adozona.hu
BH+ 2010.12.552
BH+ 2010.12.552
Ha a felek között fennállt munkavégzésre irányuló jogviszony tényleges tartalma, lényeges jellemzői alapján munkaviszonynak minősül, az ennek keretében elszenvedett balesetből eredő kárért való felelősséget a munkajogi szabályok szerint kellett elbírálni [Mt. 175. § perbeli időben hatályos rendelkezései].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a keresetében a munkáltatónál elszenvedett balesetéből eredő kárai megtérítésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság közbenső ítéletével megállapította, hogy a felperest 2006. december 13-án a k.-i erdőben fakitermelés közben ért balesetből eredő kárért az alperes mint munkáltatója teljes mértékben (100%-ban) felelősséggel tartozik.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes fakitermelési munka elvégzéséhez keresett munkavállalókat. Ennek so...
A munkaügyi bíróság közbenső ítéletével megállapította, hogy a felperest 2006. december 13-án a k.-i erdőben fakitermelés közben ért balesetből eredő kárért az alperes mint munkáltatója teljes mértékben (100%-ban) felelősséggel tartozik.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes fakitermelési munka elvégzéséhez keresett munkavállalókat. Ennek során megállapodott R. B. és T. J. munkavállalókkal, valamint a fakitermelő szakképesítéssel rendelkező felperessel abban, hogy a munkavégzés helyszínén reggel 8 órától 16 óráig napi nettó 5000 forint munkabér ellenében, az alperes szerszámaival és az ő irányítása mellett, favágási munkát végeznek. Ennek során a motorfűrész kezelői gyakorlattal rendelkező felperes önállóan és egyedül döntötte a lábon álló fákat, az alperes azokat traktorral az erdőben kialakított depóhoz húzta, ahol a másik két munkavállaló a fa méretre vágását és rakodását végezte.
2006. december 13-án 13 óra körüli időben egy kb. 43-50 cm tőátmérőjű, 21 méter magas fenyőfa rádőlt a felperesre, aki ennek következtében súlyos, maradandó egészségromlást eredményező sérüléseket szenvedett.
Az ügyészség az alperessel mint terhelttel szemben a nyomozást megszüntette, majd a felperes által benyújtott panaszt a megyei főügyészség elutasította. A felperes pótmagánvádja alapján a városi bíróság az alperest az 1 rb. foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének vádja alól felmentette, mely ítéletet a megyei bíróság helybenhagyta hivatkozva arra, hogy a fát ledöntő személy kilétét nem lehetett felderíteni, így nem tudható, hogy ez a személy az alperes irányítása alatt állt-e, vagy egy idegen, illetve másik brigád tagja volt. Azt sem sikerült tisztázni, hogy az alperesnek észlelnie kellett-e, hogy a felperes a fadöntőként dolgozó személy veszélyzónájában tartózkodik.
A munkaügyi bíróság által levont jogkövetkeztetés szerint a peres felek egymással írásban munkaszerződést nem kötöttek, ugyanakkor szóban megállapodtak a felperes személyi alapbérében, annak egy részét az alperes a felperesnek meg is fizette. Megállapodtak továbbá a munkavégzés helyében, mely a k.-i erdő volt, a felperes munkakörében, mely szerint fadöntési munkát végez az alperesnél, az ő szerszámaival. Az alperes előadása alapján meghatározták a munkaidőt is, mely szerint reggel kezdik a munkát, és az 16 óráig fog tartani. Az alperes volt, aki a munkavégzés helyére szállította a felperest, hol a felperes, hol az alperes autójával. Az elsőfokú bíróság érvelése szerint a jogviszonyra jellemző volt az alá-, fölérendeltség, az alperesnek a munkavégzés során széles körű utasítási és ellenőrzési joga állt fenn a felperessel szemben.
Az elsőfokú bíróság az ügyben még irányadó Mt. 175. § (1) és (2) bekezdéseiben foglaltakra hivatkozva megállapította, hogy az alperes munkáltató a vétlenségét bizonyítani nem tudta, ezért a felperest ért munkahelyi balesetből eredő teljes kárért felelősséggel tartozik annak ellenére, hogy a károkozás időpontjában az alperes kevesebb mint 10 főfoglalkozású munkavállalót foglalkoztatott. Az alperes nem tudta bizonyítani, hogy munkavédelmi oktatást a felperes részére tartott, valamint hogy a munkavégzéssel kapcsolatban kockázatértékelést végzett.
