AVI 2011.3.24

Az általános forgalmi adó visszaigénylése annyiban tekinthető alanyi jognak, amennyiben a jogszabályban írt feltételeknek megfelel (1992. évi LXXIV. tv. 32. §)

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Az elsőfokú adóhatóság 2004. február 12. és december 31. közötti időszak vonatkozásában általános forgalmi adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott le a felperesnél. Ennek eredményeként a felperes terhére 227 925 000 Ft adóhiányt, 113 692 000 Ft adóbírságot és 49 376 000 Ft késedelmi pótlékot állapított meg. A vizsgálat szerint a felperes rendszeresen több millió, illetve több tízmillió forintot meghaladó értékű számítástechnikai alkatrész, részegység beszerz...

AVI 2011.3.24 Az általános forgalmi adó visszaigénylése annyiban tekinthető alanyi jognak, amennyiben a jogszabályban írt feltételeknek megfelel (1992. évi LXXIV. tv. 32. §)
Az elsőfokú adóhatóság 2004. február 12. és december 31. közötti időszak vonatkozásában általános forgalmi adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott le a felperesnél. Ennek eredményeként a felperes terhére 227 925 000 Ft adóhiányt, 113 692 000 Ft adóbírságot és 49 376 000 Ft késedelmi pótlékot állapított meg. A vizsgálat szerint a felperes rendszeresen több millió, illetve több tízmillió forintot meghaladó értékű számítástechnikai alkatrész, részegység beszerzését és értékesítését hajtotta végre meghatározott szállítói és vevői körben. Az alperes vizsgálta a felperes legfőbb nyilvántartott szállítóit, így az L. Tanácsadó Kft.-t, a C. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t, valamint a D. Kft.-t. Valamennyi társaság 2004. év végén román állampolgároknak került eladásra, akiket nem lehetett fellelni, a cégbíróság által bejegyzett kézbesítési megbízottjuk a korábbi ügyvezetők voltak. Az értékesítési láncolat ellenőrzése az áru eredetének feltárása kapcsán nem vezetett eredményre, a célellenőrzések sem bizonyították kétséget kizáróan a számlában értékesített termékek eredetét.
Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta azzal, hogy a számlakibocsátóknál lefolytatott vizsgálatok nem igazolták, hogy rendelkeztek a számlákban érvényesített árumennyiséggel, ennek igazolására a vételár kifizetése nem alkalmas.
Az elsőfokú adóhatóság 2005. január-június közötti időszakra vonatkozóan bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett a felperesnél általános forgalmi adónemben. Ennek eredményeként határozatával 160 594 000 Ft adóhiányt, 80 297 000 Ft adóbírságot, 19 112 000 Ft késedelmi pótlékot és 20 000 Ft mulasztási bírságot állapított meg a felperes terhére. A vizsgált időszakban a felperes legfőbb nyilvántartott beszállítója a Dirigens Kft., illetve a C. Kft. volt. A D. Kft. beszállítója a B. Kft., ennek beszállítója a C. Paletta Kft., ennek beszállítója pedig az E. Kft. volt. Az adóhatóság ebben az esetben is vizsgálta az értékesítési láncolatban szereplő gazdasági társaságokat. Ennek alapján megállapította, hogy a felperes számlakibocsátói nem rendelkezhettek a számlákban érvényesített árumennyiséggel. A felperes a számlák szerinti gazdasági események hitelességét, az áruk eredetét nem tudta hitelesen bizonyítani és az adóhatóság által lefolytatott széles körű bizonyítás sem vezetett olyan eredményre, amely bizonyította volna a számlákban rögzített gazdasági események teljesítését.
