adozona.hu
EH 2010.2159
EH 2010.2159
Önmagában az, hogy a munkáltató a szokásos ügymenetre vonatkozó biztonságos munkavégzési feltételeket megteremti, nem mentesíti a kártérítési felelősség alól olyan munkavállalójával szemben, akit a munkáltatója érdekében eljárva szabályos munkavégzése során a munkaviszonyával összefüggésben külső támadás ér (Mt. 174. §).
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az értékszállító személy- és vagyonőr munkakörben foglalkoztatott felperest 2004. szeptember 28-án pénzszállítási tevékenysége során támadás érte. Ennek során a jobb és a bal combján, illetőleg a bal felkarján és az alhasán öt lövés érte, melynek következtében maradandó fogyatékossággal járó egészségkárosodást szenvedett. A felperes 50%-os munkaképesség-csökkenésével összefüggésben megállapítható volt, hogy az üzemi baleseti munkaképesség-csökkenés annak túlnyomó részét képezi.
Az Egészségbi...
EH 2010.2159 Önmagában az, hogy a munkáltató a szokásos ügymenetre vonatkozó biztonságos munkavégzési feltételeket megteremti, nem mentesíti a kártérítési felelősség alól olyan munkavállalójával szemben, akit a munkáltatója érdekében eljárva szabályos munkavégzése során a munkaviszonyával összefüggésben külső támadás ér (Mt. 174. §).
Az értékszállító személy- és vagyonőr munkakörben foglalkoztatott felperest 2004. szeptember 28-án pénzszállítási tevékenysége során támadás érte. Ennek során a jobb és a bal combján, illetőleg a bal felkarján és az alhasán öt lövés érte, melynek következtében maradandó fogyatékossággal járó egészségkárosodást szenvedett. A felperes 50%-os munkaképesség-csökkenésével összefüggésben megállapítható volt, hogy az üzemi baleseti munkaképesség-csökkenés annak túlnyomó részét képezi.Az Egészségbiztosítási Pénztár a 2004. november 25-én kelt határozatával a felperes balesetét üzemi balesetnek minősítette. Ezt követően a Biztosító Zrt. a felperest ért egészségkárosodás miatt 1 155 000 forintot átutalt a részére, ezt meghaladóan az igényeit nem térítette meg. A Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság rendszeres szociális járadékot állapított meg a felperesnek 2006. november 1-jétől kezdődően, amelynek összege 23 340 forint volt. A Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság 2006. november 27-én kelt határozatával baleseti járadékot állapított meg a felperes részére 2006. szeptember 28-tól kezdődően 16 004 forint havi összegben. A balesetet követően az alperes a felperest 600 000 forintos jutalomban részesítette.
A felperes módosított keresetében 8 000 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest, valamint a tőkeösszeg után 2004. szeptember 28-tól kezdődően késedelmi kamat megfizetését is igényelte az alperes perköltségben való marasztalása mellett.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest 3 500 000 forint nem vagyoni kártérítés és annak kamata megfizetésére, egyebekben a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a perbeli balesetet okozó támadást nem lehetett olyan oknak minősíteni, amelynek értelmében az alperes mentesülhetne a kártérítési felelősség alól. Az orvos szakértői véleményekre figyelemmel a bíróság megállapította, hogy a felperes állapota tartós és jelentős életmegnehezülést jelent, és a további műtéti beavatkozások sem jelentenének garantált változást, miután a hegek teljesen nem tüntethetők el. Ezen túlmenően a szakértő azt is kifejtette, hogy a felperesnél ún. alkalmazkodási zavar lehetősége állt fenn a balesetet megelőző időszakban. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperes nem vagyoni kára kétséget kizáróan a balesetével volt összefüggésbe hozható, így az összegszerűség tárgyában mérlegeléssel döntött. Figyelembe vette a felperes életkorát, valamint a baleset bekövetkezésekori ár-, és értékviszonyokat is. Az Mt. 177. §-ának (2) bekezdésére, valamint a Pp. 206. §-ának (3) bekezdésére figyelemmel állapította meg a kártérítés összegét.
A felek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és az alperest terhelő tőke összegét 5 000 000 forintra és kamataira felemelte, a keresetet ezen felüli részében elutasította.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az alperes üzletszerűen foglalkozik pénz- és értékszállítással, e tevékenység tehát a működési körébe esik. Ennek jellege folytán ezt a feladatot ellátó munkavállalói fokozottan ki vannak téve annak a veszélynek, hogy őket az általuk szállított kezelt pénz, illetve érték jogtalan eltulajdonítása céljából személyük ellen irányuló támadás érheti. Az alperes értékszállítási szabályzata is tartalmaz rendelkezést az értékszállítás közbeni támadás esetén tanúsítandó magatartásra. A másodfokú bíróság ítélete szerint az elsőfokú bíróság helytállóan mellőzte a büntetőeljárás iratanyagának beszerzését, mert a becsatolt ítéletből a tényállást, a támadás körülményeit meg lehetett állapítani. Nem volt levonható olyan következtetés, hogy a felperes bármilyen módon közrehatott volna a baleset bekövetkeztében. Ezért nem volt ok az Mt. 174. § (3) bekezdése szerint kármegosztás alkalmazására sem.
