adozona.hu
EH 2010.2154
EH 2010.2154
Az egyik hitelező a másik hitelező igényének nyilvántartásba vétele, illetve besorolása miatt - a törvényben írt határidőn belül - kifogással élhet, de ez csak akkor lehet eredményes, ha a felszámoló nyilvánvalóan jogszabálysértéssel fogadta el és sorolta be a bejelentett hitelezői igényt [1991. évi XLIX. tv. 46. §, 51. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A jogerős végzésben megállapított és a felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából jelentős tényállás a következő:
Az adós felszámolását a bíróság a 2003. augusztus 5-én jogerőre emelkedett végzésével rendelte el. A hitelezők felhívását tartalmazó végzés a 2003. szeptember 11-én megjelent Cégközlönyben került közzétételre.
Az elsőfokú bíróság első közbenső mérleget jóváhagyó 89. sorszámú, majd a második közbenső mérleget jóváhagyó 119. sorszámú végzését is helybenhagyta a másodfokú bír...
EH 2010.2154 Az egyik hitelező a másik hitelező igényének nyilvántartásba vétele, illetve besorolása miatt - a törvényben írt határidőn belül - kifogással élhet, de ez csak akkor lehet eredményes, ha a felszámoló nyilvánvalóan jogszabálysértéssel fogadta el és sorolta be a bejelentett hitelezői igényt [1991. évi XLIX. tv. 46. §, 51. §].
A jogerős végzésben megállapított és a felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából jelentős tényállás a következő:Az adós felszámolását a bíróság a 2003. augusztus 5-én jogerőre emelkedett végzésével rendelte el. A hitelezők felhívását tartalmazó végzés a 2003. szeptember 11-én megjelent Cégközlönyben került közzétételre.
Az elsőfokú bíróság első közbenső mérleget jóváhagyó 89. sorszámú, majd a második közbenső mérleget jóváhagyó 119. sorszámú végzését is helybenhagyta a másodfokú bíróság. A második közbenső mérleg 1. számú mellékletében 34., 37., 39, 45. és 47. sorszám alatt szerepeltek elfogadott hitelezői igényként a V. Kft, az M. Kft, a D. Kft, a H. Kft. és a K. Kft. hitelezők igényei. Ezek a hitelezők a megyei önkormányzat kórháza új műtő- és diagnosztikai épületébe beépített és elhelyezett különböző orvosi berendezések, készülékek és kiegészítő tartozékok beszerzését, leszállítását és ehhez kapcsolódó további szolgáltatások nyújtását (beüzemelés, betanítás) vállalták a W. Építő és Vállalkozási Rt. adóssal kötött szerződés alapján.
A kifogást előterjesztő hitelező és az adós között már több, választottbírósági és peres eljárás is volt folyamatban. Az adós, mint I. rendű felperes két társával a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság előtt a hitelezővel mint alperessel szemben vállalkozói díj és kártérítés megfizetése iránt eljárást indított. Ebben az eljárásban 2007. november 27-én vette kézhez a hitelező az adósnak, mint felperesnek a válasziratát, s erre alapozta kifogását. A válaszirat azt tartalmazta, hogy a felszámoló a V. Kft. 263 604 285 Ft; az M. Kft. 140 251 094 Ft; a D. Kft. 113 572 500 Ft; a H. Kft. 14 370 000 Ft; a K. Kft. 37 853 922 Ft összegű hitelezői igényét vette nyilvántartásba.
A megyei önkormányzat hitelező 2007. december 6-án előterjesztett kifogásában sérelmezte, hogy a felszámoló a válasziratban felsorolt hitelezők igényét nyilvántartásba vevő magatartásával megsértette a felszámolási kérelem benyújtásakor hatályban volt, az akkori megnevezés szerint a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 46. § (6) bekezdésében foglaltakat, mert az iratokból megállapíthatóan e hitelezők nyilvántartásba vételére akként került sor, hogy a hitelezők nem állítottak ki számlát és a teljesítésre nem vagy csak részben került sor. Kérte, hogy a bíróság a felszámolónak a felsorolt hitelezői igényeket nyilvántartásba vevő döntését semmisítse meg és kötelezze őt arra, hogy a kifogással érintett hitelezői igényeket vitatott hitelezői igényként vegye nyilvántartásba.
