adozona.hu
AVI 2010.3.26
AVI 2010.3.26
Az adóhatóság jogosult annak vizsgálatára, hogy a gazdasági esemény a számla szerinti módon ment-e végbe (1992. évi LXXIV. tv. 32. §)
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1999-2000. években levonható általános forgalmi adót (továbbiakban: áfa) számolt el L. J. egyéni vállalkozó által a b.-i erőműben végzett karbantartási munkákról kibocsátott számlák alapján.
Az adóhatóság a felperesnél - mindkét évre vonatkozóan - áfa adónemben ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatokban az adóhatóság kötelezte a felperest 4 657 000 Ft adókülönbözet, 2 308 000 Ft adóbírság, 2 822 000 Ft késedelmi pótlék, illetve 10 608 000 Ft adókül...
Az adóhatóság a felperesnél - mindkét évre vonatkozóan - áfa adónemben ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatokban az adóhatóság kötelezte a felperest 4 657 000 Ft adókülönbözet, 2 308 000 Ft adóbírság, 2 822 000 Ft késedelmi pótlék, illetve 10 608 000 Ft adókülönbözet, 5 304 000 Ft adóbírság, 5 865 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére. A határozatok 3., illetve 1. pontjai L. J. egyéni vállalkozó által kibocsátott számlák tekintetében 4 326 076 Ft, illetve 10 451 640 Ft adókülönbözetet írtak elő a felperes terhére. Az elsőfokú adóhatóság azt állapította meg, hogy az adólevonás alapjául szolgáló bizonylatok nem hiteles dokumentumok. A munkákat nem a bizonylatokon feltüntetett L. J. végezte el, a felperes nem járt el kellő körültekintéssel és javára kivételes méltánylást érdemlő körülmény sem állapítható meg.
A felperes fellebbezései folytán eljárt alperes határozataiban az elsőfokú határozatokat - helyes indokaira tekintettel - helybenhagyta. Az alperes érdemi döntéseit az 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 32. § (1) bekezdés a) pontjában, 35. § (1) bekezdésében, 43. § (4) bekezdésében, 44. § (5) bekezdésében, az 1991. évi XVIII. törvény (továbbiakban: Sztv.) 15. § (3) bekezdésében, 84. § (2) bekezdésében foglaltakra alapította.
A felperes kereseteiben az adóhatósági határozatok megváltoztatását kérte.
A megyei bíróság a felperes keresetei alapján indult ügyeket egyesítette, az egyesített perben lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként - amelyben a felek meghallgatásán kívül tanúbizonyításra, igazságügyi adó- és könyvszakértői vélemény beszerzésére is sor került - a felperes keresetét elutasította.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, mindkét alperesi határozat kereseti kérelme szerinti megváltoztatását. A felperes azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet nem felel meg a 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 25. § (4) bekezdésében, 170. § (1) bekezdésében, 165. §-ában, az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés a) pontjában és a Pp. 206. § (1) bekezdésében, valamint a Ptk. 391. § (3) bekezdésében foglaltaknak. Az alperes nem volt jogosult L. J. számlakibocsátó személyét érintő körön kívül vizsgálódni. Az alperes és a megyei bíróság tévesen értékelte a terhére alvállalkozója, L. J.-nek és annak alvállalkozói között kialakult helyzet "milyenségét", és a rendelkezésre álló bizonyítékokat ezért "téves és egyben jogszabálysértő" ítéletet hozott.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 52. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet csak a felülvizsgálati kérelem által meghatározott keretek között vizsgálhatja felül. A felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének, felülmérlegelésnek, azaz a bizonyítékok ismételt egybevetésének nincs helye, a Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésére álló iratok alapján dönt. A tényállás kapcsán jogszabálysértés csak akkor állapítható meg, ha az iratellenes, vagy nyilvánvalóan téves, okszerűtlen ténybeli következtetéseket rögzít. Nem állapítható meg iratellenesség azon a címen, hogy a fél jogi álláspontja valamely bizonyíték bizonyító ereje tekintetében nem azonos a bíróságéval, ez ugyanis nem iratellenességre utal, hanem felülmérlegelésre irányul, amire a rendkívüli jogorvoslati eljárásban nincs lehetőség. [Pp. 275. § (1) és (2) bekezdése, BH 1994/639., BH 2002/29.]
A jogerős ítélet iratellenes megállapítást nem tartalmaz.
A megyei bíróság a felek által elétárt bizonyítékokat és az igazságügyi szakértői véleményt egyenként és összességében is megvizsgálta, értékelte, határozata téves ténybeli következtetéseket sem rögzít. A jogerős ítélet ezért teljes körűen megfelel a Pp. 206. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak.
Kiemeli e körben a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felperes az elsőfokú, illetve a rendkívüli jogorvoslati eljárásban nem jelölt meg és nem csatolt olyan dokumentumot, amely hitelt érdemlően igazolhatta volna a munkák számlák szerinti megvalósulását, vagy alátámaszthatta volna a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen mérlegelésére vonatkozó hivatkozását.
A perbeli jogvita adójogi jogviszonyból ered, így eldöntésére nem a Ptk. 391. § (3) bekezdése, hanem az adójogi jogszabályi rendelkezések az irányadóak.
Az adólevonási jog csak alakilag és tartalmilag egyaránt hiteles számla alapján gyakorolható [Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés a) pontja, 35. § (1) bekezdése, Sztv. 15. § (3) bekezdése, 84. § (2) bekezdése]. A jogszerű tényállásból megállapíthatóan a felperes adólevonás jogát hiteltelen bizonylatokra alapította, ezért a jogerős ítélet megfelel az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltaknak.
Az Art. 25. § (4) bekezdése a helyi adó közlésére és beszedésére vonatkozó rendelkezést rögzít, ennél fogva a perbeli jogvita eldöntésére nézve irányadó nem lehet, erre a felperes tévesen hivatkozott.
Kiemeli a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felperes és L. J. közötti elszámolásnak - a megállapodásnak megfelelően - a teljesített munkaórák alapján kellett volna megtörténnie.
Kellően körültekintő magatartás esetén a felperes tudomást szerezhetett volna arról, hogy az egyéni vállalkozó részéről nem került és nem is kerülhetett sor a munka elvégzésére. A felperes nem vizsgálta meg a számlákon feltüntetett adatok valódiságát, nem győződött meg arról, hogy a számlázott óraszámok megfelelnek-e vagy sem a valóságnak. Kellő körültekintés mellett a felperes az elszámolás alapjául szolgáló műszaknapló adataiból is kétséget kizáróan megállapíthatta volna, hogy L. J. bizonylataiban feltüntetett számlaértékek a felperesi munkavállalók által teljesített óradíjakat is tartalmazzák.
A felperes érvelésével ellentétben az adóhatóság jogosult volt annak vizsgálatára, hogy a gazdasági esemény a számla szerinti módon ment-e végbe vagy sem. E körben, azaz a gazdasági esemény valódiságának, a tényleges munkavégzésnek a tisztázása céljából az adóhatóság jogszerűen folytatott le vizsgálatot az egyéni vállalkozó alvállalkozóinál is, mivel az egyéni vállalkozónál nem lehetett megállapítani olyan tényt, körülményt, és nem lehetett fellelni olyan dokumentumot vagy bizonylatot, amely a valós munkavégzést igazolhatta volna.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemmel támadott körben nem sért eljárási, illetve anyagi jogszabályt, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.044/2007.)