A felperes mindkét alperesi határozat bírósági felülvizsgálata iránt keresetlevelet nyújtott be, melyben kérte azok hatályon kívül helyezését. Álláspontja szerint az adóhatóság nem tárta fel a tényállást teljes körűen, nem tudta bizonyítani, hogy a befogadott számlák alakilag és tartalmilag hiteltelenek, és hogy a felperes az ügyletek során nem járt el kellő körültekintéssel.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában hivatkozott az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésére, 97. § (4) bekezdésére, az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 13. § (1) bekezdés 16. és 17. pontjaira, 32. § (1) bekezdés a) pontjára, 35. § (1) bekezdés a) pontjára, 44. § (5) bekezdésére, valamint a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) 166. § (2) bekezdésére. Kifejtette, hogy az adólevonási jog kizárólag az előzetesen felszámított általános forgalmi adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható. Az adólevonási jog gyakorlásának alapvető feltétele a gazdasági eseményt és az általános forgalmi adó áthárítását hitelesen tükröző számla, mely hitelesség részben alaki, részben tartalmi hitelességet foglal magába. A tartalmi hitelesség vizsgálatánál ki kell térni arra, hogy a valóságban végbement-e a gazdasági esemény, amelyre az adó levonását alapítják. Az adó áthárítása akkor valósul meg, ha a számlakibocsátó adóalanynak minősül és a számlával kapcsolatban teljesítette adóbevallási és befizetési kötelezettségét.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az adóhatóság az ellenőrzéskor széles körű bizonyítási eljárást folytatott le. Ennek adatai, valamint a felek által becsatolt további okirati bizonyítékok alapján az elsőfokú bíróság sem találta bizonyítottnak, hogy a gazdasági esemény a valóságban a számlát kiállító és befogadó fél között megvalósult. Az elsőfokú bíróság valamennyi állítólagos beszállító vonatkozásában részletezte azokat az alaki és tartalmi hiányosságokat, amelyekre ezen megállítását alapította.
A felperes többnyire a számlákon és a banki átutalási bizonylatokon kívül egyéb olyan hitelt érdemlő dokumentummal nem rendelkezett, amelyek bizonyították volna, hogy a számlakibocsátótól származott az a nagymennyiségű áru, amelyet nagykereskedőként értékesített. A felperes nem tudta kétséget kizáróan bizonyítani a vitatott számlákban értékesített termékek eredetét, az áru jogszerű forgalomba kerülését, illetve, hogy az általános forgalmi adó áthárítása megtörtént.
Az Áfa. tv. 44. § (5) bekezdésével kapcsolatban utalt arra, vizsgálni kell, hogy a gazdasági esemény a valóságban végbement-e, illetőleg ténylegesen a számlákban szereplő felek között jött létre. A felperes kellő körültekintésre alappal nem hivatkozhat olyan körülmények között, hogy az általa nagykereskedelmi forgalomba hozott áruk eredetéről semmilyen információval nem rendelkezett.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet kérve annak hatályon kívül helyezését, és a jogszabálynak megfelelő új határozat meghozatalát. Érvelése szerint a jogerős ítélet megsértette az Art. 1. § (1) bekezdését, 92. §-át, 97. § (4) és (6) bekezdését, 130. §-át, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 3. §-át, 50. §-át, 72. §-át, a Pp. 213. §, 221. §, ellentétes az Európai Bíróság és a Legfelsőbb Bíróság iránymutató ítéleteivel, a PM és APEH irányelvekkel. A perbeli számlák alakilag és tartalmilag hitelesek, a felperes kellő körültekintéssel járt el. Az áthárított adó levonhatóságát nem befolyásolta az adó megfizetése, az áthárított áfa levonható, gyakorlása alanyi jog. Az alperes megsértette tényállás tisztázási kötelezettségét, a felperes beszállítóinak magatartása, eltűnése nem róható a felperes terhére, elmaradt a felperes javára szolgáló bizonyítékok értékelése. A felperes a Pp. 155/A. §-a alapján indítványozta, hogy a bíróság előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezzen az Európai Bíróság előtt, melyet a Legfelsőbb Bíróság Kfv. 6. sz. végzésével elutasított.
Az alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta azzal, hogy a széles körű bizonyítási eljárás alapján a számlák mögötti gazdasági események nem voltak bizonyíthatók, így arra általános forgalmi adó-visszaigénylési jogot sem lehetett alapítani.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Az elsőfokú bíróság a tényállást teljes körűen feltárta. Részletesen ismertette és értékelte az ügyben alkalmazandó jogszabályokat, amelyek alapján az alábbiak figyelembevételével jogszerű döntést hozott.
Az általános forgalmi adó visszaigénylésével kapcsolatban a vonatkozó jogszabályok és a közigazgatási bíróságok által kialakított és töretlenül alkalmazott ítélkezési gyakorlat szerint csak az alakilag és tartalmilag hiteles számla alapján gyakorolható jogszerűen az áfa-visszaigénylési jogosultság. A felperes hivatkozására utalva ez annyiban tekinthető alanyi jognak, amennyiben a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelel, úgy az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés a) pontja alapján jogszerűen gyakorolható. Nem tekinthető azonban alanyi jognak abból a szempontból, hogy minden vizsgálat nélkül az gyakorolható lenne.
