adozona.hu
AVI 2010.10.107
AVI 2010.10.107
Az adóhatósági mérlegelés a kérelemben előadott és igazolt adatok súlyozását jelenti [2003. évi XCII. tv. 1. § (2) és (6) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság 2006. április 24-én a felperes telephelyén a foglalkoztatottakat ellenőrizte.
A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban az adóhatóság - a be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatása miatt - kötelezte a felperest 140 000 Ft mulasztási bírság megfizetésére és elrendelte a telephely 12 munkanapra történő lezárását.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az alperes érdemi döntését az adózás rendjéről szóló 20...
AVI 2010.10.107 Az adóhatósági mérlegelés a kérelemben előadott és igazolt adatok súlyozását jelenti [2003. évi XCII. tv. 1. § (2) és (6) bek.]
Az adóhatóság 2006. április 24-én a felperes telephelyén a foglalkoztatottakat ellenőrizte.A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban az adóhatóság - a be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatása miatt - kötelezte a felperest 140 000 Ft mulasztási bírság megfizetésére és elrendelte a telephely 12 munkanapra történő lezárását.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az alperes érdemi döntését az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésében, 174. § (1) bekezdésében, 178. § 8. pontjában, a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (továbbiakban: Mt.) 76. §-ában, a társadalombiztosítás ellátásaira és magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (továbbiakban: Tbj.) 5. § (1) bekezdés a) pontjában, 44. § (5) bekezdésében foglaltakra alapította. Az alperes határozatát azzal indokolta, hogy a felperes az ellenőrzött időszakban munkaviszony keretében 5 fő be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatott.
A felperes keresetében az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését kérte.
A megyei bíróság a felperes keresetét elutasította.
A megyei bíróság a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján azt állapította meg, hogy a felperes és a magánszemélyek között létrejött szerződések "olyan mértékben tartalmaznak munkaviszonyra utaló kitételeket is, hogy a szerződéses partnerek által végzett tevékenység munkaviszony alapján végzett kereskedelmi ügynöki tevékenységnek minősíthető". "A szerződés minősítése körében az adóhatóságok mérlegelési jogkörükben jártak el". Az e körben hozott határozatok jogszerűek, megfelelnek a Pp. 339/B. §-ban és a jogvita eldöntésére irányadó anyagi jogszabályokban foglaltaknak.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát, vagy a megyei bíróság utasítását új eljárásra, új határozat hozatalára. A felperes azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet és az adóhatósági határozatok nem felelnek meg a 49/1982. (X. 7.) MT rendelet (továbbiakban: MT r.), az 1990. évi V. törvény, a 2000. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Kü. tv.), az MT, a Tbj. és az Art. rendelkezéseinek, valamint a 2/2005. PJE számú határozatban foglaltaknak.
A felperes kifejtette, hogy közte és partnerei között önálló kereskedelmi ügynöki szerződés jött létre, amelyet a magánszemélyek egyéni vállalkozóként teljesítettek. E jogviszony az eset összes körülményeire tekintettel nem minősíthető munkaviszonynak, ennél fogva nem terhelte bejelentési kötelezettség sem.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A rendkívüli jogorvoslati eljárásban nincs helye bizonyítás felvételének, a bizonyítékok ismételt egybevetésének, felülmérlegelésnek, a Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésére álló iratok alapján dönt [Pp. 275. § (1) bekezdése, BH 1999/44. és 622]. Ítéleti tényállás kapcsán jogszabálysértés csak akkor állapítható meg, ha az iratellenes, téves, logika szabályaival nyilvánvalóan ellentétes ténybeli megállapításokat, avagy ténybeli következtetéseket rögzít. Nem állapítható meg iratellenesség azon a jogcímen, ha a fél jogi álláspontja valamely bizonyíték bizonyító ereje tekintetében nem azonos a bíróságéval, mivel ez nem iratellenességre utal, hanem a bizonyítékok felülmérlegelésére irányul, amire a rendkívüli jogorvoslati eljárásban nincs lehetőség. (BH 1994/639., BH 2002/29.)
A bizonyítási eszközök mérlegelésével kapcsolatos jogalkalmazói kötelezettségre vonatkozó szabály nem azonosítható a mérlegelési jogkörben hozott közigazgatási határozatra irányadó eljárási szabállyal [Pp. 206. § (1) bekezdése, 339/B. §].
A közigazgatási hatóság és a bíróság is mérlegel akkor, amikor a bizonyítékokat egyenként és összességében megvizsgálja, értékeli, és meggyőződése szerint elbírálva a tényállást megállapítja.