Kereshetőségi joga és kifogásának jogalapja tekintetében a hitelező hivatkozott a Győri Ítélőtábla Polgári Kollégiumának 2/2005. (XI. 11.) számú kollégiumi véleményében foglaltakra.
A felszámoló a kifogás elutasítását kérte elsődlegesen azért, mert az elkésett, másodsorban pedig azért, mert a felszámolónak a Cstv. 46. § (6) bekezdésén alapuló, mérlegelési jogkörben hozott döntése kifogással nem támadható. E körben hivatkozott a Legfelsőbb Bíróságnak a BH 2001. 292. számú eseti döntésében kifejtett álláspontjára.
Az elsőfokú bíróság a kifogást elutasította és kötelezte a hitelezőt, hogy fizessen meg a felszámolónak 36 000 Ft eljárási költséget. Döntését azzal indokolta, hogy a hitelezőnek a felszámoló által nyilvántartásba vett hitelezői igény jogosultján kívüli hitelezőként nincs aktív ügybeli legitimációja arra, hogy a kifogás jogintézményén keresztül a felszámolónak a Cstv. 46. § (6) bekezdésében meghatározott, mérlegelési jogkörbe tartozó döntését, annak érdemi alaptalanságára hivatkozva támadja. Az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy a Cstv. 46. § (6) bekezdése három kötelezettséget fogalmaz meg a felszámoló részére:
- a követelés 45 napon belüli felülvizsgálatát és az érdekeltekkel való egyeztetését (érdekeltek alatt a követelést bejelentő hitelezőt és az adós képviselőjét értve);
- a továbbra is vitatott követelések bíróság részére való megküldését;
- a bíróság döntésének a közbenső mérlegbe való beépítését.
A felszámoló mérlegelési jogkörébe tartozik a követelés érdemi minősítése, az abban való döntés, hogy azt jogalapjában és/vagy összegében elfogadja vagy vitatottnak minősíti. A felszámoló döntése során az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni (Cstv. 54. §), kötelezettségének megszegésével okozott kárért a polgári jog általános szabályai szerint felel.
Hivatkozott arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság BH 2001. 292. számon közzétett eseti döntésében is a felszámoló kizárólagos döntési jogkörébe tartozónak tartotta azt, hogy a felszámoló a hitelező igényét elfogadja, vagy vitatottnak minősíti jogalapjában és/vagy összegében. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az, hogy a felszámoló eljárások megindítására nem kötelezhető, nem kizárólag az adós nevében indítható peres és nem peres eljárásokra vonatkozik, hanem a felszámolónak a Cstv. 46. § (6) bekezdése szerinti eljárására is, amely a vitatott hitelezői igényeknek a felszámolási eljárást lefolytató bíróság elé terjesztésével induló eljárás.
A felszámolónak a hitelezői igény elfogadásával vagy annak vitatásával kapcsolatos döntése a törvény által részére biztosított döntési jogkör gyakorlását jelenti. A Cstv. 51. § (1) bekezdése szerint a kifogás benyújtásához a felszámoló közvetlen jogszabálysértésére van szükség. A felszámoló mérlegelési jogkörbe tartozó döntése esetén azonban fogalmilag kizárt a jogszabálysértő intézkedés vagy mulasztás bekövetkezése, ezért az adós és egy adott hitelezője közötti jogviszony érdemi felülbírálatába való külső, más hitelező által történő beavatkozás még az e tárgyban hozott kirívóan alaptalan, avagy a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésén alapuló felszámolói döntés esetén sem megengedett. Erre vonatkozó megállapítási igényt a jogviszonyon kívül álló hitelező nem terjeszthet elő, erre őt a felszámolási eljárásban az eljárás jellegéből és egyéb szabályaiból adódóan létrejött hitelezői jogközösség ténye - kifejezett eljárásjogi rendelkezések hiányában - nem hatalmazza fel.