A perbeli esetben a számlák alakiságával kapcsolatban vita nem merült fel, így mindazok az európai bírósági ítéletek, amelyek alapvetően a számla formai jellemzőivel foglalkoznak, jelen ügy eldöntése szempontjából nem relevánsak. A felperes által hivatkozott C-123/84. és C-330/87. számú ítéletekben az Európai Bíróság a számla formai helytállóságával, illetve a számlában szereplő adatokkal foglalkozott. Ebben kifejtette, hogy a Hatodik irányelv 18. cikk (1) bekezdés a) pontja és a 22. cikk (3) bekezdés a) és b) rendelkezései feljogosítják a tagállamokat arra, hogy a levonási jog érvényesítését olyan számla meglétéhez kössék, amely tartalmazza mindazokat az adatokat, amelyek elengedhetetlenek az áfa kiszabásának és az adóhatóság felügyeletének biztosításához. Ezek az adatok azonban mennyiségüknél vagy természetüknél fogva nem lehetetleníthetik el, nehezíthetik meg rendkívüli módon a levonási jog gyakorlását. Ezek az ítéletek tehát nem a számla tartalmi hitelességével - a gazdasági esemény megtörténtével - foglalkoztak, hanem annak alaki feltételeivel, így a perre nem alkalmazhatók.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint szintén nem hozható összefüggésbe jelen perbeli tényállással a felperes által hivatkozott C-286/94., C-340/95., C-401/95. és C-47/97. számú egyesített ügyben hozott ítélet. Ebben az Európai Bíróság az arányosság elvének figyelembevételével vizsgálta a nemzeti jogalkotást kifejtve, hogy nem alkalmazhatók olyan módon, amely szisztematikusan aláássa a HÉA (hozzáadott értékadó = áfa) levonási jogot, amely jogra vonatkozó közösségi jogszabályok által létrehozott egységes többlet-értékadó rendszer lényegi alapelve. Jelen perben nem az volt vitatott, hogy az Áfa tv. milyen nehézségeket állít az általános forgalmi adó visszaigénylése körében, hanem a visszavonás alapjául szolgáló számlák mögött volt-e tényleges gazdasági esemény, vagy sem.
A számlák tartalmi vizsgálata körében a felperes hivatkozott a C-354/03., C-355/03. és C-484/03. egyesített ügyekre (Optigen ügy), és a C-493/04. és C-440/04. számú egyesített ügyekre (Kittel ügy). Ezekben az ügyekben az Európai Bíróság az ún. láncszerződésekkel, saját jogi terminológiájuk szerint körhintaszerződésekkel foglalkozott. Az Európai Bíróság kifejtette, azok az ügyletek, amelyek maguk nem valósítanak meg hozzáadott értékadó kijátszást, adóalanyként eljáró személy által végzett termékértékesítésnek és gazdasági tevékenységnek minősülnek a módosított Hatodik irányelv 2. cikkének 1. pontja, 4. cikke és 5. cikkének (1) bekezdése értelmében, mivel teljesítik az említett fogalmak alapjául szolgáló objektív feltételeket függetlenül az ugyanazon értékesítési láncban érintett más kereskedő szándékától, és/vagy a lánc részét képező, az említett adóalany által végzett ügyletet megelőző vagy követő másik ügylet esetleges csalárd jellegétől, amelyről ezen adóalany nem tudott és nem tudhatott. A másik ítélet szerint, ha a termékértékesítés olyan adóalany részére történik, aki nem tudta és nem tudhatta, hogy a szóban forgó ügylet az eladó által elkövetett adókijátszás részét képezi, a módosított Hatodik tanácsi irányelv 17. cikkét akként kell értelmezni, hogy e cikkel ellentétes a nemzeti jog azon szabálya, amely szerint az adásvételi szerződések valamely belső polgári jogi - az eladó által elérni kívánt cél jogellenessége miatt közérdekbe ütköző szerződéshez, a semmisség jogkövetkezményét fűző - rendelkezés folytán fennálló érvénytelensége következtében ezen adóalany elveszíti az általa megfizetett HÉA levonásához való jogát. Ezzel szemben, ha objektív körülmények alapján megállapításra kerül, hogy az értékesítés olyan adóalany részére történik, aki tudta, vagy tudnia kellett, hogy beszerzésével a HÉA kijátszását megvalósító ügyletben vesz részt, a nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik az adólevonás következményének ezen adóalanytól történő megtagadása.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megerősíti a már korábban kifejtett jogi álláspontját (BH 2007/7/250.), melynek értelmében az alperes a tényállás teljes körű feltárása érdekében jogosult volt vizsgálni nemcsak a vitatott számlák kiadójának és befogadójának gazdasági kapcsolatát, hanem az ezt megelőző gazdasági eseményeket is. Ennek adójogi következményeit csak a vizsgált adóalannyal, vagyis a felperessel szemben volt jogosult levonni. A számla tartalmi feltételének vizsgálatánál mind az alperes, mind az elsőfokú bíróság jogszerűen vizsgálta a számlák mögötti gazdasági események valóságos megtörténtét vagy annak hiányát.
