § (5) bekezdésben írt feltételek hiányoztak, ezért az azonos időszakban hasonló tevékenységet végzők összehasonlítói adatokból kellett volna kiindulni.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A felperes sem a peres eljárás során, sem a felülvizsgálati kérelmében nem tette vitássá azt a tényt, hogy az ellenőrzés időszakára hiányos adatszolgáltatása miatt az adóhatóság az általános forgalmi adó ellenőrzésekor helyesen és jogszerűen alkalmazott becslési eljárást.
A felperes keresetében és felülvizsgálati kérelmében kizárólag a becslési eljárás módszerét vitatta és állította, hogy az adóhatóság által választott becslési módszer a jogszabályi előírásoknak nem felelt meg. Az Art. 108. § (2) bekezdése szerint az adóhatóság bizonyítja, hogy a becslés alkalmazásának a feltételei fennállnak, továbbá azt, hogy a becslés alapjául szolgáló adatok, tények, körülmények, valamint a becslés során alkalmazott módszerek az adó alapját valószínűsítik.
Az Art. 108. § (5) bekezdése alapján a bevétel vagy kiadások egy részének ismeretében az adóalap valószínűsíthető, bizonylatok, adatok, nyilatkozatok beszerzésével, szemlével, próbagyártással, leltározással és más megfelelő módszerrel.
A felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a becslés során kizárólag az általa hitelesnek elismert, és a vizsgálatok részére becsatolt számla alapján került megállapításra a fizetendő adó összege. Ténylegesen az adóhatóság figyelembe vette a felperes bevallásában szereplő adatokat, a nyilatkozatokat, megkereste a vámhatóságot határozatainak becsatolására, továbbá beszerezte a nyugtatömb értékesítését végzőktől a felperes által az adott időszakban vásárolt nyugták és számlák adataira vonatkozóan. Ezen adatokat összességében értékelve végezte el az Art. 108. § (5) bekezdés alapján a becslési eljárást. A felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy csak akkor lehet a hivatkozott törvényi hely alapján becslést elvégezni, amennyiben a valószínűsítés legalább 50%-ot eléri. Nincsen olyan rendelkezése a törvénynek a tekintetben sem, hogy az adott évben milyen arányban kell a bevételeket és a kiadásokat elismerni.
Az adózónak, így jelen esetben a felperesnek az Art. 109. § (3) bekezdése alapján lehetősége van arra, hogy a becsléssel megállapított adóalaptól történő eltérés, hitelt érdemlő adatokkal bizonyítsa. A felperes hivatkozott is mind az adóigazgatási eljárásban, mind a keresetében arra, hogy 5 számlatömbből 3 db a rendelkezésre állt, ezeket azonban a felperes nem csatolta, és nem nyilatkozott arra sem, hogy ez a 3 számlatömb milyen összegű értékesítést, mely év vonatkozásában tartalmaz, és ennek alapján mi lehetne a fizetendő adója. A felperes utóbb arra is hivatkozott, hogy a 2005. júniusi betörést követően 2006. április 23-án a gépkocsi feltörése folytán vesztek el további iratok. Az Art. 110. § b) pontja szerint azonban ezek olyan körülmények, amelyek nem adtak alapot a levonható adó becsléssel történő megállapításáról. Erre ugyanis csak akkor lenne lehetőség, ha a bizonylatok hiányát a felperes érdekkörén kívül eső vis maior okozta volna. A felperes a peres eljárás során sem hivatkozott olyan hitelt érdemlő bizonyítékra, amely az állítását alátámasztotta volna.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az adóhatóság határozata a jogszabályoknak megfelelt, ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése szerint hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.250/2007.)