adozona.hu
BH 2010.12.333
BH 2010.12.333
A jogalap nélküli gazdagodás szabályainak alkalmazhatóságát a felek közötti szerződéses kapcsolat önmagában nem zárja ki. Amennyiben a vagyoneltolódásra a szerződéses jogviszony nem adott jogalapot és az igazolatlanul előállott gazdagodás a szerződésszegés szabályai alapján sem orvosolható, annak visszatérítésére a Ptk. 361. §-a szerint kerülhet sor [Ptk. 361. §].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes az egyszemélyes korlátolt felelősségű társaságként működő M. Külkereskedelmi Szolgáltató Kft. (a továbbiakban: Mah. Kft.) egyetlen tulajdonosa volt és üzletrészét 1999. június 10-én kelt adásvételi szerződéssel ruházta át a felperesre. A felek megállapodása szerint a vételár egy rögzített vételárrészből - 180 000 000 Ft-ból - továbbá egy változó vételárrészből állt. A változó vételárrészt a felperesnek három év alatt, három részletben, az 1999. december 31-i, a 2000. december 31-i ...
A felperes keresetében 42 789 000 Ft és ennek 2002. július 30-tól járó kamatai tekintetében kérte az alperes marasztalását. Keresetét elsődlegesen a Ptk. 361. §-ának (1) bekezdésére, másodlagosan a Ptk. 210. §-ának (1) bekezdésére, harmadlagosan pedig a Ptk. 210. §-ának (3) bekezdésére alapította. Előadása szerint miután a 2000. évi szokásos vállalkozói eredmény a korrigált mérleg szerint 167 791 000 Ft helyett csak 92 060 000 Ft volt, az alperest a 2000. évre eső vételárrészként 77 989 000 Ft helyett csak 35 200 000 Ft illette meg, tehát 42 789 000 Ft a felperesnek visszajár.
Az elsőfokú bíróság megismételt eljárásban meghozott ítéletében 35 291 000 Ft tőke és ennek 2002. december 2-től járó kamatai tekintetében marasztalta az alperest a felperes javára, a felperes ezt meghaladó keresetét pedig elutasította. Az elsőfokú ítélet szerint a 2000. évi szokásos vállalkozói eredményt 98 271 000 Ft-tal csökkenteni kellett amiatt, hogy az N. Zrt. mint szállító által 2001. január 5-én kiállított számlán feltüntetett 3600 tonna pétisó ellenértékét a Mah. Kft. 2000. december 31-ig nem fizette meg. A 3600 tonna pétisó tehát 2000. december 31-ig, saját készletként nem kerülhetett a Mah. Kft. leltárkészletébe, nem képezhette áru alapját a Mah. Kft. vevői által a készletre adott előlegnek. Ezt a műtrágya mennyiséget az N. Zrt. idegen készletként nem tárolhatta. Miután azonban az önrevízió eredménye szerint 700 tonna árut és az ahhoz tartozó iparűzési adót tévesen nem vették figyelembe a 2000. évi eredmény megállapításakor, emiatt növelni kellett 22 344 000 Ft-tal a 2000. évi szokásos vállalkozási eredményt. Ezért az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy az eredetileg megállapított 167 791 000 Ft összegű szokásos vállalkozói eredmény csökkentése az önrevízió alapján összesen 75 927 000 Ft erejéig volt indokolt, tehát az alperest a 91 864 000 Ft szokásos vállalkozói eredmény alapulvételével - kerekítve - 42 698 000 Ft vételárrész illette meg, így a kifizetett 77 989 000 Ft vételárrészből 35 291 000 Ft felperesnek visszajár.
Az alperes fellebbezése alapján eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletétnek nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett - az alperest marasztaló - rendelkezését pedig helybenhagyta.
A másodfokú bíróság szerint a fellebbezés alaptalanul sérelmezte a Ptk. 361. § (1) bekezdésének alkalmazását, mert e jogszabály alkalmazásának akkor is helye van, amikor a jogvita a felek fennálló jogviszonyára irányadó speciális szabályok szerint nem bírálható el. A perbeli ügyben a felperes, mint az üzletrész vevője az őt terhelő vételárrész egy részét tartozatlanul fizette meg az alperesnek, ennek folytán indokolatlan vagyoneltolódás következett be az alperes javára. Figyelemmel arra is, hogy a jogalap nélküli gazdagodásra hivatkozás esetén a vagyoni előnyt általában a tartozatlan fizetésben és az okafogyott szolgáltatásban szokás megjelölni, önmagában a felek közötti szerződéses jogviszony nem zárja ki a Ptk. 361. §-ának alkalmazását.
