adozona.hu
EH 2010.2170
EH 2010.2170
A Hjt. 198. § (4) bekezdésében foglalt keresetindítási 30 napos határidő az utolsó nap végével lejár, ezen elévülési jellegű, és az általánostól eltérő határidőre szabályos, teljes körű jogorvoslati tájékoztatásként fel kell hívni az igényt érvényesítő figyelmét, utalva arra, hogy a keresetlevélnek a határidő végével a bírósághoz meg kell érkeznie.
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A munkaügyi bíróság ítéletében kötelezte az alperest az I. r. felperes részére 6 000 000 forint, a II. r. felperes részére 5 500 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére.
A felperesek ezt meghaladó (I. r. felperes további 4 000 000 forint, a II. r. felperes további 14 500 000 forint iránti) keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság ítéletének indokolása szerint az I. r. felperes férje, egyben a II. r. felperes édesapja néhai L. J. hivatásos katonai szolgálata alatt 2003. november 1...
A felperesek ezt meghaladó (I. r. felperes további 4 000 000 forint, a II. r. felperes további 14 500 000 forint iránti) keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság ítéletének indokolása szerint az I. r. felperes férje, egyben a II. r. felperes édesapja néhai L. J. hivatásos katonai szolgálata alatt 2003. november 13-én halálos kimenetelű légi balesetet szenvedett el. A munkáltató 2004. október 14-i határozatában az I. r. felperesnek 2 500 000 forint, míg a II. r. felperesnek 2005. január 10-i határozatában 3 500 000 forint nem vagyoni kártérítést állapított meg. Ez utóbbiból 2 750 000 forint került kifizetésre.
Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét érdemben bírálta el, mert nem találta megalapozottnak az alperes elévülési kifogását arra nézve, hogy a felperesek a kártérítési határozattal szemben elkésetten nyújtották volna be a keresetüket. Bizonyítottnak fogadta el a bíróság, hogy a jogi képviselő betegségére tekintettel a felperesek menthető okból nem tudták határidőben érvényesíteni az igényüket, és emiatt a keresetlevél benyújtására nyitva álló 30 napos határidő nyugodott. Álláspontja szerint a Hjt. 223. § (1) bekezdés c) pontja szerinti 30 napos keresetindítási határidő az állomány tagjára vonatkozik, azonban a felperesek nem minősülnek az állomány tagjának, hanem a Hjt. 1. § (2) bekezdés alkalmazásával saját jogon is közvetlenül érvényesíthették a munkaügyi bíróság előtt az igényüket 3 éves elévülési időn belül.
Az alperes a pert megelőzően határozattal már a kártérítési követelés jogalapját elismerte. A perben így csak az volt vizsgálandó, hogy a felperesek személyiségi joga milyen körben sérült, és a sérelemmel milyen összegű nem vagyoni kártérítés áll arányban. Ennek vizsgálatánál a bíróság értékelte az I. r. felperes előadását a korábbi és a megváltozott életvitelre, a II. r. felperes tekintetében beszerzett orvos szakértői és pszichológus szakértői véleményeket, és a benyújtott pedagógiai véleményt.
Mindezek alapján kiemelte, hogy az I. r. felperes a nem vitatott tényállás szerint a házastársa halálát követő eltelt hosszú idő után sem ment újra férjhez, tartós párkapcsolatot nem tudott kialakítani. A labilis idegzetűvé vált gyermek nevelésének gondjai a jövőben egyedül reá hárulnak különösen arra is figyelemmel, hogy az I. r. felperes a per során édesanyját is elvesztette.
A II. r. felperesre nézve az egybehangzó szakértői véleményeket értékelte, melyek azt állapították meg, hogy a gyermeknek nemcsak a biztonságos családi élethez való joga sérült, de az egészséghez való joga is. A lelki károsodást az orvos szakértői vélemény is megerősítette. Minderre tekintettel a rendelkező részben foglalt nem vagyoni kártérítést találta az okozott sérelemmel arányosnak.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében a per főtárgya tekintetében helybenhagyta.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy az alperes 2003. november 21-én élt felhívással az I. r. felpereshez a kárigény előterjesztésére, melyet az I. r. felperes 2004. február 20-án nyújtott be, erre az alperes a 2004. október 18-i és a 2005. január 15-i kézbesítéssel hozott határozatot. A keresetlevelet a felperesek jogi képviselője 2004. november 16-án, és 2005. február 15-én adta postára, mely egy-, illetve ötnapos késedelemmel érkezett meg a munkaügyi bírósághoz. A 2004. augusztus 1-jétől hatályos Hjt. 198. § rendelkezéseit az igényelbírálás rendjére és időtartamára azonban az alperes nem tartotta be, ezért nem volt a felperesek terhére értékelhető, hogy a határozatok ellen néhány napos késéssel nyújtották csak be a keresetet, a késedelmet pedig a jogi képviselő kimentette.
