adozona.hu
AVI 2011.1.5
AVI 2011.1.5
A szerződő felek autonómiájába az adóhatóság nem avatkozhat be [2003. évi XCII. tv. 1. § (7) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes, mint eladó és a K. Mérnöki Iroda Rt. (későbbi neve: T. Zrt.), mint vevő, 1993. június 4-én szerződést kötöttek. Ennek 15. pontja alapján a felperes a mezőgazdasági művelés alá tartozó földek és ültetvények tekintetében vételi jogot biztosított a vevő részére. Ezt a vételi jogot az 1993. november 3-án, 1999. március 31-én, 2004. január 20-án szerződésekkel újból meghosszabbították.
A felek 2003. február 21-én megállapodást kötöttek, hogy amennyiben a vételi jog gyakorlására kijelö...
AVI 2011.1.5 A szerződő felek autonómiájába az adóhatóság nem avatkozhat be [2003. évi XCII. tv. 1. § (7) bek.]
A felperes, mint eladó és a K. Mérnöki Iroda Rt. (későbbi neve: T. Zrt.), mint vevő, 1993. június 4-én szerződést kötöttek. Ennek 15. pontja alapján a felperes a mezőgazdasági művelés alá tartozó földek és ültetvények tekintetében vételi jogot biztosított a vevő részére. Ezt a vételi jogot az 1993. november 3-án, 1999. március 31-én, 2004. január 20-án szerződésekkel újból meghosszabbították.A felek 2003. február 21-én megállapodást kötöttek, hogy amennyiben a vételi jog gyakorlására kijelölt magánszemélyek tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése meghiúsul, a felek elszámolnak egymással. E körben rögzítették, hogy a meghirdetett vételár és a harmadik személy vevő részéről megillető vételár-különbözetet - kártalanítás címén - a felperes köteles a T. Zrt. részére megfizetni.
A megyei bíróság és a Legfelsőbb Bíróság határozataival elutasította a felperesek keresetét, így a magánszemélyek javára a vételi jogot a földhivatal nem jegyezte be.
A T. Zrt. hitelezői kifogásának a megyei bíróság 10. számú végzésével helyt adott, ebben a felperes nem tette vitássá az elszámolási kötelezettség jogcímét és annak összegét.
Az adóhatóság 2002-2006. évekre, valamint 2006. január-június időszakra vonatkozóan általános forgalmi adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzését végezte. Ennek eredményeként a 2006. I. negyedévre 22 237 000 Ft-tal csökkentette a beszerzést terhelő levonható adó összegét, így 21 105 000 Ft-ot állapított meg, amely a következő időszakra átvihető követelés. 2006. II. negyedévére vonatkozóan 4 223 000 Ft-tal csökkentette a beszerzést terhelő levonható összegét, így 22 065 000 Ft tárgyidőszakban elszámolandó tételt állapított meg, amely szintén a következő időszakra átvihető követelés. Adókülönbözet és adóhiány megállapítására nem került sor. Ezt a határozatot az alperes határozatával helybenhagyta.
Az adóhatóság a 2006. július-szeptember időszakra vonatkozóan kiutalás előtti áfa-bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés alapján 58 580 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, amelyet jogosulatlan visszaigénylésnek minősített, mely után 29 290 000 Ft adóbírság került kiszabásra. Ezt a határozatot az alperes határozatával helybenhagyta.
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdés alkalmazásával megállapította, hogy a vételi jog meghiúsulásához kapcsolódó kártalanítási összeg kifizetésekről szóló számlák, amelyeket a T. Zrt. bocsátott ki, a felperesi adózó vonatkozásában áfa-visszaigénylésre nem alkalmasak, mert azok nem valós gazdasági eseményen alapulnak.