A jogerős ítélet szerint azt is alaptalanul állította az alperes fellebbezésében, hogy a pétisó-ügylettel kapcsolatos bizonyítási eljárás a megismételt eljárásban nem vezetett eredményre. Az elsőfokú bíróság a Legfelsőbb Bíróság végzésében írt iránymutatás alapján lefolytatta az új eljárásban szükséges bizonyítást és a rendelkezésre álló bizonyítékok, így különösen az N. Zrt. 2007. szeptember 5-én és 2008. január 21-én kelt nyilatkozatai, az alapeljárásban beszerzett szakvélemény és a tanúvallomások egybevetése és összességében való értékelése alapján helytállóan állapította meg, hogy a pétisó-ügylet vonatkozásában a 2000. évi mérleg korrekciója alapos volt és e tény értékelése mellett érdemben helyes döntést hozott.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetét teljes terjedelmében elutasító új határozat meghozatalát kérte.
Fenntartotta azt az álláspontját, hogy a jogalap nélküli gazdagodás szabályainak alkalmazására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a felek között nincs szerződéses jogviszony és ezzel kapcsolatban a BH 1996/93. és 1990/308. szám alatt közzétett eseti döntésekre hivatkozott.
Előadása szerint a Legfelsőbb Bíróság végzésében kifejtettek alapján az elsőfokú bíróságnak azt kellett az új eljárásban tisztáznia, hogy a felek a 3600 tonna pétisó tekintetében mikor kötöttek adásvételi szerződést, a vételár kifizetésére és az áru elszállítására mikor került sor, továbbá, hogy az N. Zrt. gyártelepén idegen készletként tárolt áru kinek a tulajdonaként volt nyilvántartva, azt mikor vezette ki az N. Zrt. saját készletéből. Az alperesnek a Legfelsőbb Bíróság álláspontjától eltérően mindig az volt az álláspontja, hogy a 2000. december 28-án kelt megállapodás már önmagában adásvételi szerződésnek minősült, és ha a felek ezt követően kötöttek is adásvételi szerződést, annak megkötésére fölöslegesen került sor. A vételár kiegyenlítésének időpontját semmiféle számviteli bizonylat nem bizonyítja, K. L. tanú pedig úgy nyilatkozott, hogy a Mah. Kft. a perbeli pétisó 100 millió Ft körüli vételárát még 2000-ben kifizette az N. Zrt. részére, azt megelőzően, hogy az N. Zrt. részéről a szállítás megtörtént volna. Ezzel az állítással szemben nem lehet perdöntő az N. Zrt. 2007. szeptember 5-i levelének 4. pontja - mely szerint a vételárat a Mah. Kft. 2001. január 8-án fizette meg - már csak azért sem, mert az N. Zrt. üzleti versenytársa a Mah. Kft.-nek. A pétisó árukészlet tényleges hovatartozása sem dönthető el az N. Rt. 2007. szeptember 5-i nyilatkozata alapján, mely azt tartalmazta, hogy gyakorlatuk szerint a gyártelepen tárolt áruk tulajdonjoga csak a vételár megfizetésével szállt át a vevőre. Ettől az általánosan alkalmazott gyakorlattól ugyanis egyes vezetők eltérhettek - ahogy azt K. L. tanúvallomása is alátámasztotta - és a nyilatkozat egyébként sem jelölte meg egyértelműen és konkrétan, hogy a szóban lévő árut 2000. december 31-én az N. Zrt. még saját tulajdonaként, vagy a Mah. Kft. tulajdonaként tartotta-e nyilván.
A felülvizsgálati kérelem szerint a jogerős ítélet indokolásában hangsúlyozott bizonyítékok közül sem az N. Zrt. levelei, sem a tanúvallomások nem pótolhatják a számviteli bizonylatokat, a perben beszerzett szakvélemény pedig a 2000. évi mérleg általános jellegű felülvizsgálatáról szól, és nem kapcsolódik a megismételt eljárásban felmerült kérdésekhez. E bizonyítékok alapulvételével a másodfokú bíróság okszerűtlen, és K. L. tanúvallomásával logikailag is ellentétes következtetésekre jutott. A másodfokú ítélet sérti a Pp. 164. §-ában, 206. §-ában és 221. §-ában írtakat.
A felperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okokból nem jogszabálysértő.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint nem volt anyagi jogi akadálya az alperes marasztalásának a Ptk. 361. § (1) bekezdése alapján. Helytállóan hivatkozott az alperes arra, hogy a jogalap nélküli gazdagodás subsidiárius jogcím. Nem alkalmazható tehát akkor, ha a követelésnek más - akár jogszabályon, akár szerződésen alapuló - jogcíme van. A jogalap nélküli gazdagodás szabályainak alkalmazhatóságát azonban a szerződéses kötelem megléte önmagában nem zárja ki. A szerződéses partner rovására előállott gazdagodást a Ptk. 361. §-a alapján kell visszatéríteni akkor, ha a vagyoneltolódásra a szerződéses jogviszony nem adott jogalapot, illetve a szerződésszegés szabályai alapján sem orvosolható az igazolatlanul előállott gazdagodás. A szerződés szerint a felperes vételár fizetési kötelezettségének a mértéke az éves mérlegben szereplő "szokásos vállalkozói eredményhez" igazodott. A felperes arra alapította a keresetét, hogy a kimutatott eredmény, a vételár viszonyítási alapja nem felelt meg a tényleges helyzetnek, ezért a kifizetett 77 989 000 Ft vételárrészletből 35 291 000 Ft-ot tartozatlanul fizetett meg az alperesnek. Tehát ezzel az összeggel az alperes gazdagodott, e gazdagodás azonban nem illette meg, mert a szerződés alapján erre igényt nem tarthatott. Arra nézve nem merült fel adat a perben, hogy a túlfizetésre az alperes szerződésszegő magatartása folytán került volna sor. Minderre figyelemmel azt kell megállapítani, hogy a felperes az indokolatlan vagyoneltolódás kiküszöbölése érdekében kizárólag jogalap nélküli gazdagodás visszafizetése iránti igénnyel léphetett fel az alperessel szemben, a gazdagodás visszaigényléséhez más jogcímmel nem rendelkezett. A Ptk. 361. § (1) bekezdésében írt tényállás pedig megvalósult, mert az alperes jogalap nélkül vagyonszaporulathoz jutott a felperes rovására annak következtében, hogy a felperes a 2000. évre járó vételárrészletként többet fizetett ki részére, mint amivel tartozott. Ez a jogi tény hozott létre a felek között egy szerződésen kívüli kötelmet, amely alapján a felperesnek joga, az alperesnek kötelezettsége keletkezett a vagyoni előny visszatérítésére.
A megismételt eljárásban eljárt első és másodfokú bíróság az alapeljárásban és a megismételt eljárásban beszerzett bizonyítékok mérlegelése alapján jutott arra a következtetésre, hogy a perbeli 3600 tonna pétisó 2000. december 31-ig nem tartozhatott a Mah. Kft. készletállományához, a Mah. Kft. - tulajdonjoga hiányában - ezen árukészlet tekintetében nem vehetett át vevőitől előlegeket, tehát a Mah. Kft. 2000. évi készleteinek értéke és a készletekre adott előlegek összege jóval kevesebb volt a valóságban, mint ahogy az a 2000. évi mérlegben szerepelt. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban csak azt vizsgálhatja, hogy a jogerős ítélet meghozatalára az ügy érdemi elbírálására kiható anyagi, vagy eljárásjogi jogszabálysértéssel kerül-e sor és főszabályként nem jogosult a bizonyítékok felülmérlegelésére. Ezt csak akkor teheti meg, ha a jogerős ítélet kirívóan okszerűtlen tényálláson alapul, logikailag ellentmondó következtetéseket, vagy iratellenes megállapításokat tartalmaz. A perbeli esetben azonban ezt megállapítani - az alábbiak miatt - nem lehet.