Nem osztotta a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság azon álláspontját, mely szerint a Hjt. 1. § (2) bekezdése folytán a 30 napos keresetindítási határidő a felperesekre nem vonatkozott. A felperesek ugyanis a néhai családfő jogán érvényesítették a kártérítési igényüket a Hjt. 190. § rendelkezésére alapítottan, ezért ezen igény érvényesítése is a Hjt.-ben az állomány tagjára meghatározott feltételek szerint valósulhat meg.
A másodfokú bíróság érdemben megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az ítélet fellebbezett részében a tényállást teljes körűen feltárta, és helyesen értékelte a felperesek előadásával összefüggésben az egybehangzó szakértői véleményeket. Kiemelte, hogy az igazságügyi pszichológus szakértői véleményből kitűnően a szakértő személyesen hallgatta meg mind az I. r, mind a II. r. felperest, de emellett családrajzot, farajzokat, és a Rorschach-teszt eredményeit is értékelte. Kiemelte továbbá a pszichológiai szakvéleményből, hogy a II. r. felperes érzelmeinek hárítása lélektani szempontból pszichoszomatikus megbetegedéshez is vezethet, de ennek jelen esetben való megítélése orvosi kompetencia.
Ehhez kapcsolódóan került beszerzésre az orvos szakértői vélemény, ahol szintén személyesen meghallgatták az I. r., és a II. r. felperest, felhasználták a már rendelkezésre álló orvosi dokumentációt, a pedagógusvéleményt, és a már elkészített igazságügyi pszichológiai szakértői véleményt. Ennek ismeretében állapította meg az igazságügyi orvos szakértő, hogy a II. r. felperesnél az édesapja halálát követően jelentős pszichés károsodás, befelé fordulás, és érzelmi-indulati labilitás, hárító magatartásformák észlelhetőek. Az édesapja halálának a feldolgozása nem történt meg, melynek következménye a II. r. felperesnél megállapítható lelki károsodás, mely a személyiség fejlődésének elsősorban érzelmi, indulati, interperszonális kapcsolati szférájának alakulásával áll összefüggésben. Minderre tekintettel a másodfokú bíróság nem találta az orvos szakértői véleményt a per adataival, illetőleg a szakértői véleményekben foglaltakkal, valamint önmagával ellentétben állónak.
A nem vagyoni kártérítés összegének meghatározásakor értékelte a másodfokú bíróság, hogy az alperes a kártérítési határozataiban milyen szempontok alapján határozta meg a nem vagyoni kártérítés mértékét, és ehhez képest az elsőfokú eljárásban milyen adatok igazolódtak.
Az I. r. felperes esetében az alperes munkáltató értékelte, hogy a felperes a férjét, egyben a társát veszítette el, és így a gyermekét egyedül kell nevelnie, továbbá a fiatal életkorát, és azt is, hogy munkahellyel rendelkezik. Az elsőfokú bíróság mindezen túl megállapította, hogy az I. r. felperes az eltelt időszakban sem ment újra férjhez, tartós kapcsolatot sem alakított ki, a labilis idegzetűvé vált gyermek nevelési gondjai a jövőben egyedül rá hárulnak, nagyszülői segítség nélkül.
A II. r. felperesnél a munkáltató a gyermek fiatal korát és azt értékelte, hogy elesik a teljes családi környezetben való nevelés lehetőségétől, és kamaszkorba lépve kifejezett igénye lehet az apai tekintélyre. Növekedett továbbá a nevelésének és az eltartásának jövőbeli bizonytalansága, ugyanakkor tágabb lehetőségei vannak a magánéletének kialakítására, mint az édesanyjának. Az édesapja életében is csak a hétvégeken találkozhattak, viszont azt az időt családias körben töltötték el, gyakran jártak csapatpihenőkbe, mely lehetőség az édesapa elvesztésével is megmaradt.