Az elsőfokú bíróság megvizsgálta a kérdést a kifogás intézménye (Cstv. 51. §) oldaláról is. Kifejtette, hogy a felszámolónak a hitelezői igények felülvizsgálatához fűződő magatartása számos esetben eredményezhet közvetlen jogszabálysértést, így például a Cstv. 46. § (6) bekezdésében felsorolt - a korábbiakban említett - három kötelezettség megsértése esetén, de emellett a bejelentett hitelezői igény "kezeléséhez" fűződő intézkedések körében is [Cstv. 37. § (3) bekezdés; 46. § (5) és (7) bekezdés; 57. § (1) bekezdés]. Ilyen esetekben a hitelezői igény nyilvántartásba vételével kapcsolatban a felszámoló által kezelt hitelezői igény jogosultján kívüli, egyéb hitelezők is terjeszthetnek elő kifogást, ha a felszámoló intézkedése a Csődtörvény kifejezett rendelkezéseibe ütközik és nekik érdeksérelmet okoz.
Másodlagosan a bíróság a kifogás elkésettségét is megállapította utalva arra, hogy a felek között a korábbi választottbírósági és a megyei bíróság előtt folyamatban volt peres eljárásban is a szerződéses jogviszonyok és az ezekhez kapcsolódó teljesítés vizsgálata már vita tárgya volt. A hitelező az adós által megkötött szállítási-vállalkozási szerződések tényével tisztában volt, s a peres eljárás során kirendelt igazságügyi szakértői vélemény 1. számú mellékletének tartalmából kifejezetten értesült arról, hogy a felszámoló a támadott hitelezői igényeket milyen összegben fogadta el és azokat hova sorolta a kielégítési rangsorban. E tudomásszerzéshez képest a bíróság nem fogadta el a hitelező állítását arról, hogy csak a választottbírósági eljárásban szerzett tudomást a kifogásban megnevezett hitelezők igényéről. Emellett megállapította, hogy már két közbenső mérleget is jogerősen jóváhagytak a bíróságok, melyek összegszerűen és rangsorolva is tartalmazták a hitelezők jelen eljárásban kifogásolt igényét.
A másodfokú bíróság a hitelező fellebbezése alapján indult jogorvoslati eljárásban az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. A határozat indokolásában kifejtettek szerint a másodfokú bíróságnak vizsgálnia kellett, hogy az egyik hitelező kifogásolhatja-e a másik hitelező igényének nyilvántartásba vételét, és ha igen, milyen esetekben. Miután erre a Cstv. nem ad kifejezett rendelkezést, ezért a bírói gyakorlatnak kell választ adnia a kérdésre. Az eddig született határozatok igen szűk körben teszik csak lehetővé a hitelező számára a másik hitelező követelésének vitatását.
A Győri Ítélőtábla Polgári Kollégiumának 2/2005. (XI. 11.) számú, a jelen eljárásbeli hitelező által hivatkozott kollégiumi véleménye akként foglalt állást, hogy a többi hitelező és az adós a hitelezői igény nyilvántartásba vételével kapcsolatosan akkor terjeszthet elő kifogást, ha megállapítható, hogy a nyilvántartásba vétel jogszabályt sért. A kifogás intézménye azonban nem ad módot a felszámoló érdemi - a hitelezői igény megalapozottságát, összegét érintő - álláspontjának felülvizsgálatára. Ez utóbbi szempontok alapján a felszámoló eljárását - az adott feltételek esetén - a tőle elvárható gondosság hiányára hivatkozó kártérítés iránti perben lehet értékelni és szankcionálni. Utalt arra, hogy ugyanezt az álláspontot tartalmazza a Szegedi Ítélőtábla egyik eseti döntése, mely szerint bármely hitelező más hitelező követelésével kapcsolatban kifogással akkor élhet, ha bizonyítja, hogy a felszámoló intézkedése a hitelezői igény nyilvántartásba vétele vagy besorolása során jogszabálysértő volt. E döntés indokolása is hangsúlyozza, hogy a kifogás intézménye nem ad módot a felszámoló érdemi, a hitelezői igény jogalapját és összegét érintő döntésének felülvizsgálatára.