Annak a körülménynek, hogy a felperes jogszerűen rendelkezett-e fegyverviselési engedéllyel, az ügy eldöntése során nem volt jelentősége, mert a támadás során a felperes a fegyverét nem használta, a baleset bekövetkeztében ez az ok nem játszott szerepet. A szakértő szerint a felperesnek a támadás előtt nem volt alkalmazkodási zavara, csak hajlamos volt erre, amit a baleset váltott ki belőle.
A felperest a baleset 25 éves korában érte, a munkaképességét 50%-ban elvesztette. A jogtalan támadás következtében olyan maradandó egészségkárosodást szenvedett el, ami egész életében végigkíséri. Az igazságügyi orvos szakértő szerint az állapotában (a bal karon) egy újabb műtéti beavatkozás esetleg segíthetne, de ennek sikerére nincs garancia, rosszabbodás is bekövetkezhet. A felperes testén látható hegnyomok esztétikailag torzítanak, teljesen plasztikai műtéttel sem tüntethetők el.
A felperesnek a pszichológus szakértő által igazoltan lelki sérülést is okozott az őt ért támadás, az egészségi és testi állapota, hangulata megváltozott, visszahúzódó, zárkózott lett. A korábbi szabadidős tevékenységeit csak korlátozottan tudja végezni, a társas kapcsolatai beszűkültek, illetve megszűntek. Minderre tekintettel a másodfokú bíróság 5 000 000 forintban határozta meg az alperest terhelő nem vagyoni kártérítés mértékét.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a bíróságok ítéleteinek hatályon kívül helyezését, és a felperes keresetének elutasítását kérte. Az Mt. 174. §-ának, a Pp. 206. §-ának, a Pp. 221. §-ának, és a Ptk. 4. §-ának megsértését panaszolta.
Az alperes álláspontja szerint fennáll az Mt. 174. § (2) bekezdésében rögzített mentesülési ok, mely szerint a munkáltató mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt a működési körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. A rablótámadás nem tekinthető a munkáltató tevékenységével összefüggő magatartásnak. Ez nem tartozik a munkáltató értékszállítási tevékenységébe, a külső támadás elleni védekezés az, amely olyan körülmény, amelyet a biztonsági követelmények betartásával biztosítani szükséges. Ebben a körben hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság BH 2008/53. számú eseti döntésében foglaltakra. A biztonsági követelmények rögzítésével a rablótámadás nem válik a munkáltató tevékenységének részévé, és a rablásban részt vevő személyek sem tekinthetők olyanoknak, akiknek jelenlétét a munkáltató lehetővé tette.
A másodfokú bíróság új tényállási elemet, bizonyítékot nem rögzített, bizonyítást nem folytatott, illetve nem állapított meg olyan tényállási elemet, bizonyítékot, amelyet az elsőfokú bíróság ne vett volna figyelembe, így a jogszerű, a mérlegelés körében meghozott határozatot jogszerűtlenül bírálta felül, és jogszerűtlen volt a kártérítés összegének megváltoztatása. Az elsőfokú bíróság az ítéletében már hivatkozott a felperes életkorára, míg a másodfokú bíróság arra utalt a kártérítési összeg felemelésekor, hogy az elsőfokú bíróság nem volt figyelemmel a felperes életkorára.
Az elsőfokú eljárás során az alperes indítványozta a büntetőeljárás iratainak beszerzését, amely indítványt az elsőfokú bíróság elutasított anélkül, hogy annak indokát adta volna, így megsértette a Pp. 221. §-át. A bizonyítási indítvány figyelmen kívül hagyása jelentős mértékben befolyásolta a peres eljárás kimenetelét.
Az alperes a felperes közrehatását jelentősnek tartotta a kár mértékének kialakulásában, figyelemmel az orvosi ellátás során tanúsított magatartására, valamint az önként választott elzárkózására a világtól. Álláspontja szerint a Ptk. 4. §-ának (4) bekezdésével ellentétes, hogy a felperes saját felróható magatartására előnyök szerzése végett hivatkozik.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az eljárt bíróságok a jogvita eldöntése során helytállóan alkalmazták az MK 29. számú állásfoglalás b) pontjában rögzítetteket. Eszerint ha a kárt a munkáltató működési körébe eső ok idézte elő, a felelőssége akkor is fennáll, ha az ok nem volt elhárítható. Annak vizsgálatánál, hogy a balesetet és a megbetegedést előidéző ok az adott esetben a munkáltató működési körébe esik-e, figyelemmel kell lenni a végzett munka jellegére, és a munkavállaló körülményeire is. A kárt előidéző ok akkor minősül a munkáltató működési körén kívül esőnek, ha az független a munkáltató tevékenységétől, tehát ha az előidéző ok és a munkáltató tevékenysége között nincs okozati összefüggés. Azt, hogy a kárt előidéző ok az adott esetben a munkáltató működési körén kívül esik-e, a munkáltató működése vonatkozásában, és objektív ismérvek alapján kell vizsgálni. A működési körön kívül eső ok fennállása esetén is az Mt. 174. §-ának (1) bekezdése alapján felel a munkáltató, ha a kár oka a munkáltató részéről objektíve elhárítható volt.