A perben beszerzett szakértői vélemények igazolták, hogy a gyermeknek nemcsak a biztonságos családi élethez való joga sérült, de az egészséges élethez való joga is azzal, hogy az esetében bizonyítottan lelki károsodás véleményezhető.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperesek személyes előadását részletezően mind a pszichológus, mind az orvos szakértői vélemény tartalmazta, és a szakértők által feltett kérdésekre adott válaszokból a felperesek élethelyzetét, és annak változását is egyértelműen nyomon lehetett követni. Ezek a nyilatkozatok alátámasztották a keresetlevél életkörülményeket feltáró előadását. Az alperes pedig ezeket tényszerűen az elsőfokú peres eljárás során nem tette vitássá. Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság az ítélethozatalkori értékviszonyokra tekintettel a bírói mérlegeléssel megállapított összegszerűséggel egyetértett.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a kereset elutasításra, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítását kérte.
Álláspontja szerint az ügyben eljáró bíróságok iratellenes megállapításokat tettek, a rendelkezésre álló bizonyítékokból téves és jogszabálysértő következtetéseket vontak le, az irányadó jogszabályi rendelkezéseket tévesen és jogszabálysértően alkalmazták.
Változatlanul az elévülésre hivatkozott. Álláspontja szerint a felperesi jogi képviselő egyik esetben sem volt akadályoztatva abban, hogy a keresetleveleket akár személyesen is határidőben a bírósághoz benyújtsa. A felperesek személyét illetően kimentő körülmény nem nyert bizonyítást. Nem történt hivatkozás a perben az alperesi elbírálási rend és határidő megsértésére. Téves tehát a jogerős ítélet álláspontja, mely szerint a késedelem kimenthető volt.
A felpereseket ért személyiségi jogsérelemmel az általa megállapított, az I. r. felperes részére 2 500 000 forint, a II. r. felperes részére 3 500 000 forint az arányos nem vagyoni kártérítési összeg. Ennek megállapításánál valamennyi értékelhető körülményt az alperesi határozatok figyelembe vettek. A felperesek nem vagyoni kártérítés iránti igényüket nem egészségromlásra alapították.
Az orvos szakértői véleményben foglalt, felperesek által előadottak alapján megállapíthatónak találta, hogy a II. r. felperes már a balesetet megelőzően is zárkózottabb volt, és a tragédia traumatizálta, de ezt már alapvetően feldolgozta. Ezért nem helytálló az orvos szakértői vélemény azon megállapítása, hogy a II. r. felperesnél többek között jelentős pszichés károsodás és befelé fordulás is észlelhető. Ezen megállapítás ellentétben áll a pszichológus véleményével is, ezért az eljáró bíróságok lényeges eljárási szabálysértéssel mellőzték a két szakértő együttes meghallgatására tett alperesi bizonyítási indítványt.
Téves azon ítéleti megállapítás is, hogy a felperesek által előadottakat az alperes nem vonta kétségbe, hiszen a kereset összegszerűségét a hátrányos következmények súlyosságát, és megalapozottságát mindvégig vitatták. Emellett a felperesek a tényállításaikat a perben nem bizonyították, ennek ellenére a bíróságok azokat valónak fogadták el.
A megítélt nem vagyoni kár összegét a felülvizsgálati kérelem túlzottnak ítélte, hivatkozással az I. r. felperes házastársával együtt balesetben elhunyt néhai Sz. G. hozzátartozói részére fejenként megítélt 5 000 000-5 000 000 forint összeghez képest.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Alaptalanul hivatkozott a felülvizsgálati kérelem arra, hogy a felperesek a keresetüket elkésetten nyújtották be a bírósághoz.
A kárigény elbírálásakor (2004. augusztus 1-jétől) hatályos Hjt. 198. § (4) bekezdése szerinti keresetindításra nyitva álló 30 napos határidőt a másodfokú, azaz a miniszter határozatától kell számítani. Az alperes határozatában a jogorvoslati kioktatás nem felel meg a Hjt. 198. § rendelkezéseinek, mivel a fellebbezés lehetőségét nem biztosítja, az elsőfokú határozattal szembeni bírósági útról tájékoztatja a felpereseket, ezért helyes a másodfokú bíróság azon megállapítása, hogy keresetindítási késedelemről az alperes elbírálási rendet és határidőt sértő eljárása folytán nem lehet szó.