Miután jelen eljárásban a hitelező más hitelezők követelésének jogalapja és összege tekintetében hozott felszámolói döntéseket kifogásolt, s erre a fentiek alapján a másodfokú bíróság sem látott lehetőséget, az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta a Cstv. 6. § (3) bekezdése folytán alkalmazott Pp. 259. §-a és a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján. A másodfokú bíróság megjegyezte, hogy miután az aktív perbeli legitimáció kérdésében az elsőfokú bíróság határozatában kifejtett állásponttal egyetértett, azt szükségtelen volt megismételnie a másodfokú határozatban.
A perbeli legitimáció hiánya miatt a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak a kifogása elkésettségével kapcsolatos megállapításait a végzés indokolásából mellőzte, s ezért nem foglalkozott az elkésettségre vonatkozó tényállás megállapítását vitató fellebbezési állításokkal.
A jogerős végzés ellen a hitelező nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte a másodfokú bíróság végzésének hatályon kívül helyezését és új határozat hozatalát olyan tartalommal, hogy a bíróság a kifogásnak adjon helyt. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság által kifejtett álláspont jogszabálysértő és egyébként is ellentétes a bírói gyakorlattal. A Cstv. 51. §-a lehetővé teszi a hitelezők részére, hogy kifogást terjeszthessenek elő a jogszabálysértő felszámolói intézkedések, mulasztások ellen és nem kizárólag a saját hitelezői igényükkel kapcsolatban. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság által hivatkozott kollégiumi véleményben és eseti döntésben is kifejtette a bíróság, hogy az egyik hitelező a másik követelésével kapcsolatban akkor élhet kifogással, ha a hitelezői igény nyilvántartásba vétele vagy besorolása jogszabálysértő volt, tehát a hitelező a jogszabálysértésre hivatkozással jogosult kifogás előterjesztésére. Az ügy érdemi vizsgálata nélkül azonban nem állapítható meg, hogy a hitelező nem rendelkezik perbeli legitimációval.
Miután a kifogást előterjesztő hitelező és a kifogással érintett többi hitelező azonos kielégítési pontba sorolt követeléssel rendelkezik, ezért a kifogást előterjesztő hitelező jogi érdekeltsége fennáll, kifogás előterjesztésére jogosult, a kifogás előterjesztésére ügybeni legitimációval rendelkezik. Álláspontja szerint a bizonyítékok vizsgálata alapján meghozott érdemi döntésben kell határozni arról, hogy jogszabálysértő volt-e a nyilvántartásba vétel. Nem azt kérelmezte a kifogásban, hogy a bíróság a felszámoló olyan döntését változtassa meg, amelyet a felszámoló mérlegelési jogkörében, a rendelkezésre álló, egymással ellentétes vagy nem elegendő bizonyítékok alapján hozott, hanem azt állította, hogy nyilvánvalóan alaptalan igények nyilvántartásba vételével követett el jogszabálysértést a felszámoló. A hitelező érvelése szerint a bírói gyakorlat egységes abban (BH 2002/501.), hogy a bíróság kötelezheti a felszámolót valamely hitelező kifogása alapján, egy másik hitelező bejelentett követelésének megfelelő kategóriába történő besorolására. Erre is figyelemmel téves az a jogértelmezés, mely szerint bár az igény érdemi vizsgálata alapján tévesen besorolt követelés támadható kifogással, az abszolút alaptalan, alá nem támasztott igény nyilvántartásba vétele és besorolása pedig nem.
Sérelmezte, hogy bár az elsőfokú végzésnek a kifogás elkésettségét megállapító rendelkezése ellen is fellebbezett, ezzel azonban a másodfokú bíróság nem foglalkozott, azt nem vizsgálta. Továbbra is hivatkozott arra, hogy az eljárás korábbi időszakában nem volt tudomása a felszámoló által befogadott hitelezői igényekről, csak a választottbírósági válasziratból értesült erről, attól számított 8 napon belül kifogását benyújtotta.
A felszámoló felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős másodfokú végzés hatályában való fenntartását. Kifejtette, hogy a felszámoló jogszabálysértő magatartásának közvetlen jogszabálysértésben kell megnyilvánulnia, s a felszámoló döntési jogkörének gyakorlása nem tartozik ebbe a körbe.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős másodfokú végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Cstv. 6. § (3) bekezdése szerint alkalmazott Pp. 275. § (2) bekezdése alapján.
