adozona.hu
AVI 2010.8.87
AVI 2010.8.87
A bíróság vizsgálja, hogy az adóhatósági becslés módszere jogszerű volt-e (2003. évi XCII. tv. 108. §)
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság 2002. november, december hónapokra és 2003., 2004. évre folytatott le ellenőrzést általános forgalmi adó adónemben, melynek eredményeként határozatával 2003. évre 4 250 000 Ft általános forgalmi adóhiányt állapított meg. Kifejtette, a revízió rendelkezésére bocsátott iratokból nem volt megállapítható, hogy a riasztórendszerek felszerelésével és értékesítésével foglalkozó felperesnél az értékesítést végző ügynökök mekkora nettó összegű értékesítés után bocsátották ki a s...
Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta azzal, hogy a számlákkal dokumentált értékesítések száma és a számlákkal dokumentált szerelések száma közötti eltérés miatt ezek nem alkalmasak a valós adó alapjának megállapítására.
A felperes keresetében az alperesi határozat megváltoztatását és a terhére megállapított joghátrányok törlését kérte azzal, hogy az alperes tényállás tisztázási kötelezettségének nem tett eleget. Ebből következően a becslési eljárás lefolytatásának sem volt jogalapja. Az alperes túllépte a megbízólevéllel elrendelt vizsgálat körét.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte. Hivatkozott az Art. 108. § (3) bekezdés c) pontjára, mely szerint becslés alkalmazható, ha az adóhatóság rendelkezésére álló adat, tény, körülmény alapján azok száma vagy tartalma miatt alaposan feltételezhető, hogy az adózó iratai nem alkalmasak a valós adó, illetve költségvetési támogatás alapjának megállapítására. A becslésnél az adóalapot az adóhatóság az eset körülményeire való tekintettel valószínűsíti.
Az elsőfokú bíróság az iratok alapján megállapította, hogy a becslés módszerét sem találta helytállónak, mivel az adóhatóság az alvállalkozók számlájába foglalt díjból becsülte meg a felperes árbevételét, noha az ügynökök nemcsak járulékra, hanem költségeik egy részének megtérítésére is igényt tarthattak. A felek között a Ptk. 474. §-a szerinti értékesítési megbízási szerződés jött létre és a Ptk. 479. § (1) bekezdése szerint az ügy ellátásával felmerült költségek a megbízót terhelik.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet kérve annak hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását azzal, hogy az adózó iratai nem voltak alkalmasak a valós adó alapjának megállapítására, ezért helye volt a becslési eljárásnak.
A felperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság ítéletét hatályában fenntartja.
Az elsőfokú bíróság a közigazgatási iratok, a peres eljárás iratai, valamint az általa lefolytatott bizonyítási eljárás eredményei alapján vizsgálta, hogy az Art. 108. § (3) bekezdés c) pontja alapján jogszerű volt-e az adóhatósági becslés alkalmazása.
A bizonyítási eljárás eredményeként megállapította, hogy az adóhatóság hivatkozásával ellentétben a felperes számviteléből, könyveiben vezetett adatokból egyértelműen megállapítható volt a beszerzett és értékesített riasztórendszerek mennyisége. E körben értékelte a beszerzési és értékesítési számlákat, a leltár adatait, a felperesi önrevízió adatait.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a bizonyítékok értékelését támadta arra a jogi álláspontra helyezkedve, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékokból tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a becslési eljárás alkalmazása jogszerűtlen volt.
A Legfelsőbb Bíróság előtti felülvizsgálati eljárásban - annak rendkívüli perorvoslati jellegéből következően - a tényállás módosításának, a bizonyítékok újraértékelésének, felülmérlegelésének általában nincs helye. Erre csak akkor kerülhet sor, ha a jogerős határozatot hozó bíróság tényállást nem állapított meg, vagy a megállapított tényállás iratellenes megállapításokat tartalmaz, illetve a bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül mérlegelte.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint az elsőfokú bíróság a fenti hibáktól mentesen állapította meg a tényállást a riasztórendszerek beszerzésével, értékesítésével és felszerelésével kapcsolatban. A bizonyítékok kirívóan okszerűtlen mérlegelése sem volt megállapítható. Az elsőfokú bíróság vizsgálta a felperes beszerzési és értékesítési számláit, az ügynöki értékesítés sajátosságait. Értékelte, vizsgálta a riasztórendszerek felszerelésének folyamatát, az arról kiállított számlák valóságtartalmát. Ebből jogszerűen jutott arra a következtetésre, hogy ezen bizonyítékok alapján a felperes által beszerzett és értékesített riasztórendszerek mennyisége között nem mutatkozott olyan eltérés, mely indokolta volna a becslési eljárás alkalmazását.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.005/2007.)