adozona.hu
AVI 2010.3.32
AVI 2010.3.32
Becslés esetén az adóhatóságnak nem kell bizonyítania azokat az adatokat, amelyeket az adózó könyveléséből elfogad [2003. évi XCII. tv. 109. § (1) bek.]
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett a felperesnél személyi jövedelemadó és általános forgalmi adó adónemekben 2000., 2001. és 2002. évekre vonatkozóan. Ennek alapján határozatával a felperes terhére 5 521 540 Ft személyi jövedelemadó különbözetet állapított meg, amely adóhiánynak is minősül. Kötelezte a felperest ezen összeg, valamint 2 760 770 Ft adóbírság és 2 978 177 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
A felperes fellebbezése folytán eljárt ...
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Megállapította, hogy a felperes nem rendelkezett olyan összegű megtakarítással, amely a 2000-2002. évi 14 791 000 Ft tőkebetétekre fedezetet nyújtott volna.
A felperes keresetében az alperes határozatának felülvizsgálatát kérte azzal, hogy részben családi segítség, részben egy ingatlan értékesítéséből, részben az E. Bank Rt.-től felvett hitelből fedezni tudta a tőkebetétet.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 109. § (1) bekezdésére utalással kifejtette, hogy a felperes tőkebetét eredete tisztázatlan volt, és a felperes iratanyaga nem volt alkalmas az adó valós alapjának meghatározására. A felperes sem a családi segítség forrását, sem az ingatlanértékesítésből származó bevétel tagi kölcsönként történő folyósítását nem tudta igazolni. 2002. évre vonatkozóan tőkebetétként 2002. január 1-jei dátummal 5 millió forint volt feltüntetve, míg a hitel folyósítására csak ugyanezen év áprilisában került sor, így a hitel nem nyújthatott fedezetet a felperes vállalkozásának finanszírozásához.
A felperes keresete kiegészítésében eljárási jogszabálysértésekre is hivatkozott. Ezzel kapcsolatban az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a megbízólevél átadása során készült jegyzőkönyv, illetve a vitatott megbízólevél a Pp. 190. §-ában foglaltaknak megfelel, a rájuk vonatkozó tartalmi szabályok megtartásával készültek.
A felperes részéről a megbízólevél átvétele megtagadásának ténye rögzítésre került, az adóhatóság ekkor eljárási cselekményt nem foganatosított, így nem kellett a felperest külön jogaira és kötelezettségeire kioktatni.
A felperes neve H. S. J., az adóhatóság feljegyzésében H. S.-ként szerepel, de ezen elírás ellenére a felperes személyét minden kétséget kizáróan beazonosíthatóvá teszi.
Az önellenőrzéssel kapcsolatban kifejtette az elsőfokú bíróság, hogy a hatósági eljárás megindulását követően az adózónak erre már jogszabály alapján nincs lehetősége. Az eljárási határidők be nem tartásával kapcsolatban megállapította, hogy amennyiben történt ilyen eset, az az ügy érdemi elbírálására nem volt kihatással.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet kérve annak megváltoztatását, a személyi jövedelemadó, adóbírság és késedelmi pótlék törlését, másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezését. Továbbra is vitatta a megbízólevél átadásának körülményeit és arról készült jegyzőkönyv tartalmát, az adózó személyét, a megbízólevél tartalmát, a becslés alkalmazhatóságát. Az alperes nem bizonyította a tőkebetét meglétét, az adóhatóság szabálytalanul zárta ki az önellenőrzés lehetőségétől, az ellenőrzési határidőket nem tartotta be.
Az alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Az Art. 97. § (1) bekezdése alapján az ellenőrzés az erről szóló előzetes értesítés kézbesítésétől kezdődik. Ha az adóhatóság az adózó előzetes értesítését mellőzi, az ellenőrzés a megbízólevél 1 példányának átadásával, vagy az általános megbízólevél bemutatásával kezdődik. A (2) bekezdés értelmében, ha az adózó vagy képviselője, meghatalmazottja, alkalmazottja a megbízólevél átvételét megtagadja, az ellenőrzés két hatósági tanú jelenlétében az erről szóló jegyzőkönyv felvételével és aláírásával kezdődik. A közigazgatási iratokból megállapítható, hogy a felperes 2005. május 5-én megtagadta a megbízólevél átvételét, így erről "feljegyzés" elnevezésű, de jegyzőkönyvi tartalmú irat készült a megtagadás tényéről, amelyet két hatósági tanú is aláírt.