A felülvizsgálati eljárásban az eldöntendő jogkérdés - mint ahogyan azt a másodfokú bíróság végzése is tartalmazza - az, hogy az egyik hitelező kifogással támadhatja-e a felszámolónak azt az intézkedését, hogy a másik hitelező igényét nyilvántartásba vette, és ha igen, akkor van-e és hol van ennek a korlátja.
A Cstv. 51. § (1) bekezdése értelmében a felszámoló jogszabálysértő intézkedése vagy mulasztása ellen a tudomásszerzéstől számított nyolc napon belül a sérelmet szenvedett fél a felszámolást elrendelő bíróságnál kifogással élhet. A kifogás tehát a felszámoló jogszabálysértő intézkedése vagy mulasztása ellen nyújtható be a sérelmet szenvedett fél részéről.
A Legfelsőbb Bíróság nem ért egyet az első- és másodfokú bíróság által a hitelező jelen eljárásbeli legitimációjának hiányával kapcsolatban kifejtett állásponttal. A perbeli (vagy ügybeli) legitimáció a fél és a per (ügy) tárgya közötti anyagi jogi kapcsolatra vonatkozik, vagyis jelen esetben azt jelenti, hogy a hitelezőt megilleti-e a kifogás előterjesztésének joga a felszámolónak azzal az intézkedésével szemben, hogy a kifogásban sérelmezett hitelezői igényeket nem vitatottként nyilvántartásba vette. A perbeli legitimáció kérdésében - ha az nem eljárásjogi kérdés - a bíróságnak érdemben kell határoznia.
Az első- és másodfokú bíróságok érdemben vizsgálva a hitelező kifogás előterjesztési jogát megállapították, hogy a hitelezőnek nincs joga a kifogás benyújtására egy másik hitelező igényének az elfogadásával, nyilvántartásba vételével kapcsolatban, mert a felszámoló ezt a döntését mérlegelési jogkörében hozza. Kizárólag ebben a körben zárták ki a másik hitelező kifogás előterjesztésére vonatkozó jogát.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint egy hitelező alapvetően érdekelt abban, hogy az őt megelőző vagy vele egy csoportba sorolt hitelezők igényét a felszámoló nyilvántartásba veszi-e, mert ez befolyásolja a saját igényének a kielégítését, ebből következően tehát megállapítható ebben a körben a kifogás előterjesztéséhez való joga (kereshetőségi jog).
A hitelezői igények bejelentésével, nyilvántartásba vételével kapcsolatban a felszámoló - másik hitelezőt is érintő, azt sértő - intézkedése jogszabálysértő lehet az alábbi esetekben:
a) A hitelezői igények bejelentésével kapcsolatban, ha a felszámoló olyan hitelező igényét veszi nyilvántartásba
- határidőben bejelentett igényként, aki nem határidőn belül jelentette be az igényét, vagy nyilvántartásba veszi azt a hitelezői igényt, amelyet a jogvesztő határidőt követően jelentettek be követelésként [Cstv. 37. § (1)-(3) bekezdés]; illetve
- aki nem fizette be a nyilvántartásba vételi díjat, bár ez kötelessége lett volna [Cstv. 46. § (7) bekezdés].
b) A hitelezői igények vizsgálata [Cstv. 46. § (6) bekezdés] körében jogszabálysértés lehet, ha olyan hitelezői igényt vesz nyilvántartásba, amely
- igény fennállását az azt bejelentő hitelező egyáltalán nem támasztotta alá iratokkal (bizonyítékokkal); illetve
- az összeget - annak egy részét - egyáltalán nem támasztotta alá iratokkal.
c) A besorolással kapcsolatban [Cstv. 49/D. § és 57. § (1) bekezdés] jogszabálysértő lehet, ha a felszámoló
- olyan biztosítékot fogad el, amely nem létezik, vagy nem azt a követelést, vagy nem olyan mértékben biztosítja; illetve
- a követelés jogcímét rosszul állapítja meg és ennek alapján a követelést tévesen sorolja be a kielégítési rangsorba; vagy
- a hitelező személyét a besorolás szempontjából rosszul minősíti.