Az elsőfokú bíróság nem fogadta el az alperes hivatkozását, mely szerint a felperes az utasításainak nem tett eleget, mert ebben az esetben kötelessége lett volna a munkát megtiltani. A bíróság - a büntetőeljárás során beszerzett szakvélemény alapján - utalt arra, hogy a balesettel kapcsolatosan a felperesnél munkavédelmi szabályszegés nem volt megállapítható.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság kiemelte, hogy a peres felek között szóban munkaszerződés jött létre, mellyel összefüggésben munkahelyi baleset érte a felperest. A megyei bíróság helytállónak találta a büntetőeljárás során beszerzett igazságügyi munkavédelmi szakértői vélemény adatainak értékelését, mely alapján a munkaügyi bíróság helyesen állapította meg, hogy az alperes a balesettel kapcsolatos vétlenségét bizonyítani nem tudta.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős közbenső ítélet hatályon kívül helyezését, a felperes keresetének elutasítását, és annak megállapítását kérte, hogy nem felelős a balesetért. Álláspontja szerint nem a munkaügyi bíróság hatáskörébe tartozik a per elbírálása. Felülvizsgálati érvelése szerint a felek munkavégzés előtti tárgyalásai nem irányultak munkaviszony létrehozására, sem szóban, sem írásban nem jött létre munkaszerződés. Hivatkozott arra, hogy munkáltató az a természetes személy, akinél szakképzettség, szervezettség biztosított, ezért irányítási és utasítási joga van. A jelen esetben azonban az alperes szakmai ismeretekkel nem rendelkezik, a felperesnek pedig speciális ismeretei vannak. Kiemelte, hogy az alperes nem irányíthatta a felperest azért sem, mert nem volt hajlandó az ő utasítását elfogadni, továbbá az általános jó tanácsokat is elutasította. Az alperes álláspontja szerint a munkavédelmi eszközök biztosítása, használatuk módjának ismerete is csak a jogszabályi feltételeknek megfelelő munkáltatótól várható el. Az alperes szerint a célszerűség, és nem a munkaviszony léte indokolta, hogy megbeszélték a munkakezdés időpontját, tartamát, és a munkavégzés helyére együtt utaztak. A felperes nyilatkozatai és a büntetőeljárásban beszerzett tanúvallomások alapján mellérendeltségi viszony volt a felek között. Érvelése szerint a munkaviszony fennállását a felperes nem bizonyította, az alperes a munkavállalásban legfeljebb közvetítőként jöhetett szóba - csak szívességből szerzett munkát a felperesnek -, ezért az alperest nem is terhelték munkavédelmi kötelezettségek. Nem volt elvárható a laikus alperestől, hogy óvja a felperes testi épségét szakmai ismeretek és szervezettségi feltételek hiányában.
Az alperes sérelmezte a munkaügyi bíróság eljárását utalva a Pp. 22. §-ában, és a 349. §-ában foglaltakra. Álláspontja szerint a vétlensége - amennyiben bizonyítani kellene - az ügy valamennyi iratának egybevetése alapján lenne megállapítható. A büntetőeljárás irataiból csak a felperesnek kedvező részeket emelte ki a bíróság. Jogszabálysértést panaszolt amiatt, hogy a Pp. 3. § (3) bekezdés szerint a bizonyítandó tényekről kioktatást kellett volna kapnia. Tájékoztatni kellett volna őt, hogy a munkaviszony fenn nem állásához, illetve az alperes vétlenségének megállapításához nem áll rendelkezésre elegendő adat, bizonyíték, azonban ilyen tájékoztatást az ügy első tárgyalására történő idézés mellékleteként megküldött tájékoztatón kívül nem kapott, az alperes tehát joggal hihette, hogy az adatok, bizonyítékok a jogi álláspontját alátámasztják.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős közbenső ítélet helybenhagyását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A következetes ítélkezési gyakorlat szerint, amennyiben a tevékenység jellege megengedi, a felek a szerződés típusát általában közös akarattal megválaszthatják. A munkavégzésre irányuló, polgári jog körébe tartozó jogviszonyok és a munkaviszony elhatárolása a jogviszony tényleges tartalmi elemeinek az értékelése mellett lehetséges. Eszerint minősítő jegyek a tevékenység jellege [Mt. 76. § (5) bekezdés és 103. § (1) bekezdés a) pont], a személyes munkavégzési kötelezettség [Mt. 103. § (1) bekezdés d) pont], a munkáltató foglalkoztatási kötelezettsége, és a munkavállaló rendelkezésre állása [Mt. 102. § (1) bekezdés, Mt. 103. § (1) bekezdés a) pont], továbbá az alá- és fölérendeltségi viszony (Mt. 104. §). Értékelendőek még az irányítási és ellenőrzési jog, a munkaidő beosztás meghatározása, a munkavégzés helye, a munka díjazása, a munkaeszközök használata és a biztonságos munkavégzés feltételeinek megteremtése, valamint az írásbeliség.