A felperes kereseteiben mindkét alperesi határozat felülvizsgálatát kérte azzal, hogy a tényállást teljes körűen nem tisztázta, az Art. 1. § (7) bekezdését nem megfelelően alkalmazta, a kártalanítás körében valós gazdasági események mentek végbe, a számlát kiállító az áfát befizette.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes kereseteit elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az alperes a tényállást teljes körűen feltárta. Az Art. 1. § (7) bekezdése alapján a felek valamennyi megállapodását egyenként és együttesen értékelte abból a szempontból, hogy azok milyen joghatás kiváltására voltak alkalmasak. A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény (továbbiakban: Termőföld tv.) 6. § (1) bekezdésére és 9. § (1) bekezdésére figyelemmel a vételi jog gyakorolhatósága lehetetlenné vált, ezzel mind az eladónak, mind a vevőnek tisztában kellett lennie. Több alkalommal a vételi jog gyakorlásának meghosszabbítására vonatkozó megállapodást kötöttek annak ellenére, hogy a hivatkozott legfelsőbb bírósági végzés indokolása egyértelművé tette, hogy a földhivatal eljárása jogszerű volt a bejegyzés iránti kérelmek elutasítása kapcsán.
A szerződések vételi jogra vonatkozó pontja tehát mindvégig hatálytalan maradt, így adójogi joghatás sem fűződhet hozzá, azaz a felperes áfa levonhatósági joga nem gyakorolható.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a T. Zrt.-t, mint vevőt jogszerű magatartással okozott kár nem érte, amely a kártalanítás jogcímen történő kifizetést megalapozná. Az eladó felperes sem kártérítés alapjául szolgáló jogellenes magatartást nem tanúsított, sem jogszerű magatartással a vételi jog jogosultjának kárt nem okozott. A jogszabályváltozásra figyelemmel a vételi jog gyakorolhatósága megszűnt, így a Ptk. 312. § (1) bekezdésére figyelemmel a szerződés is megszűnt. A 2003. február 21-i elszámolásra vonatkozó megállapodáskor a felek tudatában voltak annak, hogy a vételi jog gyakorlására a vevő már 1994. június 27-től nem volt jogosult.
Kétségessé teszi a felek vételi jog gyakorlásához kapcsolódó valódi szándékát az is, hogy az elszámolásra kötött megállapodás ellenére még azt követően, 2004. január 20-án meghosszabbították a vételi jog kikötésére vonatkozó megállapodások 2009-ig.
A felszámolási eljárás során hozott végzésről az elsőfokú bíróság kifejtette, a hitelezői igény kapcsán a bíróság arról döntött, hogy az adott hitelezői igény ún. "a" kategóriás követelésnek minősül; a követelés minősítését és felülvizsgálatát nem végezte el, miután a felek között e tekintetben nem volt vita.
Az adólevonási jog az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 32. § (1) bekezdés a) pontja, 35. § (1) bekezdése alapján akkor tekinthető jogszerűnek, ha az áfa-visszaigénylés valamennyi személyi és tárgyi feltétele fennáll. A tárgyi feltétel, hogy az adólevonási jog gyakorlója formai és tartalmi szempontból hiteles bizonylattal rendelkezzen. E körben vizsgálni kell, hogy valóban végbement-e az a gazdasági esemény, amelyen a visszaigényléshez kapcsolódó számla alapul. Erre figyelemmel az alperes jogosult volt vizsgálni a vételi jog gyakorlásának, gyakorolhatóságának feltételeit és annak meghiúsulásából levonható adójogi következményeket.
Az a körülmény, hogy a számlakibocsátó nem vitásan a költségvetésbe az áfát befizette, még nem teszi jogszerűvé a felperes áfa-visszaigénylését, amennyiben annak jogszabályi feltételei hiányoznak.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet kérve annak hatályon kívül helyezését és a keresetnek történő helyt adást. Álláspontja szerint a per tárgya nem a kár érvényesítés lehetőségének megítélése volt, hanem a felmerült és megtérített kár adójogi minősítése. Ebből következően a valós jogügyletet nem lehetett volna átminősíteni. Az Art. 1. § (7) bekezdése nem vezethet oda, hogy a polgári jogi értelemben érvényes szerződések adójogi szempontból másképpen minősüljenek. A felszámolási eljárásban a megyei bíróság a kártalanítás jogcímén megillető vételár-különbözet megfizetésére kötelezte a felperest. A T. Zrt. az áfát befizette, így a visszaigénylés elmaradása következtében a költségvetésnek jogtalan előnye származna.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint az elsőfokú bíróság a tényállás minden részletét, teljes körűen feltárta, a vételi jog gyakorlásával kapcsolatos valamennyi megállapodást, szerződést, a bírósági eljárásokat értékelte és ennek alapján hozta meg döntését. Az Art. 1. § (7) bekezdésére figyelemmel vizsgálta a vételi jog gyakorolhatóságával kapcsolatos szerződéseket, illetve a kártalanítás körében 2003. február 21-én megkötött megállapodást.
