BH+ 2011.2.85

Munkaerő-kölcsönzés esetén is terheli a feleket az együttműködési kötelezettség. Ha a munkáltató elmulasztotta tájékoztatni a munkavállalókat a végzendő munkáról, a foglalkoztatás várható körülményeiről az új munkavégzési helyen, és ezért azt a munkavállalók nem fogadták el, ez a munkáltatói rendes felmondás jogszerű indokául nem szolgálhatott [Mt. 3. §, 193/J. § (2) és (3) bekezdés].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A felperes munkavállalók keresetükben az alperes munkáltató felmondása jogellenességének megállapítását, és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérték, eredeti munkakörükben történő visszahelyezésük mellőzésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy a felpereseknek tizenöt napon belül fizessen meg 2007. február 24-étől március 12-éig terjedő időszakra elmaradt munkabért, valamint kéthavi átalány-kártérítési összeget, valamint perköltséget. Ezt meghaladóan a k...

BH+ 2011.2.85 Munkaerő-kölcsönzés esetén is terheli a feleket az együttműködési kötelezettség. Ha a munkáltató elmulasztotta tájékoztatni a munkavállalókat a végzendő munkáról, a foglalkoztatás várható körülményeiről az új munkavégzési helyen, és ezért azt a munkavállalók nem fogadták el, ez a munkáltatói rendes felmondás jogszerű indokául nem szolgálhatott [Mt. 3. §, 193/J. § (2) és (3) bekezdés].
A felperes munkavállalók keresetükben az alperes munkáltató felmondása jogellenességének megállapítását, és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérték, eredeti munkakörükben történő visszahelyezésük mellőzésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy a felpereseknek tizenöt napon belül fizessen meg 2007. február 24-étől március 12-éig terjedő időszakra elmaradt munkabért, valamint kéthavi átalány-kártérítési összeget, valamint perköltséget. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperesek 2006. október 30-ától határozatlan idejű munkaviszonyt létesítettek az alperessel munkaerő -kölcsönzés céljából. A munkavégzésük helye a S. M. Kft. volt. A felperesek 2007. január 11-éig folyamatosan dolgoztak, majd január 12-étől január 29-éig táppénzes állományba kerültek.
A kölcsönvevő 2007. január 15-étől belső munkaerő átcsoportosítást és létszámleépítést hajtott végre. 2007. január utolsó hetében, illetve február első hetében a felperesek a kölcsönvevőnél munkát végezni már nem tudtak, ott azt közölték velük, hogy keressék fel a munkáltatójukat. Ezt követően az alperes a felpereseknek felajánlott D. egy másik munkavégzési helyet úgy, hogy újabb munkaszerződést kellett volna kötniük. Az alperes tájékoztatta a felpereseket, hogy még a hétvégén el kell foglalni a szállást, és a következő héten munkába kell állni. Az alperes a peres eljárás során sem tudta pontosan meghatározni, hogy a felpereseket egy konzerv üzembe, vagy egy autó összeszerelő üzembe tudta volna munkavégzésre irányítani. A felperesek nem vállalták a hétvégén történő költözést Sz.-ről D.-re, továbbá azt sem, hogy új munkaszerződést kell kötniük, mivel nem ismerték sem a szállást, sem a munkavégzés feltételeit.
Az alperes 2007. február 9-én szüntette meg a felperesek munkaviszonyát rendes felmondással azon indokolással, hogy a kölcsönző cég munkaerő-igénye jelentősen lecsökkent, ezért létszámcsökkentést kell végrehajtania, továbbá a felajánlott másik munkahelyet a felperesek nem fogadták el.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperesnek az a hivatkozása, hogy a kölcsönvevő cég nem igényelt újabb munkaerőt, nem alapozza meg a felperesek munkaviszonyának megszüntetését. Az Mt. 193/J. § (2) és (3) bekezdésére is figyelemmel a munkaviszony megszüntetésének akkor van helye, ha a kölcsönbeadó 30 napon belül nem tudja biztosítani a munkavállaló megfelelő foglalkoztatását. Egyértelműen megállapítható volt, hogy az alperes nem közölte az alkalmazás feltételeit a felperesekkel, hiszen a 2007. február 9-ei, pénteki napon már nem volt olyan személy, aki az átirányítással kapcsolatban, illetve a munkaviszony létesítésével összefüggésben egyértelmű és világos nyilatkozatot tudott volna tenni. Az a felperesektől nem várható el, hogy egyik napról a másik napra szállást változtatva egy másik településen ismeretlen munkavégzésre jelentkezzenek.
Az alperes fellebbezése és a felperesek csatlakozó fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet a per főtárgya tekintetében - pontosítással - helybenhagyta.
A másodfokú bíróság az Mt. 193/H. §-ra való utalással kifejtette, hogy az alperes a foglalkoztatók igényei szerint jogosult volt a felpereseket az egyik munkahelyről a másikra áthelyezni. A felperesek az új foglalkoztatónál való munkavégzést pedig azon a címen tagadhatták meg, hogy ez lényeges, és jogos érdeküket sérti. Az alperes a felperesek munkaviszonyát csak akkor szüntethette volna meg, ha 30 napon belül nem talál nekik másik munkahelyet [Mt. 193/J. § (3) bekezdés c) pont]. Nem vitás, hogy az alperes a felperesek munkaviszonyát megszüntethette volna a működési körében felmerülő okból, így átszervezés, létszámleépítés miatt. A létszámleépítést azonban egyértelműen cáfolja a felmondás azon indoka, miszerint a felperesek nem váltak feleslegessé, létszámfölöttivé, hanem az alperes tovább akarta őket foglalkoztatni. Gy.-be közvetítette ki őket, amit viszont a felperesek nem fogadtak el. Ez lehetett tehát a felmondás igazi, valós oka. Vizsgálandó azonban, hogy a felperesek alapos okkal tagadták-e meg az új munkahelyen való munkavégzést.