Az eljáró bíróságok a per adatainak egybevetése, és együttes értékelése alapján mérlegelésük kellő indokolásával (Pp. 206. §) törvénysértés nélkül következtettek arra, hogy a felek között megvalósult jogviszony annak lényeges jellemzői alapján munkaviszonynak minősült. A felperes személyes rendelkezésre állása, utasítás szerinti munkavégzési kötelezettsége, a tevékenység rendszeressége (napi 9 órás munkavégzés), az alá-, fölérendeltségi viszony egyaránt a felek közötti munkaviszony létrejöttét támasztották alá az írásbeliség hiánya ellenére is. A felperes az alperessel megállapodott a munkaidő beosztásában, az alperes által meghatározott munkahelyen, az ő munkaeszközeivel és irányítása mellett végezte a tevékenységét. Peradat, hogy az alperes a felperes részére két alkalommal, mindösszesen 35 000 Ft munkabért fizetett. Mindezekből okszerűen volt megállapítható a tartalmát tekintve a felperes alárendeltségén és a függőségén alapuló munkaviszony fennállása, amelyben a munkáltató utasítási jogköre kiterjedt a munkavégzés módjára, helyére, és idejére is.
Alaptalanul hivatkozott az alperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a munkaviszony fennállását az eljárt bíróságok a büntető ügy iratainak és a beszerzett munkavédelmi szakértői vélemény tartalmának egyoldalú értékelésével állapították meg. Az alperes a személyes meghallgatása során az elsőfokú bíróság tárgyalásán úgy nyilatkozott, hogy a felperessel napi nettó 5.000 forintban állapodott meg, 8 órától 17 óráig vágták a fát, amennyit tudtak, védőfelszerelésként kesztyű és sisak is a rendelkezésükre állt, de a felperes azt nem volt hajlandó használni. Előadása szerint baleseti oktatás egész úton (a munkavégzés felé haladva) folyt, azonban a felperes nem fogadott el tőle utasítást, bár többször mondta neki, hogy ne kapkodjon. Az alperes azt is előadta, hogy az alkalmi munkavállalói könyvet kérte a felperestől. A felperes a személyes meghallgatása során szintén úgy nyilatkozott, hogy az alperes a baleset után az AM könyvet kérte tőle, ő azonban azt nem adta át neki. Az alkalmi munkavállalói könyv átadására vonatkozó igény kétségtelenül alátámasztja azt a megállapítást, hogy az alperes szándéka munkaviszony létesítésére irányult.
A baleset kivizsgálásakor a rendőrségen felvett jegyzőkönyvekben a felperes munkatársai úgy nyilatkoztak, hogy az alperes volt a főnök, az ő utasítása alapján jártak el, és ő tartott szóban eligazítást, valamint balesetvédelmi oktatás volt. A rendőrség előtti eljárásban az alperes maga is úgy nyilatkozott, hogy a fakitermelés érdekében szólt a felperesnek, aki a munkát elvállalta. A munkát - előadása szerint - az alperes irányította, és mindig felhívta a figyelmet a balesetveszélyre. Gyanúsítottkénti meghallgatásakor úgy nyilatkozott, hogy három munkása volt, és a munkásaival mindig megbeszélte az előírásokat, amelyeket be kellett tartani, a felperes azonban kezelhetetlen volt.
Az alperesnek, valamint a felperes munkatársainak a nyilatkozata is egyértelműen alátámasztotta azt a tényt, hogy a felperes foglalkoztatása az alperes részéről munkajogviszony keretében történt. A perben nem volt vitatott, hogy a felperes az alperes eszközeivel végezte a tevékenységét. Az alperes maga is úgy nyilatkozott, hogy a munkát ő irányította, és felhívta a figyelmet a balesetveszélyre, mely tevékenység a felek mellérendeltségi viszonyában nem lett volna indokolt.
A peres felek között fennállt munkaviszony alapján alaptalanul sérelmezte az alperes a felülvizsgálati kérelmében a munkaügyi bíróság eljárását hatásköre hiánya miatt.
Nem megalapozott az alperes azon felülvizsgálati érvelése, hogy a Pp. 3. § (3) bekezdése szerint az eljárás során nem oktatta ki a bíróság bizonyításra szoruló tényekről. Az elsőfokú bíróság a 2009. április 16-án tartott tárgyaláson figyelmeztette az alperest, hogy az Mt. 175. § (2) bekezdés alapján a munkáltatónak kell bizonyítani, hogy vétkesség nem terheli a baleset bekövetkeztében. Az alperes a kioktatást követően fenntartotta azon álláspontját, hogy a felek között munkaviszony nem jött létre, továbbá kiemelte, hogy a büntetőjogi felelősségét a büntető bíróság nem állapította meg. Bizonyítási indítványa nem volt, ítélet hozatalát kérte.
Alaptalanul sérelmezte az alperes, hogy a jogerős közbenső ítélet a balesetből eredő felperesi kárért teljes felelősségét állapította meg. Az eljárt bíróságok a peres felek nyilatkozatait, a rendelkezésre álló bizonyítékokat - a büntetőeljárás teljes iratanyagát, kiemelten a tanuk vallomását és a munkavédelmi szakértő véleményét - egyenként és összességükben törvénysértés nélkül értékelték (Pp. 206. §), a Pp. 221. §-ában foglalt indokolási kötelezettségüknek eleget téve állapították meg az alperes 100%-os mértékű felelősségét (Mt. 175. §).
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős közbenső ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. Mfv.I.10.893/2009.)