Az alperes - a felperes hivatkozásával ellentétben - a tényállást teljes körűen feltárta, széles körű bizonyítási eljárást folytatott le a többszereplős gazdasági ügyletek megtörténtének, valós tartalmának felderítése érdekében. Valamennyi számlakibocsátóval szemben ellenőrzést folytatott le és az ott adatokat, bizonyítékokat is figyelembe vette a felperes vizsgálatánál. Ebből mind az alperes, mind az elsőfokú bíróság jogszerűen vonta le azt a következtetést, hogy a felperes gyakorlatilag a számlákon és a banki átutalási bizonylatokon kívül semmilyen egyéb olyan hitelt érdemlő dokumentumot nem tudott rendelkezésre bocsátani, amely bizonyította volna a gazdasági események megtörténtét. Sem szerződések, sem az áru eredetét igazoló bizonyítékok nem álltak rendelkezésre.
A felperes arra helyesen hivatkozott a Kittel ügy kapcsán, hogy az a körülmény, hogy beszállítói az őket terhelő általános forgalmi adót befizették-e vagy sem, nem érinti a felperes előzetesen megfizetett áfa levonásához való jogát. A Legfelsőbb Bíróság azonban megállapította, hogy az alperes határozatát elsődlegesen nem erre a tényre alapította, hanem a gazdasági események hiányára, melynek csak egyik bizonyítéka volt a számlakibocsátók adóbevallási és befizetési kötelezettségének elmulasztása.
Az elsőfokú bíróság is helytállóan azt vizsgálta az alperes határozata alapján, hogy a valóságban végbementek-e azok a gazdasági események, amelyekre a felperes áfa-levonási jogát gyakorolni kívánta. E körben megfelelően értékelte a számlakibocsátó gazdasági társaságok létrejöttének, tulajdonosváltozásának, illetve a gazdasági életből való eltűnésének körülményeit; az áruk mennyiségének, szállításának, az áruk eredetének hiányát és bizonytalanságának körülményeit. Mindezekből jogszerűen vonta le azt a következtetést, hogy a felperes sem a közigazgatási eljárásban, sem a közigazgatási perben nem tudta bizonyítani, hogy ezek a gazdasági események valóban megtörténtek, a számlában szereplő gazdálkodó szervezetek között valósultak meg és olyan volumenben, ahogyan azt a számlák tartalmazták. A gazdasági esemény hiányában a felperes jogszerűen nem gyakorolhatta a formailag megfelelő számlák alapján az általános forgalmi adólevonási jogát. A felperes hivatkozásával szemben a Legfelsőbb Bíróság a bizonyítékok értékelése körében kiemelkedően okszerűtlen mérlegelést nem tapasztalt.
Az adóhatóság a tényállást teljes körűen feltárta, figyelembe vette a felperes javára szolgáló tényeket is, amelyek azonban a gazdasági esemény hiányára tekintettel nem alapozhatták meg az áfa-visszaigénylést. Az Áfa. tv. 44. § (5) bekezdésével kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság nem tudta megállapítani a felperes kellő körültekintését, hiszen valós gazdasági esemény hiányában kellő körültekintésről már fogalmilag sem beszélhetünk. Az alperes nem sértette meg az Art. 130. §-át sem, hiszen a D. Kft.-nél lefolytatott ellenőrzés tárgya nem a gazdasági esemény valóságban történő bizonyítottságát, a számlák hitelességét vizsgálta, hanem a bevételek Sztv. szerinti elszámolását. Az Áfa tv. és az Sztv. alapján más jogok és kötelezettségek terhelik a számlakiállítót és a számlabefogadót. A számlakiállító általános forgalmi adófizetési kötelezettsége nem jelenti automatikusan a számlabefogadó áfa-visszaigénylési jogosultságát.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I.35.269/2007.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.