A feleket munkaerő-kölcsönzésnél is terheli az együttműködési kötelezettség az Mt. 3. §-a alapján. A perben e körben nem merült fel adat arra, hogy az alperes eleget tett tájékoztatási kötelezettségének. A felperesek meg nem cáfolt előadása szerint a toborzás kifejezetten sz.-i munkavégzésre történt, így váratlanul érte őket a gy.-i munka, és olyan rövid időn belül kellett elfogadni az új munkahelyet, hogy nem volt módjuk meggyőződni az elhelyezés és a szállás megfelelőségéről. Adott helyzetben a felperesek jogosan tagadták meg az "átvezénylésre" vonatkozó utasítás végrehajtását, így ez okszerűen nem vezethetett a munkaviszony megszüntetéséhez, a munkáltatói felmondás tehát jogellenes.
Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet megváltoztatására, és a felperesek kereseteinek elutasítására irányult.
A felülvizsgálati érvelés szerint az alperes mindent megtett annak érdekében, hogy a felperesek foglalkoztatása továbbra is biztosított legyen, amely úgy valósult meg, hogy az alperes munkáltató jobb feltételekkel új munkahelyet kívánt biztosítani a részükre. Ez a tény azonban teljes mértékben figyelmen kívül maradt mind az első-, mind a másodfokú eljárásban. A felperesek Sz.-n is az alperes által biztosított szállón laktak, az új, D.-n lévő munkahelyen is az alperes biztosította volna a szálláslehetőséget. A felpereseknek tehát nem okozhatott volna aránytalan sérelmet, vagy aránytalan megterhelést az új munkahelyre költözés. A felperesek az alperes munkáltatónál a kölcsönvevőnél történő munkavégzést követően olyan tesztet töltöttek ki, amely kifejezetten a D.-n lévő munkavégzést szolgálta. Az új munkaszerződés kötését N. L. tanú egyértelműen cáfolta, aki kijelentette, hogy "egyszerű szerződésmódosítás" lett volna, mivel a felperesek már az alperesi munkáltatónál mint munkaerő-kölcsönzőnél dolgoztak. Az alperes álláspontja szerint a másodfokú bíróság jogsértően jutott arra a következtetésre, hogy a felperesek jogosan tagadták meg az új munkahelyen való munkavégzést. Amennyiben a másodfokú bíróság a döntése alapjául az Mt. 3. §-ában meghatározott együttműködési kötelezettség megsértését jelölte meg, akkor elengedhetetlen annak vizsgálata, hogy ennek a kötelezettségüknek a felperes munkavállalók mennyiben tettek eleget.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az Mt. 193/J. § (3) bekezdése értelmében a kölcsönbeadó felmondással akkor szüntetheti meg a munkaviszonyt, ha a kölcsönbeadó 30 napon belül nem tudta biztosítani a munkavállaló megfelelő foglalkoztatását.
Helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság az ítéletében, hogy az alperes által hivatkozott létszámleépítés okszerűen nem támasztotta alá a felperesek munkaviszonyának megszüntetését tekintettel arra, hogy Gy.-ben, illetve D.-n alkalmazni kívánta őket. Ezt a felajánlott lehetőséget a munkavállalók visszautasították, így a bíróságok helytállóan vonták vizsgálódási körükbe, hogy az új munkahelyen való munkavégzést a felperesek alapos okkal nem fogadták-e el, illetve, hogy a munkáltató eleget tett-e munkahely felajánlási kötelezettségének a határidőn belül.
A jogerős ítélet helyesen foglalt állást, amikor rögzítette, hogy munkaerő-kölcsönzés esetén is terheli a feleket az együttműködési kötelezettség (Mt. 3. §). Erre figyelemmel az alperes kötelezettsége volt - még a szerződés megkötése előtt - tájékoztatni a felpereseket a végzendő munkáról, a foglalkoztatás várható körülményeiről, és arról, hogy működése mely földrajzi területre terjed ki, vagyis a felperesek mely országrészben alkalmazhatóak.
A beszerzett bizonyítékok alapján nem volt megállapítható, hogy az alperes ezen tájékoztatási kötelezettségének eleget tett. A felpereseket váratlanul érte a Sz.-tól távol történő foglalkoztatás, amelynek pontos körülményeit (még a végzendő munka jellegét) sem közölte velük az alperes. Rövid idő alatt kellett volna elfoglalniuk az új munkahelyet anélkül, hogy meggyőződhettek volna a munkavégzés mibenlétéről, feltételeiről, illetve az alperes által biztosított szálláslehetőségről.
Önmagában az a körülmény, hogy a felperesek az új munkavégzés érdekében kitöltöttek egy tesztet, nem jelentheti azt, hogy ezután bármely, pontosan meg nem határozott munkavégzést azonnali hatállyal kötelesek elfogadni úgy, hogy ezzel a lakhely változtatás szükségessége is együtt jár. Az alperes azt sem közölte egyértelműen a felperesekkel, hogy új munkaszerződés megkötése, vagy csak a korábbi módosítása szükséges a további foglalkoztatáshoz.
A fentiekből következően helytállóan állapította meg a jogerős ítélet, hogy a munkáltatói felmondás jogellenes volt, a felperesek magatartása nem vezethetett az alperes által megjelölt indokokon alapuló rendes felmondáshoz.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján. (Legf. Bír. Mfv.I.10.974/2008.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.