Tekintettel arra, hogy a Hjt. 198. § (4) bekezdésében foglalt keresetindítási 30 napos határidő az utolsó nap végével lejár, ezen elévülési jellegű, és az általánostól eltérő határidőre szabályos, teljes körű jogorvoslati tájékoztatásként fel kell hívni az igényt érvényesítő figyelmét, utalva arra, hogy a keresetlevélnek a határidő végével a bírósághoz meg kell érkeznie.
Mindkét határozatot illetően az alperes által nem vitatottan a felperesek jogi képviselője a keresetleveleket a határidő lejártát megelőzően postára adta, és az alperes elévülési kifogását követően hivatkozott arra, hogy abban a hiszemben volt, hogy az ajánlottan, elsőbbségi küldeményként feladott keresetlevél határidőben érkezik a bíróságra.
Az előzőekben kifejtettek miatt azonban nem ennek van ügydöntő jelentősége.
Alaptalan a felülvizsgálati kérelem azon hivatkozása is, hogy az igazságügyi orvos szakértő véleménye önmagával, a felperesek személyes nyilatkozatával, valamint a pszichológus szakértői véleménnyel ellentétes, ezért szükséges lett volna a szakértők együttes meghallgatása. A szakértői vélemény alapjául szolgáló felperesi nyilatkozatokat, teszteket, pszichológusi véleményt, orvosi dokumentációt, valamint a két szakvélemény összegző álláspontját helytállóan értékelte a jogerős ítélet. Az indokolása megfelel a Pp. 221. § (1) bekezdésének, és helytállóan vonta le azon jogkövetkeztetést, hogy a két szakvélemény nincs egymással ellentmondásban.
Az igazságügyi pszichológus szakértő által felvetett II. r. felperesi pszichés egészségi károsodás megállapíthatósága érdekében beszerzett elmeorvos szakértő által készített szakvélemény egybehangzó a körben, hogy a II. r. felperes az érzelmeit hárítja. Ennek pszichoszomatikus megbetegedést eredményező volta megállapítására a pszichológus szakértő szerint is orvos szakértő jogosult, aki a szakvéleményében a lelki károsodást egyértelműen az érzelmi-indulati, és az interperszonális kapcsolati szférát érintően megállapította. Ezért alaptalanul hivatkozott a felülvizsgálati kérelem arra, hogy az orvos szakértő az igazságügyi pszichológus szakértő szakvéleményét felülbírálta.
Alaptalanul hivatkozott a felülvizsgálati kérelemben az alperes arra, hogy a felperesek jegyzőkönyvi nyilatkozata szerint a nem vagyoni kártérítési igényük alapja nem egészségromlás. Ezt a nyilatkozatot a jegyzőkönyvben a felperesi képviselő csak az I. r. felperes vonatkozásában tette.
Alaptalan az alperes azon érvelése is, hogy a felperesek a nem vagyoni kár alapjául szolgáló tényeket nem bizonyították. E körben a bizonyítékokat a Pp. 206. §-ának megfelelően mérlegelte a másodfokú bíróság, értékelve az alperes nem vagyoni kárt megállapító határozatában foglalt szempontokat, a keresetlevélben és a felperesek által személyesen előadottakat, a szakértői véleményekbe foglalt felperesi előadásokat, és a szakértői vélemények, a pedagógiai szakvélemény megállapításait.
A jogerős ítélet azt is helytállóan állapította meg, hogy a felperesek szerint értékelendő körülményeket az alperes ténybelileg nem vitatta, hiszen azokat a kártérítési határozatában - a II. r. felperes egészségkárosodása kivételével - maga is értékelte. Csupán a hátrányos következmények súlyosságát és a nem vagyoni károsodás mértékét vitatta.
Az összegszerűségre vonatkozóan is alaptalanul hivatkozott az alperes jogellenes bírói mérlegelésre. Egy másik perben megítélt nem vagyoni kártérítés összege nem lehet jelen perben irányadó, tekintettel arra, hogy a következetes bírói gyakorlat szerint olyan összegű nem vagyoni kártérítést ítélhet meg a bíróság, amely az egyedi tényállás alapján a személyiségijog-sérelem, és annak jogkövetkezményei miatt előállott hátrányt kompenzálja az adott ár- és értékviszonyok keretei között (BH 2003/974.).
A fentiek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.188/2009.)