Ennek alapján jogszerűen állapította meg, hogy a Termőföld tv. alapján a feleknek már 1994. június 27-től tisztában kellett lenniük azzal a jogszabályi környezettel, hogy a termőföldre és az ültetvényekre a T. Zrt. jogszerűen vételi jogot nem gyakorolhat. A "nemo plus juris", elvből következően pedig a Zrt. sem jelölhetett ki magánszemélyeket a vételi jog gyakorlására. Ennek alapján hiába kötötték meg a magánszemélyek az adásvételi szerződéseket, a földhivatal a tulajdonjogokat nem jegyezte be, az ezzel kapcsolatos perben keresetüket jogerősen elutasították. Ennek ellenére a felek újabb és újabb megállapodást kötöttek a vételi jog biztosítására, még 2004. január 20-án is.
Ezen megállapodások és a vételi jog gyakorlásához kapcsolódó bírósági eljárás vizsgálata alapján jogszerűen vonta le azt a következtetést az elsőfokú bíróság, hogy a felek olyan szerződéseket kötöttek, illetve tartottak fenn, amelyek joghatás kiváltására nem voltak alkalmasak. Az Art. 1. § (7) bekezdése alapján a szerződést, jogügyletet és más hasonló cselekményeket valós tartalmuk szerint kell minősíteni. Az érvénytelen szerződésnek vagy más jogügyletnek az adózás szempontjából annyiban van jelentősége, amennyiben gazdasági eredménye kimutatható. Az Art. 1. § (7) bekezdésének alkalmazhatóságával kapcsolatban alkotmánybírósági döntés, illetve számtalan legfelsőbb bírósági döntés is foglalkozott, kifejtve abban jogi érveit. Ennek alapján rögzíthető, hogy az adóhatóság nem polgárjogi, hanem adójogi szempontból vizsgálhatja a szerződéseket. A szerződő felek autonómiájába az adóhatóság nem avatkozhat be, de - mivel a szerződő felek megállapodásainak adójogi kihatása is van - e körben már nemcsak joga, hanem kötelessége értelmezni a szerződéseket, gazdasági megállapodásokat. Az adóhatóság jelen eljárásban is ezt végezte el, amikor vizsgálta a vételi jog gyakorlásával, gyakorolhatóságával kapcsolatos szerződéseket, szerződés-módosításokat.
A felek 2003. február 21-én olyan megállapodást kötöttek a kártalanítás körében, amellyel kapcsolatban az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a felek szerződése és szerződés-módosításai joghatás kiváltására nem voltak alkalmasak a Termőföld tv. tiltó rendelkezései alapján. A vételi jog jogosultját a felperes részéről sem jogszerűtlen, sem jogszerű magatartással kár nem érte, így valós gazdasági esemény hiányában került sor a számlák kiállítására, befogadására. Valós gazdasági esemény hiánya miatt az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés a) pontja, 35. § (1) bekezdésére figyelemmel jogszerű áfa-levonási jog nem gyakorolható.
A felszámolási eljárással kapcsolatosan az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy abban nem került sor a hitelezői igénnyel kapcsolatban a követelés minősítésére vagy felülvizsgálatára, ezért e végzés nincs döntő kihatással az adójogi megállapításokra.
Jelen per tárgya a felperes adólevonási jog gyakorlása jogszerűségének vizsgálata volt, és ez független attól a kérdéstől, hogy a számlakiállító az áfát befizette, amelyre egyébként köteles volt. Önmagában a számlát kiállító részéről az áfa befizetése nem teszi jogszerűvé a számlát befogadó áfa-levonásának gyakorlását.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság úgy értékelte, hogy az elsőfokú bíróság az Art. 1. § (7) bekezdésére figyelemmel megfelelően értékelte és minősítette az 1993-tól kezdődő gazdasági eseményeket, szerződéseket, bírósági eljárásokat és a bizonyítékok okszerű mérlegelésével állapította meg az alperesi határozatok jogszerűségét.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.501/2007.)