Nem vitásan az a) és c) pontokban felsorolt jogszabálysértések támadhatók kifogással, a felülvizsgálattal támadott határozat a b) pontba sorolt jogszabálysértésekkel kapcsolatban zárja ki a kifogás előterjesztésének lehetőségét egy másik hitelező részéről.
Az elsőfokú bíróság által hivatkozott BH 2001/292. számú eseti döntés szerint "annak elbírálása, hogy a felszámoló valamely hitelezői igényt nyilvántartásba vesz-e, vagy azt elutasítja, a felszámoló kizárólagos jogkörébe tartozik. A felszámoló csak az általa vitatottnak minősített igényeket köteles elbírálás végett a bíróságnak megküldeni."
Az eseti döntés indokolása szerint a konkrét esetben a kifogást előterjesztő azt kifogásolta, hogy a felszámoló miért fogadta el egy hitelező igényét, s az annak alapjául szolgáló szerződést miért nem támadta meg. A kialakult bírói gyakorlat szerint a felszámolót eljárás indítására kötelezni nem lehet (EBH 2002/672.). A Legfelsőbb Bíróság abban a döntésben kimondta, hogy a felszámoló joga, hogy az iratok alapján eldöntse, elfogadja a bejelentett hitelezői igényt vagy azt vitatottként a bíróság elé terjeszti.
A hivatkozott eseti döntés helyes értelmezése szerint a felszámoló nem kötelezhető eljárások indítására a hitelező által becsatolt iratok alapján, a felszámoló saját felelősségére hozza meg a hitelezői igény nyilvántartásba vételével kapcsolatos döntését, azonban ez nem zárja ki azt, hogy egy másik érdekelt hitelező a felszámoló döntését jogszabálysértésre hivatkozva kifogásolja.
A fent kifejtett állásponttal egyező véleményt fogalmaz meg a részben a hitelező, részben az első-, másodfokú bíróságok által is hivatkozott, a 2006/1. számú Ítélőtáblai Határozatokban ÍH 2006.18. számon megjelent "A Győri Ítélőtábla Polgári Kollégiumának 2/2005. számú (XI. 11.) kollégiumi véleménye a felszámoló által elismert, illetőleg vitatott hitelezői igény néhány kérdéséről". Ez a vélemény kétségen kívül nem jogszabály, a bíróságokra nem kötelező, az abban kifejtett jogi érvelés a bírósági gyakorlatban kialakult egyfajta álláspontot tükrözi.
A kollégiumi vélemény V. pontjában megfogalmazza a kérdést: meddig terjed a felszámolást lefolytató bíróság lehetősége a felszámoló eljárásának megítélésében, ha az szükségszerűen csak befogadott és más által vitássá tett igény elbírálásán keresztül lehetséges. A Cstv. 51. § (1) bekezdésében és a BH 2001/292. eseti döntésben kifejtettek alapján megállapítja: a felszámoló kizárólagos jogköre annak eldöntése, hogy egy hitelezői igényt nyilvántartásba vesz-e. A többi hitelező és az adós sérelmet szenvedett félként kifogást csak akkor terjeszthet elő, ha állítása szerint a hitelezői igény nyilvántartásba vétele jogszabályt sért. Ilyen a nem érvényesíthető követelések befogadása, valamint a kérelmezőt kedvezőtlenül érintő, jogszabálysértő besorolás, s ezek felülvizsgálhatók, mert ilyenkor a kifogás jogszabálysértést állít és a Cstv. 51. § (3) bekezdése alapján a megfelelő intézkedés előírásával a sérelem orvosolható. A vélemény kifejtette továbbá, hogy "az érvényesíthető jogalap és az igényelt összeg elismerése viszont csak igen kivételesen valósít meg jogszabálysértést: csakis akkor, ha a felülvizsgálat és visszaigazolás körében megvalósuló felszámolói mulasztás, kötelezettségszegés oly mértékű, amely már az erre vonatkozó jogszabályi rendelkezés [Cstv. 46. § (6) bekezdés] megsértésének minősíthető" (példaként említi, hogy az igény bejelentője nem csatolt bizonyítékot és nem is hivatkozott a követelését alátámasztó okiratra, vagy amit csatolt az a követelés alátámasztására nyilvánvalóan alkalmatlan). "Mivel a kifogás ilyen esetben a nyilvántartásba vett igény jogosultjának érdekeit nyilvánvalóan érinti, a kifogás elbírálására irányuló eljárásban e hitelezőt félként kell kezelni."