Az érdemi döntés meghozatala körében pedig a mérlegelés azt jelenti, hogy a jogalkalmazó a jogszabály által számára biztosított lehetőségek és keretek között, illetve ezek közül az adott ügyre nézve általa megfelelőbbnek vélt, a felhatalmazás céljának megfelelő megoldást kiválasztja [Art. 1. § (2) és (6) bekezdései]. Kiemeli e körben a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy az Art. az olyan esetekben, amikor az adott döntést illetően az adóhatóságnak mérlegelnie kell többnyire konkrét feltételeket ír elő, és ezek megléte esetén az adóhatóságnak a kérelemnek megfelelő döntést kell meghoznia. Ilyen esetekben a mérlegelés valójában csak a kérelemben előadott és igazolt adatoknak a "súlyozását" jelenti. A mérlegelési (méltányossági) jogkörbe tartozó eljárásoknak és határozatoknak is tartalmazniuk kell kellő mértékben feltárt tényállást, az ennek alapjául szolgáló illetve mellőzött bizonyítékokat, a bizonyítékok okszerű értékelését, és csak ezenfelüli további előírás a mérlegelésben, méltányosságban szerepet játszó tényeknek és szempontoknak az ismertetése [Ket. 72. § (1) bekezdés e/a-c. pontjai].
Az alperes az e perbeli a keresettel és felülvizsgálati kérelemmel támadott határozatait nem mérlegelési, nem méltányossági jogkörben eljárva hozta meg.
Az alperes a rendelkezésére álló adatok, bizonyítékok értékelésével és mérlegelésével tényállást állapított meg illetve az Art. 1. § (7) bekezdése alapján eljárva a tényállás szerinti jogviszonyt minősítette, és a kötelezően alkalmazandó adójogi konzekvenciáit vonta le.
Az alperes határozata megfelel az Art. 1. § (7) bekezdésében, az MT 76. §-ában foglaltaknak, érdemi döntése az iratszerűen megállapított tényálláson és a rendelkezésre álló adatok okszerű és helytálló értékelésén és mérlegelésén alapul, ezek felülmérlegelésére a rendkívüli jogorvoslati eljárásban nincs lehetőség, mivel az iratok alapján a következők állapíthatók meg:
J. A. 2005. február közepétől dolgozott a felperesnél, a felperes határozta meg munkaidejét, munkarendjét, munkaidő-beosztását, a munkavégzésének helyét, és biztosította a munkavégzéshez szükséges eszközöket, és e magánszemély mindezért a közöttük létrejött szerződés szerinti fizetést kapott.
T. G., O. K., S. A., S. A., P. Gy. jegyzőkönyvi nyilatkozataik értelmében ingatlanközvetítési, értékesítési és üzletkötési tevékenységet végeztek a felperesnél, ahol kötelesek voltak személyesen közreműködni, más személyt munkavégzés céljából nem vehettek igénybe. Valamennyiüket a felperes vette fel munkavégzés céljából, meghatározta munkaidejüket, munkarendjüket, amelynek elvégzéséért az együttműködési szerződésben rögzített mértékű fizetésben részesültek, munkájuk ellátásával kapcsolatosan az utasításokat a felperestől kapták, vele alá-, fölérendeltségi viszonyban álltak. A felperes munkaeszközeivel, az általa meghatározott munkahelyen (telephelyen) előírt munkaidőben kellett a munkát elvégezni. E magánszemélyek előadása szerint a felperes a munkavégzésre irányuló együttműködési szerződést csak hónapokkal később, a tényleges jogviszony kezdete után kötötte meg velük. A felperes 2006. július 31-én maga is úgy nyilatkozott, hogy a magánszemélyeknek minden kérdésben vele kellett egyeztetniük, a jutalék összegét is ő határozta meg és a magánszemélyek kötelesek voltak a telephelyen lévő irodában munkát végezni.
A kifejtettekre figyelemmel iratszerű, okszerű és logikus az a ténymegállapítás és ténybeli következtetés, hogy a felperes és a magánszemélyek között létrejött együttműködési szerződés megnevezésű megállapodás tartalmazza a munkaviszony lényeges és fő elemeit, a munkáltatót és munkavállalót megillető főbb jogokat és kötelezettségeket, így pl.: a munkavállaló munkakörét és bérét, a munkavégzés helyét, az alá-fölérendeltségi viszonyt, a munkáltató utasítási jogát és munkaeszközeinek használatát (Mt. 76. §).
A felperes nem bizonyította azt, hogy a felek akarata önálló kereskedelmi ügynöki szerződés létrehozására irányult volna, mivel a magánszemélyek nyilatkozataiból az állapítható meg, hogy számukra kötelező volt vállalkozói igazolvány kiváltása, és a szerződésekben fellelhető és tényleges megvalósult munkaviszonyt igazoló feltételeket a maga a felperes írta elő a magánszemélyeknek. Ez utóbbi oknál fogva nincs jelentősége annak, hogy a magánszemélyek rendelkeztek-e vagy sem az MT által megkívánt szakmai képesítéssel.
Az alperes és a megyei bíróság tehát a rendelkezésre álló adatok alapján a felperes és a magánszemélyek között létrejött jogviszonyt az Art. 1. § (7) bekezdése alapján eljárva érdemben helytállóan minősítette, ennek adójogi konzekvenciáit is jogszerűen vonta le [Art. 174. § (1) bekezdése, 178. § 8. pontja, Tbj. 5. § (1) bekezdés a) pontja, 44. § (5) bekezdése].
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.126/2007.)