Jelen esetben a fokozottan veszélyes tevékenységet folytató értékszállítással foglalkozó felperest ért rablótámadás tekintetében egyértelműen megállapítható volt, hogy az a munkáltató tevékenységi körével összefüggésben következett be, így a munkáltató nem hivatkozhat elháríthatatlan okra.
Alaptalanul hivatkozott az alperes a felülvizsgálati kérelmében a BH 2008. 53. számú eseti döntésben foglaltakra, mivel az a jelen ügytől eltérő tényállást tartalmaz. Önmagában az a körülmény, hogy a munkáltató a szokásos ügymenet melletti biztonságos feltételeket megteremtette, nem mentesíti a felelősség alól olyan munkavállalójával szemben, akit a munkáltató érdekében eljárva szabályos munkavégzése során munkaviszonyával összefüggésben ér külső támadás (Mt. 174. §).
Megalapozatlanul hivatkozott az alperes a felülvizsgálati kérelmében a Pp. 206. §-ában foglaltak megsértésére a nem vagyoni kártérítés összegének megállapítása kapcsán.
A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a munkahelyi baleset miatt egészségkárosodott munkavállaló nem vagyoni kára megtérítésére irányuló igénye elbírálásakor azt kell értékelni, hogy a sérelem hozzávetőleges ellentételezésére milyen mértékű vagyoni szolgáltatás nyújt kb. egyenértékű, másnemű kompenzációt a nehezített életvitelhez képest [BH 1993/127., 34/1992. (VI. 1.) AB határozat]. A mérlegelésnél a sérelem által előállt konkrét, egyedileg megállapítható hátrányoknak és azok súlyának van jelentősége az Mt. 177. § (2) bekezdése helyes értelmezése szerint.
A másodfokú bíróság helytállóan vette figyelembe az eset összes körülményét, kiemelten - és az elsőfokú bíróság által megállapítotthoz képest nagyobb nyomatékkal - értékelte a felperes fiatal életkorát, és ezzel összefüggésben nehezített életvitelét, a létesítendő párkapcsolatát, a mindennapi életben való hátrányait. A felperes életminőségét minden tekintetben (fizikálisan, mentálisan, pszichésen) súlyosan érintő fegyveres támadás következményeként megállapított 5 000 000 forint eltúlzott mértékére az alperes alaptalanul hivatkozott. Az eljárás során nem utalt a biztosító általi teljesítésre az összegszerűség körében, így azt a felülvizsgálati eljárásban már nem tehette meg [Pp. 275. § (1) bekezdés, BH 2002/447.].
Alaptalanul hivatkozott az alperes a felülvizsgálati kérelmében a Pp. 221. §-ának, azaz a bíróságok ítélet indokolási kötelezettségének megsértésére is. A bíróságoknak ugyanis a határozatukat mindig a szükséges mértékben kell megindokolniuk, ennek keretét az adott ügy jellege, és az eljárás során tisztázásra váró körülmények terjedelme határozza meg. Az elsőfokú bíróság a büntetőiratok beszerzését mellőzte, aminek indokát nem adta, ezt azonban a másodfokú bíróság pótolta. Így olyan eljárási szabálysértés e körben nem volt megállapítható, amely a jogerős döntésre kihatással lehetett volna.
A másodfokú bíróság az ítéletében jogszabálysértés nélkül fejtette ki, hogy a felperes a fegyverét nem használta, a baleset bekövetkezésében ennek szerepe nem volt, így szükségtelen annak további vizsgálata, hogy jogszerűen rendelkezett-e fegyverviselési engedéllyel. A jogerős ítélet indokolásából egyértelműen megállapítható volt, hogy miért tartotta a bíróság szükségtelennek az orvos szakértő további meghallgatását erre a körülményre nézve. Ugyancsak helytállóan értékelte a jogerős ítélet - a szakértői véleményben rögzítetteket -, miszerint a felperesnek a támadás előtt nem volt alkalmazkodási zavara, csupán az arra való hajlammal rendelkezett, amit a baleset váltott ki. A 2008. szeptember 25-én tartott tárgyaláson dr. P. A. igazságügyi pszichológus szakértő ezt egyértelműen megállapította, amikor úgy nyilatkozott, hogy "még az alkalmazkodási zavar sem állt fenn júliusban a felperes esetében. A személyiségéből adódóan azt lehetett előre meghatározni, hogy egy adott esetben komolyabb trauma fellépése esetén ezzel a felperes nehezebben küzd meg, mint egy átlagember.
Alaptalanul hivatkozott az alperes a Ptk. 4. §-ában foglaltakra is. A felperes szándékosan nem tanúsított olyan magatartást, amely a kártérítés összegének mérséklését akadályozta volna, és amelyet a bíróságok a nem vagyoni kártérítés összegének meghatározásakor nem vettek volna figyelembe.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek a felülvizsgálati kérelemmel nem támadott részét nem érintette, míg egyebekben hatályában fenntartotta a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése szerint.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.586/2009.)