A BH 2001/292. eseti döntést és a Győri Ítélőtábla véleményét összevetve az állapítható meg, hogy az Ítélőtábla maga is egyetért azzal az állásponttal, hogy a Cstv. 51. §-a alapján az egyik hitelező a másik hitelező követelésének nyilvántartásba vételét is támadhatja jogszabálysértés esetén. A Legfelsőbb Bíróság egyetért a Győri Ítélőtábla véleményében kifejtettekkel, mely szerint olyan esetben, amikor
- nincs a felszámoló által elfogadott követelést (annak egy részét) alátámasztó bizonyíték, vagy a csatolt irat a követelés alátámasztására nyilvánvalóan alkalmatlan, akkor
- a másik hitelező (vagy az adós) részéről a kifogás benyújtásának feltételei fennállnak, és amennyiben
- a kifogással érintett követeléssel rendelkező hitelező is félként (beavatkozóként) részt vett az eljárásban,
úgy a felszámolási eljárást lefolytató bíróság a kifogás alapján indult eljárásban hozhat a kifogásolt nyilvántartásba vett követeléssel kapcsolatban határozatot.
A fent kifejtett jogi álláspontot követve a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az iratok szerint a kifogást előterjesztő hitelező azokkal a hitelezőkkel egy pontban került nyilvántartásba vételre, akik hitelezői igényének az elfogadását támadja, ezért a kifogás előterjesztésére vonatkozó jogi érdekeltsége megállapítható. Ebből következően - amennyiben a kifogás nem késett el - azt érdemben kell vizsgálni a fent ismertetett keretek között, azaz hogy nyilvánvalóan jogszabályt sért-e a kifogásolt nyilvántartásba vétel.
Csak a hitelező által benyújtott kifogás érdemi vizsgálata után tudja a bíróság megállapítani, hogy történt-e nyilvánvaló jogszabálysértés a felszámoló részéről a kifogásban felsorolt hitelezői igények nyilvántartásba vétele kapcsán. A kifogás érdemi vizsgálatát azonban megelőzi annak vizsgálata, hogy a kifogás nem késett-e el, a kifogás előterjesztője az alapul szolgáló okról való tudomásszerzésétől számított 8 napon belül nyújtotta-e be a kifogását.
Az elsőfokú bíróság határozatában először az érdemi elutasítás indokait fejtette ki, és a végzés második része tartalmazta az elkésettségre történő hivatkozást.
A másodfokú bíróság - elfoglalt jogi álláspontja miatt - az elkésettségre vonatkozó indokolást az elsőfokú bíróság határozatából mellőzte és nem is foglalkozott a fellebbezés erre vonatkozó részével.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a kifogás elbírálása kapcsán elsődlegesen azt kell vizsgálnia a bíróságnak, hogy a kifogás előterjesztésére a Cstv. 51. § (1) bekezdésében meghatározott határidőn belül került-e sor, mert a törvény csak a határidőben előterjesztett kifogás elbírálását engedi meg. Ebből következően elsődlegesen abban a kérdésben kell állást foglalnia a másodfokú bíróságnak, hogy a kifogás nem késett-e el. Ha a kifogás elkésettsége nem állapítható meg, akkor a felülvizsgálati bíróság által kifejtett álláspontnak megfelelően azt kell vizsgálnia a másodfokú bíróságnak a fellebbezés keretei között, hogy a kifogással támadott nyilvántartásba vétel során a felszámoló követett-e el nyilvánvaló jogszabálysértést, amely a kifogást, illetve a kifogást elutasító végzés elleni fellebbezést megalapozottá teszi.
A másodfokú bíróság határozata a fent kifejtettek miatt jogszabálysértő, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a másodfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(Legf. Bír. Gfv. X. 30.086/2009.)