Az adóhatósági megbízólevél pontos száma 236/4350. és a feljegyzésben 4350 számú megbízólevélre történik utalás. Ez a hiányos megjelölés azonban nem tekinthető olyan súlyos eljárási jogszabálysértésnek, amelynek az alperes érdemi döntésére kihatással lett volna. A megbízólevél adataiból pontosan meg lehetett állapítani, hogy mely adózóval szemben milyen ellenőrzést kíván az adóhatóság lefolytatni.
Szintén nem tekinthető súlyos eljárási jogszabálysértésnek, hogy a H. S. J. nevű felperes H. S.-ként szerepelt a feljegyzésben, mivel ezen pontatlanságnak semmilyen kihatása nem volt a később foganatosított eljárási cselekményekre.
Téves a felperes azon hivatkozása, hogy 2000., 2001., 2002-es jogszabály nem adott lehetőséget az adóhatóságnak a vagyongyarapodás becsléssel történő megállapítására, mivel jogszabályi módosítással került be a 3>a>109. § az Art.-ba. Az Art. 180. § (1) bekezdése alapján ez a törvény - a 175. § (9)-(12) bekezdéseinek kivételével - 2004. január 1-jén lépett hatályba. Az alperes ellenőrzése 2005. május 5-én indult meg, így az Art. szabályait kellett alkalmazni.
Az adózással kapcsolatos jogszabályoknál is különbséget kell tenni anyagi és eljárási jogszabályok között. Az Art., mint eljárási jogszabály a hatályba lépését követően alkalmazandó olyan ellenőrzések esetében is, amelyeknél az ellenőrzött adóév az Art. hatályba lépését megelőző időszakra vonatkozik. Az ellenőrzés során az adott adóévre az anyagi jogszabályok tekintetében az adott adóidőszakban hatályos anyagi jellegű jogszabályokat kell figyelembe venni. A becslés alkalmazhatósága azonban nem anyagi jellegű, hanem eljárásjellegű jogszabály.
A Legfelsőbb Bíróság megjegyzi, hogy az Art.-ot megelőzően hatályban lévő, az 1990. évi XCI. törvény is ismerte és szabályozta a becslés alkalmazását az ún. vagyonosodási eljárásnál (60/A. §, 2003. január 1-jétől 66/H. §).
Tévesen hivatkozott a felperes arra, hogy az adóhatóság nem bizonyította a tőkebetét meglétét. Az adóhatóságnak ezt nem kellett bizonyítania, hanem elfogadta a felperes könyvelésében lévő adatokat, mely szerint 2000-2002. években 14 791 000 Ft tőkebetétet nyújtott. Az adóhatóság azt vizsgálta az Art. 109. § (1) bekezdése alapján, hogy a felperes esetében az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege arányban van-e az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal. Ezen vizsgálat alapján jutott arra a következtetésre, hogy a felperes a tőkebetétet csak olyan jövedelemből tudta nyújtani, amelyet nem vallott be, és amely után nem adózott. A felperes arra sem hivatkozhat, hogy csak technikai megoldásként jelölte meg 2002. január 1. napját a tőkebetét dátumaként, mert a számviteli jogszabályok alapján könyvelésében annak a dátumnak kell szerepelnie, amikor a tőkebetét ténylegesen megtörtént.
Az Art. 49. § (2) bekezdése alapján az ellenőrzés megkezdésétől a vizsgálat alá vont adó és költségvetési támogatás - a vizsgált időszak tekintetében - önellenőrzéssel nem helyesbíthető. A felperes adóellenőrzése 2002. május 5-én kezdődött, így ezt követően a felperesnek a vizsgált adóévek és adónemek tekintetében önellenőrzési lehetősége nem volt. A közigazgatási iratok és a bírósági eljárás iratai között sem található olyan irat, amely az adóellenőrzés 2005. május 5-ei megkezdése előtti iratátadásról szólna, mely esetleg a felperest akadályozta volna az ellenőrzést megelőző önellenőrzés elkészítésében.
A Legfelsőbb Bíróság az Art. 92. § (5) bekezdése, 95. § (3) bekezdése alapján megállapította, hogy az adóhatóság az ellenőrzési határidőt betartotta.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a felperes felülvizsgálati kérelmét alaptalannak ítélte, és a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.054/2007.)