Az N. Zrt. 2000. november 17-ei faxüzenetében azt közölte a Mah. Kft.-vel, hogy szerződést kíván kötni vele 3600 tonna pétisó eladásáról, melynek kiszállítására 2001. január 5-e után kerülne sor. Ezt követően ugyan 2000. december 28-án az N. Zrt., mint szállító és a Mah. Kft., mint vevő kötöttek egymással megállapodást arról, hogy az ott megjelölt feltételek szerint - 27 350 Ft/tonna + áfa egységáron, 2001. január 5-ei fizetési határidő mellett és 2001. január 6-január 25-e közötti szállítással - a Mah. Kft. vásárolni kíván az N. Zrt.-től 3600 tonna pétisót, de egyértelmű, hogy e megállapodás megkötésekor a 3600 tonna pétisó - ahogy erre a Legfelsőbb Bíróság végzése is rámutatott - még az N. Zrt. készletéhez tartozott. A megállapodás utolsó pontja ugyanis tartalmazta, hogy a felek erre a műtrágya mennyiségre később fognak adásvételi és tárolási szerződést kötni. Nyilvánvaló volt tehát a későbbi fizetés is. Az N. Zrt. 2001. január 5-én állított ki számlát a 3600 tonna pétisó megvásárlásáról a Mah. Kft. részére, melyben a fizetési határidőt 2001. január 5-ében jelölte meg. A számlára rávezette, hogy a számla tárgya az "M.36/01 számú szerződés alapján gyártelepünkön tárolt idegen készlet". A megismételt eljárásban 10/F/3. alatt csatolt irat szerint az N. Zrt., mint eladó és a Mah. Kft., mint vevő a 3600 tonna pétisó vonatkozásában 2001. január 3-án kötöttek egymással adásvételi-tárolási szerződést. A szerződésben az egységárat 27 350 Ft/tonna+áfa összegben jelölték meg, a fizetési határidő 2001. január 5-e, a szállítási határidő pedig 2001. január 6-a és 2001. január 25-e közötti időszak volt. Az N. Zrt. az új eljárásban 8. és 19. sorszám alatt és akként nyilatkozott, hogy a vételár megfizetésére 2001. január 8-án, az áru elszállítására pedig 2001. január-február hónapokban került sor. 8. sorszám alatti nyilatkozata azt is tartalmazta, hogy az N. Zrt. gyártelepén tárolt áruk tulajdonjoga az M.36/01. számú szerződés aláírásával és a vételár megfizetésével szállt át - a kialakult gyakorlatuk szerint - a Mah. Kft.-re.
E jelentős okirati bizonyítékok alapján okszerűnek kell tekinteni az eljárt bíróságoknak azt a megállapítását, hogy a 3600 tonna pétisó ellenértékének kifizetésére 2000. december 31-ig nem került sor, így ez az árumennyiség nem kerülhetett át idegen helyen - az N. Zrt. gyártelepén - tárolt saját készletként a Mah. Kft. leltárkészletébe és a Mah. Kft. vevői által fizetett előlegnek sem képezhette árualapját. Fenti okirati bizonyítékokra figyelemmel az alperesnek a felülvizsgálati kérelemben írt azt az állítását kell okszerűtlennek és logikátlannak minősíteni, mely szerint a 3600 tonna pétisó ellenértékének kifizetése már 2000 folyamán megtörtént és ezzel a Mah. Kft. már 2000-ben megszerezte az áruk tulajdonjogát. Ennek az alperesi állításnak bizonyítására önmagában nem alkalmas K. L. tanú 52. sorszám alatti tanúvallomása. K. L. a Mah. Kft. 2001. évi könyvvizsgálatát végezte el a K. Kft. képviseletében.
A 52. sorszámú jegyzőkönyv 8. és 10. oldalán rögzített tanúvallomás szerint K. L. választ keresett arra a kérdésre, hogy mikor érkezett meg a Mah. Kft.-hez az az áru, mellyel kapcsolatban a Mah. Kft. már 2000. december 31-én a vevőitől átvett előleget tartott nyilván. Nyilatkozatának lényege szerint "a 2001. évben történt előleg befizetésekre valamennyi beszállítás megtörtént, így kizárásos alapon azt mondtuk, hogy ha arra az előlegre nem történt beszállítás 2001-ben, akkor vélhetően egy 2000. évi szállítást fizettek ki 2000-ben. Ebből következően az nem egy előleg és nem is készlet, mert az is úgy tűnt, hogy már el van adva ez az áru a Mah. Kft. által. K. L. tanú tanúvallomása részleteiben és összességében is nehezen értelmezhető, ellentmondásokat is tartalmaz, de azt semmiképpen nem bizonyítja, hogy a Mah. Kft. részéről a vételár kifizetése a 3600 tonna pétisó vonatkozásában az adásvételi szerződés megkötése előtt megtörtént. A Legfelsőbb Bíróság csupán utal arra, hogy ennek az állításnak ellentmond egyebek mellett dr. R. A. ügyvédnek a 23. szám alatt csatolt, 2007. szeptember 7-i nyilatkozata és az új eljárásban 10/F/4. alatt csatolt számla is.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdésében írtak alkalmazásával a jogerős ítélet hatályában való fenntartásáról döntött.
(Legf. Bír. Gfv. IX. 30.041/2010.)